Harangszó, 1928
1928-12-25 / 52. szám
402 HARANQSZO. 1928. december 25. nem volna a betegek, szegények, szükölködők ünnepe? Nekik nem hirdetett volna az angyal örömet? Karácsony öröme akkor fogja betölteni szívedet, ha megérted, hogy Isten szent Fia a mennyből azért szállt alá e földre karácsony éjjelén, mert békességet kellett szereznie közted és a te mennyei Atyád között, aki ellen annyit vétettél, noha talán megőrzött Isten kegyelme a bűnben való gázolástól, a bűnben való elmerüléstől... Meg kell értened: azért lett emberré Isten Fia, hogy teérted emberi testet öltve drága áron, vére hullatása árán megszerezze neked bűneid bocsánatát s megnyissa neked annak a hazának a kapuját, ahol örök öröm vár reád . . . Ennek kell örülnöd 1 Ennek kell örülnöd, ha boldog vagy és örömtől kicsorduló szívvel ünnepelhetsz karácsonyt. Ennek kell, ennek lehet örülnöd akkor is, ha beteg, ha szegény vagy s karácsony estéje sötéten, szomorúan borul reá hajlékodra, S még valami, ami hidd el, nem zavarja a mai ünnep összhangját. Figyelmeztetlek arra, hogy akkor fogsz igazán örülni a bűnösök Megváltója eljöttének, ha megsiratod tudva tudatlanul elkövetett bűneidet. Az igaz bűnbánatnak egyetlen könnycseppje a mélységes karácsonyi öröm egész sugárkévéjét vonja szívedbe. Aki megalázkodik, felmagasztaltatik. Aki várja a békesség fejedelmét, ahhoz eljön, mert azért szállott alá karácsony Emlékezés. Akkor is ünnep volt, karácsony estéje, Hirdette az ének, Jézus született. Kilátszott az útra karácsonyfa fény. Körülötte vidám, boldog gyermekek. Kicsike szobában összebújva, némán ; Szívszakadva néztünk egy üressé lett ágyat, Belőle vitték ki, karácsony szombatján, Koporsóba zárva — az édesanyánkat, TÓTH DÁNIELNÉ. Karácsony este. Irta: Hildebrand Elek. Ma ismét megmutatta Isten, hogy milyennek szeretné a világot 1 Reggel óta hull a hó. Hull, hull, egyre csak hull. A selymes pely- hek megcsókolják a fekete földet: ölelésükben, simulásukban az Ég üzenete. Fehér minden. éjjelén a mi nyomorúságunkba. Örülsz-e a kegyelmet váró, a kegyelmet megtapasztalt bűnös ember megvigasztalt szívével, aki tudja, hogy immár semmisem sza- kaszthatja el az Istennek szerelmétől ? Istennek az az akarata, hogy így örülj s így ünnepelj karácsonyt 1 Karácsony. Ragyogj, ragyogj, szép bethlehemi csil- Örök Szeretet dicső jelképe! [lag, Irányítsd a bűnös emberek szemét, Gyermek Jézus jászol-bölcsőjére. Érezze fényed áldásos melegét, A gyűlölettel telített világ. Amely hosszú évezredek óta, Bűnbe rajzik és aranyat imád : Hamis próféták, hazug tana által, Az ember csak méltóságot vesztett. Te jöttél Uram, hogy az embereknek. Ajándékkép visszaadd a lelket! Ragyogj, ragyogj, szép bethlememi csil- Örök Szeretet lobogó fénye 1 [lag, Egyedül veled, — teáltalad jön el: Az Időknek áldott teljessége 1 Győrik György. Súlyos mulasztás. Flattich lelkészhez azzal a panasszal jött valaki, hogy rossz fiával végkép nem boldogul. A lelkész kérdéseire elmondta, hogy már többször kegyetlenül elverte, elzárta, meg- koplaltatta. A lelkész tovább kérdezte, mit tett még fia megjavítása érdekében. Az apa csodálkozva kérdezte, hogy mit tehetett volna még. Flattich erre megkérdezte, hogy imádkozott-e a fiáért. Ezt nem tette meg. S fián meglátszott, hogy apja nem imádkozott érte. p. A földön szokatlan nyugalom. A fehér Jézuska-pillangók hozzák magukkal ezt a nyugalmat. És az ember? Titkos küldetésben jár-kel egészen estig. Arcán a jövendőbelátás mosolya. Csak a madárkák gubbaszkod- nak méla szomorúsággal a hajló, zörrenő ágakon. Gyenge tollazatukat felberzengeti a szél s úgy bóbiskolnak. És álmodoznak: be jó volna átálmodni a telet... * Esteledik. Nőnek az árnyak. Mindjobban csillog-villog a hó. Nagy-nagy csend. Mindenki hazasiet és még otthon is halkabb a szó, mint máskor. Szent, boldogító várakozás simogatja a lelkeket. Mennyország levegője palotákban, viskókban. Hópehelyszárnyon szállnak az angyalkák már mindenfelé. Földi Karácsony. Bámulom az iróművész lelke- sültségét, midőn tárgyának szerelmétől elmámorosodva keresi a szint, a grandiózítást, a fényt, hogy azokkal is kifejezze a — kifejez- hetetlent. Igen. Vergilius az Aeneis-t el akarta pusztítani, mert silány, kontármunkának ítélte. Miért? Mert a lelke elragadtatásában látott álomképek bűvös szépségéhez mérte és így nyomorúságos szürkének, szegénynek, törpének találta. Ah, mi lehet a művész lelkének mélyén, micsoda égi aranypor, mely drága maradékként ott ragyog- csillog, hogy más lélek szeme soha meg ne lássa, csak az övé ? Micsoda álmokat hordozott egy Michel Angelo, egy Raffael, vagy egy Beethowen, egy Mozart, egy Fad- rusz, egy Jókai, egy Munkácsy? Mi maradt meg az evangélisták lelkében, mint kifejezhetetlen, le nem írott, szóba nem szoríthatott álom, melyet elbűvölt, megihletett lelkűk a Megváltó születéséről megálmodott,? Mert az Úr soha sem beszélt erről. Ő a test és vér életét, törvényét másodrendűnek értékelte a lélek isteni szépsége és titokzatossága, értéke és ereje mellett. Ő lélekkel keresztelt, lélekkel épített, lélekben maradt itt, mint örök égi tényező a történésekben, mint folyton emelő, vonzó, éghez köze- lebbvívő áldott magnetizmus, ki mindig benne tartja a lelket — hiába akar az kilépni belőle — szem nem látja őket, de szárnyuk halk suhogása hallatszik. A Jancsik, Pisták és Juliskák az ablakhoz viszik a zsámolyt, kis széket. Ráállanak, hogy kilássanak. Sötét van künn, mégis látnak. Világítanak a jó Isten karácsonyfái az Égen. Huhl Nil Amott, jön egy angyalka ! Énekel is! És a Jancsik, Pisták, Juliskák mind hallják az éneket. Micsoda szép muzsika kíséri azt! Pedig nem is angyal az. Hanem az ablakon kiszűrődő lámpafényben furcsán hömpölygő pelyhecskék. A muzsika, amit hallanak, nem más, mint a kályhatűz lobo- gása, altató meséje. És miről mesél ? Régi, rég elfeledett karácsonyi meséket. És kinek? Nagyanyónak. Ott ül a kályha mellett. Oly jó a meleg I Nagykendős fejét kissé
