Harangszó, 1928

1928-08-19 / 34. szám

1928. augusztus 19. HARANQSZÓ. 261 az apára és fiúra, Isten küldötteit látjuk bennük és buzgó imádságunk szárnyal az égbe, hogy törekvései­ket koronázza siker. A püspöki jelentés minden pont­ját tetszéssel fogadták, majd kiegé­szítették az egyházkerületi törvény­széket, megválasztották a kerület egyetemes képviselőit. Az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtása tárgyá­ban Okolicsányi Gyula határozati javaslaját fogadták el. Eszerint az egyházkerületi közgyűlés sürgősen szükségesnek tartja a felekezetközi regnikoláris bizottság megszerve­zését, amely az államsegélyeket a tényleges helyzetnek megfelően fogja az egyes felekezetek között megállapítani. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Az angol protestáns egyház egyik ága a Wesleyan-felekezet most tartotta évi értekezletét Liver­poolban. A Wesleainusoknak meg­lehetős nagy befolyásuk van Ang­liában s ezért nagy feltűnést keltett az értekezlet elnökének, dr. John Lighitley püspöknek a megnyitó beszéde. Mély szomorúsággal kell meg­állapítanom — szólt többek között, — hogy a mai kor elfordult a lé­lektől és a szellemtől. Ne vezessen senkit sem félre az a körülmény, hogy a kormányok támogatják az egyházakat s hivatalosan vallásos­nak mondják magukat. Ez csak azért van, mert a kormányok az egyház segítségével sok csendőrt és rendőrt takarítanak meg. A kor­mányok az egyházakat ilyen rend­őri szolgálatokra használják fel. Lighitley hevesen kikelt az ellen, hogy a vasárnapot alig ünnepük már. Arról pedig, hogy meg is szenteljék ezt a napot, alig lehet szó. A vasárnap ma már csak szórakozás, mulatság és a flör- tölés napja. Még nagyobb veszedelemét lá­tunk abban, — folytatta — hogy az isolákból teljesen kiveszett a lélek. Tanítanak ugyan vallástant, de csak úgy mellékesen. Az isko­lák főcélja, hogy a természettudo­mányok ágaiban való eligazodásra megtanítsák a gyermekeket. Ne áltassuk magunkat és vegyük tu­domásul, hogy a természettudomá­nyok tanítása egyet jelent az Is­tentől való eltávolodással. Akit eb­ben az atmoszférában felnevelnek, az soha többé igazi istenhivő nem lehet. Eljárogat ugyan a temp­lomba, aláveti magát itt-ott egyházi szertartásoknak, de ezek apróbb incidensek az ő életében. Az ő éle­tét az a materializmus határozza meg, amelyet ma az iskolákban tanítanak. Az elnök csak egy kivezető utat lát ebből a szomorúságból — s ez az, ha a vallás szolgái összefog­nak s apostoli buzgalommal út­ját állják a materializmus terje­désének. Emlékek. II. Rozsnyó. Az égről és a bánya oldaláról Ezer csillag vigyáz rá nyári este, A Sajó partján, mint örök fény, világot Mindig visszavágy, aki megszerette! Megszerettem és én is visszavágyom Csendes utcái, fenyvesei közé, Ott múlt el felettem boldog ifjúságom, Muzsikál a múlt! Feledni lehet-e ? Rozsnyó I Május esti kedves térzenék! Egy kis diák andalgott ott a téren, Hol a templom áll komoran, sötéten! Vén gimnázium, a Drázus patak partján. Szárnyakat adó édes, öreg dajkám! Visz e még feléd valaha a sajkám ? SZABÓ GÁBOR. A balatoni kulturünnep. A dörgicsei völgyet északról körülzáró magaslatok közül legjobban kiemelkedik a bazaltkupos Halomtető (399 m,), ahonnét mintegy madártávlatból tekintve fekszik elöltünk a Balatonnak csodálatos szép víztükre. Bűbájos kép ragadja meg a szem­lélőt, aki sorban megolvashatja a túlsó parti falvakat Aligától Balatonszentgyörgyig. Az innenső partnak öblökkel csipkézett partvonalán Kenésétől Keszthelyig elő-elő- tűnnek a magasabban fekvő községek napfényben fehérlő tornyai, köztük az ős­régi tihanyi apátság kettős tornya. A Balaton környékének váromladékai mind ide látszanak, egészen a Somlyóig, végül a tündéri tájképet a Bakony koszo­rúja foglalja be szépséges keret gyanánt. Innen, mint egy tágas arénának kényel­mes páholyéból néztük végig a balatoni kulturnap látványosságait. Ez az ünnep méreteivel és hatásával minden magyar lelket megragadó nagy nemzeti ünneppé magasztosul: apotheozisa, majdnem szentté avatása a magyar tengernek, ahova, mint a kegyes hindu a Ganges szent vizéhez, úgy zarándokol fellángoló honfiérzelemmel minden jó magyar. Pannónia gyöngyét Trianon nem rabolta el. Napok óta lázas izgalom a parti köz­ségekben, lobogódíszben várják az ünnep reggelén a változó képekben lejátszódó eseményeket. Megélénkülnek az utcák, ünneplő sokaság a házak előtt, a staféták futó csapatait hangos éljenzéssel fogadják, a százával felvonuló leventék és cserkészek változó, színes képet visznek a máskor egyhangú útvonalakra. Zeneszótól hangos az utca, leányok és ifjak tarka foltokban lepik el azt, virágdísz a ragyogó napsugár­ban, zengő dal az ágakon mindenfelé. Füred és Tihany között felvonul a vitor­lások raja — egy egész flotta — 101 büszke fehér hattyú a fodros habokon. Felettük a repülőraj búgó muzsikája, mint orgonaszó árad szét a légben, ágyuk dörrenése, mo­zsarak puffogása hangzik Tihany felől. Almádiban sok ezrek részvételével irre­denta szoboravatás, örökmécses meggyúj­tása. válogatott énekkarok érczengéssel viszik a magasba a Himnusz és Hiszekegy dallamait. Zenekarok templomi és hazafias zsolozsmákkal emelik a magasba a lelke­sedés szárnyain az emberneveket. Délután szünet. Öt órakor új élénkség: a délelőttihez hasonló, de mozgalmasabb, színesebb és hangosabb. A központ most is Füred, Tihany, Balatonföldvár. Sietnek az órák, az alkony párája borul a tájra, de az ezüstös víztükrön még meg-meg- csillan a búcsúzó napnak aranysugára. A tiszta égbolton kigyullad a csillag- tábor, a szép esthomályban fel-fellobbban egy-egy villamlémpa, a hegyek ormain egy- egy lángkéve. A vitorlások s egyéb jármű­vek mér inkább mint tűzkigyók siklanak tova a csillogó víztükrön. Az esthomély mind sötétebbé válik. Kilenc óra. Mintha ezer villám tüze lobbanna fel egyszerre, úgy cikázik a magasba egy óri­ási félkörben a tűzijáték sziporkázó csóvája szemet kápráztató fénypompában. Eláll a lélekzet, a szem képtelen kísérni az ezer- egy éjszaka varázsában ragyogó mécskép káprázatát. Uj meg új változatok a szín­pompás szíkraesőnek záporzuhatagéban. Közben zengnek, búgnak a falvak harang­jai, a szem pedig még mindig a szivárvé- nyos tűzijáték lekötött rabja, a képzelet fantasztikus látományokat, képeket, alak­zatokat rajzol a sötét bársonyos égboltra. Színes virágfűzérek, koszorúk, csokrok, koronák, lantok, kelyhek . . . csodálatos vízió: a négy folyam sávja a kettős ke­reszttel ... s lent a tihanyi fensikon tízezer cserkész lobogó fáklyája rajzolja meg Nagy- magvarország térképét . . . Némán lecsukott ajkak, révedező arcok tekintenek a messzeségbe s nagyok és kicsinyek szeméből aláperegnek a meg­hatottság könnycseppjei, mígnem sóhaj­szerű akkordokban feltör a keblekből: Isten áldd meg a magyart! . . . Lassanként kialusznak a hazafiság fű­zében gyújtott fáklyatüzek s valahonnan messziről elhaló hangon hozza a szellő felénk a dalt: Oh Tihanynak riadó leánya ! Szállj ki, szállj hegyed közül . . . Ami megmarad mindebből : egy édes bús emlék, egy fényes est a magyar éj­szakában . Fenyves Ede. A keresztyén sajtó első nem­zetközi kiállítása Kölnben lesz az ottani nagy sajtókiállítással kapcso­latban aug. 19—24-ig. 19-én isten- tisztelettel kezdődik a konferencia. 20-án 9 órakor a konferencia tár­gyalásai kezdődnek e kérdésről: Isten felhívása a sajtóhoz. A kér­dést Hinderer berlini tanár a német evangélikus sajtószövetség elnöke fogja bevezetni. Délután 3 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom