Harangszó, 1928

1928-01-22 / 4. szám

26

HARANGSZÓ.

1928 január 22

lágon, mint a békés, boldog családi élet! az édes otthon! Olvassátok el Arany Jánosnak: „Itthon“ című versét: „Mint a madár a fészkére, Szomju vándor hűvös érre, Mint a gyermek anyaölbe: Vágyom ón e nyájas körbe. Itt enyelgő kis családom, Közt van az én jó világom; Künn borong bár a magasban Itt örökké csillagos van.“ stb. És mily epedő vágy szól az édes otthon után Petőfinek: „Távolból“ című versében: „Kis lak áll a nagy Duna mentében, Oh mi drága e lakocska nékem! Könyben úszik két szemem pillája Valahányszor emlékszem reája.“

Ott és akkor kezdődött az ember boldogtalansága, mikor megfelejtkezett azon isteni kijelentésről, hogy: „Nem jó az embernek egyedül lenni.“ Mikor nem akarta többé hallani azt az isteni parancsot: „Gyümölcsözzetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet.“ Mikor kételkedni kezdett azon isteni igazság felett, hogy: „Az asszony méhének gyümölcse jutalom i* Mikor a gyermeket nem az Isten legkedvesebb ajándékának, a családi élet boldogító angyalának tekinté, hanem tehernek, gondnak, nyűgnek. Aki még nem olvasta, vagy már megfelejtkezett Jókainak: „Melyiket a 9 közül?“ megható, szép karácsonyi történetéről, az olvassa el újra.

Meg fog róla győződni, hogy nem a sivár, rideg életet élő gazdagnál lakik a boldogság, hanem annál a 9 gyermekkel megáldott szegény suszternál, a kiről a szép karácsonyi történet szól. És nem az egykés családoknál található fel az öröm, a béke, a megelégedettség, hanem ott, ahol vidám gyermekek zsivajától zajos a ház. Bizony nagyon igaza van VörÖ8marthy Mihály költőnknek, mikor azt mondja: „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs, hír, gyönyör? A telhetetlen elmerülhet benne s nem fogja tudni, hogy van szívöröm.“ Ugye hallottatok Krözusról, kinek tömérdek sok volt a kincse, gazdagsága, s mikor Solon görög bölcs előtt dicsekedett vele s azt mondá, hogy lehet-e nálánál boldogabb ember a világon?! A bölcs azt mondá neki: Senkit se lehet boldognak mondani halála előtt. Mikor harcba került Cirusz perzsa királylyal s legyőzetett, a győzőé lett minden kincse, gazdagsága s ő maga tűz- halálra Ítéltetett. Ott a máglyán eszébe jutott Solon mondása, s 3-szor fennhangon így kiáltott fel: „Oh Solon! Solon! Solon!“ Cirusz ezt hallva, eloltatta a tűzet s maga elé hozatta Krözust s megkérdezé, miért kiáltotta oly szívszaggatóan Solon nevét. Krözus elmondá, mire Cirusz megkegyelmezett neki; s ez időtől fogva szelidebben uralkodott, s a zsidóknak is megengedte, hogy a babilóniai fogságból visszatérhessenek Jeruzsálembe s megépíthessék a templomot. Hát talán a hír, a dicsőség, a hatalom

teszi boldoggá az ember? Ott van az első, nagy Napoleon példája. Az egész fold kerekségen nem volt hatalmasabb, híresebb ember nálánál, s úgy-e, mint száműzött fogoly végezte be életét Szentilona szigetén. Bölcs Salamon királynak kijutott Isten kegyelméből a gazdagság is, a hir is, a gyönyör is, s mindezeket végig élvezvén azt mondá: „Mindezek hijábavalósá- gok!“ A dolognak summája ez: „Az Istent féljed és az ő paran- csolatit megtartsad, mert ez az embernek födolga!“ (Prédikátor 12 r. 15.)

Egykori kedves igazgató tanárunk tanévet megnyitó, beszédének alapigéjéül ezen régi latin mondást választó: „Qui profiéit in studiis, et deficit in moribus, — plus deficit, — quam profiéit.“ Magyarul: Aki a tudományokban előrehalad, de az erkölcsben hanyatlik, az többet hanyatlik, mint halad. Csak ahol erős a hit, s az ebből fakadó tiszta erkölcsös élet, ott nem zárul deficittel az év, s ott mutat a Mérleg jó eredményt, szép előha- ladást a vallás-erkölcsi élet terén. Ilyent adjon a jóságos Isten kegyelme az 1928-dik esztendejében szegény hazánknak, egyházunknak s a „Harangszó“ minden olvasójának! H. P.

Segédlelkészt keresek. Fizetése: teljes ellátás és 80 Pengő, vagy ha jobban megfelel készpénzben 160 Pengő.

Máté Károly tv. lelkész

2—3 Kispest

A Mikó Zsófi sora.

Életkép. Irta: Farkas Mih&lyné. 4

Leroskadt az ágya szélére és a két kezébe rejti arcát Úgy égette a szivét az a szó „tisztességes nőszemély —'* hát ő többé nem az? Hiszen a kettőjük titka csak az, ami történt és nemsokára hites felesége lesz a férfinak, akinek meghódolt idő előtt Majd ismét fölrajzottak előtte a lefolyt órák emlékei és azt kívánta, hogy vajha gyönyörű lehetne, mint a mesék Tündér Ilonája, hogy minden csodaszépségét odaadhatta volna annak, akit szeret, szinte szégyenlette, hogy csupán tisztasága volt az, amit nekiajándékozhatott. És van-e olyan ár, mely túlságos volna azért a boldogságért, amely reá várakozik. Lesz már neki is pártfogója, különb mindenkinél, akinek ő még a helyét is megtörüli majd, hálából, hogy meglátta ót, mikor válogathatott volna a legszebbek között. Elmennek majd a falujába is, milyen irigy-szemmel néznek majd ott reá: „Ki hitte volna, hogy a Mikó Zsófinak ilyen derék ura lesz!* Úgy tartja majd a lakását, mint egy kis kápolnát, olyan tisztán, rendesen, mindig az ura kedvenc ételét főzi — finom, jó dolgokat, ahogy a tekintetes asszonytól tanulta, neki magának jó lesz

akármi is — szorgalmatosak lesznek késönkorán, és ha az Isten megáldja munkájukat, szépen gyaraposznak. Kis házat vesznek majd idővel, annak virágos udvara lesz, oda tolja ki majd a napsütésre a kis gyerekkocsit Már akkor lecsukódtak a Zsófi szempillái s a kedves Álom rajzolgatta tündérujjal a folytatást.

Mikor a Hajnal benézett az ablakon, már fölriadt és magára öltve dologtévö ruháit, serényen teendőihez fogott Szüksége volt a munkára, hogy ne kisértsék az álmok, melyek most a nappali fénynél kevésbé voltak csábosak, ellenben valami szorongó aggodalommal töltötték el szivét.

Milyen szerencse, hogy épen ezekben a napokban nem küldték a mészárszékbe — a kliensek egész sereg baromfival, sonkával ellátták az ügyvéd úr konyháját, hogy annál serényebben igyekezzék az ő vágányukra tolni az igazság szekerét — mert szégyenlett volna a Józsi szeme elé kerülni

Az most úgyis az é ügyükben fáradozik és ha rendben lesz minden, majd fölkeresi, hogy az anyakönywezetó előtt Jelentkezzenek.

Valami akadály lehet, mert a legényről csak semmi hir. Egyik nap a másik után múlik, de se levelet nem küld, se maga nem jelentkezik, a Zsófi orcája pedig mindegyre halványabb lesz, amint riadt tekintettel test-vesz az asszonya körül.

Nem akar kételkedni, de a gyanú már belopakodott a szivébe és rágja, pusztítja hegyes fogával, mint a gonosz féreg a feslő virágot.

Hirül hozták egyszer neki — a nagyszájú házmesterné újságolta kaján örömmel — hogy már nem a Józsi méri ám a húst a virág-uli mészárszékben. Nem akarta elhinni és leszaladt valami ürüggyel, hát csakugyan egy ismeretlen, ugrífüles fekete legény serénykedett olt a mérleg körül.

„A Józsit keretem", mondta bátortalanul „a Székely Józsefet. Beszédem volna vele. Csak nem beteg talán?*

,Nem beteg az lelkem, egy mákszemnyi baja sincsen. Csak megunta már ezt a vidéket és másfelé ment szerencsét próbálni. Most csaposlegény a vasúti vendéglőben. Itt meg énreám testálta a szép leányokat, akik nála felejtették a szívüket. Mondja csak, violám, maga is azok közül való talán ?* hangzott a Kötekedő válasz.

A Zsófi nem felelt, csak kitámolygott a szabad levegőre, de alig tudott a lábán megállani, talán összeesik, ha egy jólelkü munkásasszony karon nem fogja.

„Mi lelte, leányom, olyan, mint a meszelt fal 1 Nem érdemes egy férfi miatt így