Harangszó, 1928
1928-07-29 / 30-31. szám
234 HARANQSZÓ. 1928. július 29. Magyar csak egy van közöttük: Havas Pál, elesett 1916. március 9-én. 12 esztendeje pihen ott, a Col di Lana, Marmoláta, Pordói hires hegyóriások véráztatta sziklái közelében. Az alacsony kőpár- kányzattal bekerített temetőben szegény Havas Pálnak ott van a helye a feszület mellett s Jézus Krisztus lehajló feje első sorban ő feléje tekint... mintha csak azt mondaná: derék voltál... a lélek él... találkozunk... bízzál Magyarország feltámadásában !... Tülköl a sofför, sietve el kell hagynom a hősöket és Havas Pált, kinek sirhalmára hazai üdvözletként néhány forró könnyet hullattam... Talán egy kis falu szerény házikójában szomorkodik és busul egy anyóka fia után, vagy egy fiatal özvegy siratja élete párját vagy a szegény árva édes atyját. Hogyha Havas Pált keresik, tolmácsolom nékik az ő üzenetét: „szép helyen, közel a magasságos egekhez, a feszület mellett pihen a testem, — lelkem pedig várja a viszontlátást...“ Ezért irom én e sorokat s azért is, hogy haló porában is megbecsüljem Havas Pált — és általa a többieket is. Barometer keresztyének — gyufa keresztyének.’ A barometer, a légsulymérő, a leggyorsabb s a legkönyebb változó dolog ezen a Elment az én Rózsám... Népszínmű egy felvonásban. 3 Irta : Csite Károly. Gyuri (sietve)-4 Én is szeretem a cukrot, meg az epret is. Boldog: Tudom, fiam, tudom ... Meglátszik a piros kis arcocskád hegyén is, hogy szereted. Ilonkám ! Hozzátok ide középre a kis asztalkát, székeket is, aztán cukrot, tányérát, kanalakat. Lakomát tartunk, cukros epret eszünk, mintha csak tündérországban lennénk . . . Ilonka (fogja az asztalka egyik szélét, Gabihoz): Segít? Gabi (sietve teszi le a tollat): Rögtön, izibe, kezét csókolom. ^Ilonka: Ne tovább. Itt jó lesz. (Átveszi az epres bögrét.) Elkészítem cukorral az epret s rögtön hozom. (Gabihoz.) Segíthet ám még. Behozza a tányérokat, kanalakat. Gabi: Ezer örömmel I (El Ilonkával.) világon. Ma derült, napos időt mutat holnap esőt, zivatart. Igaza volt annak a lelkipásztornak, aki arra intette híveit, hogy csak barométerhez hasonló keresztyének ne legyenek. De annak is, aki azt mondta, hogy a keresztyének közül sokan a gyufához hasonlítanak. A legkisebb súrlódásra lángra lobbannak, szikrát hánynak. De pár pillanat s mint a gyufaszálból belőlük is semmise marad. Pálmai Lajos lUleleg, megható ünnepség szin- * » helye volt júl. 15-én az ősrégi győri templom: 40 évi hűséges szolgálat s ebből 25 évi győri lelkészkedés után ekkor búcsúztatta el agyőri gyülekezet nyugalombavonuló érdemes lelkészét, Pálmai Lajos tb. esperest. Az ünnepély megjelölésére egyébként nem egészen helyes az a szó, hogy búcsúzás és búcsúztatás. Mert nem volt az búcsúzkodás, hanem egy újból való szent lelki összeölelkezés, egy kedves jubileum, amikor is a lelkész és gyülekezete közötti kölcsönös szeretet negyedszázad-szőtte aranyszálai még szorosabbra fonódtak. Az történt ott, hogy a hosszú évek hűséges munkáján összeforrott lelkész és gyülekezet még egyszer megjelentek együtt lélekben az Isten előtt; a lelkész, hogy hálát adjon 25 esztendő gazdagon megBoldog: Kicsikéim, álljatok sorba, lépcső szerint. így, így, te kis szöszke hátrább . . . Jancsika leghátul, ő a legalsó lépcsőfok. Márika: Van még egy kis pó- lyásbaba testvérünk is. Boldog: Van?! Igazán van?! Gyuri: Van ám : Bálintka. Csak olyan kis picike. Boldog: Tyű, de gazdagok vagytok, ti gyerekek! Csodás gazdagok! . .'. Hej, itt már a cukros eper. Kezdjük a lakomát, éltessük a kis Bálintkát. Ilonka: Itt az édes eper. (Teríti az asztalt.) Gabi (segít, nagy igyekezettel rakja a tányérokat, kanalakat): Ugy-e, milyen jó szobaleány lennék? Ilonka: Kitűnő. Ugy-e, nagyapa? Boldog (osztja szét az epret): Kitűnő, jó eper. Egyétek kis bogárkáim. (A gyerekek mohón, ragyogó örömmel esznek.) Gyuri: Oh, be jó édes! Jobb, mint kint az erdőn. áldott munkájáért és az őt mindig megértő gyülekezetért s a gyülekezet, hogy hálát adjon Istennek 25 esztendő áldott magvetéséért s a hűséges pásztorért, aki férfikora legjavát adta oda híveinek. Pálmai Lajos nyugalomba vonult s ezzel lelépett a hivatalos egyházi tevékenykedés mezejéről, de nem mondott búcsút sem a lelkipásztori szolgálatnak, sem gyülekezetének, hiszen továbbra is itt marad közöttünk bölcs tanácsaival, atyai, jóságos szerető szívével. Ezután is prédikál ő nékünk ép oly szépen, mint eddig, ha nem is szóval, ha nem is szószékről : prédikálni fog szép életének beszédes bizonyságtevésével. Élete mindig az ernyedetlen munka zengőszavu mementója lesz számunkra, tisztes ősz alakja mindig úgy áll előttünk, mint a hűséges szolgálat oltárán való önodaaldo- zás égreszálló, jóillatu fehér füstje. Az ünnepélyes istentisztelet után, melyet a nyugalomba vonuló esperes-lelkész maga végzett, a gyülekezet díszközgyűlést tartott a templomban, amelynek keretében egymásután mondtak köszönetét az egyházkerület, az egyházmegye, az egyházközség, a helybeli ref. egyházközség, az ev. lelkészi kar, a tantestület, a Belmissziói Egyesület, az Ifj. Egyesület, az evang. Diákszövetség, a volt növendékek, konfirmandusok és biblia-körök Ilonka (Gabihoz): Szereti maga is az epret? Gabi (Ilonka ajkára mutat, hogy olyan epret, szeret.) Ilonka: Én is egyem epret ? Jobban szeretem én a cseresznyét. Gabi (ismét Ilonka ajkára, aztán sajátjára mutat.) Ilonka: Néma játékot nem értek. Megyek vissza vasalni. Jó étvágyat. (El.) Gabi (pár lépési Ilonka után tesz, majd boldog mosollyal visz- szaül íróasztalához.) HATODIK JELENET. Előbbiek, Ilonka kivételével, Márika: Jaj! Jegyző bácsinak nem maradt semmi sem I Boldog: Hej, dehogynem maradt. Mind megmaradtatok ti most itt nekem, kis virágszálam. De hát miért is jöttetek hozzám, miért hoztatok nekem ilyen édes, jó ajándékot ? í r
