Harangszó, 1928
1928-07-01 / 27. szám
210 HARANÜSZÓ. 1928. július L gya s vakmerő ékesszólással bizonyítgatja, hogy kívánságaid teljesítésénél, akaratod végrehajtásánál az emberszeretetnek, az emberi méltóságnak, a társadalmi s isteni törvényeknek korlátáit figyelembe venni nem szükséges. De ki tudná előszámlálni a kisértésnek számtalan alakjait, a melyek az élet utján jobb- és balfelől kitartó igyekezettel akarják az embert az egyenes útról eltántorítani. Az eltévelyedés félelme folytonos nyugtalanságban tartaná a lelket, ha nem állna védelmünkre az a hatalom, mely a nyugtalanság háborgó hullámait lecsendesíteni képes. Amint napjainkban a bűn örvényei vesznek körül bennünket, hasonló veszedelmek fenyegették a tanítványokat az önzésnek, képmutatásnak, hatalmi gőgnek lovagjai részéről. Mint egy vészterhes felhő lebegett fejük fölött a papi fejedelmek és farizeusok féltékenysége s lázas törekvése, hogy az ő uralmukra nézve kedvezőtlen tanításokat végképen elnémítsák. A tanítványok hitét azonban a fenyegető veszély nem rendíthette meg. Szilárd hűséggel őrizték szívükben Mesterük beszédeit, kiírt- hatlanul meggyökerezett lelkűkben az a szent meggyőződés, hogy ezekből a beszédekből életüdvösség árad gazdagon a hívőkre. Törhetlen hűségüket a mennyei Atya dús jutalomban részesítette. Megszállta őket a szent Megtérés. Irta : Somogyi János. 8 Pünkösdnek szent ünnepe van... Zeng, zsong a nép, zeng, búg az orgona... Egész Miklósvár népe ott a templomban, szerető szívvel nézik az ifjú jegyespárt, amint hűséget esküsznek annyi szenvedés és megpróbáltatás után. S a kerület aranyszívű püspöke kimondja az Ítéletet: — „Megtérj tek ti mindnyájan az Istenhez, új szívet- lelket adott nektek az Isten, megtért az apa, aki nem ismerte az Istent, megtért a boldogság abba a házba, ahol csak boldogtalanság honolt, áldjátok az Istent s Ő is megáld benneteket ezerszeresen. Áldjon meg a jó Isten benneteket édes gyermekeim I“ — Szem nem maradt szárazon e beszéd alatt s mindenki könnyezve látta és érezte lelkében az Istent! * * * Az aranyos kalitkából kirepült a csevegő kis madár, napsugarat hozott a kedves virágos lelkészlakra... Rózsák között járnak, boldog szerelemmel és megértik egymást édes türelemmel. Ami csak kedves, örömteli az életben, az mind megadatott Bélának és ifjú feleségének. A tövisek mellett szépséges rózsák nyíltak ki életükben s ami lélek és eloszlatva félelmüket, a hitnek hegyeket mozdító bátorságát oltotta szívükbe, megnyitotta nyelvük korlátjait, hogy az ő lelkes beszédjüket az ismert világ legkülönbözőbb vidékeiről összegyűlt népek megértették és szívükbe fogadták. Keresztyén testvérem! Az Űr keze nem rövidült meg. Legyen a te lelkedben is a tanítványokéhoz hasonló rendíthetlen hit, hogy Krisztus valóban út a lélek üdvösségére, igazság, melynek hatalma legyőzhetlen, élet, melynek szikláján a kisértések csábító ereje megtörik. Engedd meggyökeresedni lelkedben azt a megvitatian meggyőződést, miszerint a hiúság, a képmutatás, nagyravágyás, haszonlesés, érzéki gyönyörök után epe- dés és a kisértők világának többi alakjai az ő diadalszekerükön testi s lelki kárhozatba viszik áldozat- jaikat. Nem marad el a te jámborságod jutalma. Megszáll téged is a szent lélek és megnemesíti szívedet oly érzékenységgel, mely természet- szerű megvetéssel, sőt utálattal fordul el a bűnöknek még lehelletétől is, megedzi akaraterődet, hogy szilárdon megállhass a kisértések ostromló hullámai között; megerősíti hitedet, hogy a hívó lélek soha sincs egyedül. A míg hitének horgonya el nem szakad, vele van istennek szent lelke. „Ki hitét megőrzi, őrzi őt a hit.“ titkos ábránd volt, az mind valóra vált! Láttátok holdas éjjel, hogy szereti a hold az ő csillaggyermekeit, úgy szerették ők is egymást. Mert van szerelem a világon! Nem költői ábránd ez, nem álmodás, hanem Isten lelkének belénkoltott legszebb szikrája. Azoké a boldogság, akik szeretni tudnak hűségesen a sírig. Miklósvár népe és lelkésze a boldogság, békesség korszakát éli. Virágzik, fejlődik, vagyonosodik mindenki ottan. Nem irigység, gyűlölség, cívódás, hanem békesség, megelégedés s Isten megadja nekik a mindennapi kenyeret. . . * * * Hosszú évek teltek-múltak a történtek óta. Az idő vaskeze sok emberi megőrölt azóta. Az emberiség folyton változik, kutatnak az ismeretlen után, keresnek sok-sok titkot, de hiába, ha Istent nem ismerik, nem hiszik, nem találják fel az életben. Munkájuk meddő marad. Mert Istené a teremtés, az örök élet titka. Övé az élet és halál. Ő a minden világok hatalmas Ura ! 8 vé a hatalom a nap alatt! semmiből teremthet mindeneket, Semmiségbe dönthet hegyeket, völgyeket 1 * * * Az alapkő Jézus Krisztus tanításainak szimbóluma legyen. Szép számú és előkelő közönség jelenlétében folyt le június 17-én Sopronban az Evangélikus Theológia Otthonának alapkőletétele. Az ünnepségen többek között ott voltak: vitéz Simon Elemér dr. főispán, Thurner Mihály dr. polgár- mester, Papp Kálmán prépostplébános, Mágócsy Dietz Sándor, Sándy Gyula egyet, tanárok, Kuthy Dezső egyetemes főtitkár, dr. Weiler Béla a soproni orthodox hitközség elnöke, a soproni fő- és középiskolák igazgatói és tanárai majdnem teljes számban. Az ünnepség folyamán Deák János dr. egyet, tanár felkérésére báró Radvánszky Albert, egyetemes egyházi és iskolai felügyelő tette le az alapkövet, aki — többek között — a következőket mondotta: „Egyházunk forrón táplált reménye valósul meg, amikor az egyházak és a hatóságok számunkra oly nagyon megtisztelő jelenlétében letehetjük a Theológus Otthon alapkövét. Ehhez a felépítendő épülethez a magyarhoni evang. egyetemes egyház vérmes reményeket fűz. Hisszük, hogy az Otthonban felnevelkedő lelkészek valóra is váltják azokat a reményeket, amelyek egyértelműek egyházunk jövő fejlődésének biztosításával. P. . . város templomában voltam. Kijö- vet két öreg, vénnyadt koldust láttam. Ruhájuk rongyos, piszkos, arcukon a vénség fájdalmas bilincseket hagyott. Néztem hosz- szan őket a templomlépcsőn s kutattam lelkemben múltjaik után . . . Másnap az utcán találkoztam velők s ők mikor látták, hogy jó szívvel adom az alamizsnát, elmondották életük történetét. Az egyik volt Tüskeváry Armand báró s a másik Bende Balázs. Meggörnyedten, fájó, keserű szívvel mesélték el nekem e történetet, megjegyezve azt, hogyha mégegyszer születnének, nem távoznának el sohasem az Istentől. A bujdosás utján haladva, koldusok lettek. Azelőtt kincs hullott a tenyerükbe, most koldusfillérek. Azelőtt palota volt a lakhelyük s most utszéli kunyhó. Azelőtt fényben, pompában éltek s most koldus- gunyában, rozzant szalmaágyon. Mert Isten igazságos, a jókat megjutalmazza s megfizet mindenkinek a maga érdemei szerint. Intő jel nektek embertársaim, hogy va- gyonotokkal, kincsetekkel, amit Isten adott, bölcsen bánjatok. Ne legyetek szívtelenek sohasem. A földi boldogság, békesség országa akkor következik el, ha majd békes- séges szívvel megértik egymást, mint szerető testvér: a gazdag és szegény. Ha a vagyonból és pénzből mindenkire munka és
