Harangszó, 1928
1928-06-17 / 25. szám
196 HARANQSZÓ. 1928. június 17. OLVASSUK A BIBLIÁT! I. Isten hiv. Jún. 18. Az Ígért örökség. Máté 25.34. Egy csodálatos birodalmat alapított az Isten. Öröm, boldogság, béke, szeretet, hűség és igazság honol benne. Ennek a birodalomnak én vagyok az örököse, az én számomra készítette az Isten ; a világ megalapítása óta nekem szánta. Gondolok-e arra, hogy egy országnak az örököse vagyok ? Úgy élek-e, hogy életem, egész magatartásom annak bizonysága, hogy tényleg örökös vagyok és nem egy jött-ment idegen, kire nem vár semmi és senki ? Isten, bér fájó szívvel, de kitörölhet az örökösök névsorából ? Milyen csalódás lenne neki, s milyen csalódás lenne nekem 1 Jún. 19. Királyi ajándékok elfogadáséra. Lukács 14.17. Ján. 4.10. Isten birodalmának minden kincsét nekem szánta. Az édesapa nem rejtegeti javait gyermeke előtt, hisz annak gyűjtögeti egész életén át. Istennek minden akarása az, hogy megtaláljam ajándékai közt a legfőbb ajándékot, amelyre oly nagy szükségem van : az örök életet 1 Akarom-e ? Milyen balga lenne a gyermek, aki atyjának felkínált ajándékát visszautasítaná. Istennél minden készen van számomra. Hív az elfogadására. Szent Igéjében, szent vacsorájában nap-nap után felkínálja elkészített javait. Szent Fiát küldi hozzám követségbe: jöjj, mindenek elkészíttettek ! Csak nékem nem kell örökké megmaradó isteni ajándék ? Nékem nem kell örök élet ? Jún. 20. így senki sem hív. II. Tim. 1 .9. Oly sok oldalról hall az ember hívogató szavakat. Hív a világ ; hív a bűn ; hívnak az emberek! Egyik hívás jobban hat rám, mint a másik. Számon veszem-e, hogy mi rejtőzködik a hívogató szavak mögött ? Mennyi mögöttük a jó szándék és mennyi a vesztemretörés ? — Isten is hív. Szent hívással. így senki sem hív. Szavai mögött az üdvösségemet célzó isteni jó szándék rejlik. Meglátom-e, hogy akár szelíd, nyájas szavakkal szól, akár atyai szigorral, szintén szól hozzám, életboldogságomat munkáló atyai szándékkal. Ez az egyetlen biztos hívás, amelynek nyomán elindulhatok. Jún. 21. Engem bűnös embert. Ámos 5.12. Lukács 5.8. A próféta feddő szava nemcsak népének, hanem nekünk, nekem is szól. Hatalommá lett életünkben a bűn s nékünk ez előtt nem szabad szemet hunynunk. El kell jutnunk arra a nagy, bér szomorú felismerésre, amire a nagy halfogás után eljutott Péter: Én bűnös vagyok. Micsoda kegyelem, hogy mégis ennek ellenére is így törődik velem az Isten. Ekkora szeretettel csak Isten tud szeretni. Döbbenetes örömnek kell átjárni a szivem, ha átélem azt, hogy engem, elveszett és elkárhozott embert a bűnnek és halálnak hatalmától minden áron, Leg- drágóbbját sem kiméivé, meg akar szabadítani — kegyelemből. Most már tudom, mi a kegyelem. Jún. 22. Sajátjának ismer, számít r e á m. Hoseás 2.18—19. Isten a maga számára teremtett s a szent kereszt- ségben eljegyzett Magának örökre. Vele szövetséget kötöttem. Nem vonhatom ki magamat ebből az örök életre szóló szent szövetkezésből. Ez hitszegés, árulás, jellem- telenség lenne. Hívásával szemben sem lehetek közömbös. Mint Vele szövetségben levőre, feltétlenül számít rám. — Én száMesterházy László emlékére. Csak még egy könnyet, édes Pásztorom, ó, hadd enyhüljön néma bánatom. Ki annyi szívre szerelmet áldott; Lelke odafenn gyújt már világot. Édes szerelmet, Krisztus szerelmét S aki árva volt, fogta a kezét. Ki úgy szerette a fehér falut, Tisztult előtte a bűnös, hazug. Ki mindenkit testvérként ölelt át. Nem halljuk többé ajka szózatát. Ki, míg annyinak sarka rám tiport; A rengetegben utat mutatott . . . Jóságos szava most is átölel: Csak bízni, bízni — nem csüggedni el. Te, ki annyira érásztól vigaszt — S mi hánykolódók hol leljük meg azt ? 8 sak még egy könnyet, édes Pásztorom, !, hadd enyhüljön néma bánatom. Kapcsándy Sándor. mítok-e Őreá ? Reggel, nappal és este gondolok-e Rá ? Terveimnél, céljaimnál, hiva- tésbetöltésemnél számításba veszem-e, ké- rem-e segítségét és erejét ? Vagy mindig a magam erejére támaszkodom ? Ha így tennék, ez is hűtlenség lenne. Isten számít rám és azt akarja, hogy én is mindig számítsak Öreé! Jún. 23. Egyszer úgyis találkozni kell Vele. II. Kor. 5.9-10. Isten Ítélete bizonyos. Egyszer mindenkinek Eléje kell állni, amikor mindenkit aszerint Ítél meg, hogy életében milyen viszonyban volt Vele ? Az Ítélő Biró mindenkit aszerint Ítél meg, aszerint büntet vagy jutalmaz meg, hogy milyen életet élt. Hogyan állok én akkor Eléje, ha földi életemben nem hallgattam a szavára? Mit teszek, ha végső hívó szavára mennem kell ? Jutalom vár-e ott rám, vagy a kérhoztatás szava hangzik felém ? Mennyivel jobb, ha már most hallgatok híváséra s Igéje útmutatása szerint élek. Még nem késő ! Elindulok; ki tudja, holnap megtehetem-e I Jún. 24. útban az Isten felé. Jakab 4.8. Ez az egyetlen és legjobb, amit tehetek. Ez a legmegörvendeztetőbb is számomra. Isten hívására Isten felé menni I Életem most, amikor igazán közeledem Feléje, most vesz nagyszerű fordulatot. Tekintetem rószegeződik egész életutamon. Most tisztén hallom felémcsendülni atyai hívását, pedig eddig is hangzott felém. Tisztán, mind határozottabb körvonalakban látom megrajzolódni atyai arcát, pedig ez az arc eddig is rém nézett. Az édesatyém- hoz megyek boldogan, mint a gyermek az édesatyja felé. Minden vágyam az, hogy egyszer igazán ott lehessek a közelében, Aki annyiszor hívott, oly szeretettel várt. Aki oly sokszor megsiratott engem. Most érzem, hogy útban vagyok Feléje! Lukács István Engedelmesség. A német-francia háborúban egy francia tüzér feljebbvalójától azt a parancsot kapta, hogy ágyúját egy kis ház felé irányítsa, amely felöl azt gyanították, hogy abban a porosz katonák tartózkodnak. „Lőjj belé egy gránáttal!“ adta ki a tiszt a parancsot. A tüzér elsápadt s engedelmeskedett. Célzott és elsütötte az ágyút. A tiszt messzelátó- val figyelte a hatást s megdicsérte : „Jól találtál 1 Gyönge építmény lehetett a kunyhó, mert teljesen összedőlt." Amint azonban megfordul, látja, hogy a tüzér lopva egy könnyet töröl le orcájáról. „Mi bajod?“ kérdezi nyersen. „Bocsánat ezredes uram — feleli — az én kis kunyhóm volt az... Ez volt mindenem a világon Ilyen engedelmességet vár tőlünk a mi Urunk és Királyunk. Áz akaraterő bámulatos munkája. Az E. Cs. L. írja: Ezelőtt közel két évtizeddel felvétetett a Protestáns Országos Árvaházba Petőfinek egy közeli rokona. A fiú hanyag volt, tanulni nem szeretett, magatartása nagy gondot hárított a nevelésre. Amikor a polgári iskola II. osztályát végezte, az iskolai nagy szünidőt fodrász rokonánál töltötte a felvidéken. Hazatértekor sírva járult az igazgatóhoz, hogy engedje visszatérni rokonához, mert nem akar tanulni, ő minden áron „beretvás“ akar lenni. Az igazgató röviden bánt el vele, ráparancsolt, hogy előbb tanuljon, aztán mehet beretvásnak. A fiúnak a lelki világa ettől az időponttól kezdődően megváltozott. A napokban beállított az igazgatóhoz, mondván : kedves papa, jelentem, letettem a doktorátust, köszönöm, hogy elutasított, amikor beretvás akartam lenni. Most nagy tudományos munkán dolgozom az egyetem meghagyásából. A doktor úr az árvaházban elvégezte a 4 polgári iskolai osztályt, kilépése után pedig a tanítóképzőintézetet. Tanító lett, s mint ilyen érettségit tett, aztán megszerezte a polgári iskolai tanári diplomát, amire polgári iskolai tanár lett, ebben a minőségben beiratkozott az egyetemre és most letette a doktorátust. Ezt a bámulatos akaraterőt az árvaházi nevelés fejlesztette benne, ami annak egyik jellemző vonása. A tanulság pedig az; óvakodjunk jóslatokba bocsátkozni a gyermek jövendőjét illetően. Kiváló képzettségű ev. egyet, bölcsésztan hallgató ajánlkozik a nyári vakációra nevelőül. Megkeresések az ev. Ielkészi hivatalhoz Pécsre intézendők. 1—3
