Harangszó, 1928
1928-05-13 / 20. szám
154 HARANŰSZÖ. 1928. május 13 De nemcsak Amerikában, széles e világon mindenütt, közelebbről Európának úgyszólván minden valamirevaló államában megünneplik ma már az anyák napját. Csonka- Magyarországon is Debrecenben a Keresztyén Ifjúsági Egyesület kezdeményezésére már két éve ünnepük az öszszes egyházak az anyák napját. Itt azonban szegfű helyett mű margarettákat viselnek. Akiknek él az édesanyjuk azok rózsaszín középpel, akiknek nem él, fekete középpel. Édes véreim, evangélikus testvéreim, Isten megtartó kegyelmében bizó, imádkozó bús magyarok! Mutassuk meg a világnak, tegyünk bizonyságot felőle, hogy mi is szeretjük édes anyánkat, legalább is anynyira, mint bármely más nemzet fia-leánya az övét. Álljunk oda szívest-örömest azért mi is az anyákat ünneplők, az édesanyákért imádkozók táborába egy szívvel lélekkel, hadd váljék nálunk magyaroknál is, evangélikus keresztyén anyaszentegyházunkban ez a szép ünnepnap, az anyák napja mielőbb általánossá. Hisz ha vannak, akik napjainkban még ünneplésre méltók, úgy az édesanyák bizonyára azokl Ma, május második vasárnapján, Rogate vasárnapján: „Kikre még anyai kitárt karok várnak, Csókoljatok kezet az édes anyának; S kik sírba tevétek, áldva sirassátok, Mert még a sírban is áld édes anyátok !* Megtérés. Irta: Somogyi János. 2 A kártyaszobában világosság van ... Árnyalakok látszanak az ablakon keresztül. Az asztalfőn Tornyay Pál vöröslő képpel osztja a kártyát. Mellette fia, a merev arcú, koravén Béla, kinek arcáról a túlhajtott nagyvilági élet tükröződik. Szemben vele az ifjú barátja, a nagyivásról hires Bende Balázs s amellett egy vén gavallér ül, gőgösen pózolva: Tüskevári Armand báró... Csattog a kártya... pezseg a bor a poharakban ... Az ördög harca ez, ki rabjává tette a lelket... Mert a kártyaharcban elvész az ember lelke, Uresfejü szolgája lesz a pénz ördögének. így folyik ez a kártyaharc hetek, hónapok óta ... Éjfél van... A báró nyert... Minden Í iénzét felteszi Tornyay... Hiába minden... stenkáromlás a vége... Veszít... Átveszi a bankot... S fia remegve figyeli apját... Nézi... majd kimered a szeme ... S a sápadt, merev arcú ifjú megremeg... Lelke mélyén megsebezve hanyatlik vissza székére ... észrevéve, hogy apja csalt 1 Iszonyú seb a szivében 1 Az ö gazdag apja, ím egy közönséges hamiskártyás. Feláll, fülfájásról panaszkodik, visszatér szobájába. De ott nem bir pihenni, csak leng előtte folyton atyja képe ... bevésődik lelke köAz anyai szeretet. William Mr. Kirdy, amerikai földrajztudós expedíciójának élén a Hudson-öböl ismeretlen részeit kutatta, amikor egy véres sebekkel borított, elgyengült indiai asszonnyal találkozott, aki sírva, kétségbeesett szeretettel szorította magához pár hónapos csecsemőjét. A tudós azonnal gondos ápolás alá vétette a nőt, mejd kikérdezte, hogyan került az elhagyott tájra. Az indián anya pár szóval megmagyarázta, hogy a törzs, melyhez ó tartozik, harcba keveredett egy másikkal és nekik menekülniök kellett. Q is együtt futott a menekülőkkel s így került erre az elhagyott pusztaságra. — És a sebek, kérdezte a tudós» ezeket bizonyára a harcban kapta? — Óh nem, felelte mosolyogva az asszony. Ezeket a szörnyű sebeket én ejtettem magamon a saját kezemmel. És erre egy halászhorgot emelt fel a földről. — Nézd Uram, ezt a darabka húst, amelyet a horgon látsz, egy fél órával ezelőtt vágtam ki a karomból, mielőtt te rám találtál. ... A tudós és kísérete megborzadva néztek az asszonyra, de ó mosolyogva magyarázott tovább. — Három nap óta éheztem már. Emlőim teljesen kiapadtak, ezt a drága apróságot az éhhalál szörnyű réme fenyegette... Mit tehettem volna mást? A saját testemből vágtam ki néhány husdarabot, azt horogra tettem és sikerült is fognom néhány halat. zepébe a hamisság... S rombolja szét azt a kevés szép érzést, ami keblében lakott I És határoz, hogy ő tovább nem marad itt... menekül, utazik, megy tovább... ki, messze Párisba ... újra mulatni... élni... mint eddig... kacagó, vidám életet, mert itthon a sötét, borús életet elviselni képtelen... S elvágódik ágyában... álmodik a szerelem városáról... Szegény boldogtalan ifjú... És oítbent ? a báró mindent el vess ill Tornyay nyer eszeveszetten ... Fekete péntek virradt a báróra... Mindent feltett az utolsó lapra .,. aztán semmi, — semmi sincs már... elvesztett mindent,.. Bende Balázs még bírja, de ő sem soká, Tornyay ördögi mosollyal osztja a lapot s mint egy százkaru polyp, besepri Balázs pénzének minden maradékát... Két merev, halott arc és egy vöröslő ördögi, mily rettenetes kép... És most a bor folyik a csengő poharakba, szakadatlanul, reggelig így mulattak ... s a felkelő nap az asztal alatt találta a két vendéget s az asztalon végigfeküdve Tornyait... Túlvilági sátánivadékok, akik földre röppentek emberalakban, hogy vihart kavarjanak más emberek életében ... Isten a nő fejére tette a töviskoronát 1 A nő az élet martirja, akinek minden napja Jubilate, Cantate, Rogate. Ünnepeljetek, énekeljetek, imádkozzatok. Khöl kapitányról, a Bremen hős pilótájáról, jegyezte fel a napi krónika báró Hühnefeld elbeszélése nyomán, hogy amikor a hős repülők minden pillanatban már-már azt hitték, bogy a tudomány vértanúi lesznek, Khöl kapitány nagy hirtelen imádkozni kezdett s mint maga is később elmondotta, három Mia- tyánkot mondott el, hogy összeszedje magát... Nansenről, a merész sarkutazóról is feljegyezte hasonlóképpen a történelem — ki képzeletet felülmúló küzdelmek árán a sarkvidék három egymás mellett álló hegyormát mászta meg néhányadma- gával — amint az utolsó oromra ép Rogate vasárnapján ért fel, valami csudálatos meleg érzés ragadta meg lelkét. Barátaim, szólt ekkor Nansen: Ez a három hegycsúcs mintha azt a három vasárnapot jelképezné, melyen gyermekkoromban annyiszor áthevültem: Jubilate, Cantate, Rogate... És Nansen Is imádkozott. Imádkozott, ahogy csak a nagy szívekből nagy eredmények nyomán, még nagyobb célok előtt szokott felfakadni az áhitat... A viharedzett utasok szeméből pedig sűrűn hullott a könny, ércvonásaik ellágyultak s aztán a három csúcsot a gondok felvillanása, akinek nyugalma a férfi szeszélyeitől függ! Tornyayné érezte, tudta mindezt! Gyenge, érzékeny lelkű, vallásos, szelíd nő volt, aki urával sohasem szállt szembe, amiben fán hibázott is, hisz erélyts határozottsággal kellett volna szem- beszátlnia már régen az istentelen férjjel... De gyengéd lelke nem bírta ezt megtenni... Szenvedéséről hófehér haja, szomorú, néma arca tanúskodnak ... Tűrő szívvel hallgatta az istentelen kifakadásokat s kérte a jó Istent, hogy bocsássa meg neki mindezeket I Ö nem kért azért büntetést reá Istentői, hanem bocsánatot. S ott találta őket a káityaszobában 1 A férjét, aki habzó szájjá! feküdt az asztalon ... Bende Balázst, akit az ő angyali leikü leányának szántak férjül... S a csontarcu, züllött bárót... Egy tövissel több az életben 1 De hol van fia: Béla ? Talán szobájában ? Benyit, üres ágy, nincs sehol... Az asztalon egy ievéi... »Nem bírom tovább ... átok van Itthon ... el kell újra mennem... az apám... az apám . isten veletek!.. .* ... Elment, itthagyott! ... Még csak egy gyermeki csókkal sem búcsúzott el tőlem ... Hervadt virág — szegény, szegény fiam! Visszament oda, ahonnan jött, a mámorok világába 1 ... S az anya zokogva borult a levélre, siratta elveszett fiátl Érezte, tudta, hogy
