Harangszó, 1927
1927-11-06 / 45. szám
1917. november 6. HARÁNOSZO, 387 alkalmából minden hazáját, egyházát szerető evangélikus embernek a lelkében — tudván azt, hogy Kossuth Lajos is evangélikus anya- szentegyházunknak a gyermeke volt — önkéntelenül felvetődik a kérdés: „Élt-e az evang. egyházhoz való ragaszkodás Kossuthban, akit annyira elfoglalt a hazája érdekében folytatott szakadatlan munka és küzdés?“ A felvetett kérdésre a feleletet megadja dr. Szigethy Lajos iró, Luther Lelke cimü értékes munkájának második kötetében, ahol is a többek között a következőket Írja: Élt-e az egyházához való ragaszkodás Kossuthban, akit annyira elfoglalt a hazája érdekében folytatott szakadatlan munka és küzdés? Hála Isten, erre is igennel felelhetünk. Istenhez emelkedő, eszményies, vallásos gondolkodásáról iratainak, szónoklatainak sok helye tanúskodik. Magam is olvastam öregségében a lapokban megjelent nyilatkozatát, melyben kijelentette, hogy evangélikus egyházinak ragaszkodó, hű fia. Erről azonban cselekedetei még határozottabban nyilatkoznak. Mint Székács jó barátja, szorosabban belekapcsolódott az egyházi életbe. A pesti magyar gyülekezet, a pestvárosi esperesség, a bányai egyházkerület és az egyetemes egyház gyűlésein sokszor hallatta bölcs és ékes szavát. Például az úgynevezett pánszlá- vok, vagyis tót nemzetiségi túlzók Kossuth Lajos. ellen való küzdelemben, gróf Zay Károly egyetemes felügyelővel és Pulszky Ferenccel, ő volt az óriási többségben lévő hazafias pártnak egyik lelkes vezére. Ne csodáljuk, ha Kollár János tót költő Slávy Dsera című, Dantét utánzó költeményében a pokol lángjai között mutatta be mind a hármukat. Abban a szinte sorsdöntő kérdésben, amit a két lelkes jó barát, Székács és Török Pál vetett fel, hogy a testvér protestáns egyházak lépjenek unióra, — Kossuth a Pesti Hírlapban egész cikksorozattal foglalt állást. Senki se sajnálhatta jobban, mint ő, hogy az unió meg nem valósult. Mint az első felelős minisztérium legbefolyásosabb tagjának, döntő része volt az 1848-i XX. törvénycikk megalkotásában, mely a protestáns egyházaknak biztosította a katholikus egyházzal való tökéletes egyenjogúságot és kimondta az egyházak szükségleteinek az állam által való fedezését. Mikor ez Kossuth iránt hálára búzdít bennünket, egyúttal annak a bizonysága is, hogy nemzetünk, valahányszor maga volt ura a sorsának, mindig a vallásszabadság szent elvének hódolt. így például Bethlen Gábor 1620-i besztercebányai, II. Rákóczi Ferenc 1705-i szécsényi és Kossuth Lajos 1848-i pesti országgyűlésén. Egyházunk mindig büszke volt egyik legnagyobb fiára és jóltevő- jére. Végül pedig a gyászoló nemzettel együtt igyekezett megadni neki a méltó utolsó tisztességet. A legelső nagy gyászistentiszteleten a torinói valdensiek templomában az orosháziak kiváló papja, Veress József tolmácsolta meghatóan a haza és az egyház gyászát. Budapesti temetésén, a Nemzeti Múzeum csarnokában a ravatalnál Sárkány Sámuel, a bányakerület püspöke méltatta szintén igen szépen Kossuth nagy érdemeit és kísérte ki a koporsót papjai seregével a Kerepesi-temetőbe. A sírnál pedig az emelvényre lépett Horváth Sándor, annak a pesti, Deáktéri magyar gyülekezetnek ékesen szóló lelkésze, melynek valaha Kossuth Lajos is tagja volt és a ért is kár volt. Ügy látom, itt nem bíróság előtt állok, hanem hóhérok előtt, akik már eleve Ítélkeznek. Hát akkor mire való ez a cifra dolog ? A vádlott kihallgatása ? Ej. alávaló komédia az egész! Dermesztő csend lett. Még az őrök is elsápadtak. Ilyent még senki nem vágott a bíróság fejéhez, pláne, amikor Karaffa is jelen van. Sápadoztak a bírók is, de még karaffa pulykavörös arca egyszerre olyan színtelen lett, hogy szinte azt hitte az ember, az ájulás környékezi. Csak lihegett, csak kapkodott a levegő után. A száját el- tátotta. Szólni akart. De hang nem jött ki azon. A halotti csendet egy éles hang hasította ketté. — Tanú van rá, hogy pénzt adott Zrínyi Ilona részére. Ezt letagadni nem lehet. A zsibbadtság egyszerre felengedett. Halk sóhaj fakadt fel mindegyik kebléből. A megkönyebblilés sóhaja volt. Karaffa, mint a fuldokló, úgy kapóit a szó után. — Úgy van. Tanúskodás van rá. Radványszky nyugodtan nézett vele szembe. — S ki az a tanú? Talán az az alak .ott? S azzal Szentiványira mutatott. Szentiványi az ajkába harapott. Karaffa kelt a védelmére. — Nem az, hanem Palásthy Gábor. Radványszky nyugodt maradt. — Ismerem azt a nevet, hallottam párszor. Nyitramegyei birtokos. A Palásthy István testvéröccse. Ennyit tudok róla, de többet nem. Nem találkoztam vele kétszer sem az életben. Hát hogy tanúskodhatott akkor ellenem ? Karaffa újból leült. „ — Pedig úgy van. 0 vallotta azt, hogy te pénzt adtál neki, hogy vigye Munkács várába Zrínyi Ilonának. S ő meg is tette neked ezt a szívességet. Radványszky arcát a harag pírja futotta át. — Jó. Elhiszem, hogy ezt vallotta. Ámbár Isten a tanúm, én nem adtam neki soha pénzt. De hát elhiszem, hogy azt vallotta. De már most azt szeretném tudni: a maga jószántából vallotta ezt, avagy a kinpadon ? Karaffa ideges lett. — Ahhoz neked semmi közöd. A vallomás mindig vallomás, akárhogyan hangzik is el. Radványszky nem hagyta helyben az okoskodást. — Azt már tagadom. Mert vannak emberek, akik ártatlanok, mint a ma született bárányok, de a kinpadon még azt is képesek bevallani, hogy tegnap az édes anyjukat ölték meg, holott az már vagy húsz évvel ezelőtt meghalt. Karaffa ideges mozdulatot tett. — Lári-fári, kár minden további beszédért. Van, aki ezt vallotta s ez untig elég nekünk. Radványszky gúnyosan nézett szét a bi- ráin. — Azt elhiszem, hogy az ily díszes társaságnak ez elég. S ha nem csalatkozom, éppen az a bizonyos Szentiványi volt a kínzója annak az embernek? Hogy még ilyen is akad a magyar nemesség közötti Pfuj I Undok egy alak 1 S azzal hátat fordított nekik. Karaffa, mint a gummilabda, úgy ugrott fel. — Nohát, majd letöröm én a te szarvadat! Majd megtörlek én téged! Aztán Szentiványihoz fordult. — Teljes hatalmat adok ez ember felett. Azt tehet vele, amit akar 1 S azzal otthagyta az elnöki pulpitust 8 eltávozott De Radványszky szava még nyomon kísérte. (Folyt, kör.)
