Harangszó, 1927

1927-02-20 / 8. szám

1927. február 20 HARANQSZÓ. 63 csökkentési javaslat részletes tárgyalásánál felszólalt Jánossy Gábor Celldömö'.k kép­viselője, ki felszólalása alkalmával sem tagadta meg élő bitét. Beszédét ugyanis Isten nevének segítségül hívásával kezdte meg, bibliai idézetekkel tette értékessé, majd Petőfi üzenetét tolmácsolta az el- puhult és elkorcsosodott nemzetnek. — A felsőház megválasztotta bizottságait. A közoktatási bizottságba beválasztották báró Radvánszky Albert egyetemes felügye­lőt. Prónay Dezső báró lemondásával kapcsolatban bejelentette az elnök, hogy helyébe Földváry Elemért hívják be. A burgenlandi tartománygyűlés elha­tározta, hogy letöri az u. n. irredenta mozgalmat. „Az irredenta utolsó nyoma — hangsúlyozta Leser tartomány főnök­helyettes nagy lendülettel — csak akkor tűnik el Burgenlandban, ha majd a som­falva i határon a fekete-vörös aranyzászló fog lengeni * Romániával megegyeztünk a trianoni határ által kettévágott vármegyék, városok és községok vagyonát illetőleg. Bulgáriában újból nagyarányú kommu­nista összeesküvés ügyében nyomoznak. A cseh-matyar országközti határsta- tumokra vonatkozó tárgyalásokat február 16-án újból megkezdték. Angliában a sociálisták és kommunis­ták tüntetést rendeztek a kínai csapat- szállitások ellen. — György király az alsó- ház megnyitásán mondott 'trónbeszédében a Kinával való békés megegyezést hang­súlyozta. Az újabb portugál forradalmat a kor­mány leverte. A lázadás vezérét, Tolago volt belügyminisztert, kivégezték. Felesége férjének holtteste mellett agyonlőtte magát. Az orosz szovjet a nemzetek szövet­ségének főtitkárságához átiratot intézett, melyben visszautasít minden meghivást, mely sveici területre szól. A német külügyminiszter San Rémoba érkezett, ahol is állítólag találkozni fog Mussolinival. — Legutóbb hivatalosan is megalakult a rojalista párt Németországban. A Spanyol királyné udvarhöigyei szá­mára az ünnepélyes alkalmakra új ruha- viseletét rendelt el. Az amerikai elnök üzenetében a ten­geri fegyverkezés további csökkenéséről beszél. A kongresszus helyesli a tervet, de nem bizik a sikerben. Japán és az Egyesült-Államok elmé­letileg visszautasították az angol akcióhoz való csatlakozást, de hadihajókat küldtek Kínába. HARANQSZÓ. Hatvanad vasárnapján. Ev. Luk. 8. 4-15. Komoly figyelmeztetést, megszívlelendő jó tanácsot fűz az Úr mai evangéliomunk- tioz, a magvetőről szóló jólismert szép pél­dázathoz, melynek minden sora, minden betűje lélek és élet, megtartandó tanulság és intés. Akinek fülei vannak a hallásra, hallja, mit mond az Ur a négyféle szántóföldről. Személyi hir. Dr. Raffay Sárdrr a bányai egyházkerület püspöke két hétre kü földre távozott. A Magyar Luther-Társaság Buda­pesten Deák Ferenc emlékének ünnepi ülést szentelt, mely alkalommal az elnöki megnyitót Pékár Gyula elnök mondotta. Dr. Polner Ödön egyetemi tanár Deák Ferencről, mint a vallásszabadság hőséről tartott lebilincselő előadást. Bakó László a Nemzeti Színház tagja Tóth Kálmánnak: Deák Ferenc emlékezete c. költeményét szavalta el. Az ünnepi ülés a „Lu'heránia kar“ Contate énekével ért véget. Az ünnepi ülésen, mely fényes közönség jelenlétében folyt le, képviseltette magát a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Akadémia. Dr. Antal püspök Hollandiában. Dr. Antal Géza püspök öt heti időtartamra Hollandiába utazott. Nemes lélek. Ifj. Pózéi István dr. egy- házfanác-os Budapesten küönböző egyházi célokra 1000 P.-t adomány o rótt Vallástanár választás. A főiskolai nagybizottság Kapi Béla püspök és dr. Mes'erházy Ernő egyhker. fe ügyelő elnök­letével f. hó 5-én a soproni ev. lyceun rendes vallástanárává Hetvényi Lajos el­hunyt vallástanár u'ódául Magassy Sándor CEÖngei ev. lelkészt választotta meg. Ma­gassy Sándor február hó 15-én foglalta el Z sát. A Bethlen Gábor Szövetség nyilvá- i előadásai. A magyar protestánsok országos Bethlen Gábor-Szövetségének tudományos és irodalmi szakosztálya meg­kezdte a Deák-téri evangélikus iskola dísz­termében nyilvános előadásiinak sorozatát, amelyet „A protestáns szellem hivatása a magyar nemzet életében“ címmel hirdetett. A szakosztályi ülést dr. Kilényi Lóránt szövetségi ügyvezető alelnök nyiléflta meg. Veress Jenő ÉtwállH teo!ógiaf7raWÍf\A protestantizmus követelményei és eszményei a nemzeti tudományok, művészetek és filo­zófia terén* címmel tartott szabad-előadást, amelyben az emberi művelődés minden korszakira kiterjedő, széles történelmi szemszögből méltatta a protestantizmus eszményeinek hatását az illető kor és nem­zet közvéleményére. Jl Nagytanba A Gödöllőn építendő temp­lom javára szép va lásos ünnep volt. N.igy- tarcsán, amelyen közreműködtek Hamrák Béla aszódi vallástanár, dr. Szemiványi Géza gödöllői kir. közjegyző, a templom­építési akció lelke, Chugyik Pál aszódi lel­kész, aki az oltári szolgálatot látta el, majd a szerzőnek kísérete meilett előadta Haber- ehrn G Adolfjaszódi tanárnak egy a gálya­rabok emlékére szerzett Intáros énekét. Győnyö űen illeszkedett a műsorba egy cinlotai áll. tanítóképző növendék hatásos szavalata s a földművesekből szervezett férfikar precíz éneke. A vallásos estélyen közel 80 P. jött össze a gödöllői templom javára. Diósgyőr község képviselőtestülete 150 millió koronát ajándékozott a diósgyőrvas- gyári ev. templom építésére. Üj segédlelkész Ózdon. A Keresztyén Ifjúsági Egylet titkárának Budapestre távozó Abaffy Gyula helyét az ózdi egyházközség Bélák János pápai segédlelkésszel töl’ötte be. Budapest. A Deák-téri Leányegye;ület minden hét péntekjén tartandó vallásos es­tély előadói: dr. Kirchknopf Gusztáv, dr. Kovács Sándor, Szüts Gábor és dr. Scholtz Oszkár. Pécs. Az Ev. Társaság február 27 iki előadó estéjén dr. Seregély Tivadar orvos „Az orvosi tudomány fejlődése* elmen tart előadást. Szentgotthárd. Klein Sándor órás a kulturház céljaira egy fali órát adományo­zott. Huber Károly hartbergi gyáros a temp­lom részére egy kehely aranyozását esz­közölte ingyen 100 P. értékben. Üj vallástan&r Szarvason. Szarvason f Mendöl Lajos örökébe Korim Kálmánt választották meg Csákvárról. Keszthelyi nőegylet. A keszthelyi egy­ház lelkes nótagjai, átérezve az együttmű­ködés fontosságát, megalakították a nőegy- letet. Elnöknőnek özv. Horváth Károlvnét, aleluöknőknek Szelt ss Jánosnét és Horn Jánosnét, jegyzőnek Jaross Bélánét és pénz­tárosnak Sándor Endrénét választották meg. Minden kedden összejövetelt tartanak, ami­kor is kézimunka közben beszélik meg a teendőket. Február hó 1-én pedig nyilvá­nosan is bemutatkoztak a város közönsé­gének, amikor is d. u. 5 órai kezdettel teaestélyt rendeztek a következő műsorral: 1. Praxi banda (Gazd akad. hallgatók zene­kara). 2 „Az ős magyar asszony.* Előadás, tartotta Oppel Jenő tanár, egyházmegyei biró. 3. Gróf Fofgách: Szeptember, éne­kelte Tímár Annus, zongorán kísérte Hor­váth Irénke. 4. Gárdonyi Géza: Baka levél, szavalta Balázsy József akad. hallgató. 5. Praxi banda. — Műsor után tea, tombola és amerikai árverés volt. A nőegylet buzgó tagjai, élén a lelkes tisztikarral, sokat fá­radtak a siker érdekében, mely meghozta gyümölcsét úgy erkölcsileg mint anyagilag, mert együtt volt a város színe java fele­kezeti kUíöj b3ég nélkül. Igaza volt az elő­adó tudós tanárnak: amibe a nők belefog­nak, az sikerrel jár. A kis gyülekezet ma­roknyi hölgy csapata megmutatta, mily fontos szerepe van a nőknek a gyülekezet életében. Az estély tiszta jövedelmét, 7 mil­lió K-t, az építendő templomra fordították teljes egészében. Áldás a nők gyülekezeti munkájára. Zsebeházán vallásos ünnepély volt ián. 30-án, Közének 256, Ima. Petrőczy Kata Szidónia éneke ... Énekelte Kovácsics J. A hit. Szavalta Gics Eszter. Várjad én lel­kem ... Énekelte az ifjúsági kar. Jákób. Szavalta Nagy Lenke. Beszéd Tartotta Bőj- tös László Érdályország ... Énekelte Ko­vácsics Jolán. Teljes szivemből .. Előadta az ifjúsági kar. Ofiertóriun 55 ezer kor. A nóegylet karácsonyestélyt is rendezett s karácsonyfát állított fel 325 ezer K értékben. A Vas-uccai diákok találkozója. A Budapest Székesfővárosi Vili., Vas-uccai (1913 ig Vili., Rökk Szilárd uccai) Felső Kereskedelmi Isko a volt diákjainak talál­kozója 1927 március 6 án, d. e. 10 órakor lesz az intézet tornacsarnokában, Vili., Vas ucca 9-11. sz. alatt. A részvétel a név, foglalkozás, az érettségizés évének és a pontos lakáscímnek közlése mellett a „Vas uccai Diáktalálkozó Rendezóbizottságának* Budapest, Vili., Vas-ucca 9—11. sz. alatt levelezőlapon bejelentendő. A hatalmas európai konferencia, me­lyet augusztus 8—14 ig Budapesten tarta­nak az európai nemzetek C. É szövetségi mozgalmai, nagy méreteivel kezd már ki­bontakozni. 16 kü önböző nemzet képviselői legalább 90 előadást fognak rajta tartani. A kU fóldi országokban óriási érdeklődés mutatkozik már is, melyet fokoznak az Európaszerte mindenfelé Budapestről tar­tott vetített képes előadások, a magyar nép eredetéről, nyelvérő1, történelméről, s Buda­pestről a legkü!önbözőbb][nyelveken||meg- jelenó cikkek A konferenaia előkészítési és rendezési költségeire a budapesti ref. egyház 600 pengőt (7.500.000 K) segélyt szavazott meg. Több egyház vallásos .es­télyt készül rendezni, hogy hozzájárulhas-

Next

/
Oldalképek
Tartalom