Harangszó, 1927

1927-12-25 / 52. szám

446 F1ARANQ5ZÖ. 1 f27. december 25. a Harangszó Karácsonyi Üzenete. Küldi: TÚRÓCZY ZOLTÁN, a HARANGSZÓ fömunkatársa. ■ ■ ■ cTlooooooooofo ■ ---­É nek : Dunántúli énekeskönyv 114. 1. és 6. vers. Jöjj be, oh mért állasz ott künn Isten áldott embere ? Várva várlak, nyitva házam, Nyitva szívem, szállj bele! Jézusom, te hű barát, Nézd szívemnek nagy baját; Fájó kínos seb van rajta, De kezed meggyógyíthatja. Örvendj lelkem, nézd az Úr jő! Íme hogy meghallgatott! Tefeléd tart, menj elébe! Oh becsüld meg e napot 1 Jer, fogadd be hittel őt, Ő lesz üdvöd, éltetőd; Mondd el neki titkos búdat, Bízzál benne, ő megnyugtat. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól s az Úr Jézus Krisztustól. Ámen. Keressük ki a bibliából Lukács evan­géliuma 2. részének 7. és 14. részének 22. versét: „Nem vala nékik helyök a ven­dégfogadó háznál.“ „És monda a szolga: Uram, meg­lett, amint parancsold és mégis van hely. “ Ismeritek-e Testvéreim a kará­csonyi fájdalmat ? Ráborul a falura karácsony este. Amint kigyul az égen a csillag­tábor, mint hatalmas palotának megszámlálhatatlan ablakszeme, megvilágosodnak itt lenn is az apró ablakszemek s amint a lámpa fénye kivilágít az utcára, látszik, mint törtetnek a friss hóban apró ta- risznyás gyermekek. Ajkukon ví­gan, üdén cseng a karácsonyi ének: „Krisztus Urunknak áldott születésén... “ Odabenn együtt ül a család. Szegényes a karácsonyfa, ami a ragyogó fehér abroszon áll, de gazdag az a szeretet, ami össze­fűzi a család tagjait. Boldogok. Örömmel boldogítanak hát mást is. Mikor udvarukra ér az éneklő gyermeksereg, kinyitják az ajtót. A kinyiló ajtón kijön a szeretet az udvarra, mint a lámpa fénye a sötétségbe s mint a szoba meleg­sége a hidegbe. Megvilágítja s megmelegíti a kántáló gyerekek szívét tarisznyákba kerülő apró ajándékokkal. Csak egy ház ablaka sötét. Egy ember üldögél benne a pislálkoló tűzhely előtt. Nincs csa­ládja. Máskor oly gúnyosan dicse­kedett vele családi gondok alatt roskadozó barátai előtt. De ma este olyan árvának érzi magát. Minden­kinek van helye. Még a koldust is befogadja valaki a családi köré­be, csak neki nincs otthon... s amint halkul a gyermekek éneke, egyre bátrabban ömlik végig arcán a karácsonyi fájdalom könnye: „Nincs hely:“ Ez az egyik karácsonyi fájdalom. , * * * Most jertek be velem az egyik házba. Ott ül már az asztal körül a család. A gyerekek örömmel nézegetik az ajándékokat. A leányok magukhoz ölelik az új babát, a fiuk még az asztal mellett is fejü­kön tartják a csákót s ott csörög oldalukon a kard. Az apa csillogó szemmel gyönyörködik a gyerme­kek boldogságában. Érzi, hogy nincs nagyobb boldogság e földön, mint másnak örömöt szerezni. De az édes anya szemét elborítja a könny. Eggyel kevesebben vannak, mint tavaly karácsonykor. Tavaly ilyenkor még az a szőkefürtű kis gyerek ott ült az asztalszélen s szorongatta a játékát. Ma már ott van a temetőben a helye, itthon pedig üres egy szék az asztal mellett. Amikor az anya szeme rásiklik az üres helyre, nem tudja titkolni tovább fájdalmát. Arcán végigömlik a karácsonyi fájdalom könnye: „Van helyI“ Ez a másik karácsonyi fájdalom. Karácsonyiboldogságtokbangon- doljatok azokra, akiknek karácsony a legfájdalmasabb ünnep vagy azért, mert „nincs hely“, vagy azért, mert „van hely“, vagy mind­kettőért : mert nincs hely ahol kellene s van hely, ahol nem kellene. Karácsonyi boldogságtokban gon­doljatok arra, hogy ez a két fáj­dalom nemcsak emberi fájdalom, hanem isteni fájdalom is. Még pe­dig Istennek kettős fájdalom, mert neki egyszerre kell megtenni azt a két szomorú tapasztalatot, hogy nincs hely, ahol kellene s van hely, ahol nem kellene. * * * Fiatal pár járkál a sötét betle­hemi utcákon. Messziről jöttek. Ruhájukon rajt van az országút A győri evang. teniplom. pora, arcukon a hosszú út fáradt­sága. Különösen az asszony nagyon fáradt. Odatámaszkodik a férfi vállára s arcán végigvonaglik oly­kor a fájdalom. Csoda, hogy egy­általában bír még menni, hisz lát­szik rajta, hogy minden pillanatban várhatja a nagy eseményt, gyer­mekének világra jövetelét. Hogy is mert ily hosszú útra vállalkozni! Ki tudja, hányszor kellett útköz­ben is megpihenni, hogy a szegény asszony kipihenje magát! Hogy örülhetett, mikor végre feltünede­zett a látóhatáron Betlehem! Végre lesz egy hely, ahol ledőlhet... És most nincs hely. Végigjárják a várost. Szerencsét próbál József — mert így hívják a férfit — min­denütt, ahol csak tágasabb udvart lát, de sehol sincs hely. Az egyik gorombán bevágja előtte az ajtót, hogy az ő háza nem vendégfogadó. A másik udvariasabban, de ha­tározottan jelenti ki, hogy nincs hely a házában. A harmadik talán még a sajnálkozását is kifejezi, hogy mennyire sajnálja, hogy nem tud helyet adni. Ha korábban jöt­tek volna — mondja — kész öröm­mel adott volna helyet, de így már nem lehet. Minden zúg el van fog­lalva. A negyedik talán még taná­csot is ad neki, hogy próbáljanak szerencsét itt meg itt, abban az útcában van egy ember, annál talán még lesz hely. A felelet lé­nyege azonban mindenütt ez: „Nincs hely!" Csendes szelíd em­ber volt József, de azon az estén, mikor utcáról utcára vonszolja szegény feleségét, ökölbe szorul a keze s haragtól villog a szeme. Borzalmas! Hát nincs Betlehemben egyetlen férfi sem, akiben volna annyi lo­vagiasság, hogy azt mondaná: Kikelek az ágyamból, de nem en­

Next

/
Oldalképek
Tartalom