Harangszó, 1927
1927-11-06 / 45. szám
1927 november 6 már az ő drága vére hullásával előre megfizetett a te lelked gyógyulásáért Nov. 11. Akik nem mennek a lakomára. Lukács 14.18—so. A vendéglőkben gyakran rendeznek nagy lakomákat s mily szégyen az, aki a meghívást nem fogadja el. A szent vendégfogadóban minden nap és minden vasárnap készen áll az Úr által elkészített lakoma s mily sokan vannak, kik evangélikusoknak kereszteltelek meg és viselik ezt a gyönyörű nevet, de földi érdekeikre hivatkozva, ökörvevés, szánlóföldmegné?és, há- zasodás, lustálkodás ürügyei alatt nem mennek el a lakomára, nem látogatják az istentiszteleteket. Nov. 22. Akik elfogadják a lakomái meghívást. Máté 22. ío. A hivatalosok nem mentek el a lakomára, de az utcák koldusai, a csonka-bonkák, a szegények eljöttek és elfogyasztották az ételeket. Hányszor fordul elő, hogy azok, akik az egyházban tisztséget viselnek, akik büszkén hangoztatják evangélikus nevüket, csak a szájukon hordozzák az evangéliomi nevet, de volta- képen nem éhezik az evangélicm áldott lakomáját. De ott vannak hívatlanul is a publikánusok. a bűnbánók. Jaj a meghívást elutasítóknak, jaj a harangszót meg nem hallóknak. Ezek nem látják meg a mennyei vacsorát, kirekesztetnek az örökéletből. Beh boldogok a lakomán megjelenők, a választottak, mert ők érzik bűneiket, szom- juhozzák az isteni irgalmat és kegyelmet, ök haláluk után hivatalosak lesznek a mennyei lakomára, az örök életre. Nov. 13. Boldogok a templomlátogatók. 84. zsoltár 5. v. .Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen." Akinek öröme van avagy fájdalma, akit kirabolt az élet, megsebzett a gond, menjen el az Úr hajlékába, ott kap vigasztalást és erőt. A legértékesebb tartózkodási hely a templom. Ez ama szent vendégfogadó, amely mindig nyitva áll az éhező lelkek számára. Az a nagy kérdés, hogy elmondhatják-e magukról a magyar evangélikusok : Uram szeretem a Te házadban való lakozást ? Őszintén merjük-e énekelni szép énekünket: „Örül mi szivünk, mikor ezt halljuk; a templomba megyünk, hol Úr Istennek szent igéjét halljuk." Tátral Kiro,r. Papnék konferenciája Október 26-án tartotta konferenciáját, illetve alakuló ülését az Evangélikus Papnék Országos Szövetsége Budapesten, a dunántúli egyházker. püspöke, Kapi Béla feleségének vezetésével. Megnyitó imát Kiss István püspök felesége, megnyitóbeszédet pedig Kapi püspökné mondott, majd a Szövetség megalakulása következett. Főtitkárrá Blatniczky Pálné, a cinkotai főesperes feleségét, titkárokká Kemény La- josnét, Irányi Kamillnét, Novák Rezső- nét és Marcsek Jánosnét választották. Pénztáros Kirchknopf Gusztávné dr., jegyző Lábossá Lajosné lett. Az első konferenciai előadást Deák János egyetemi tanár felesége tartotta. »A papnék Krisztus szolgálatában* címmel. Fábián Imréné a lelkésznék gyakorlati teendőire mutatott rá. A HARANQSZO. sxentmártoni Radő Lajos jelsöházi tag, a vasi közép egyházmegye új felügyelője. közös étkezésen délben jelen volt Ihmels szászországi püspök felesége is, akit a magyar papnék nagy ünneplésben részesítettek. Délután folytatódott a konferencia. Novák Rezsőné a papné olvasmányairól és lelki életéről értekezett. Kovács Andor főes- peres felesége »Különbségek a falusi és városi papné hivatásából» dmmel beszélt. Raffay Sándor dr. püspök felesége mondott záróimát, majd Knpi püspök gyönyörű beszédét hallgatta meg a lelkésznék gyülekezete. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Október 9-én avatták fel Csepreg- ben a csepregi járás Levente Egyesületeinek vándorzászlóját s tartották meg e zászló elnyeréséért a járási leventeversenyt. Semmi újat nem mondunk vele, hogy egyházunkat a verseny rendezősége erre az ünnepélyre nem hívta meg, habár a csepregi járás területén négy evang. lelkész és tizenegy evang. tanító működik, kik közül egy lelkész levente egyesületi elnök, öt tanító pedig hivatalos levente oktató s a járás területén levő evang. leventék száma meghaladja a 200-at. Két nappal a zászlószentelés előtt tartotta őszi értekezletét a soproni alsó egyházmegye lelkészi kara és a répcevidéki 389 tanítói kör Nagygeresden. Mindkét testület egész nagy elkeseredéssel tárgyalta egyházunk ez újabb sérelmét s egyöntetűen elhatározta, hogy evang. leventeoktatóinkról is, leventéinkről is elvárja, hogy olyan zászló- szentelési ünnepélyről is, versenytől is, melyen evang. egyházunkat mellőzték — távol maradnak, valamint hogy azt a zászlót, melyet csak egy felekezet papja áldott meg, csupán egyházi jelvénynek tartja, de közős hazafias jelvénynek nem ismeri el. Nem is jelent meg az ünnepélyen egy evangélikus levente sem. Úgylátszik a zászló felett való gyűlölködés ebben az országban, tradíció, csakhogy még nem régen meg a fekete-sárga zászlót gyűlöltük, addig ma már a szent jelvény, a három- szinü zászló körül folyik a nem általunk felidézett áldatlan harc. Emléktábla leleplezés Beleden. Bensőségteljes ünnepség keretében, szeptember 25 én leplezte le a beledi gyülekezet az ifjúsági egyesü'et által készíttetett és adományozott, 48 hős emlékét megörökítő márványtáblát, melyet a templom bejárata fölé helyezett el. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, amelyen Farkas Elemér büki esperes-lelkész megható szavakkal rajzolta meg a különböző vallású hallgatóság előtt azt az á'dozatos szerete- tet, melyről az emléktábla és az azon aranybetükkel megörökített 48 hős neve beszél — az istentisztelet után a templom előtti téren folyt le a leleplezési ünnepély a következő műsorral: 1. Magyar Hiszekegy. énekelte az ifj. egyesület énekkara. 2. Dávid Gyula szavalata. 3. Az emléktáblát a gyülekezetnek átadta Farkas E. esperes. 4. Emléktáblát átvevő beszéd, mondta Puskás Jenő beledi lelkész. 5. Hősök emlékére, énekelte az ifj. egyl. énekkara. 6. Pálfy Juliska szavalata. 7 Kovács Erzsi szavalata. 8. Bús magyarok imádkoznak, énekelte az énekkar. 9. Jánossy Gábor országgyűlési képviselő, felügyelő ünnepi beszéde. 10. Kovács Samu szavalata. 11. Koszorúk elhelyezése. 12. Hymnusz. Az ünnepélyen testületileg résztvettek s az emléktáblára koszorút helyezlek el a helyi és a szomszéd községbeli egyesületek s a hősökben hozzátartozóikat gyászoló családok koszorúival a koszorúk egész özöne borította el a Mechle cég által készített szép kivitelű gránit márványtáblát. Külön is kiemelendő, hogy az emléktáblát az ifjúsági egyesület saját kezdeményezésből minden gyűjés nélkül a maga pénzéből készíttette s az ünnepélyen megjelent testületek képviselői s a hivatalos személyek tiszteletére közebédet is adott; az egyesület kebelében ezen alkalomra alakult énekkar tagjai pedig a legnagyobb munkaidőben a késő esti órákban készültek ezen első nyilvános szereplésükre. A beledi evang. ifj. egyesület ezen példaadó nemes cselekedetével behozta a templomba az igazi hősök kultuszát, hogy sohase’ felejtsük el: .Emberi imádd az Istent, Honfi I szeresd a hazát I" —