Harangszó, 1927

1927-10-30 / 44. szám

378

RARANQSZÖ.

í?87. október 30.

Rothermere válasza Kovács Andor orosházi főespereshez.

Kovács Andor ev. esperes, mint a Magyar Nemzeti Szövetség Orosháza és Vidéke körének elnöke üdvözlő iratot küldött Rothermere lordnak Londonba. A lord válasza most érkezett meg s az a következő:

The Daily Mail, London. 27 th. September, 1927.

Főtisztelendö Kovács Andor úrnak, a Magyar Nemzeti Szövetség elnökének Orosháza.

Fogadja köszönetemet nagyon kedves üdvözléséért és kérem, biztosítsa nevemben egyesületi tagtársait, hogy addig nem tágítok, míg Magyarország javára kifejtett munkásságomat siker nem koronázza.

Az önök hűséges Rothermereje.

Világunk és az Evangélium.

Irta: dr. Csengődy Lajos.

H reformáció ezévi fordulója alkalmából érdemes egy pillantást vetni arra a körülményre, hogy ez a mi világunk még mindig nem érett meg Jézus igaz és egyedül üdvözítő vallásának a befogadására.

Már az első esztendőkben is, amikor világtörténelmi jelentőségű nagy útjára elindult, csak a már- tírságra is méretett kevesek lelke tudta befogadni igazán, és a nagy tömegek bizony csak a különféle- ismusokban történő felolvasztás után tudták elfogadni, amelyek során a legnagyobb állandóságra az úgynevezett és a történelembe ka- tholicizmus néven bevonult átformálása tett szert Jézus vallásának. A Jézust követők táborának legnagyobb része még manapság is

Hagyjad az ürra a te átadat.

Irta: Szende Ernő. 10.

Február 27-e volt.

A nap valahol a zólyomi hegyek mögött bujkált még. Már szürkéllett az idő s vagy kétszáz méternyire tisztán el lehetett látni a párás levegőben. A hó jóformán már teljesen eltűnt, csak itt-ott fehérlett még az árnyékos oldalon s a fák zuzmarás reggelre ébredtek.

A radványi kúrián ébredeztek az emberek. Egy-két ember mutatkozott már az udvaron.

Az öreg István bácsi is fenn volt már s ép a rőzse-rakás előtt állott. Azt nézegette, melyik kévét nyalábolja fel, hogy bekészitse a konyhába, amikor a kapu felől hangos dörömbölés hallatszott.

István a kapu felé fordult.

— De korai vendég érkezett.

S azzal indult feléje.

A kaput újból megdöngették.

— Jövök már no, jövök.

Semmi rosszra nem gondolt, hát gyanútlanul tárta ki a kaput.

De rögtön elhült benne a vér.

Egész sereg fegyveres katona tódult be rajta s öt egy-kettőre megkötözték. Aztán

csak ennek a keretében,tud a Megváló kebléhez simulni. És nemcsak formákban megnyilvánuló üldözéssel tud csak azok felé fordulni, kik ennek az -ismusnak a kereteiből kinőve, egészen közel emelkedtek Jézushoz.

Ennek a ténynek a következménye az, hogy a reformációnak is az volt a sorsa kezdettől fogva, ami az őskeresztyénségnek jutott ki osztályrészéül. Amint azonban hiába volt egyrészt a zsidóságnak ellenséges magatartása, majd a pogány politikai tényezőknek kegyetlenkedése a tiszta keresztyénség- gel szemben, úgy nem ért célt az ő helyüket elfoglaló újabbkori ellenséges magatartás sem az Evangélium élniakarásával szemben.

löktek rajta egyet.

— Most pedig vezess a gazdád elé.

A zajra ijedt arcok jelentek meg az udvaron, de ahogy meglátták a fegyveres erőt s köztük a megkötözött Istvánt, szerte rebbentek s eltűntek az ajtók mögött.

Most kinyitott az egyik ablak s egy őszes arc lett láthatóvá.

— Mi az István? Mi történik itt?

István könyörögve emelte fel az összekötözött két kezét.

— Az Istenre kérem, meneküljön. Ezek magát keresik.

Tovább nem folytathatta.

Az egyik katona úgy vágta szájon, hogy azonnal megeredt a vére.

A katonák megálltak s kérdőleg néztek hátra, várták a további parancsot.

Hátul már jött a parancsnokuk. Magasra feltürt gallérja eltakarta a nyakát, de a köpenyege elárulta, hogy tiszt.

Kivont karddal közeledett, már nem félt, látszott az arcán. Odamutatott az ablakra s kiadta a parancsot.

— Ott az úr 1 Azt fogjátok el 1

Mint a veszett kopók, úgy rohantak a katonák a házba. Néhányan egyenesen az ablaknak tartottak s ketten beugrottak rajta. Neki mentek a védtelen embernek. Feltaszi- tották, rátérdepeltek és várták a társaikat.

Mert megfogyatkozva bár a követők számában, de meg nem tört és meg nem cáfolt igazságokkal fujdogál az Isten Szent Lelkének szellője az egymás sírján támadó emberi nemzedékek felett és a történelem orgonáján már a legjelentősebb melódiákat mégis csak az Evangélium népeinek sípjain át zengi bele az örökkévalóságba.

A népek egyeteme, nagy sokasága a maga tömegében ma még bizony nem tud a jézusi magaslatokra felemelkedni, de sőt inkább azokat is igen nagy buzgósággal rángatja le, akik legalább névleg kiemelkedtek és eljutottak ezekre. Mert sem a történelem vértengere, sem kultúrája, még kevésbé technikai fejlődése nem volt elég alkalmas arra, hogy a bennünket legalább a jézusi ethikára, erkölcstanra megérleljen, még kevésbé a krisztusi, az egész világegyetemet átölelő, mosolyogva átfogó hitrendszerre.

Ennek a reális adottságnak a tudata nagy elmélyedésekre késztet. Elsősorban önvizsgálatra. Magunkkal szemben. Akik ennek a legnagyobb szellemi örökségnek a hordozói és mai letéteményesei vagyunk. S ha ennek az önvizsgálatnak a tükrét először most a reformáció emlékeire, azután meg önmagunkra fordítjuk, meg kell állapítani azt a tényt, hogy még mindig nem elég nagyok azok az üldözések, amelyek céltáblái vagyunk, még mindig nem elég naAzok csakhamar ott lettek.

Rávetették magukat a tehetetlen emberre, kezét, lábát összekötözték, aztán felkapták és kivitték az udvarra.

Ezalatt a tiszt kiadta a parancsot, hogy a kocsis fogjon be. S amikor a kocsi előállott, Radvánszky! bedobták a kocsi fenekére1 Néhányan felkapaszkodtak rá, a többiek lóra ültek s azzal a menet megindult.

Radvánszky Györgyöt vitték Eperjesre.

Mire Radvánszky János hazaért, atyját már nem találta otthon. 0 a gölnicbányai szomolnoki úton jött, emezek meg a dob- sina-korponai úton mentek, így hát az úton nem is találkoztak.

Radvánszky János meghagyta, hogy a leggyorsabban futó paripáját nyergeljék fel s tartsák készen. Csak pár falatot eszik, aztán megy vissza Eperjesre.

Bement az apja szobájába.

Az egész szoba fel volt forgatva. Az asztal, a székek feldöntve hevertek a földön. Az ágy azon mód vettetlen.

Radvánszky odarogyott a párnákra. Az arcát beletemette a vánkosokba, ahol nemrég még az apja ősz feje pihent s a testét hangos zokogás rázta meg.

Az öreg Ágnes néni lépett be. Harapni- valót hozott, meg egy kancsó friss vizet.

Ahogy meglátta a kisebbik gazdáját ott