Harangszó, 1927
1927-01-30 / 5. szám
1927 január 30 RARANQSZÓ. 35 OLVASSUK A BIBLIÁT! „Nem vevék észre1“ Jan. 31. A Sátánt. I. Mózes 3 i-ig. Hogy a gyümölcs kedves a szemnek, mindketten észrevették, de hogy a hazugság Atyjával állnak szemközt, azt nem. Ma is sokan azon mennek tönkre, .hogy a Sátánt sokan nem veszik észre És aki a Sátánt nem veszi, hogy venné az észre az egyes bűnöket I Pedig nekünk mar könnyebb a dolgunk. Hiszen eljött a világ Világossága, hogy a Sátán álarcát feltárja Ha nem veszed észre sohasem a Sátánt, — nem ismered Te akkor még Jézin» I Febr 1. Hogy kivel beszélnek. I. Mózes 27.1—38, Hailasa még jó volt Izsáknak, csak a iátása nem és már ez elég volt ahhoz, hogy megtév£8ztessék. Mily rossz, ha az ember nem tudja, hogy Ifivel besiél. Azt sem tudja akkor, hogy mit csinál Ész- reveszed Te azt, hogy kivel van dolgod ? Kik azok, akikkel barátkozó’, akiknek áldást kívánsz s, boldog új esztendőket? Csak aki Jézus fényében jár, az ismerhet rá az emberekre. Febr. 2. A tehetetlenséget. Bírák 16,5—ai. Egy dzrabig éber ludon lenni. Di aztán kifáradt, engedett, nem vévé észre, hogy az ellenség ollója ott járt a fején. Nem voltál Te már így ? Elbiztad magad, s nyugodtan aludtál az ellenség karjai közt. „Majd segítek magamon !* De egyszer csak arra ébredtél fel, hogy most már nem megy. Elhagyott az Isten. Ói, mily borzasztó ez. Ennél már csak egy a borzasztóbb. Ha valaki sohasem veszi észre, hogy nincsen az Úr Lelke már rég vele! Febr. 3 Jézus hiányát. Luk. 2.41—52. Elmentél hazulról, de senki nem érezte ezért hiányodat. Úgy-e fájt? Mily fájdalom lehet az Jézusnak, mikor Övéi nem veszik észre, hogy Ő már nincs velük 1 Ne bot- ránkozz meg a figyelmetlen szülőkön I Hányszor mentél mar Te be'e az úíba, amelyen Jézus nem kísérhetett végig s Te nem vetted észre, hogy Jézus nincs Veled. A szülők egy napi járó-föld után észrevették. Óh, hányán érkeznek el életük Gömböcz Sándor, a csánigi gyülekezetnek hosszú időkön át volt gondnoka, ki a múlt év decemberében 61 éves korában váratlanul elhalt. Áldozatkészsége kifogyhatatlan, többek között egy haranggal is ajándékozta meg gyülekezetét, egyházáért való lelkesedése példaszerű volt. Emellett izig-vérig puritán, jellemes és szeretetreméltó ember, kit mindenki becsült és szeretett. Halála érzékeny veszteség gyülekezetének. utolsó állomására és mégsem veszik észre Jézus hiányát I Te is ezek közt akarsz lenni ? Febr. 4. A kereszt jelentőségét. Ján. 2.13—25 Jó, ha észreveszik Jézus kezében az ostort. De neked többet kell még észre- venned. És ez: a nagy jel A kereszt. Vájjon e lap olvasói közül mindenki észrevette már a kereszt páratlan jelentőségét? Jaj, mi lesz azokkal, akik elnéznek felette 8 észrevétlenül megvetik a megfeszített s feltámadott Krisztus keresztjét. Hol vesznek azok kegyelmet, mikor a keresztben vár rájuk a megmentésükre készített egyetlen kegyelem I Febr. 5. Jézus jelenlétét. Máté 25.41-43. Mi volt a hiányuk ? Nem jártak a templomba ? Nem imádkoztak otthon ? Még talán bibliát is olvastak, de nem vették észre Jézus jelenlétét. Vájjon, amikor künn jársz éhezők, megvetettek, reádszorulók közt, 8 előtted áll egy hitéért üldözött, észreveszed akkor, hogy ki van jelen? Melyik végzetesebb: Jézus hiányát nem venni észre, vagy a jelenlétét? Es>y bizonyos Ha elfogadod Jézust bűneidért vérét osztó Megváltónak, észre fogod venni mindig idejében mindakettőt. Febr. 6 A döntés óráját. Cselek. 26. »-ai. Festus azt gondolta, hogy mindez csak érdeke szellemi élvezet s nem vette észre, hogy egy órát élt át, melyben az élet a sötétségből a világosságba, a Sátán hatalma alól Jézus uralma alá kerülhetett volna. Aki most kezd foglalkozni komolyabban Isten igéjével, az evangéliommal, arra nézve nincs fontosabb dolog, minthogy észrevegye az órát, a percet,, mikor véglegesen Jézus mellett dönthet. Óh, kérlek, vigyázz, s ha itt van az órád, ne halogasd, dönts most 1 Ginen Aladár. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Hegedűs Lóránt a bpesti református theologia 1927. évi konferenciájának záróülésén „Evangéliumi egyházaink külföldi összeköttetései és a magyar jövendő** címen nagyhatású előadást tartott. Előadásában, mely rendkívüli hatást váltott ki a hallgatóságnál, többek között a következőket mondotta: bait. Kígyók, undok férgek, patkányok haraptak testébe. Egyszerre világos lett a lömlöc. Kezéről lehűlt a bilincs. Aranyos ágy, ezüstös székek, gyémántos asztal bújt elő a fényes rézpadló a'ul. Az asztalra drága ételeket, italokat rakott két to.latlan madár. Azt hitte álmodik. Majd megjelent előtte a gonoszok tündére, csipkés, aranyos, ragyogó ruhában. Igézetesen mosolygott, majd beszélt súgva, lassan, észbolonditóan: — Fiatal vagy. Mondd, hogy szeretsz, megszabadítalak. Neked már úgyis mindegy. Kegyetlen halál helyett válasz enge- met. A gyönyört, a végtelen, a soha el nem múló mámort, a teméntelen gazdagságot. Válasz engemet, a várkisasszony igy sem lehetne a tied. Én megvigasztallak. Országom minden tündére azon fog gondolkozni, mivel lepjenek meg napfelkeltekor, mivel altassanak el napnyugtakor. A hegedős nem szólt. Csak nézett búsan, bánatosan, hófehér arccal. Ekkor búja zene hallatszott. A tündér felvette nászruháját, amely széppé teszi a csúnyát, varázsossá a szépet, elbájolóvá, igézővé a tündért. Nem volt még ember, aki el nem vesztette az eszét, a lelkét a ruha láttára. A hegedős állt fehéren, sápadtan. A tündér leborult előtte; kért, könyörgött. Hiába, az ifjú nem szólt. Ekkor arra kérte, hogy egyék az ételből, igyék az italból. A gonosz tündér később még jobban könyörgött. Hasztalan; a hegedős nem hallotta meg a szavait. Majd elibe vitte a poharat, hogy igyék. — Csak egy kortyot és elmegyek, sőt akkor is kiszabadítalak undor, förtelmes börtönödből. Az ifjú nem ivott. A tündér ismét sírt, mégsem ivott. A pohárban a tündérek bájitala volt. Örökre elfeledte volna attól a hegedős az aranyhajú várkisasszonyt. Mikor a tündér látta, hogy hiába minden, éktelen dühbe gerjedt. Intésére minden eltűnt a tömlőéből és az ifjú állott a vízben, a kínzók és szörnyek között nehéz bilincseiben. A tündér újra szólt: — Mit választasz: engemet, vagy a kínos halált? A hegedős ekkor már megszólalt Büszkén, elszántan csengett a hangja: — A halált, hisz érte halok meg, a szenvedésre, hisz oly édes érte szenvedni. A tündér hatalmát megtörte a férfierő és elrepült. Mert egyedüli hatalom, ami a tündért legyőzi, menekülésre készteti a valódi férfi szíve és akarata. Ezalatt a várkisasszony nézte a csillagot. Sírt. Imádkozott. Felkelt. Az ablakához ismét hozzácsapódott a denevér. A lány imádkozott: — Istenem, légy velem. A denevér meg, aki nem volt más mint a boszorkány, az Isten neve hallatára menekült el. Az ima után eszébe jutott, hogy milyen erős az aranyhaja. Levágta az aranyollojá- val. Kilopódzott a várudvarra. Odasurrant a tömlöchöz. Nem őrizte azt senki. Bátyja és a burkus fentdőzsöltek a legszebb várszobában. Hallotta a burkus rekedt nevetését : — Reggelre megeszik a férgek... Láncai meg oly nehezek, hogy talán a kezét sem tudja felemelni, ha testére másznak ... A lány megborzongott. De erős lett azután és aranyhaja egy szálával leszerelte a tömlöcvasat, másik szárával a hegdős kezéről a láncokat. A hegedős mikor látta, hogy a lány bemegy a rettenetes pincébe, rimánkodva szólt: — Ne jöjj ide, undok férgek lepik el testedet. De a lány nem törődött azzal, csak azt suttogta: — Siess 1 Menekülj!
