Harangszó, 1927

1927-08-14 / 32-33. szám

1027. augusztus 14

HARANQSZO.

291

Élet-halál harcot vívó gyülekezetek.

Gyámintézet oltalmát kereső egyházközségek és intézmények.

Csögle.

Csögle Dabrony anyagyülekezettől 10 km.-re fekszik, 130 lélekkel. Hívei mind napszámosok. Három család kivételével vegyesházasok. Vagyona 46 millió készpénz, templom alap, 1600 □-öl belsőség és egy s.-lelkész lakás, 60 p. m. gabona. Tankötelesek száma 16.

Tőle 2 km.-re, Dabronytől 12 km.-re fekszik Egeralja, 56 evang. lélekkel és Egeraljától 1 km.-re

Adorjánháza 120 ev. lélekkel. A két utóbbi helyen 1926-ban volt 23 ev. tanköteles. A két utóbbi gyül.-nek vagyona 50 p. m. gabona.

A hívek Egeralján, Adorjánházán is vegyesek. A ref. hívek száma 1500.

Csöglén imaházat akartak építeni és egyelőre s.-lelkészt alkalmazni; ha lehetséges tanítói állást szerveznek. Imaházra és a s.-lelkész fizetésére kérik a Gyámintézet további támogatását. Híveiktől a fenti okoknál fogva igen keveset várhatnak. Ha hamarosan nem tudják rendszeresíteni a s.-lelkész állást és felépíteni az imaházat, elvesztjük 300 hívünket. Ezelőtt 70 évvel a három faluban 800 ev. élt.

Egyházmegyei közgyűlések.

Veszprémi egyházmegye.

Július 13-án, Pápán tartotta éves közgyűlését Takács Elek esperes és Mihályi Sándor felügyelő együttes elnOklése alatt. A közgyűlést, 12-én az egyházmegye különböző bizottságainak ülése előzte meg s ugyané napon tartották a közgyűlést előkészítő szokásos értekezletet is.

Este 7 órakor vallásos ünnepség volt a templomban, amit közének után Mesterházy László pápai lelkész áhftatos imájával kezdtek el. Novák Rezső ajkai lelkész mondott emelkedett szellemű beszédet az egy- házm. gyámintézet magasztos rendeltetéséről s annak támogatására buzdított. Gálos Gyula veszprémi tanító »Belmisszió a családban és iskolában« címmel tartott mélyértelmü értékes előadást. Vitéz Magyar János nemes8zalóki tanító, Nagy Pál pápai igazgató-tanító orgonakisérete mellett szépen csengő hangon egyházi és magyar énekeket adott elő, Somogyi János tanító pedig a »Harangszó« mai számában közölt versének hatásos előadásával vett részt a műsorban. A vallásos estet Hering János veszprémi lelkész buzgó imája zárta be.

Az egyházmegyei közgyűlés isten- tisztelettel vette kezdetét, amit dr. Mohácsy Lajos marcalgergelyi lelkész, egyhm főjegyző végzett. Megalakulás után Takács Elek esperesnek nagy gonddal szerkesztett, az egyházmegye egész életét átkaroló, fenkölt szellemű évi jelentése következett. Dr. Gőcze

Pödröm a bajszom, s rajt felejtem a szemem.

Mosolyintok — mosolyint ő is.

— Komám — a ragyogóját! — súgom a komámhoz, hát látom az egész szakasz már az ucca végin, én meg maradozok messzire mögöttük.

Nézek vissza az ablakra, hát eltűnt a liliom lengyel lány, akár az álom. Hej gondolom és valóságosan is csak álom vót, olyan gyönyörűséges vót, s ódalba kapom a Szellőt. A falu végin egy erdő tövin pihenő.

Pihenünk, ebédelünk. Az én fejembül meg csak nem megv ki a fehér lány. Láttam már szép lányt, de ilyet soha. Oszt úgy rám nézett, hogy a le kcmben éreztem a tekintetét. Fijatai vótam, leghegyesebb hajsz u legényke, virtusos büszke fajzat, hát piszkálta a szivemet a lány pilantása cudarul.

Osztán elfogott a szomorúság. Gondó- tam, sodor tovább a háború, osztán sóhse látom e világi életben. Ha akarnék se gyü- hetnék vissza többé, ki tuggya, hun leszünk egy hét mu.tán. Lehet, hogy már a muszka puskájában a golyó, aki átveri a szivemet.

Hát csak búslakodom, bólogatok, mint akit főbe kólintották. Szólít a komám, oda se neki, szólít más is, nem szólok! No nem bántottak hát, gondóták az édes anyámat búsulom, vagy hogy az otthon maradt babámat sóhajtozom.

Eccer csak ődalba lök a komám. Hát megyünk patrujba tizen. Megyünk az erdőszélen el a falutól, lassan, óvakodva. Én csak most is a Szellő fülit nézegetem, az eszemben az álomként pillantott fehér lány.

Meglök a komám; ráriad a szemem. Látom, hogy mutatja a muszka patrujt az erdőszélen. Behúzódunk az erdőbe s lapítunk a lombok alatt, mint a nyúl a bokorban.

Gyünnek. Elől egy nyurga óriás kozák. No ennek én hágok a nyakára.

— Hurrá 11 Oszt előrobogunk, mint a vihar. Hát ugrik a kozák, annyifelé, ahány. Én vágtatok a nyurga után. Vitt a Szellő, mint a szél. A kozák riadtában a falu felé rángatja a kantárt.

Utana, lobog a vérem s felejtem most még a lányt is. A kozák már alig pár öl- nyire, mikor a faluba berobogunk. Verejtékezve néz hátrafelé s a szeme feketén, dühödten lobog rám. Nyargal a Szellő, mint

a villám s emelem a kardom, hogy megvágom a kozákot.

Hát villanik, dörren a kezében a pisztoly s a Szellő botladozva rogy a fődre. Temet maga alá, hogy nem mozdul a két lábam. Visszafordul a kozák s vicsorog rám, mint a veszett eb. Száján habzik szinte a dühösség. Huzza a kardját, hogy levágjon.

— No Isten veled világ, édes szülőanyám, — nyögöm keservesen s behunyom a szemem.

A kard elsuhog a fülem mellett, hogy már látom a másvilág küszöbit. De hogy a Szellő hörög, nyerit szomorúan, megugrik féltiben a kozák lova. Nem talált. Nyitom a szemem. A muszka ujbúl farai a lóval s emeli a kardot. Suhog, villog a kard, de ágaskodik a ió rémülten. Megint a szemem előtt villanik a penge.

A kozák tajtékzik, ordít a lovára, vágja a sarkantyúval, hogy még vadabb az állat.

Nékem gyöngyözik az orcám s sóhajtozom csak vóna már vége. Láttam az édesanyám képit, amint könyörög értem, láttam az én gödrös, pici falumat s jut eszembe az angyalarcú lány, amint mosolyog rám.

A kozák újra neki huzakodik, hajol a