Harangszó, 1927

1927-01-23 / 4. szám

26

HARANQSZŐ.

1927. január 23.

vesztegeti, elcsábítja azt a nemes ösztönt arra, hogy megostromolja, erőszakkal szétrombolja azokat a törvényeket, amelyek az embert a lelki örömöknek, a maradandó kincseknek, a becsületérzésnek, a lelkiismeret nyugalmának, az isten- fiuság boldog tudatának paradicsomába vezérlik. Miként a napsugár egy tormán árasztja éltető melegét a fa életnedvén táplálkozó fagyöngyre, mint a kenyeret ontó kalászra, hasonlókép tüzeli a végetlenségnek ama szikrája az emberi lélekben az Istenség felé igyekvő erények szende virágait, mint a pusztulás örvényébe sodró bűnök mérges dudváit (Máté 5.45.)

Ez az erőteljes, terebélyes nyárfa kényszerül tehetetlenül tűrni, hogy az a véletlenül egyik ágában gyökeret vert fagyöngy az ő életnedvein táplálkozik, hízik és terjed ágról ágra, míg az ő gazdag lombja napról-napra sorvad és az egész fa lassankint pusztulásnak indul.

Az ember leikébe azonban a bölcs gondviselés éber őrszellemet állított, mely finom érzékkel veszi észre az alattomos támadást és nem szűnik meg idejekorán figyelmeztetni gazdáját a közelgő veszedelemre. Ez az éber őrszellem: a lelkiismeret, mely félreérthetlenül kinyilvánítja, hogy nemes cselekedet magva esett-e e lélekbe, vagy gonosz ellenség keres ott tanyát. És megajándékozta a gondviselés az Isten gyermekeit hatalmas fegyverrel : az akaraterővel (Luk. 10.19.),

minélfogva az ember szabadon határozhatja el akár azt, hogy a fölismert ellenséget leküzdve a természet, az emberiség és az Istenség iránti hűségben boldogan futja meg földi pályáját; akár azt, hogy a lelkére szállott bűnmagvak tenyészete előtt leteszi a fegyvert, engedi azokat fölnövekedni s a nemtelen indulatoknak, a vagyonnak, a testiségnek rabszolgájává szegődvén, gyáván, tehetetlenül rohan abba a „külső sötétségbe“, ahol nincs elégedettség, nincs lelki nyugalom és igazi életöröm, de vannak pusztító viharok, sorvasztó szélyészek és életgyilkoló járványok.

Ne hasonlítsatok keresztyén testvéreim ehhez a fagyöngytápláló fatörzshöz, hanem „öltözzétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördög álnokságai ellen“ (Efez. 6.11.) és kövessétek nagy Lutherünk intését és vértanúink dicső példáját.

Kapi Béla püspök egyházi beszédei.

Kapi Béla dunántúli püspök, mint azt lapunk olvasóközönsége nagyon jól tudja, karácsonyra »Bizonyság- tevés* cím alatt kiadta nevezetesebb egyházi beszédeit. Kapi püspök ezen legújabb könyvéről nagy elismeréssel emlékszik meg a napi sajtó is. Közelebbről a Pesti Hirlap a következőket írja:

renkedés afelett, miért nem adott és mikor ád a sors többet, szebbet, drágábbat.

Ezek a panaszok, ez a töpren- kedés nemcsak lelked nyugalmát zavarják föl, hanem amellett belopják szívedbe az irigység és gyűlölet csiráit, amelyek tovább tovább fejlődvén, elfátyolozzák szemed előtt az ég derűjét, az élet valódi, hervadatlan örömeit. Nem találsz kielégülést a lélek nyugalmában, a családi élet és hű barátság melegségében, a haza s egyház iránti kötelességek teljesítésének édes tudatában. Eltérítik gondolkodásodat az igazság ösvényéről; megbénítják erkölcsi erődet az élet- fenntartó erényeknek meg az életsorvasztó bűnöknek megítélésében. Ez utóbbiaknak magvai oda tapad- nap életfád kérgének hézagjaiba, kicsiráznak, buján tenyésznek, mérges lehelletükkél elűzik az erények üde levegőjét és telhetetlen mohósággal emésztik testednek és telkednek életerejét.

Továbbá jól tudja a halandó s érzi, hogy lelkében a végetlenség egy sziklája eleven erőként működik és ösztönzi őtet; de nemcsak a jó Istennek tetsző tökéletesedésre, hanem igen gyakran az ember tevékenységét jótékonyan korlátozó törvények megszegésére is. A testnek vétkes kívánságai, a vagyon imádása, az. élvezetek utáni forró vágyakozás, a hiúság, a nagyra- vágyás, az epedő szomjúság, a dicsőség után mily] gyakran megSoproni diáktemetés 1661-ben.

Wittnyédy Pál halotti beszéde Fejér- váry János, a volt miniszter őse felett.

Irta: Payr Sándor. 2)

És te is, fekete koporsóm mellett álló bátyám uram, nemes Fejérváry Zsigmond, ki nem vonakodtál nehéz utakat többször is megtenni és sokat költekezni, hogy egészségemet, ha úgy tetszett volna Istennek, visszanyerjem, — Isten veled, az ég Ura áldjon meg, hogy rólam és meghide- glilt tagjaim tisz- tességes eltemetéséről gondoskodtál."

Megható szavakkal búcsúzik azután tanulótársaitól s a temetésen megjelent városi lakosságtól is, amelynek jóakaratát sokszor tapasztalta. A halotti beszéd címlapja szerint a „nemes, kiváló és tudós férfiak" nagy gyülekezete kisérte ki az ifjút. Közölve van a gyászlobogó felirata is. A családi címer felett ez volt olvasható: „Nemes Sáros megyéből való Keresztesi Fejérvári János urnák, a nemes ifjúnak boldog emlékezetére, aki nemes szülei által ide küldetvén, két éven át hódolt a múzsáknak s ebben a szabad királyi Sopron városában október 9-én 19 éves korában elhalálozott. Testvér bátyja, nemes Fejérvári Zsigmond ur, tekintetes gróf Battyáni Kristóf etc. urnák udvari főembere emeltette ezt a gyászlobogót az 1661. évben okt. 16-án."

A zászló másik oldalára pedig a feszület fölé latin párversek voltak írva: „Hogy mivé lesz ez az élet, azt én, mint hazaföldemtől száműzetett, itt most a koporsóba zárva hirdetem. Nem használt az orvosi tudomány. Mert mig engem a Magyar Múzsa két aratásnak idején tanított Sopronban a tudomány hírneves forrásait keresni: itt ért utol ifjan a halál. Ez az el- hamvadás szüleimnek búbánata. Ezt a zászlót pedig bátyám állította nekem."

A haláleset különösen a távollakó szülőkre nézve volt megrendítő. A tudományos pálya fiuknak még az életét is áldozatul követelte. Más szülők is jártak így a régi világban. Telekesi Török István, Egyed, Sobor és Szentandrás földesura, II. Rákóczi Ferenc kormánytanácsosa és huszárezredese, egyetlen Bálint fiát a kuruc háborúk miatt Rozsnyóra adta s a jó tanuló derék ifjú 1708. itt halt el váratlanul 17 éves korában. Tanára, Missovitz Mihály (Ráday Pál tanítója) neki is emléket állított. (Flores verni, Lőcse 1708)

Az elhalt Fejérváry Jánosnak Zsigmondon kívül István és Lajos fivére is volt. Báró Fejérváry Géza, a volt miniszter, Lajosnak az egyenes leszármazottja. Pulszky Ferenc anyai nagyatyja is Fejérváry Károly volt és Komlóskeresztesen tanulta a magyar szót. A halotti szónok, Wittnyédy Pál, apjának lépett a nyomába 8 később tekintélyes ügyvéde volt Sopronnak. Az új líceumba, mint kimondott magyar iskolába annyi ifjú jött más helyekről is, hogy 1660- ban már új osztályt kellett építeni 8 Kö- vesdy és Sárfői mellé a röjtöki Laurentius Jánost új tanárnak meghívni. A külső tanács jegyzőkönyve szerint a magyar iskolában az ifjúság napról-napra szaporodott. A magyar templom is szűknek bizonyult, új karzatot kellett emelni, „mivel sok előkelő magyar látogatja."

Egy ilyen előkerült régi ritka nyomtatvány is világitó sugarakat vet egyházunk és iskoláink történetére. (Vége.)

Az aranyhajú Yárkisasszony.

Rege a Sághegyről. Irta: N. Szabó Gyula.

Kisgyermekkoromban még tengernyi volt a gyermeklánc, a mocsári gólyahir, a salátaboglárka a nagy Marcal-menti réteken, legelőkön. A szitakötők százezre csókolód-