Harangszó, 1927
1927-07-03 / 27. szám
232 HARAN05ZÖ. Eltekintve attól, hogy egy 850 lelket számláló gyülekezet fentar- tása és megalapozása már önmagában véve is elsőrendű és fontos érdeke a hazai lutheránizmusnak, — de kettőzötten fontos épen a gyulai ev. egyház talpraállítása, miután a nagyrészt, sőt helyesebben mondva, — a túlsúlyban levő, evangélikus hitet valló Békésvármegyének a központjában, megye- székhelyén alakult s elsőrendő hivatás vár reá. Zalagalsa. Anyaegyházközség Zalavárme- gye északi sarkán, 128 lélekszám- mal. Nem lélekszámú, hanem sokkal inkább helyzete rótta rá azt a nagy feladatot, hogy a környék evang. híveit egy egyházközségbe tömörítve megtartsa. E missziói feladatot 1804-től fogva teljesíti, még pedig olyan tehervállalással, hogy önmaga fenntartása mellett a közös egyházközség terheinek 1h részét is viseli. Egyházi és iskolai adója az adóalapi segély elmaradása óta a hívek állami adójának 250—300%-a körül mozog. Kis — törpe — birtokos és napszámos népből áll. Szorgalma mellett terjeszkedési lehetőség nélkül tengődik, mert e vidéken sűrű a népesség és alig van eladó föld. Ezért fölös népe vagy kivándorol, vagy ipari és hivatali életpályára lépve távozik a községből. A lélek- szám e miatt egy század óta változatlan. A legújabb iskolai politika tanítói nyugdíj és egyéb terheivel megsemmisítéssel fenyegeti. NyugdíjIllés, Gödör József, Rumy Károly, Kolmár J ózsef, sőt Döbrentey is kaptak jilyent tő'e. 4. A. Kiss Sámuelre ezt irta Vörösmarty: Nagy ajtón Kis Samu megy a palotába, Egy rozzant bőgőben megbotlik a lába. Nagyot jajdul hozzá s kész a magyar ének, Szabadíts Istene Árpád nemzetének! Legalább a nagy költő is tudomást vett róla. Nemesapáti maga sem tartotta magát remekíró poétának. 1860-ban még Kazinczytól kapott leveleit közölte a Vasárnapi Újságban s 1861. okt. 16-án már meg is halt. Trsztyenszky Gyula irt róla emlékezést. (Prot. Eh. Isk. L. 1861. 48. sz.) Utána fiát, Kiss Eleket választották meg a sárkányiak. Az irói kedvet és tehetséget ez is atyjától örökölte. Lelkészi állását v 1867. az ügyvédséggel cserélte fel 8 Csor- -nán hunyt el. (Szinnyey VI. 276.) A magyar kaszinók jubileumi évében -Szilsárkány papjáról is meg kellett emlékeznünk. Kár, hogy a gyülekezet történetében Karsay Imre csak igen keveset mond a jeles papjokról. Érdekes volna tudni, mi lett a sorsa Kiss Sámuel alkotásának, a szilsárkányi kaszinónak. tartozása már 67a millió koronára szaporodott. A politikai községtől kisebbségénél fogva támogatást nem várhat. Iskoláját államsegély megvonás fenyegeti. Nemeshany. Zalagalsa leánygyülekezete az anyaegyháztól 8 km. távolságban. Iskolai szempontból Zalagalsáéhoz hasonló helyzetben van; ezenkívül még újraépítésre szorult a tanító lakása. Az egyházi és iskolai adója 2500/0-os. Hitbuzgó és áldozatkész nép lakja. Lélekszáma 150. E maroknyi nép templomot is tart fenn és a közös egyházközség terheinek Vs részét viseli. A lét kérdése kiáltatja mindegyikkel : Testvéreink segítsetek, mert elveszünk és Zalának északi részéből velünk együtt kipusztul a reformáció minden vívmánya, áldása ! Nagyszokoly. Egy elszigetelten fekvő egyház- község Tolnában, az egész járásban az egyedüli ev. egyház. A 200 lélekből álló kicsiny egyházközséget jóformán teljesen vegyes-házasok alkotják, amely körülmény, hozzászámítva az itt dívó gyermek- telenséget vagy egykét az egyház- községnek napról-napra szemmel- látható fogyását és pusztulását eredményezi. Az adócsökkentési segély nélkülözése katasztrofális helyzetbe juttatta az egyházat. Az iskola és tanítólakás szörnyűséges, igaz az állam új iskolaépítésre ád építési segélyt, de itt, sajnos, nem vehetik igénybe, illetve nem folyamodhatnak, mert iskolába járó gyermekek száma csak 21 összesen. A templom és lelkészlakás tetőzete rossz, úgy hogy az egyház- község a gyámintézet felkaroló és segítő szeretetének gyakorlására felette rá van utalva. Pusztaszeri tlászló. Anyagyülekezet kb. 350 lélek- számmal. A hívek túlnyomórészt törpegazdák és napszámosok. Kezükön levő föld 300 hold. Tanítólakás és iskola szűk, nagyobbítani kellene. Tanítónak gazdasági épületei nincsenek. A lelkészlakás régi, földépülete összeroskadóban, a hozzátartozógazdasági épületekhaszna- vehetetlenek. Sürgősen építkezni kellene s a gyülekezetnek vagyona nincs. Szegénysége miatt nem tudta 1*27. július 3. 2 hiányzó harangját sem pótolni eddig. Az iskolában harmonium sincsen még. Filiája: Barlahida 32 km.-re, 200 lélekszámúnál. 1926 évi egyházi adója Pusztaszentlászlónak 118% volt, melyből építkezési alapra csak 4 milliót = 320 P-t fordíthat. Ez a teherbíró képesség végső határa itt. olvassuk: a bisliati Nyári kirándulás. Jűl. 11. Minden évben egyszer. Máté 5. í—16, Vannak kedves helyek, melyeket a kirándulók minden évben felkeresnek. Ésai- ás 53 Róma 7. és 8. fejezete mellett ilyen minden évben egyszer felkeresendő hely a Hegyi Beszéd. Amint elhaladsz a kilencszeres »boldogok* alatt, mintha egy felfelé vivő jegenyesorral kezdődnék útad. Időzz benne bőven I Kínálj alkalmat, hogy valamelyik megragadjon. Talán mindjárt az elsői Hisz a lelki szegénység boldogsága szokta legkésőbb megragadni az embert. Ha olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem láthatjátok meg Isten Országát. Jűl. 12. Mikép hatsz másokra? Máté 5. 17—3S. Félelmetes, titkokat rejtő, titkokat leplező tóhoz visz útad. Nézz bele a tónak éles tükrébe 1 Látni fogod arcodat, s azt, ami magad mögött van, Van valaki, akire haragszol, tisztátalan érzelmeid vannak valakivel szemben, szemed a kéjelgés képcsarnoka. Óh nézz, mit mutat a ló mélye. Gyorsan szakitanod kell mindennel, amivel magadat, vagy mást megfertőzöl, mert jobb hangulat- és érzelemmentes „száraz“ életet élni, mint elveszni a kénköves fűztől égő tóban. (Jel. 21.8 ) Júl. 13. Vágyódsz-e többre ? Máté 5. 33—48 Magasba szökkenő csúcsok várnak rád. De tudod-e miért ? Azért, hogy kincseinek érezd megad, akkor is, ha alattuk, akkor is, ha tetejükön jársz. Az, hogy Istenről tudsz, hogy bibliát olvassz, hogy szeretet van benned, hogy nem viszonzod a kődobást kővel, ne tegyen tégedet nagy- gyá, önteltté. Mennyi minden van, mit még nem értél el 1 Még sokszor veszed hiába Istennek nevét! Engedd, hogy minden kisebbé tegyen, s akkor majd megérted, mi a tökéletesség. Júl. 14. Képmutatástól menten. Máté 6. 1—18. Ahol hegyek vannak, völgyeknek is kell lenni. Mi van nálad a völgy-szaki dákok rejtekeiben? Képmutatás az, ha valakinek más a kü'seje, mint a belseje. Képmutatás az is, ha mindenáron kirakatba akarjuk tenni azt, ami a titkos kamara szentélyébe való. Ha teszel valamit: imádkozol, adsz, nem „muszáj* azért mindenkinek tudni, s neked magadnak nagyon megelégedettnek lenni. Ón, mily jó felfedezni a szívünk barlangjaiban rejtőzködő csúf érzéseket, melyek ott az egyébként szent dolgok kíséretében felgyülemlőnek. Júl. 15. Mire használod a világosságodat? Máté 6.19—34. Kirándulók gyűjteni is szoktak. Pipacsot, meg árvajányhajat, kagylót, meg színes kavicsot. És te mit gyfijtesz amikor a nyári kiránduláson vagy a Hegyi Beszédben? Kételkedéseket, vagy önmagádnak kedvező érzéseket. Hervadó hangulatokat, 8 szőni valót a magad jócselekedeteinek szakadó ruhájához. Aki gyűjteni akar, annak világosságra van szüksége. Fényre, melyet az Ige és Világ vilá-