Harangszó, 1927

1927-04-17 / 16. szám

1927. április 17.

ÖARANÖS20

131

zése keserítették meg. Legidősebb leányát, Szécsy Máriát fogságba is vetette. 1643 ban halt meg Murányban. Országos nagy részvét és tisztelet kísérte sírjába. Az ő tisztelt alakját hamar e'felejttette leányának, Szécsy Máriának murányi regénye, amelyet Gyön- gyössylől fogva legjelesebb költőink megénekeltek.

A névtelenség és felfeledés szemfedőjét a történeti nyomozás levette tisztelt alakjáról s azok szemében, akik az igazi lelki értékeket keresik, a legkiválóbb magyar asszonyok sorába emelkedett fel. Az előadás bővelkedett jellemző korfestö adatokban és anekdótákban.

Azután Hollós Erzsiké úrleány gyönyörű zongoraelöadása és Winkler Paula úrleány szép szavalata következtek, akik e művészi előadásukkal nagy tetszést és sikert arattak és kedves élvezetet nyújtottak mindenkinek.

Végül ismét a hittudományi kar hallgatóinak megható énekszáma következett, melyet nagy figyelemmel és legnagyobb elismeréssel hallgatott a közönség.

KORKÉPEK.

Karcolatok a hétről.

A mozgóképszínház előcsarnokában egy fiatalember hosszú idő óta mozdulatlanul ül a pamlagon. Azt hitték, hogy alszik és felakarták kelteni, de hiába rázták, nem nyitotta fel a szemét Az előhívott mentők megállapították, hogy az ismeretlen férfi mep- mérgexte magéit. Kiderült, hogy az öngyilkos S. J. tisztviselő. Beszállították a kórházba, ahol anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, meghalt. — 5 J.-nek nemrég jó állása volt, míg egyszer barátai hívására felment egyik kártyaklubba, ahol tekintélyes összeget nyert és csakhamar ismert vendége lett a kártyakluboknak. A szerencse azonban elpártolt tőle. Vesztett s végül hozzányúlt a cég pénzéhez. Mikor kártyabotránya kipattant, elbocsátották állásából. Feleségének kelleti állást vállalnia, hogy megélhessenek. S. azonban nem tudóit leszokni kártyaszenvedé- lyéröl. Értékei, ruhái a zálogházba vándoroltak, elsején pedig elkártyázta a házbért is. Ez volt az utolsó vesztesége. Ezután napokig csatangolt az uccán, majd éhesen, teljesen letörve betévedt a mozi előcsarnokába, ahol bevette a halálos adag mérget. Ruhájának zsebében öt fillért találtak.

Mit is mond az írás szava: A bűn zsoldja a halál.

Gyermektelen kisvárosi lelkészcsalád keres május 1-i belépésre középkorú, mindenes cselédet, aki egy háztartást teljesen önállóan vezetni, főzni, mosni tud s ki hosszabb időre elszegődni volna hajlandó. Jó bánásmód biztosítva, külsőség: kert stb nircs. Havi bér megegyezés szerint. Érdeklődni a «Harangszó“ utján lehet. 1—3

Amikor még pipás nemzet voltunk.*)

Irta: N. Szabó Gyula.

Jóravaló magyar embert el sem lehet képzelni pipa nélkül, — szokta mondogatni néhai jóravaló öregapám, a kemenesaljai nemzetes úr. Sok volt valamikor a pipás, de sok volt ám a jó ember is, — emlegette édesapám. Igazuk volt. Minden nemesi házban ott volt valahol a pipatórium. Itt pipa, ott pipa, Magyarországon mindenütt pipa, olvastam egy régi kalendáriumból. Talán valamelyik angol gentleman irta ezt hazánkról. Az angolnak is igaza volt. Füstölt a tajték az em- bituson, a gádorban, a tornácon, a tágas ebédlőben, vadászatokon, munka előtt, munka után. A legboldogabban a kedélyes preferánsz- és tarok-partiknál a nagy szederfa alatt. A legédesebben a méhesben délutáni szundítás ejőtt.

Pipáltak múlt századbeli klasz- szikus költőink. Petőfi tréfásan írja, ha megvakulna nem láthatna pipafüstöt ... Nagy pipás volt Gárdonyi Géza. Pipáztak negyvennyolcas honvédeink is. Még a pipánk sem alszik el, — írta akkor Petőfi. Már mint a harcban, míg a honvéd kiporolja az osztrák irháját.

Pipált az úr, pöfékelt a cselédje. Milyen szép, festői látvány is volt az. A kaszások fölöstökömöztek a levágott rendeken. Nemzetes nagyuram tőlük tisztes távolban pihent. Jóízűen szipákolt. Elfogyott a túró, a szalonna, a hatalmas kenyér. Kézről-kézre járt a csörgőskorsó. Jóízűen húztak belőle. Ha az első ivott, elővette a kecskemétit, vagy a selmecit. Kiszurkálta. Megtömte. Gondosan. Kellő szakértelemmel. Hej! mert nem oly könnyű tudomány ám az a pipatömés! Nagy tapasztalat, nagy kézügyesség kell ahoz. A tömés a pipálás titka. Aki azt meg nem tanulja, sohase lesz becsületes pipás. Annak csak kín, vesződség a pipa. Utoljára is ráfanyalodik a kurtára, a jenigére. A kocapipás keményen, vagy puhán tömi meg pipáját. Első esetben nem szelei, második esetben kihűl belőle a szikra. Szépen egyformán egyenletesen kell a dohányt a pipába tömni. Hézag ne maradjon, mert akkor hamar elalszik. Az pe*) Az írónak Budapesten karácsonyra megjelenő 320 oldalas „A régiek“ című müvéből.

dig árt a pipának és méreg a pi- pásnak, különösen ha kaszál, vagy ha kocsin ül. Máskor talán nem is sokat törődik vele, mert a pipát akkurátusán kipiszkálni, megsze- lelni, megtömni nem kis élvezet. Hát még a rágyújtás! Az ám csak valami. Azért ne kínáld a pipás embert gyújtóval sohase. Elfogadja, de nem szívesen, mert a rágyújtás a legigazibb élvezet.

Ha pedig a régiveretü urakat, a csiholó mohikánokat — ilyenek is akadnak még néhol kínálod az Irányi által feltalált magyar gyújtóval, szelíden rád is mordulnak:

Én már csak taplóról gyújtok rá öcsém-uram.

Nézd meg a pipás arcát, hogy kiderül az első szippantásnál. A másodiknál mint simulnak el a ráncok. A harmadiknál a hüvelyk- újj, néha a mutatóújj mint téved a tűzre, hogy azt leszorítsa. Nem égeti meg. A pipás ember keze edzett. Piszkos sem lesz, csak kis hamu marad rajta.

Van aki ezt sohasem tanulja meg. Nem is lesz jó pipás soha. Ha a szikrát nem szorítjuk le a dohányra, nem ég az, akárcsak a rosszul sodort cigaretta, vagy a cserebi szivar.

Mikor már minden pipa füstölt, felállt az első kaszás. Szájában lógott a pipa a dűlő végéig. A többinek is. Nem aludt az ki. A jól megtömött pipa olyan, mint a jó- huzatu kályha. Nem kell azt erősen szívni, nem kell sietni a, füst eregetéssel, nem alszik az el. Épen azért fontos a jó, a szakértelmes tömés. Amíg a kaszások a dülő- végről ismét visszaballagtak a másikra, újból megtömödött a pipa. Csak a rágyújtásnál állottak meg. A töméssel nem álldogálták el az időt.

Aki még nem látott tizenkét kaszást pipára gyújtani, füstölve füvet vágni — nem látott semmit. Nem tudja mi a legfestőibb a mezei életben. Egyszerre vágnak. Egyszerre fekszik le az üde, jószagu fű, hogy még illatosabb széna, sarju száradjon belőle. Egyszerre lépnek, egyszerre hajolnak, egyformán lóg a pipa, egyformán széles a rend, egymagasságu a tarló. Aki ettől eltér — rossz kaszás. Nem is szeretnek vele dolgozni. Rossz kaszásnak hamis a suhintása.

A Marcal-menti falukban azt tartják, hogy a rossz pipás — rossz kaszás és ebfarkát ér minden dolga.