Harangszó, 1926
1926-09-12 / 37. szám
308 dARANQSZO. 192* szeptember 12. I szentmártoni Radó Gyula t | Evangélikus anyaszentegyházunknak újból nagy gyásza van. A mi jó Istenünknek változhatatlan akarata elszólitotta közülünk szentmártoni dr. Radó Gyula testvérünket. Nem ment el búcsúzás nélkül, hiszen közel 3 hónapig hordozta betegségének terhét és keresztjét, mégis amikor elérkezett az utolsó óra és beteljesedett az ö hivatása, úgy éreztük, hogy hirfelenül jött a vég és váratlanul az Isten hívása. Amikor utolsót sóhajtott, betegágya mellett ott állott a dunántúli egyházker. püspöke és a sokat szenvedett lélek összefonódott a kegyelmet kereső imádsággal és úgy mentek ketten együtt a jó Isten elé, hogy a lélek számot adjon és az imádság üdvösséget kérjen egy hazatért vándor számára. Odafönn a mennyek országában gazdagabbak lettek egy lélekkel, idelenn a megpróbáltatások hazájában pedig szegényebbek lettünk egy Istent félő, egyházát és embertársait szerető jó emberrel. De az vigasztal és minden gyászok között megtart, hogy a hűség, az Istefélelem, a szeletet soha el nem vész, mert még a halálon is diadalmaskodik és övé lesz az örökélet koronája. A gyászházban koporsója körül ott állott az egész szombathelyi gyülekezet, amely munkás életű, buzgó és anvaszent- egyházáért minden áldozatra kész felügyelőjét siratja az elköllözöttben. A szertartást megelőzőleg a gyülekezet presbytéri- uma Kapi Béla püspök-lelkész vezetése mellett megjelent az özvegynél és a gyászoló családnál és a püspök szívből jövő szavakkal tolmácsolta az egész gyülekezet részvétét. Majd kezdetét vette a szertartás, felcsendült a püspök szava és szem nem maradt szárazon, amikor halál mellett az örökéletről szóló bizonyságtevés vigasztalta a gyászbaborult, fájdalmakban kínlódó lelkeket. Istenben bo'dogult halottunkat még ugyanaznap elszállították Kemenessömjénbe ahol is délután 5 órakor temették el a családi sírboltba. A temetésen résztvettek az egyházkerületi felügyelő dr. Mesterházy Ernő, a szombathelyi gyülekezet küldöttsége, a Nőegylet küldöttsége, a város, a vármegye küldöttsége dr. Tarányi Ferenc főispán, dr. Horváth Kálmán alispán, Jánossy Gábor árvaszéki elnök stb. a környék előkelőségei. A régi nemes kúria udvarán Varga Gyula kemenesaljai esperes hirdette az örökkévalóság igéit, a temetőkerlben pedig Nagy Sándor ncmesdömölki evang. lelkész búcsúzott az elköltözőitől. Majd felcsendült a püspök utolsó áldása, azután az egymásra hulió hantok mindörökre eltakarták azt a koporsót, amely az Isten rendelése szerint örök pihentető ágya lett a megboldogultnak. Amíg közöttünk élt áldás volt a mi számunkra. Mint a kemenesaljai egyházmegye és a szombathelyi gyülekezet felügyelője igaz vezér volt, akinek bölcsességére, jó szivére olyan igen nagy szükségünk volt. Most, hogy elment közülünk és elsírtuk a könnyeinket, tiszta emlékét odatesszük a szivünk mélyére és élete példáját megőrizzük. Valahányszor Reá gondolunk, mindig lesz egy imádságunk, amellyel megköszönjük a jó istennek, hogy öt nékünk adta és közöttünk mindez ideig megtartotta. Legyen az igaznak emlékezete áldott! Legyen testének csendes pihenése, lelkének örök üdvössége a Krisztus érdeméért a jó Istennek örökkévaló szeretet által. Szentmártoni Radó Gyula felügyelő elhalálozása alkalmából a szombathelyi gyülekezet a következő gyászjelentést adta ki: A Szombathelyi Protestáns Gyülekezet igaz és mély fájdalommal jelenti, hogy szeretett felügyelője szentmártoni Dr. Radó Gyula Ur Vasvármegye nyugalmazott főjegyzője, a kemenesaljai evangélikus egyházmegye felügyelője, nagybirtokos stb., munkás életének 58-ik évében folyó évi szeptember hó 1-én visszaadta lelkét a teremtő szent Istennek. Szeretett halottunkat egyházunk szertartása szerint Szombathelyen a Széli Kálmán-utcai gyászháznál szeptember 3-án (péntek) délelőtt 10 órakor megáldjuk, ezután Kemenessömjénbe szállítjuk s ott ugyanaznap délután 5 órakor helyezzük végső nyugvó helyére Még élt, családja nemes hagymánya- inak megfelelően hűséges áldozatkész és munkás tagja volt evangélikus anyaszentegyházunknak, ki a vezéri polcon is minden képessegével hűségesen szolgálta egyházát. Legyen áldott közöttünk való emlékezete 1 Legyen békességes pihenése és boldog feltámadása az Ur,kegyelméből! Boldogok, akik az Úrban halnak meg, mert megnyugosznak fáradalmaiktól és az ö cselekedeteiknek jutalma követi őket (Jelenések k XIV. 13) Szombathely, 1926. évi szept. hó 1-én. A nagybörzsönyi svábok. Paptársam helyettesítésére jöttem közéjük. Csendes, türelmes emberek. Bizonyos azonban, hogy adnának ök nekem, ha hallanák, hogy én őket sváboknak titulálom. Tartják ők magukat olyan magyaroknak, mint akár egy kunsági polgár. Ide s tova négy hete, hogy itt vagyok már köztük. Meg is ismerkedtem már velük egy kicsit. Rossz oldalukról kevésbé, jó oldalukról annál inkább. A legöregebbek kivételével általában meglehetősen beszélnek magyarul. Érteni meg jobban megértik a rendes magyar beszédet, mint az urak cifra német nyelvét. Hogy mennyire éreznek magyarul, arról is beszélek mindjárt. A múltkor délelőtt egy kis sétát tettem a szántóföldek felé. Az aratásnak és a cséplésnek most már mindenütt vége. Csak a mezei virágokban akartam gyönyörködni. Mikor aztán kedvemre kigyönyörköd'em magamat, hazafelé indultam. Ekkor találkoztam az öreg Melich Hanzi bácsival. Tipikus börzsönyi magyar. Svábul köszöntött, bár jól beszél ő magyarul is, hanem hát engem akart egy kicsit megekzercirozni a német nyelvben. Elhívott a lakására, leültetett és elbeszélgettünk. Természetesen a politika is szóba került... Majd a mohácsi vészről beszélgettünk. És Hanzi bácsi elővette régi történelem-könyvét és fellapozta II. Lajos király uralkodását. Könnyben úsztak öreg szempillái, mikor a magyar történelem nagy eseményein elmerengett. Ekkor fedeztem fel, hogy az öregnek szép kis könyvtára is van. Megvan neki a Brockhaus féle lexikon, amelyben mindenről kap felvilágosítást. Szabad idejében mindig olvasgat. De beszélhetek a börzsönyi magyarok egyházszeretetéről és hithű- ségéről is. Hanzi bácsi egész apolo- getikus előadást tartott nekem. Az evangélikus templom különben vasárnaponként úgy délelőtt, mint délután egészen megtelik áhitatos, az Isten igéjét buzgón hallgató hívekkel. Én bocsánatot kérek tőlük, hogy így kiszerkesztettem őket, de ezeket a jó benyomásokat üdvösnek találtam a megörökítésre. Pap Ferenc. Karaffa sors. „Elég immár, meglakoltál Büszke dacos nemzet, Tátra alján, Tisza partján, Temetői csend lett. Pihenj hóhér, nagy munkádért Jutalmad’ megkapod, Erős voltál, jól sújtottál, Nem reszketett karod. Elég mondom, más a gondom, Bánt immár a vérszag, Holnap reggel, mire nap kel, Tűnjön el a vérpad." A szolgahad dologba kap, Viszik a vérpadot, Mosogatnak, fövenyt hoznak, Vérnyom sem marad ott. Másnap reggel, mikor felkel, Karaffa kitekint, Ablak alatt, óh Iszonyat, Vérpadot lát megint. „Ismét mondom, parancsolom, Véres vesztőhelyen, Holnap reggel, mire nap kel, Virágos kert legyen." Serény szolgák, futnak, hordják, A rózsát, virágot. Másik reggel, mire nap kel, Gyönyörű kert áll ott. Másik reggel, mikor felkel, Karaffa kitekint: „Ezer átok, nem látjátok ? Itt a vérpad megint. Ismét mondom, parancsolom, Szigorun elvárom, Holnap reggel, mire nap kel, Száz leány itt álljon " A szolgahad széllyelszalad, Faluba városba, Másnap reggel, mire nap kel, Ott a száz lány sorba.
