Harangszó, 1926
1926-06-20 / 25. szám
1926. június 20 HARANŰSZO. 217 Est-ebéd a tábori püspök tiszteletére. Kapi Béla püspök és neje abból az alkalomból, hogy Soltész Elemér tábori püspök a szokásos évi szemléjét végezte a szombathelyi katonai lelkészségnél, est-ebédet adtak a tábori püspök tiszteletére, amelyen többek között hivatalosak voltak: Nánásy Mogay Ernő tábornok, gyalogsági parancsnok, mint a vegyesdandár parancsnok helyettese, Einbeck Károly ezredes, vezérkari főnök, Tuba András őrnagy-lelkész, Schleifer Károly alezredes, Vikár Ödön századoslelkész és László Miklós püspöki titkár A magyarországi lutheránusok képviselete két egyházi világgyűlésen. A világ lutheránusainak 2 egyházi világgyűlése lesz legközelebb. A drezdai lutheránus világ- konferencia vezető bizottságának ülése június 30-án kezdődik, a másik világgyűlés, a hit és szervezet egyesítésének céljára alakult egyesülés állandó tanácsának konferenciája pedig augusztus 30-án kezdődik Bernben. A magyarországi lutheránusokat Raffay Sándor dr. püspök helyett mindkét világgyűlésen Kaas Albert ;báró nemzet- gyűlési képviselő egyházmegyei felügyelő képviseli. A Magyar Luther-Társaság június 19—20-án Szegeden tartja évi rendes közgyűlését. 19-én este a városháza közgyűlési termében vallásos estélyt tart, melyen dr. Kovács Sándor egyet, tenár Szeged első reformátoráról Szegedi Kis Istvánról tart előadást. Dr. Schneller István nyug. egyet, tanár alelnöki székfoglaló beszédet mond. Dr. Weiss Tivadar és Rex Mária szavalnak. Szántóné Ladányi Mária énektanárnő s az evang. férfikar XVI. századbeli éneket énekelnek. Friedler Walter, Perényi Pál és Csornák Elemérné triót játszanak. A vasárnap délelőtti istentiszteleten Kutas Kálmán zalaegerszegi lelkész hirdeti az Isten igéjét. Istentisztelet után Rákóczi-ünnepély a szobor előtt Vall órakor a városháza dísztermében közgyűlés. A megnyitót Pékár Gyula ny. miniszter, a Társaság elnöke tartja, míg dr. Kovács Sándor főtitkár beszámol a Társaság műit évi működéséről. Templomalapkő letétel. Lélekemelő ünnepség keretében tette le június 6-án a pesterzsébeti evangélikus egyház templomának alapkövét. Az ünnepi beszédet Kirch- knopf Gusztáv lelkész mondotta. Faivay Jenő, a pesterzsébeti egyház lelkésze pedig az alapkőben elhelyezendő okmány szövegét olvasta fel. A záróbeszédet Szalay Jenő egyházfelügyelő tartotta. Második. A középiskolák országos tanulmányi versenyének eredménye alapján a budapesti fasori evangélikus főgimnázium a versenyben második lett. Lelkészértekezlet. A vasi közép egyházmegye lelkészei Nagy György elnöklete alatt jún. 9-én tartottak értekeztetet. Az értekezletet megelőzőleg az Úr asztalához járult a lelkész! kar. A szent szolgálatot ezúttal Kapi Béla püspök végezte. Az értekezletet megjelenésével megtisztelte dr. László Kálmán egyházmegyei felügyelő. Scherer József vallástanár ez alkalommal „A keresztség tanítása az egyéni hitéletről“ címen olvasott fel tartalmas munkát, míg Tarján István répcelaki lelkész „A lelkész az iskolában“ tartott mindvégig lebilincselő előadást. Zongor Béla esperes több időszerű kérdést tárgyalt le a lelkészi karral. Az értekezlet végeztével püspökünk áldott lelkű neje ezúttal is megvendégelte az értekezlet tagjait. • A tállyai egyház felügyelőjének kitüntetése. A tállyai egyház felügyelőjét, szirmabessenyöi Szirmay László szőlőbirtokost szép kitüntetés erte, a Kormányzó a köz terén kifejtett áldásos munkálkodásáért kormányfötanácsosi címmel tüntette ki. Benne nemcsak egyházunk, hanem egész közéletünk egyik nagy aktivitású vezéregyéniségét érte e kitüntetés. Egyházunk küldöttségét Zémann Zoltán lelkész vezette s benső örömmel biztosította a fiatalos energiájú felügyelőt egyháza további szereteté- ről és hűséges ragaszkodásáról, s az emberi kitüntetéshez Isten á'dását kérte. Egyházunk büszke lehet, hogy tagjai az élet más terén is elől futnak és diadalt aratnak. Szeged. Az egyházközség másodfelügye- lői állásra egyhangu'ag Paraszkay Gyula járásblrósági elnököt választotta meg. Halálozás. Krupecz István ág. hiiv. evangélikus lelkész, nagyhonti alesperes, 69-ik életévében Hontud vamokon meghalt, 42 évet töltött a lelkészi pályán. Az egykori pozsonyi főgimnáziumnak legrégibb tanára, Albrecht János 75 ik életévében meghalt. 1852 ben Pozsonyban született, kiváló klasszika filológus tanár volt. A tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül a poisonyi tankerület főigazgatójává is kinevezték, ebben az állásában érte a cseh megszállás, amikor is máról-holnapra menesztették. Már korábban elhunyt neje, Vaszary Mariska révén a néhai nagy Vaszary Kolos hercegprímással is rokonságban állott. Számos kitűnő tankönyvet irt. A tanítók a hősök emlékére alapítványt létesítettek. A győri ág. hitv. evang. egyházmegyei tanítóegyesület most tartotta rendes évi közgyűlését Kiss Lajos igazgatótanító elnöklésével, amelyen Ringbauer Károly tanfelügyelő, Németh Károly és Pálmái Lajos esperesek is megjelentek. Vitéz Egyed Lajos tanító a nemzeti érzés kifejlesztése és a leventeegyesületek szerepéről, Magyar István tanitó az erkölcsi nevelésről tartottak igen figyelemreméltó előadást. A múlt évben alapított hősök emlékalapitványának 300.000 koronás kamatját a közgyűlés Pödör Sándor hősi halált halt tanitó árváinak ítélte oda, mely után Benedek Vince igaz- gató-tanitót az egyesület tiszteletbeli elnökévé, Kiss Lajost elnöknek választotta meg. A békéscsabai evangélikus reálgimnázium fennállásának hetvenedik, teljes középiskolává való fejlődésének huszonötödik évét nagyszabású ünnepségek keretében ünnepli e hó 20-án. Ebből az alkalomból együtt kívánja látni volt növendékeinek hatalmas táborát. Az érettségizettek 25, 20, 15, illetve 10 éves találkozóikat is megülik. Az összes volt növendékek seregéből megalakul az összetartás és a régi tradíciók megőrzésére és hasznos kúlturtevékenység kifejtésére hivatott .Csabai öregdiákok Szövetsége“. Kirándulások. A szombathelyi protestáns kör tagjai Kováts István vallástanár rendezésében június 3-án kirándultak Kőszegre. — A szentgotthárdi ev. énekkar tagjai dr. Visnya Aladárné és Berger Lajos s. lelkész vezetésével a szomszéd Burgen- landban voltak kiránduláson. KÜLFÖLDI HÍREK. Ausztria. Rendkívül nagy érdeklődés mellett folyt le a különböző gyülekezetekből összesereglett egyházi énekkaroknak hangversenye Sctiartenben. — St. Andiä- ban Wiilach mellett a belmisszió munkásai június 14—18 ika közölt konferenciát tartottak biblia kurzussal kapcsolatban. Előadásokat tartottak Gotthielf Weissmann theol. tanár Baselből, dr. Haberl egyetemi tanár Bécsből, E. P. Luce Angliából. Németország. A Berlinben megjelenő börze-lap Írja, hogy a biblia még mindig a könyvkereskedelem terén a legkeresettebb és legnépszerűbb könyv. Az elmúlt évben összesen 30 millió példány kelt el a világ kü önböző részeiben. Németország egyes szállodáiban a vendég minden szobában egy-egy bibliával találkozik. Olaszország Június 6 án ünnepelte a meráni gyülekezet fennállásának 50 éves évfordulóját. — Rómában az újságírók számára egy vallásos rendet fognak szervezni. — A pápa 1928 ra egy egyetemes kathoükus zsinatot gondol összehívni; a- melyen az összes püspököknek részt kell venni. Norvégia. A parlament 99 szavazattal 30 ellenében annak a törvénynek felfüggesztését, mely szerint a jezsuitákat nem lehet bebocsátani az országba, elvetette. Amerika. A 4,450.000 protestáns négerrel szemben Amerikában csak 500.000 katholikus van. — A Kolombus-rend, Amerikának ez a katholikus rendje most egy 10 millió dollárnyi alapot teremtett, hogy a katholikus munkát erélyesebben folytathassák Amerikában. családi Értesítő. Esküvő. Pintér Sándor Makóról máj. 24-én esküdött örök hűséget Gyurátz lrmus- kának, néh. Gyurátz Ferenc püspök unoka- hugának a pápai ev. templomban. ÚJDONSÁGOK. A Protestáns Országos „Brocskó Lajos“ Árvaszövetség, mely tudvalevőleg a budapesti Protestáns Árvaház volt növendékeinek egyesülete, c hó 6-án tariotta meg évi rendes közgyűlését. Az egyesület célja a jelenleg nehéz viszonyokkal küzdő árvaház és a segítésre szoruló volt növendékek támogatása. Csongrád város nemzeti gyermeknapja. Csongrád város közönsége körében mozgalom indult meg, hogy június első napjaiban, lehetőleg a trianoni gyásznapot követő szombaton, országszerte rendezzenek gyermeknapot. Ez a nemzeti gyermeknap legyen figyelmeztető arra, — hogy a magyar Nagypéntek után el kell következnie a magyar Husvét hajnalhisadásának is. Az első nemzeti gyermeknapot most tartotta meg a város. A közönség kint a szabadban, közadakozásból rendezett szeretetlakomán látta vendégül a környék apraját. A Magyar Dalosszövetség folyó évi július 5-tol július 24 ig rendezi harmadik karnagyképző tanfolyamát. A tanfolyam Budapesten fog megtartatni Célja működő karnagyok továbbképzése és új karnagyok képzése. Felvételre nemcsak a Szövetség tagegyleteinek karnagyai vagy tagjai, hanem minden olyan egyén jelentkezhetik, aki megfelelő zenei előismeretekkel bír és dalosügyünk fejlesztésén munkálkodni kíván. Jelentkezők korlátlan számban vétetnek fel, s előismereteik szerint a kezdők vagy haladók csoportjába osztatnak. Magyar diákok zarándoklása a Szentföldre. Több magvar diák elhatározta, hogy gyalog a Szentföldre zarándokol. A zarándoklat útvonala Szerbián, Montenegrón és