Harangszó, 1926

1926-05-23 / 21. szám

184 HARANGSZÓ. 1925. május 23. Sikerült ünnepélyt tartott ugyancsak a gályarabok kiszabadulásának évfordulója alkalmával. Ez alkalommal a szabad elő­adást Gömbös Sándor levita tanftó tartotta. Ugyancsak ő mondott elő- és utóimát. Közreműködtek még Gömbös Karcsi, Kozma Miklós és Kozma Lina szavalataikkal és szóló énekeikkel, nemkülönben az ifjúsági vegyeskar két szép énekkel. A harmonium kíséretet Gömbös Sándorné látta el. Az offeitóriumból 30C00 koronát Zsedényi István gályarab lelkész emlékére fordítatott. A cáki nőegylet április 25-én vallásos­estet rendezett a köszegdoroszlói evang. templomban, amely liturgiális gyermekisten­tisztelettel kezdődött. Haramia Irma és Bedy Fáni szavaltak, Badics A nemescsói tanító felolvasást tartott, a gyermekek Szé­les Gyula köszegdoroszlói tanító vezetésé­vel több szép éneket énekeltek. A vallásos- estet Gerencsér Zs. lelkész imája és köz­ének zárta be. A nagybábonyi egyház május 10-én sajtónapot tartott gazdag műsor keretében. Közreműködtek Horváth Erzsébet, Bucsky Lily, Kasziba Erzsébet, Bucsky Sándor tanító, Bucsky Ilus, Vargha Juliska. Az ünnepség központjában Sz rókay Dániel s lelkész szép előadása állott a sajtóról. Gyóni Géza: Versek c. g üiteményes kötetet megrendelheti dr Zolar Ferenc ev. főgimn. tanár Budapest, VII. Vilma királynő ut 19/21. utján, aki a megrendelt példányok után kapott könyvkereskedői hasznot Gyóni halála tízéves évfordulóján a szülőházára (Gyóni ev. papiak) és a szarvasi gimnázi- ba elhelyezendő emléktáblák létrehozására fordítja. A könyv ára 45 000 korona. Szentgotthárd. A gyermekek kon­firmációját a pünkösdi ünnepeiben tartják. Konfirmálva lesz összesen 8 fiú és 19 leány. Alsórőnök-Rábafüzes. Nyugati határ­szélen e két német nyelvű iskoláinkban az elmúlt héten Obetkó István főgimn. tanár és gróf Zed witz Ferenc iskolalátogatást végeztek. A láttottak és tapasztaltak felett teljes elismerésüknek adtak kifejezést Brun­ner János és Hutflesz Endre tanítóknak lelkiismeretes munkásságukért. A kemenesmagasi-1 ifj. egyesület április 25-én műsoros előadást tartott, amelynek keretében előadta Géczy István: Ki a legény a csárdában című egyfelvo- násos színdarabját. A műkedvelői szerep­lők (Gulyás Sándor, Laky Gyula, Mógor Károly, Bodor Károly, Kiss Juliska, Jánossy Lina, Csatáry Mariska és iványi Erzsébet) kivétel nélkül jól játszották meg szerepü­ket. A műsoros pontok előadói Kastner Samu, Tibortz Gyula, Döbröntey Ernő és ifj. Gulyás Sándor voltak, Az ifj. egyesületi énekkar Kastner Samu tanító vezetése mellett szép énekszámokkal működött közre. Az egyesület bevétele meghaladta a 4 millió koronát. kOlföldi hírek. Doorn/Vilmos császár száműzetésében minden reggel áhitatosságot tart. A reggeli könyörgés minden áldott. n?p 3/t9 órakor zajlik le. Egy rövid bibliai Hzöveget olvas fel a császár, majd néhány perces magya­rázatot fűz hozzá, azután elmondja a Mia- tyánkot, majd megáldja házanépét.A Moszkva és a vatikán. Dr. Herbigni jezsuita páter visszaérkezett oroszországi útjáról és benyújtotta a Vatikánnak tervét, mely Moszkva és a szentszék közeledését van hivatva elő3egiteni. A római szovjet követ a sajtó képviselői előtt e tárgyra Jr nézve oda nyilatkozott, hogy Moszkva és a vatikán között kötendő egyezségnek kü­lönösebb akadálya nincsen. Lengyelország. A krojanteni evang. egyház szép templomát a felbőszített cső­cselék unszolására a pápista hatóság fegy­veres erővel elvette és a katholikus egy­háznak adta át. Amsterdam. Május 31-töl június 5-ig fogják megtartani a belmisszió első konti­nentális kongresszusát. Linz. Az egyháztanács egy III. lelkészi állás megszervezését határozta el. Wien. A 42 éve fennálló diakonissza intézmény gyönyörű belmissziói munkát fejt ki és szép virágzásnak örvend. Csehszlovákia. Dr. A. Eisenkolb hír­neves ügyvéd, aki minden néven nevezendő evangé ikus mozgalomnak úttörője volt, 70 éves korában elhalt. Németország Dr. Sellin titkos tanácsos Berlinből újból megkezdte a régi Sikhem kiásatásának a munkáját. — Münchenben egy III. evangélikus menedékházat emeltek 40 szobával, 65 ággyal. Itália. San Remoban a Friedrich-csá­szár kórházban a kaiserwärti diakonisszák átvették az ápolás munkáját Triest Lélekemelő ünnepség keretében ünnepelt az evangélikus egyház fennállásá­nak 50 éves évfordulóját. Los von Rom.. Ausztriában újabban erős hullámokat kezd a Los von Rom — el Rómától — mozgalom. Az 1925. év folyamán Wiener Neustadtban 111, Liesing 110, Steyr 155, Leoben 250, stb. tértek át az evangélikus egyházba. családi ErtesItO. Halálozás. Özv. Lenkey Füiöpné szül. Fritz Irén úgy a saját mint gyermekei, Ödön és Erzsébet, valamint az egész ki­terjedt rokonság nevében is a Sors csa­pása által mélyen lesújtva, összetört szív­vel tudatja, hogy a felejthetetlen jóságú gyermek, szerető testvér, legjobb unoka, unokahug, unokatestvér és rokon Lenkey Margitka a soproni Zrinyi Ilona m. kir. tisztileány nevelőintézet Vil. évfolyambeli növendöke f. évi május hó 9 én hajnali Vs5 órakor élete tavaszán hosszas szenve­dés és az Úrvacsora ájtatos felvétele után életének 18-ik évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága kis halottunk hült tetemét folyó hó 10-én a Szent-Kereszt — sóstói — katholikus temetőből *az evang. egyház szertartása szerint helyeztük el ugyanazon temetőben örök pihenőre. Forró szeretetünk virraszt siri álmod feletti A mindenható Isten bölcs végzésében keresztyéni hittel megnyugodva fájó szív­vel tudatjuk, hogy szeretett jó édes anyánk, nagyanyánk, dédanyánk és anyósunk özv. Baldauf Károlyné szül. Esztel Klementina Sarolta türelemmel viselt hosszas szenve­dések után május hó 11-én életének 81-ik, özvegységének 22-ik évében a minden ha­landók utján az örökkévaló hazába köl­tözött. Sokat szenvedett porrészeit a fel­támadás vigasztaló reményével május hó 13-án temettük el evangélikus egyházunk szertartásai szerint a németujvár sirkertben. ... Ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, a hitet megtartotta. Végezetre eltétetett neki az igazság koronája melyet megad neki az Úr ama napon, amaz igaz biro... Özv. Szulzer Józsefné sz. Baldauf Paula, özv. Petschinger Samuné szül. Baldauf Henrietta, Sasek Ferencné szül, Baldauf Anna, Baldauf Károly, Baldauf Gusztáv gyermekei. Sasek Ferenc, Horváth József vői. Baldauf Károlyné szül. Kleinrath Fány, Baldauf Gusztávné szül. Tomka Gi­zella menyei. Ajkay Jenőné szül. Szulzer Jetti, Szulzer Károly, Szulzer József, if. Sasek Ferenc, dr, Holéczy Zoltánná szül. Horváth Izabella, Horváth Józsa, ifj. Bal­dauf Károly, Baldauf Izabella, Baldauf Hilda, Baldauf Jenő, Baldauf Tibor unokái. Ajkay Jenóke, Ajkay Etelka, Holéczy Da­nika dédunokái. Alulírottak mélyen elszomorodott szív­vel jelentjék, hogy forrón szeretett test­vérünk, illetve nagynénénk és sógornőnk özv. Bozzay Miklósné sz. Mihályi Jolán 1926. évi májú a hó 13-án este '/aö órakor rövid, súlyos szenvedés után életének 58-ik évében az Úrban csendesen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait f. hó 15-én Szilsárkányban helyeztük örök nyugalomra. Nyugodjék békében! Mihályi Gyula, Far­kas Elemérné sz. Mihályi Irén, özv. Kluge Ferencné sz. Mihályi Ilona, dr. Mihályi Kálmán, Mihályi István, Mihályi Sándor, dr. Kesserü Béláné sz. Mihályi Juliska testvérei. Néhai Mihályi Vilma ferjezve volt dr. Kluge Endréné gyermekei dr. Kluge Endre unokaöccse. Dr. Adorján Gyuláné sz. K'uge Alice unokahuga. Mihályi Gyuláné sz. Nagy Zsuzsika, dr. Mihályi Kálmánné sz. Pesty Amália, Mihályi Istvánná szül. Szalay lrénke, Minályi Sándorné sz. Ádám Eszti sógornői Farkas Elemér, dr. Kesserü Béla sógorai. ÚJDONSÁGOK. Orvos kongresszus. Rendkívül nagy érdeklődés mellett tartották meg Balaton- füreden az ez idei orvoskongresszust és orvostanfolyamot. Haypál Benő budai református neves lelkész elhalt. Nagy részvéttel temették el f. hó 18-án. Követendő példa. A Magyar Prot. Nők Országos szövetségének felhívására Saáry Istvánná szül. Megyery Czeloszta földbir­tokosnő a nyári szünetre 6 szegény gyer­meket és egy kísérőt vállalt üdülésre Aba- ujszántóra. Szülőotthon Rákosfalván. Szép ünne­pély keretében avatták fel és adták át rendeltetésének Rákosfalván az új 12 ágyas Paula szülőotthont. Lelkiismerete szavára hallgatva, ön­ként jelentkezett egy gyilkos. Révay László kaposvári kir. ügyészségi alelnök- höz beállított Mihály Sándor kaposkereszt- uri lakos és előadta, hogy a lelkiismeret szava megmozdult benne. Nincs nyugtom — úgymond — azóta, mióta tudom, hogy az a szegény ártatlan ember helyettem szenved a börtönben. Nem Vörös Janos a Révész Mihály gyilkosa, hanem én vagyok. Én adtam azt a halálos szúrást Révésznek, amibe belepusztult. A szokatlan fordulat egészen új helyzetet teremtett ebben az ügyben. Egy kis statisztika. Ausztriában egy statisztikus szerint minden percben 1696 schillinget isznak meg és füstölnek el az emberek. A mi pénzünkön 16 950 000 K. Áprilisban esett a létfenntartási költségek indexszáma. A létfenntartási költségek indexszáma április hó folyamán 14 728-ról 14.512 re esett. A csökkenés aránya l'5°/o s ezzel megszakadt az év első negyedében jelentkező emelkedési folyamat. Az olcsóbbodás kisebb-nagyobb mérték-

Next

/
Oldalképek
Tartalom