Harangszó, 1926
1926-03-07 / 10. szám
n MANÖSZÖ 1926. március 1. az angol-szász világot. Gazdaságilag sokkal gyengébbek vagyunk, semhogy miattunk érdemes lenne egy délafrikai, vagy egy kínai expedíciót felszerelni. De ők protestánsok. A legtöbbet nyomott könyv, a két angol birodalomban ma is a biblia és a magyar protestantizmusnak ezen az utón kell külpolitikát folytatnia, miután az állam szervei azt nem birják meg. Olyan ember beszél belőlem, aki a próbát megtette. Nem az én szép szememért volt az, hogy az angol kormány a parlamentben hivatalosan kijelentette, hogy egyetért Magyarország pénzügyi politikájával. Nem véletlenségből kaptam meg az angol és amerikai sajtó támogatását, amerikai egyetem meghívását. Igen kihasználtam protestáns összeköttetéseimet az ország érdekében, mert úgy hittem, hogy ez a kötelességem és azért mert amikor először tárgyaltam egy nagy diplomatával, minden hidegen hagyta őt. De mihelyt az elé a kérdés elé állítottam, hogy tűrik-e, hogy Erdélyben a kettős kereszt elnyomja a presbiteri egyházakat, akkor, valószínűleg először életében, felugrott helyéről és azt mondta: „Ezt nem türjük el.“ Mióta Németország külpolitikája levetette a szerencsétlen „Gott strafe England“ (Isten büntesd meg Angliát) jelszót és ő is hozzásimul a két nagy angol-szász birodalomhoz, azóta azt mondhatjuk, hogy három nagy protestáns hatalmasság van, R hervadt falevél. Rege. Topelius Zakariás után svédből: Báró Podmaniczky Pál. Tudok egy regét egy hervadt falevélről. Nagyon mindennapi történet, talán már hallottad is, nem is hosszú, de most van az évnek az a szaka, amikor a legjobban megérted. Volt egyszer egy nyárfa. Ott állt valahol Finnország valamelyik erdejében s ifjú volt, erős volt s tele volt életkedvvel. Eljött a május, a rügyekből kibontakoztak levelei, üde szép, világos zöld levelei, amelyek oda illettek volna a legszebb koszorúba, de amelyek még szebben ékeskedtek a magas törzsű nyárfán. Este eljött a nyárfához a tavaszi szellő és éneket mondott neki: „Ezer meg ezer levél van az én fiatal nyárfámon, minden egyes levél napfényből és harmatból van szőve, mindenik levél egy-egy nyelv és az ezer meg ezer reszkető nyelvvel Isten véghetetlen jóságát magasztalja az én nyárfám". „Szép ének ez," — csicseregte a cinke, amely most rakott fészket a nyárfán. „Taníts meg engemet erre az énekre, szellő!" Es a cinke addig próbálgatta ezt az éneket, míg végre jól megtanulta: A holt gyermek.* Barátok lettek: a kert és a lány 5 lassan hervadtak el ősz évadán. A nap elment és mindkettő pihen, Együtt fedi fehér s mély hólepel. A kert nagyhirtelen felébredett Mély áloméj fedi a gyermeket. „hová bújtál?” így zümmög itt s amott, Egész kert róla, róla suttogott, Karcsú hajnalka mászik felfelé, 5 benéz: „Miért bújtál szekrény mögé? Hol rejtezel ? Ez csak magadnak árt: Mutasd a szép, a nyári új ruhád I" Ford. SZ1QETHY LAJOS. * Mutatóba Meyer Konrád Ferdinánd válogatott költeményeiből. Ára: 25000 K. mert Németországot a protestáns Poroszország vezeti és minden kísérlet, amelyeket a franciák azért tettek, hogy a katholikus bajorokra hatva elszakítsák őket a birodalomtól, a német önérzeten csúfos kudarcot vallott. Pedig igazán megpróbáltak mindent a tenktől kezdve a megvesztegetésig. A mentőkötelünket tehát ki kell dobnunk az angol hajó födélzetére és akkor az egész protestáns világ velünk van. Meglepetve láttam azt, hogy a hollandiai jegybank elnöke tanácsadó leveleket küld nekem, amelyekben pártol és segít, mert protestáns vagyok. Meglepetéssel bontottam fel a zürichi lapok postáját, amelyek a magyar korona felemelését „Ezer meg ezer levél van az én fiatal nyárfámon, minden egyes levél napfényből és harmatból van szőve, mindenik levél egy-egy nyelv és az ezer meg ezer reszkető nyelvvel Isten véghetetlen jóságát magasztalja az én nyárfám“. „Mit jelentsen ez: magasztalja Istent?“ — Töprengett egy gyönge, a nyárfa hegyén a rügyből most kibontakozott levelecske. A levelecskének tetszett az ének, csak nem értette, hogy mit jelent. „Hiszen én sohasem láttam az Istent“, — gondolta a levelecske, „hogy magasztaljam azt, akit sohasem láttam?“ A rákövetkező napon a szellő visszatért, a nyárfa újra susogni kezdett és a fiatal levelecskét felsusogta gondolataiból. „Hogy a levelek miről beszélnek?“ — csicseregte a cinke. „Hát te nem vagy Isten teremtése ? S mégis azt mondod, hogy nem ismered a magad Teremiőjét ?“ „Jó, jó“ — felelte a fiatal levelecske szomorúan és rezegve, — de ez olyan méltóságos tudomány, amit én nem tudok felérni ésszel.“ „No, akkor élj egy kissé tovább, hogy megérthesd 1“ — vetette oda a cinke. Eljött a nvár, a levelek mind nagyra nőttek, a nap fényében kizöldültek és a sok ezer falevél magasztalta az Istent De a követelték tervem alapján és a legelső levelet svájci protestáns kézből kaptam, mely figyelmeztet arra, hogy a kisgazdatársadalom úgynevezett képviselői nem fogják megszavazni a vagyonváltságot. Ők aggódnak értem. Mikor összetörtem, akkor sem szűnt meg az összeköttetés. Nagy angol és amerikai lapok küldték be kivágásaikat, amelyek ott künn még pénzügyi tervemben reménykedtek, mikor itt benn mások annak legnagyobb részét elemésztették. Ez mutatja azt a rendkívüli erőt, amelyet a protestantizmus nyújt, ha felkaroljuk az összeköttetéseit. Sajnos, diplomáciai karunk összeállításánál ezt tökéletesen elfelejtettük. Előre kértek, hogy ne küldjünk ki reprezentáló arisztokratákat, előre figyelmeztettek, hogy annak az amerikai quekker leszármazottnak, vagy annak a skót presbiterianusnak az imponál, hogyha gyászolva lát egy nemzetet. Ha azt látja, hogy tud gyászolni egy nemzet, amely bajban van, akkor megnyílik előttünk a biblia szerint a szíve és erszénye is. Mi más útat választottunk. Nekünk a magyar „Prado“ kell. Az olvasó tudja, hogy Prado-nak hívják Madridban a képtárat, ahol a világ legnagyobb képei vannak elhelyezve. Amit azonban diplomáciánk elrontott és elront naponként, azt a magyar protestáns egyházak jóvátehetik. Amint a magyar katholikus főpapságtól azt kívántam, hogy a pápa hatalmába kapcsoló dfiatal nyárfalevél fönn a fa csúcsán még mindig igy gondolkozott: „Nem értem én, amit ők beszélnek, úgy látszik, nem vagyok elég idős rá, hogy mindent megértsek.“ És a levelecske elszomorodott a maga ártatlanságában, hogy olyan kevés az, amit megért. A nyár hosszú volt és meleg; majd elmúlt az ideje és elkövetkezett az ősz. S hogy elkövetkezett az első éjszaka, amikor a leveleket megcsípte a dér, lassan aranysárgára kezdett válni a szinük, de azért a szellő a fák koronája között egyre csak azt énekelte: „Ezer meg ezer levél van az én fiatal nyárfámon, minden egyes levél napfényből és harmatból van szőve, mindenik levél egy-egy nyelv és az ezer meg ezer reszkető nyelvvel Isten véghetetlen jóságát magasztalja az én nyárfám“. Az éjszakák meghosszabbodtak és egyre sötétebbek lettek, megérett a szeder, a vándormadarak útra keltek s a levelek egymás után hulldogálni kezdtek. Azonban mind-mind végig magasztalták a maguk Teremtőjét, mintha megértették volna, hogy ez a rendeltetésük e világban. De a nyárfa- levél fönn a fa tetején még mindig nem akarta, nem tudta megérteni ezt, pedig már majdnem aranyszínűvé vált.
