Harangszó, 1926
1926-11-07 / 45. szám
382 HARANQSZÖ. 1926. november 7. méltatta az apostoli lelkflletfl Károlyi Endrét abból az alkalomból, hogy a kér. gyámintézeti elnökségről lemondott. Beszámolt arról, hogy az elmúlt évi segélyfink a Q. A. egyesület részéről 264 millió korona volt; hogy az idei Q. A. egyesületi közgyűlésen Düsseldorfban Peilitsch báró egyet, gyámint. elnökkel együtt részt vett. Nagy örömben részesítették az egyet, gyámintézetet a Thébusz testvérek, akik édesatyjuk emlékére 10 millió korona alapítványt tettek. Miután a jelentés a többi adományokról is részletesen beszámolt, s épp úgy gyámint. tevékenységéről, s ama bányakerületi gyámint. javaslatokról, amelyek a munkát intenzivebbé igyekeznek tenni: előterjesztetett a jelentés az alapítványokról, s a gyámint. kiosztotta f. évi adományait, amelyből a nagy szeretet-adományt, 33 millió koronát, Gyula kapta meg. Délután vallásos ünnep volt, Kiss Jenő egyet, tanár munkája olvastatott fel az >aktiv keresztyénségrőW, s Kutas Kálmán lelkész olvasott fel verseiből. Az egész közgyűlés és ünnepély megrendezése finom és nemes volt, amely úgy dr. Haendel Vilmos felügy., egyet, tanárt, mint Farkas Győző lelkészt és az egész gyülekezetét a legnagyobb mértékben dicséri. Omló hantokon. Szaporodnak a barázdák omlanak a hantok, elnémultak a trillázó vidám madár-lantok. Szántó-vetők kérges markán izmos tettek égnek, kikelt vetés a párnája minden szent reménynek. Avarba tűnt illatokon játszik a nap fénye, hervadnak a tarka színek foszlik a föld képe, szomorúság rezdül által minden kis fűszálon; vetésre vár minden élet kelésre az álom. Vetésre vár minden élet s ha tél fagya járja, hittel bizó zsenge arcát új tavaszra tárja: télnek kell hát és viharnak szántani felettünk, hogy a tavasz köszöntésre talpra szökkenhessünk. Kapcsándy Sándor. Levél. Lapunk zártakor vettük az alábbi sorokat s azokat mély tisztelettel ajánljuk egyetemes evang. egyházunk nagyrabecsült vezetőségének szíves figyelmébe. Kedves Barátom! Mikor a f. évben a gályarabok ki- szabadulásának 250 éves évfordulóját ünnepeljük, nem kellene-e hálával megemlékeznünk a szabadító De Rup- ter nemzetéről is akképpen, hogy egyetemes közgyűlésünkből kifolyólag egy küldöttség keresné fel a budavesti holland követséget és ott tolmácsolnánk a protestáns Hollandia iránt ma is érzett hálánkat és rokon- szenvünket a 250 évvel ezelőtt tanúsított bátor és nagylelkű fellépésért, melyet gályarabjaink kiszabadításakor tanúsított ? Kedves lapodban akartam ily irányú indítvánnyal előállani, de az idő erre már rövid lévén, ha osztod nézetemet, tégy lépéseket az iránt, hogy ezen udvariassági aktus valamely formában az egyetemes gyűlés részéről kifejezésre jusson. Kiváló tisztelettel. Ménes hely, 1926. okt. 30. Szerető híved: Fenyves Ede. Zséüenyl gnlyarnb-lelkósi alsóilörgic»el emléktáblája. Weiszer Ernő f Az „Olvassuk a bibliát" rovat alól ismerik az olvasók ezt a nevet. Most ide került a gyászkeretbe, hogy soha többé oda ne kerülhessen. Reménysége volt szüleinek. Az első felnevelt gyermekük. Fiatal volt, csak 29 éves. Flros pozsgás volt, mint a megtestesült élet. Egy hétig volt csak beteg, súíyos vesekőoperáción ment keresztül s október 24-én Budapesten meghalt. Szülei, testvérei fájdalommal sírják: „Pedig mi azt reméltük..." Reménysége volt gyülekezetének. Magyarország legszegényebb gyülekezetében működött, a hernádvécseiben. Csak 15 adófizetője volt, azok is csupa szegény emberek, mégis hat esztendős pásztori szolgálata alatt templomához tornyot épített, harangokat szerzett s már azon gondolkoztak, hogy az alacsony templomot fogják az új toronyhoz méltóra felemelni. .. s most temetik az álmaikat: „Pedig mi azt reméltük. .." Reménysége volt az evangéliomi megmozdulásoknak. A teljes evangéli- omot prédikálta, szép belmissziói munkát végzett. A magános ember papi laka vasárnapi iskoláktól s bibliaóráktóí volt hangos. Gyülekezetén kívül is mindig örömmel szolgált mindenütt akár szóval, akár Írásaival. Még a kórházban is, utolsó napjaiban is, lelki atyja volt a betegeknek. Fáj elveszíteni, mikor mi azt reméltük... Reménysége volt a szenvedőknek. Nagy gyakorlati érzékkel volt megáldva s ezért ennek a bibííás embernek az élete a szeretet élete volt. Nagy harcokat vívott hívei anyagi érdekeiért is. Életének íegbámulatosabb teljesítménye azonban mégis az volt, hogy elődjének családját, az özvegy papnét és árváit úgy gondozta, mintha a saját családja lett volna. 5ok küzködő ember zokogja: „Pedig mi azt reméltük...“ Miskolcon lakó szülei Miskolcra hozatták s ott temette el Nemes Károly esperes a templomból az egyházmegye lelkészeinek, gyülekezetének s tisztelői nagy seregének részvéte mellett. A sírnál Záhony Dezső tanítóegyesüíeti elnök búcsúzott el tőle, mint az egyházmegye dékánjától s Ligeti Ede szórta rá a paróchiák fagykimélte utolsó virágait. „Ezeket kellett szenvednie s úgy menni be az ő dicsőségébe." TYN. OLVASSUK A BIBLIÁT! A csodák útja az engedelmesség. Nov. 8. A csodatevő itt van. Máté 28. so Milyen balgán beszél az a szenvedő, aki arról panaszkodik, hogy mily kár, hogy Í ézus nincs már a földön s hogy így leárt a csodák bibliai kora! Hiszen Jézus itt van. De hát csak a lelke, a teste nincs itt. így érvelnek ellene. Figyeld meg, hogy J ézus a legtöbb csodáját nem a testével, lanem a leikével csinálta. A szavával, nem a kezével. A szava pedig itt maradt hall-
