Harangszó, 1926

1926-10-31 / 44. szám

372 HARANQSZÓ. 1926. október 31. kir. város főispánja is. A tulajdon' képeni hivatalos üdvözlés, a püspök megérkezése után, annak szállásán volt, ahol is a gyülekezet küldöttsége élén dr. Dukavics Vilmos gyülekezeti felügyelő üdvözölte. Az orgonaavatő ünnepély vasárnap délelőtt V2IO órakor kezdődött, ami­korra a hatalmas ősi templom teljes zsúfolásig megtelt nemcsak evangé­likus, hanem református hívekkel is s melyen a győri református gyüle­kezet hivatalosan is képviseltette ma­gát. Az oltári szolgálat után Kapi Béla püspök & 68. zsoltár 5—7. ver­seire építette fel egyházi beszédét. »Énekeljetek Istennek, zengjetek az ő nevének, csináljatok utat annak, aki jön a pusztán át « Azzal kezdte beszédét, hogy a te­remtés történetének eseményei közül az ő lelkét leginkább az a jelenet rázza meg, midőn a sötét chaotikus zűrzavarból kialakul a természet rend­je. Emberi szó, vagy emberi ecset nem is festheti meg ezt a jelenetet, hanem egyedül a zeneművészet. Tom­boló orkán, rejtett vizek zúgása, tüzek sistergése rettenetes diszharmonikus hangzavarban harsognak, de egy­szerre csak megtisztul a hangok ára­data, a lelket tépő, sikoltó szavak elhalnak, a többiek megtalálják igazi helyüket, egymáshoz illeszkednek s kialakul az isteni harmónia. És mindez csak azért, mert a chaotikus világ felett megjelenik az Isten lelke: Isten lelke az igazi harmónia. Asóta is harmónia csak ott van, ahol Isten lelke megnyugszik. A világ zűrzava­rában ez a lélek a harmónia biztosí­tója. Emberek egymásközti harcában Isten lelke a harmónia. És az emberi lélek csudálatos világa csak akkor nyugszik meg, ha kísértései, szenve­dései, küzdelmei és csalódásai felett megjelenik az Isten lelke Az orgona is harmóniát hirdet. Lélek építette, lélek szólaltatja meg s lelket kell teremtenie. Örök hivatása, hogy harmóniával harmóniát szolgál­jon és harmóniával a léleknek ön­magával, az embernek Istennel, az embernek embertársaival való össz­hangját erősítve. Az orgona hivatására is vonatkozik a zsoltárköltő szava : csináljatok utat annak, aki jön a pusztaságokon át 1 Istennek útját egyengeti az orgona az emberi szívekben és az emberek éle­tében. Az orgona a hangszerek királya. Igazi király, szegényt, gazdagot, bol­dogot, szenvedőt egyformán szolgál. Királysága a nagy szolgálat. A leg­egyszerűbb nyelven beszél, a korál- melódiának egyszerű vezetését min­denki megérti. Megérti azért, mert az orgonasipok az emberi szív örök érzéseit rejtik magukban: az Istent dicsőítő magasztalást, az Istenben erősödő szent életörömet, a bűnbánat és lelki fájdalom gyötrelmeit. Mikor megzendülnek az orgonasipok, lelkünk örömét harsogják, avagy bánatát sírják. De mindenképen Istenhez ve­zetnek s a világ harmóniájának egyet­len forrásához helyezik szívünket Az orgona szavában benne sír szívünk bűnbánata. De ugyanakkor megzendül benne Isten kegyelmének biztatása, összeolvad ez a kettő s a legszebb harmóniát adja : a bűnbánó ember megtalálja a kegyelmes Istent. Az orgonazúgás kiárad a templom- ajtón. Az élet messze pusztaságát betölti szavával. Búg, mint a hívogató kürtszó, messzekiált, mint egy örökké­való hívás, halkan sóhajt, mint az édesanya könyörgése. Az embereket hívja az örökkévalóságba. Azt kiáltja: ne tévelyegjetek, hanem térjetek Is­tenhez. Minél jobban kiépül a lélek ön­magában való harmóniája, minél erősebb lesz a léleknek Istennel való harmóniája, annál inkább remélhetjük az ember és ember közötti harmónia megmaradását. Különböző nagyságú és hangú sípok és trombiták illész- kednek egymás mellé és együtt ké­peznek egy egészet. Ugyanígy illesz­kednek egymás mellé a különböző állású, vallásu, nyelvű emberek. De harmónikus összezendülésük csak ak­kor lehet, ha megérzik közös hivatá­sukat és megnyugszik ezen az élő nagy orgonán az Úrnak lelke. Mindennek azonban sok és nagy követelése van. Az orgonaépítés nem­csak mesterség és művészet, hanem az éber fegyelmezettség munkája. Qonddal alkotják meg a sípokat, nagy ellenőrzéssel hangolják a meg­határozott hangokra, azután vannak láthatatlan hangőrzők és hangerősí- tők, hogy a tiszta harmónia a meg­határozott erősséggel zendüljön. így kell szivünket is az isteni harmó­niára hangolnunk s gondoskodnunk arról, hogy lelkünk ezt a harmóniát megőrizze és életünkbe átvigye. A beszéd elhangzása után Beet­hovennek »Mi Atyánk, ki vagy meny- nyekben< kezdetű korái variácójával szólaltatta meg Fodor Kálmán, a győri gyülekezet művész-karnagya az új orgonát, majd az énekkar adta elő az »Erős várunkz-at. Végül a püspök imádkozott és megáldotta a gyülekezetét. Istentisztelet után ünnepi közgyűlés volt, melyen dr. Dukavics Vilmos, gyülekezeti felügyelő köszöntötte a püspököt s megköszönte a gyülekezet nevében, hogy megjelenésével és or­gonaavatő beszédével ezt az ünnepet részükre ily magasztossá tette, majd indítványára a közgyűlés jegyző­könyvbe foglalta az orgonaépítés tör­ténetét és az crgonaavatás ünnepsé­gének lefolyását. Délután 5. órakor orgonaavatő templomi hangversenye volt a gyü­lekezetnek a következő műsorral. 1. Bach J S.: Toccata-Adagio- Fuga orgonára. Fodor Kálmán. 2. Árok- háty Béla: XXVIII. zsoltár. Erdőssy Vilmosné úrnő. 3. Haendel: Larg­hetto. Hermann László 4. Mendels­sohn : Motette A-dur. Vegyeskar. 5. Rheinberger J. : Pastoral Szonáta. Fodor Kálmán. 6. Haydn : Ária a te­remtés-bői. Erdőssy Vilmosné úrnő. 7. a) Qoldmark: Air a hegedűver­senyből, b) Reger: Bölcsődal. Her­mann László. 8. a) Bottazzo: Alleg­retto, b) Bossi: Canzoncina. Fodor Kálmán. 9. Borsay Samu: Bethlen- óda Szoprán- és baritonszóló, vegyes­kar, zenekar. Szopránszólót énekli: Erdőssy Vilmosné úrnő, a bariton­szólót énekli: Bősze Endre. Mély meghatottság vett erőt a gyülekezeten, midőn a műsornak egymásután következő, művészettel előadott pontjait végighallgatta. Há­lával eltelve távozott a hívek serege a templomból Isten iránt, aki orgo­nájának felépítésáhez a gyülekezetét elsegítette. Áz orgonát Richter budapesti or- gonaszakértő tervezte s a pécsi Angsz- ter-cég építette fel. Az átvételnél a szakértő bizottság megállapította, hogy a régi orgooaépftő cég ezen munká­jával valósággal remekelt. Az orgona 36. változatot foglal magában, 3. manuálos és mintegy 420 millió ko­ronába került, melyet a hívek ön­megadóztatással három év alatt gyűj­töttek össze. Kapi Béla püspök tiszteletére szom­baton este dr. Dukovics Vilmos, gyü­lekezeti felügyelő vacsorát adott, amelyen a gyülekezet vezetősége is résztvett, vasárnap délben pedig a Royal vendéglőben a gyülekezet 130 terítékes bankettet rendezett. Kapi Béla püspök vasárnap este utazott vissza Szombathelyre. Adtaink a Harangszó Mártására!

Next

/
Oldalképek
Tartalom