Harangszó, 1926
1926-10-17 / 42. szám
354 HARANGSZÓ. 1926. október it. csak annyit akarjál elérni, amennyire jogosít jelen állapotod. Ha oly dolgok feló törsz, melyek nem bírhatják gyökerüket meglevő, istenadta javaidban, békességed s boldogságod számára idegen utakon jársz, melyekről nem tudod, hol végződnek s hová visznek téged. S egyszeresek észreveszed, lejtőn állasz s csúszol lefelé. Fásulttá, könnyelművé lesz lelked magaddal szemben s rideg könyörtelen övéid iránt. Idegen lesz számodra minden javad s a boldogtalanság veti szomorú árnyékát családodra. Nem találsz már utat, mely visszavinne a te boldog kis világodba. Idegen vágyaid beléd markolnak s könyörtelenül vonnak egy látatlan mélység felé. Nincs többé nyugalmad, mert a vádló lelkiismeret a gyötrelmek poklát viszi lelkedbe. S mindez azért, mert nem voltál megelégedve a jó Isten által nyújtott javaiddal s mást akartál, mint ő. A gályarab Zsédenyi dörgicsei gyülekezete, hol emléke kitörölhetetlenül él a szívekben ünnepet ült. Dörgicse erőshitű, áldozatkész, imádkozó munkásnépe aranybetük- kel márványkőbe vésette annak emlékezetét, ki 250 esztendővel ezelőtt élő hittel hirdette közöttük Krisztus tiszta evangéliomát, szította Balog János. Elbeszélés. Irta: Farkas Mihályné. 3) Méltányolta is a Kasznár ur a hűséges cseléd igyekezetét, ahol lehetett megjutalmazta, s bizalmával tüntette ki. Bevásárlások végett is őt küldte be mindig a városba, nagy összegeket s hosszú jegyzéket bízva rá, amit János mind becsülettel elintézett s ha másnapra vetődött is haza, de a pénzről az utolsó fillérig elszámolt. — Te János, — évelődtek vele a többi cselédek, — nem fél az asszonyod egymagában ott az utszéli házban, mikor te így künnéjszakázol? — Már mitől félne? Nem a magunk- féle szegény ember háza táját kerülgetik a zsiványok 1 mert aki maga is jó és becsületes, az nem fog könnyen gyanút, mint ahogy mentes a rozsdától a nemes arany. Azok pedig nem firtatták tovább a kérdést. Nem jó kopogtatni a sárkány-tojást, talán majd megzápul magában. — Megkü’dte a gyáros a gépalkatrészeket — szólt egy délután a Kasznár. — itt a fuvarlevél. Menj el a vasútra a szürkéken és szállítsd óvatosan haza. Nem szükséges, hogy agyonhajszold a csikós kancát, indulj el inkább még ma késő délután shálj meg a feleúton, a kíspiriti csárdában. Holnap estefelé azért már itthon lehetsz. S te act kérdezed: mint tekintsem életem javául a sorscsapást, a szenvedést? Hisz ezt is a jó Isten adja nékem ? Úgy van. Ez épúgy az Isten ajándéka, mint a nagy kincsekből álló vagyon, csak igaz boldogságod szempontjából az értéke sokkal nagyobb ennek a földi jónak. Amíg a kincs, a gazdagság könnyelművé tesz téged s meglazítja közötted és övéid között az összetartozás szent érzetét s ezáltal gyökerében kezdi ki boldogságod állapotját, addig a szenvedés komolyabbá teszi életfelfogásodat, környezeted vígasztalé s erősítő védelmébe utal s így a boldogság légkörét teremti meg számodra. Nincs rossz, mely az evangélium fényében nem áldólag hatna rád, de nincs is földi értelemben vett jő, amely e világnak önző okoskodásain keresztül nem lehetne károdra. Hagyd az Istent feletted uralkodni és légy boldog a Krisztusban! a szép Balaton partján, a magyar Tempe völgyében az evangéliom világosságát, majd „hitéért 1674-ben Pozsonyban elítéltetvén, Komáromban és Lipótváron börtönben, Nápolyban és Sziciüa szigetén pedig a gályákon szenvedett, mígnem az Úr az ő foglyát 1677-ben Dörgicsére kegyelmesen visszahozta“. János a parancshoz hívén utrakészült Felöltötte a jobbik gúnyáját, s útravalót kért, feleségétől. Kapott is azt bőven a tarisznyájába, dagadó cipót, kövesztett oldalast s még ecetes uborkát is tett melléje, amit az ura különösen szeretett Maga vitte ki a gubáját a kocsira, s még ott is megölelte kétszer is, mintha a jó Ég tudja milyen hosszú időre válnának el egymástól. Repesett a János szive, mikor a fordulónál visszanézett s még akkor is ott látta állani és fejét integetni a párját. Hej! nincsen ilyen takaros asszonya másnak e széles világon. Csak holnap volna már, hogy újra láthatnám. Még a sötétség beállta előtt megérkezett a csárdába, ahol már jól ismerték. Megcsutakolta, megabrakolta a lovait, aztán betért becsületből egy pohár borra az ivó szobába. Néhány fuvaros idogált ott csöndesen 8 beszélgettek az időjárásról, a vetések állásáról, meg hogy egy repülőgép járt a minap ezen vidéken. Fránya egy masina, de vas a feje annak, aki reá bízza az életét! János nem sokáig barátkozott velük, hanem visszament az istállóba, hol a kerékjászolban, lovai közelében aludni szándékozott. Már a dolmányát is kigombolta, mikor hirtelen valami az eszébe ötlött. Hónapok óta takargatott már össze egy-pár forintot a felesége tudta nélkül, A kicsi, áldozatkész, hitbuzgó dörgicsei gyülekezet, — ahol régi feljegyzések szerint már 1526-ban voltak az evangélikus egyháznak hívei — élén buzgó lelkipásztorával, Jónás Lajossal, a gályarab lelkész 250 éves évfordulója emlékére templomát 40 millió korona költségen renováltatta. Az így renovált templomot, az emléktáblát a közel- és távolból összesereglett híveknek nagy lelki örömére október 10-én avatta fel, illetve leplezte le Kapi Béla dunántúli püspök, aki okt. 9-én érkezett meg lovasbandériumtól kísérve az ünneplő gyülekezetbe Mesterházy Sándor somogyi esperes, László Miklós püspöki titkár, Czipoit Géza a Harangszó szerkesztője és Tapolcáig a főpásztor elé utazott kővágóőrsi küldöttség kíséretében. Az akali állomáson a törvényhatóság nevében a püspököt dr. Demeter György balatonfüredi főszolgabíró, a zalai egyházmegye részéről Nagy Lajos esperes, a dörgicsei falu határában a diadalkapunál Papp Aladár körjegyző, a templom bejáratánál Jónás Lajos helyi lelkész, majd a nőegylet nevében Kiss Irénke üdvözölték melegen. Az október 10-iki ünnep8ép, a zsúfolt templomban közénekkel vette kezdetét, majd Fenyves Ede tb. esperes szárnyaló imája, Novák Elek kővágóőrsi lelkész igeolvasása után Kapi Béla püspök lépett az oltár elé Nagy Lajos és Mesterházy Sándor esperessel és mindeneket magával raegy virágos kékselyem kendőre szánta azt, amit az asszonynak akart hozni a városból, vásárfiának. Milyen nagy kedvét leli majd benne s hogy fogja illegetni a szép szőke fejére I A katona-könyvébe rejtette el titkos vagyonkáját, s íme, a sietős készülődés közben otthon felejtette. Egy pillanatig tétovázott csak János, aztán már készen volt az elhatárolással. Kedvenc tervéről le nem tesz, de a gazdája lovait se hajszolja vissza, fölösleges feltűnést keltve a majorban hiábavaló jövésmenéssé!. Mit neki az a pár órai gyaloglás, nem ilyen fáradalmakhoz volt ö szokva. Elindul gyalogszerrel a szép holdvilágos éjszakában, mire pitymallik, már vissza is térhet. Nem is tud majd senki más e haza- ruccanásról csak épen az asszony, az pedig nem árulja el Hogyan fog majd örülni a váratlan hazaérkezésének, milyen forró ölelés lesz majd a jutalom 1 Melege lett Jánosnak ennél a gondolatnál és sietve inditá lábait a cél felé. Egy imerős kocsis elfogadta, hogy majd néz a lovakra. Gyorsan maradt el mögötte a szép rónavidék, már a fiatal vágáson is áthaladt, amott az útszélen áll a feszület azontúl már az ő határuk következik. Megemelte a kalapját: „óh, te jó Isten-fiai Köszönöm, hogy pártfogóm voltál. Becsületes kenyeret adtál, dolgos, vidám élettársat. Most már még csak egy kis gyeDörgicse nagy ünnepnapja. Templomavatás, emléktábla leleplezés, vallásos est.
