Harangszó, 1926

1926-01-24 / 4. szám

30 HARANQSZO. 1926. január 24 az áldozatkészségből. A ref. nőegylet és leányegylet is mindent megtettek, hogy az eredmény minél nagyobb legyen. A tiszta bevétel a felállítandó orgona költségeire 30 (harminc) millió korona volt. A gazdag büffé maradékaiból négy sze­gény evang. család kapott kiadós élelmiszer segélyt. Nagy hálával tartozik a nőegylet Vesz­prém városának s dr. Komjáthy László polgármesternek a színház fűtési, világítási stb. körülbelül egy millió koronára rugó költségeinek átvállalásával. Egyházi élet Tokajban. Az elmúlt ád- ventben minden szerdán vallásos estét tar­tott a helyi Luther Szövetség. Első alka­lommal Doniján Elek esperes tartott be­szédet Az ádventi reménykedés címmel; a másodikon Túróczy Zoltán ózdi lelkész a pogányok ádventjéről, a harmadikon Zeman Zoltán tállyai lelkész a kér. világ ádvent- jérő), a negyedik estén Batta Jáno3 bodrog- keresztúri ref. lelkész a hívő lélek ádvent­jéről tartott beszédet a szép számú hall­gatóságnak. — Karácsony első napján d. u. a vasárnapi iskolások számára volt kará­csonyfa ünnepély, amikor Marcsek János lelkész tartott beszédet, a gyermekek pedig szavaltak, énekeltek a templomban felállított karácsonyfa alatt. Ez alkalommal a helyi Luther-Szövetség részéről mind a 15 va­sárnapi iskolás gyermeknek megfelelő aján­dékokat osztott Rothfuchs Jáncsné, a helyi szövetség ügybuzgó elnöke. Nőegyleti jubileum. A muraszombati ev. nőegylet január 10-én ünnepelte fenn­állásának 25 éves évfordulóját. Ez alkalom­ból a délelőtti istentiszteleten dr, Popp zágrábi ev. esperes ünnepi beszédet tar­tott, a délután folyamán pedig művészi programmal telitett összejövetelt rendezett a nőegylet, amelyet Siftár Ida gyógysze­résznő konferált. A soproni ág. h. evang. tanítóképző intézet „Kapi Gyula* Ifj. belmissziói egye­sülete f. hó 16-án vallásos összejövetelt tartott, amelyen Kristóf Kálmán, az egye­sület titkára tartott felolvasást „A vallás és a művészetek viszonya* címmel. A dog­matikus jellegű munka a nacionalizmussal foglalkozott, nevezetesen Straus D. F. ama állításával, hogy a vallást a művészetek pótolhatják. Seebach A. IV. é. n. Nagy V.: Az istentagadók c. költeményét szavalta. Gabnai F. II. é. n. két koráit énekelt s az összejövetel közénekkel véget ért. Az uraiújfalui evang. gyülekezet arany­könyvében a következő nemesszivű adako­zók örökítették meg nevüket 1925 évi egy­házfenntartási alapra szánt adományaikkal: Uraiújfaluból: Chmella Ede és neje Dömö­tör Irén 2C0 ezer K; Zsédenyből: Joós { ános és neje Baranyai Rozália 200 ezer C; Ivánegerszegről: Sümegi Jánosné szül. Lőrinc Eszter 100 ezer K; Hegyfaluból; Németh Jánosné szül. Mogyorósi Lidia 50 ezer K; Szenti vár fáról: Baranyai József és neje Erős Karolin 50 ezer K. A jókedvű adakozókat áldja meg az Isten mind a két kezével I A péceli.evangélikus leányegyház dec. 27-én első ízben rendezett igen szépen sikerült karácsonyfa ünnepélyt. Az ünnepély rendezéséért „egyik buzgó egyháztanácsost illeti az elismerés. Az egyháztagokat kérő szavával egyik leendő egyháztag, Benzing Ottó tanuló, látogatta sorra, kinek mindenki szives készséggel adakozott a nemes cél érdekében. Az egyháztagok úgy pénzbeli, mint természetbeni szives adományokkal hozzájárultak ahhoz, hogy a ragyogó, ros­Luther köpeny, baretta, öltönyök, kabátok, felöltök a legjobb minőség mellett a legolcsóbban 3 havi részlelfizetésre is az Ecclesia R.-T. Budapest, IV. Veres Pálné-uccai szabóságában. Ugyanott siffonok, zefirek, flanellek, szövetek. Ne mulasszon el mintát kérni. Urvacsorai kelyhek, keresztelési edények, kis beteglátogató kelyhek a legegysze­rűbbtől a legdíszesebb kivitelig az Ecclesia R.-T. Budapest, IV., Váczi ucca 59. sz. alatti üzletében. Ugyanott kelyhek, keresztelési edények, gyertyatartók stb. stb. tartós aranyozása, ezüstözése, nikkeiezése vagy rezezése. Az Ecclesia R.-T. oltárépítőüzeme Budapest, VI., Csángó ucca 22. épít és restaurál oltárt, szószéket, valamint ke- $ resztelő kutat. Festett templomablakok művészi kivitelben. e—12 kadozó karácsonyfa mellett szép ajándék­könyvekkel, cipővel, ruhával és sok édesség­gel tehette emlékezetessé a péceli gyüleke­zet a kicsinyeknek a karácsony ünnepeket. Peer Sándor most ideköltözött hitoktató rövid idő alatt dicséretet érdemlő szorga­lommal karácsonyi énekre tanította növen­dékeit. Dr. Thomay Ernő egyháztanácsos pedig buzdította az apróságokat Isten di­cséretére és evangélikus öntudatuk fejlesz­tésére. A nemeskoltai gyülekezetnek ádvent III. vasárnapján kedves öröme volt. Egyik fia, Takó István, mint újonnan felavatott, egyébként egyhker. segédlelkész, ezúttal végezte templomában az első teljes isten- tiszteletét. Ugyanaznap d. u. 5 órakor pedig val­lásos estély volt, melyen Kovács Béla ne­meskoltai segédlelkész, vasvári nevelő „Mi lehet a vallás az ember életében és mi le­gyen a mi életünkben* cimen tartott mind­végig lebilincselő magvas beszédet. Az es­télyen közreműködtek még: Fülöp Zoltán szombathelyi tanító gyönyörű orgonaszá­maival, a gyülekezeti dalárda kedves éne­keivel és Kovács Eszter, Nagy Irma, Takó Juliska, Kovács I. hatásos szavalataikkal. Az est közénekkel és Takó István s. leik. imájával kezdődött és nyert befejezést. A csikvándi ifjúsági egyesület f. évi január 6-án, harmónium-alapja javára szé­pen sikerült szinielőadást rendezett. Színre került Csite Károly: A biró leányai című darabja. A szereplők — Zámolyi Károly, Bedecs Sándor, Tóth József, Slecht Lajos, Nagy Miklós, Kovács Mihály, Nagy Sándor, Kovács Lidia, Kulcsár Ida, Kulcsár József, Polgár Lidia, Bédecs Zsófia, Szyh Etelka, Csillag Etelka és Nagy Mária — igen sike­resen állották meg helyüket s ügyes játé­kukkal, hangos tapsokra ragadták a hálás közönséget. A betanítás és rendezés fárad­ságos munkáját Orbán János és Rácz Sán­dor tanítók végezték. Alsólendva. Teke Dénes lelkész eltá­vozása óta üresedésben levő lelkészi állást ideiglenesen Hári Lipót segédlelkésszel töltötték be. Gecse. Ádvent IV. vasárnapján az ifjú­ság a templomban vallásos estélyt rende­zett. Szavaltak: ifj. Baranyai Sándor, Kal­már Kálmán, Pap Juliska és Kis Lidia. Nagy Kálmán lelkész „Az igaz vallásosság és annak áldásai* címen tartott előadást; a vegyeskar Báldosi Aladár tanitó vezetése mellett több egyházi éneket adott elő. Az estély után a Luther-Szövetség javára of- fertórium volt. A nőegylet december 24-én este a hivek nagyszámú részvétele mellett karácsonyfa ünnepélyt rendezett, melyet gyermekisten­tisztelet vezetett be. Ezután a gyermekek előadták Schütt Gy. és Szombath E. ez alkalomra írt darabját; majd az ajándékok szétosztása következett. A gyermekek mind­nyájan iskolai szereket, cukorkát, narancsot, diót és almát kaptak mintegy félmillió K értékben. A szép karácsonyfa felállítása körül különösen Nagy Kálmánná nőegyleti elnök és Móricz Gyuláné nőegyleti pénz­táros fejtettek ki dicséretreméltó buzgalmat. Felsöcsalogány. A gyülekezet admi­nisztrálását Kovács Károly hitoktató, s. lelkész végzi. Szentgotthárd. Pável Ernő tb. presbi­ter újból fényes tanujelét adta egyházsze- retetének, nemeslelküségének. A gyülekezeti kuturház céljaira 1 milliót, az ev. vegyes­kar céljaira 300 ezret, a Harangszó fenn­tartására 100 ezer koronát adományozott. — Obetkó István főgimn. tanár, a Diák- Szöve’ség céljaira egy értékes sakkot ado­mányozott. — Az evangéliumi Diák-Szövet­ség 4-ik felolvasó összejövetelét január 16-án tartotta. Közének, ima után Berger Lajos s. lelkész Márk. X. 28-ik verse alap­ján írásmagyarázatot tartott, majd Knausz József Vili. 0. t., a szövetség pénztárosa „A német parasztlázadás és a reformáció* című értékes munkáját olvasta fel. Osvald Endre hatásos szavalata után imával, köz­énekkel nyert befejezést a minden tekin­tetben épületes összejövetel. Karácsonyi gyermekszínielőadás Gér- cén. Karácsony előestéjén és másnapján este jól sikerült színdarabot adtak elő a gércei felsőbb osztályú iskolás gyermekek, Nagy Árpád ev. kántorlanító vezetésével. A színdarabot, amit előadtak: „Ne féljetek! Lesz magyar karácsony 1“ — Nagy Margit kámoni tanítónő müve. Tele izzó hazafi- sággal és könnyeket fakasztó mély vallásos érzülettel, amit a gyermekek nagy készült­séggel, szépen és ügyesen adtak vissza játékukban, a megjelent közönség nagy tetszésére. A befolyt tiszta jövedelen 877 ezer 500 korona a szegénysorsu gyermekek felsegélyezésére fordiitatik. Szereplők vol­tak : Rumi József, Tóth Árpád, Szabó Zol­tán, Pécz Imre, Pécz Samu, Máthé József, Somogyi Károly. Erőss István, Dann Gyula, Skriba Kálmán, Máthé Lajos, Horváth Etel, Takács Ida, Somogyi Ida, Bolla Ida, Bolla Irén, Pécz Lina, Varjú Ida, Horváth Etus, Czirók Mariska és Erőss Kamilla. Helyreigazítás. A Harangszó karácsonyi számában irt Fébé c. cikkkemre hozzám levelek érkeztek. Ezen levelek kérésének megfelelően tisztelettel kérem azon monda­tomat, hogy a Fébére nagyobb jövő vár, mint a pozsonyi diakonisszaházra olykép értelmezni, hogy mindkettőre nagy jövő vár. Tisztelettel: Tátrai Károly. Tárnokréti egyházközség az 1925-ik évről a következő jelentést teszi: Lélek sz. 547. Szül. 15 fiú, 5 leány, összesen 20; meghalt 3 férfi, 2 nő, összesen 5; esk. 1 tiszta, 1 vegyespár, össz. 2; konfirmálta- tott 4 fiú, 9 leány, össz. 13; úrvacsorával

Next

/
Oldalképek
Tartalom