Harangszó, 1926
1926-06-27 / 26. szám
22Ó HARANdSZÖ. 1926. június H összegyűjtvén még meglevő életerőinket hősies elszántsággal forduljunk szembe a fenyegető ellenséggel. És az isteni kegyelem ilyenkor rendesen arról is gondoskodott, hogy a fölébredt nemzeti öntudat szemei előtt felgyűljön a vezérfény, gondolkodott lánglelkű, bölcs hazafiakról, akik nemzetünket a tévelygések süppedékes ingoványairól a haladás és boldogulás biztos útjára kivezették. Kétségtelen — hiszen napról napra halljuk élőszóval és a betűvetés útján az aggodalom nyilatkozatait — kétségtelen, hogy nemzeti életünk hajója ma is veszélyes szirtek és kavargó örvények között vergődik. Ide juttatott bennünket a kényelem szeretete, történeti hivatásunk iránti hűtlenségünk és vétkes közösségünk nemzeti érdekeink iránt. A gondviselés azonban ma is küldött le reánk — mint hajdan az elégedetlen békákra — egy kegyetlen kényurat, aki vérfakasztó ostorral űzi hajtja az embert áldatlan, pihenést nem ismerő s életsorvasztó munkára egyrészt, másrészt pedig sátáni örömmel csábít a fényűzésnek szívdermesztő csarnokaiba s a tobzódásnak lélek- zetfojtó, mámorgőzzel terhes barlangjába. Ez a gonosz, sivár lelkű, kíméletlen kényúr keresztyén testvéreim az aranyborjú. Ennek a csapásai nyomán serked ki szívünk vére, ez rabolja el mindennapi kenyerünket, ez vonja el lelkünket a pihenésnek, üdülésnek friss erőt nyújtó forrásaitól. De ez a sajgó fájdalom, ez az égető szomjúság, ez a forró vágy testi, lelki nyugalom és üdülés után ébreszti föl lelkűnkben azokat a nemzetfenntartó erőket, amelyek annak a kényurnak elviselhetlen rabságából kiszabadítanak és amelyeknek biztató, lélekemelő működését már ma is édes örömmel szemlélhetjük. Ezek az ostorütések nem hagynak bennünket a tétlenség és közönyösség nyoszolyáján elaludni. Szerencsés nemzet vagyunk. És reméljük, higyjük, hogy a bölcs gondviselés megjutalmazza rendületlen kitartásunkat a szenvedésekben azzal a vezérsugárral, mely előttünk felragyogva a mai tájékozatlanságból, a különféle igyekezetek zűrzavarából az igazság biztos útjára gyűjti össze a jók, nemesek, buzgó munkások feltámasztó erőit. És a te életed folyama szeretett egyházam! nem tökéletesen ha- sonló-e nemzetünk életfolyamához? Valljuk be őszintén, félretéve minden önámítást, valljuk meg, hogy a századokig tartott, szörnyű életharc után a nyugalom párnáján pihenve mily gyakran megfeledkeztünk magasztos hivatásunkról, mily gyakran elhanyagoltuk feladatunkat, amellyel minket a gondviselés nemzetünk és az ember érdekében megbízott. Nem kerestük föl az éhezőt, a szomjuhozót, az árvát, a lelki betegségben szenvedőt, a tévelygőt, a bűnök rabságában sin- lődőt. Ennek a következménye, hogy egyházunkra is lecsapott a kegyetlenül ébresztő kényszer még pedig kettős alakban. Egy felől a türelmetlen vakbuzgóság, más felől az aranyborjú imádásában gyökerező hitetlenség forgatja ellenünk vérző sebeket osztó fegyvereit. Vallásos közöny, üres templomok, néptelen gyűlések és a türelmetlenség éles tőrszurásai oly mélyen lehangolják, úgy elszomorítják a kedélyeket, hogy már már csüggedés ver gyökeret a szívekben, megereszkednek az önbizalom idegei s elhalványul hivatásérzetünk tudatának, a jövendő iránti bizodalmunknak, hitünknek életkeltő, tavaszi napsugara. Pedig ezeknek a vérző sebeknek fájdalma Isten akarata szerint szükségképeni következménye ez előtt folytatott egyházi életünknek. Félreérthetetlen jele annak a ténynek, hogy a mi szerető meny- nyei Atyánknak gondja van reánk, az ő keze nem rövidül meg. Égető szenvedésekkel ébreszti hitünket, hivatásérzetünket, hogy felvilágosodva, megerősödve a fájdalmak kohójában azoknak a fenséges feladatoknak, amelyekkel az ő törvénye szerint az emberiség iránt tartozunk, minél tökéletesebben megfelelhessünk.-Hajnal derül az égből, bár setét Erezd a köny s próbáltatás becsét; Legyen nagyobb erőd a fájdalomnál, Hidd, hogy atyád, hogy szán, szeret, ki [dorgál1“ A Luther-Társaság közgyűlése Szegeden. Magyarhoni evangélikus anyaszentegy- hlzunk irodalmi egyesülete, a magyar Lut- her-Társaság f. évi rendes közgyűlését jún. 20-án Szegeden tartotta. A Társaság vidéki tagjai Raffay Sándor püspökkel az élükön jún. 19 én a délutáni vonattal érkeztek meg Szegedre, kiket a pályaudvaron az egyház- község nevében Kiss Ferenc min. tanácsos, egyházfelügyelő üdvözölt. A Társaság által még az nap rendezett irodalmi estélyen, mely óriási érdeklődés mellett, gazdag műsor keretében folyt le, a megnyitót a távollevő Pékár Gyula ny. miniszter helyett dr. Raffay Sándor püspök, a Petőfi-Társaság tb. tagja mondotta. Nagyhatású a magyar közélet szempontjából rendkívül értékes megnyitójában rámutatott a magyar Luther-Társaság célkitűzésére, mely nem lehet más — úgymond, — mint a magyar öntudat, a magyar lélek ébreszt- getése, mintahogy a nagy reformátor, Luther is, egész leikével, minden céltüzésével, elgondolásával nemzetét szolgálta; a német nemzeti öntudat tulajdonképeni megteremtője Luther volt. A magyar Luther-Társaság azért Luther leikével akarja összehozni a lelkeket s romjaiból felépíteni nagy Magyar- országot. Dr. Pröhle Károly egyetemi tanár »Vallás és emberiség“ címmel tartott mélyen szántó előadását s szerzett nagy lelki élvezetet a hallgatóságnak. Dr. Kovács Sándor egyetemi tanár pedig Szegedi Kis István reformátor és énekköttő emlékét újította fel az estélyen gyönyörű történeti megemlékezés keretében. A három előadáshoz méltó volt minden tekintetben a művészi keret. A solo- és karénekek, a trió, nemkülönben dr. Weisz Tivadar és Rex Mária szavalatai. Másnap, június 20-án az ünnepség a templomban vette kezdetét, mely alkalommal az oltári szolgálatot Kovács Andor esperes, a Lu'her-Társaság alelnöke végezte, az ünnepi szószéki beszédít Kutas Kálmán zalaegerszegi lelkész mondotta. Témájának alapgondolata a belső látás volt. Kutas Kálmán valóban irodalmi értékű egyházi beszéde nagy hatást váltott ki a hallgatóságból. Istentisztelet után a Társaság tagjai megkoszorúzták Rákóczi szobrát. Itt Kálmán Rezső orosházai leikész mondott lelkes beszédet. A közgyűlés 11 órai kezdettel a városháza dísztermében folyt le. A világi elnöki széket dr. Polner Ödön egyetemi tanár töltötte be. Miután a közgyűlés Szegedi Kis István, Ruyter Mihály, Rákóczi Ferenc, Berzsenyi Dániel és Deák Ferenc emlékét felállással tisztelte meg. dr. Kovács S. főtitkár felolvasta Kapi Béla püspöknek, a Társaság elnökének üdvözlő levelét, kit tolnai kanonika vizitációja gátolt meg a személyes megjelenésben, majd Schneller István dr. ny. egyetemi tanár levelét, aki megköszönvén alelnökké történt megválasztatását, Luther és a Tanszabadság cimű székfoglaló értekezését kéziratban a Társaság rendelkezésére bocsátotta. Az üdvözlések során Fodor városi tanácsnok Szeged sz. kir. város nevében, dr. Csengery János prorektor a Ferenc József tudomány egyetem nevében üdvözölték'» a társaságot. Dr. Csengery — úgymond — amint hit tudás nélkül el nem képzelhető, úgy a tudás sem fuvalkodhatik fel annyira, hogy magára nézve közömbösnek tekinthetné a hitet Magyarországot mai aléltsá- gából csak a hit emelheti fel, mert a hit az, mely erőt ád a nemzetnek az újjászületésre Az a keresztyén hit, mely nem ismer különbséget keresztény és keresztyén, magyar és magyar között, hanem amely
