Harangszó, 1926

1926-06-13 / 24. szám

XVII. évfolyam. 1926. június 13. 24. szám. Alapította KAPI BÉLA 1910-ban. Lantul aj do női: i DiDiatfill Lutber SsöTBtgéQ ai OrnzÁKOn I.utlip r-Hzürrl- oé* hivatalon lapja. Ktalratok, eláfiaotésl dijak én reklamációk a HARANíjSZO aa»rkesatd­kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. MeaJelenllí minden vasárnap. 9 Maradj meg áldásoddal, Telünk, gazdag Isten. SxarkMitő-ldadölilTatal: SZENTOOTTHÄRD. Vas vármegye. Flékkladóhlratal .Luther-Társaság" könyv­kereskedése Bndapent. Vin., Szentklrályl-u. 51/a. A „HARANG8Z0“ előfizetési ára: a második negyedévrs 18.000 korona. Félévre 80.000 korona. Csoportos küldéssel lO’/a-oe kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár ; az utódállamokba a . II. negyedre 20.000 K. Kicsoda vagy te? Efezusi 1. 5.1-2- „Legyetek annakokáért követői az Isten­nek, mint szeretett gyerme­kek ; és járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is sze­retett minket“ . .. N em felejtetted még egészen el, hogy te is az Isten szeretett gyermeke vagy? Megrezdül még néha a lelkedben magas méltósá­godnak ez a királyi szava ? . . . Oh, jó minéktink gyakorta em­lékezetünkbe idézni, hogy mi ke­resztyének a nagy Isten szeretett gyermekei vagyunk. Jó minékünk soha el nem feledni az apostoli in­tést : „Legyetek annakokáért köve­tői az Istennek“ .. . Bölcső fölé hajolva egy-egy mo­solygó gyermekarcon hányszor ku­tatjuk a szülők arcvonásait, mert tudjuk, hogy a gyermek hasonlít édesanyjához vagy édesapjához, s átveszi sokszor nemcsak a külső vonásokat, de a belső, lelki hajla­mokat is. Nos, mi Isten gyermekei vagyunk, hasonlítunk-e őhozzá, mennyei édesatyánkhoz! ? . . . „Az Isten szeretet“ — mondta János apostol szava — az hasonlít tehát hozzá, csak azok az ő gyermekei, akik a szeretet utján járnak és így tesznek bizonyságot arról, hogy Is­ten képét és arcvonásait viselik, „mmt szeretett gyermekek“ . . . Előttünk is ez a nagy feladat áll; felénk is ez a nagy parancs hang­zik: hasonlítsatok mennyei Atyá­tokhoz, járjatok szeretetben! . . . Ne gondoljuk, hogy ez valami túlhajtott követelés, hiszen az Isten előbb szeretett minket, elárasztott bennünket jóságának ezernyi jelei­vel, üdvözítő kegyelme megjelent a Jézus Krisztusban, aki önmagát adta érettünk . . . mindebből józan ítélettel az következik, hogy a mi életünk nem lehet más, mint Isten követése, utánzása a szeretet gya­korlásában, vagyis hü betöltése a Krisztus parancsának: Szeresd az Istent és szeresd felebarátodat — mint önmagadat! . .. Ekkor lész igazán gyermeke az Istennek 1 És még egyet! A harmadik hit­ágazat szól „a szentek egyességé- röl“. Kik ezek a „szentek“ ?! Azok, akiket a Jézus megváltott, akiket ártatlan vérével tisztára mosott és örök igéjével örökre megszentelt... Érzed-e, hogy néked is ide kell tar­tozni!? Érted-e, hogy „a szentek egyessége“ nem más, mint Isten gyermekeinek boldog gyülekezete!... Azért hát „paráznaság és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék tiközöttetek, amint szentekhez illik“ . . . még a gonosz, sikamlós tréfa is messze kerülje házatokat! A kegyes életű Spittát, amikor Lünében tartózkodott, meglátogatta Heine, a német költő. Beszélgetés közben Heine egyszercsak gúnyo­lódni és viccelődni kezdett a val­lás felett, ami Spitta előtt drága és szent volt. De Heine könnyelmű gúnyolódásának hamar végét sza­kította Spitta erélyes, kemény szava: „Ha így beszélsz, azonnal távozz tőlem és arra kérlek, vissza se jöjj!“ — Spitta nem tudott a hitetlenség gyermekének társaságában meg­maradni 1 „Isten, ki a bűnt utálod, Tiszta szentség lakik nálad, Oh tégy, oh tégy hozzád hasonlóvá, Formálj, formálj mindenekben jóvá ! Veled csak úgy egyesülök, Ha minden vétket kerülök, Szentül, szentül intézem életem Minden, minden szóm s cselekedetem. Add, törekedjem szentségre. Hogy eljussak üdvösségre. Boldog, boldog, ki utaidon jár, Arra, arra örök dicsőség vár!“ Ámen. R trianoni határ mentén. Irta: Zsiray Lajos. TVAég a múlt ősszel történt. Az ni egyetemes gyámintézet Kősze­gen tartott gyűlése után Dunántúl legmagasabb pontjára: az Irottkőre rándult ki a kőszegi „Gyurátz Fe­renc leánygimnázium“ néhány ta­nárával együtt, a gyámintézeti gyű­lésen résztvett lelkészek egy cso­portja. A szűkre szabott Haza minden tájáról érkezettek vegyest; többen a trianoni határ keleti részéről. Ködös, hűvös reggel indultunk Jurisics városából, de alig hagytuk el a város mellett elterülő, szép­ségükről és nemes gyümölcseikről messze vidéken ismert kerteket, a ködfátyol szakadozni kezdett s észre sem vettük, hogy az őszi verőfényben harmattól csillogó, gyönyörű Királyvölgyön át, elér­keztünk a kőszegi erdő egyik leg­érdekesebb pontjához: az óházhoz. Amint mondják: a németújvári grófok rablólovag várának romjai­ból emelték az óházat, mely ismét bús düledékekben várja, hogy újra hozzányúljon az ember és formál­jon valamit a romokból. Húsz éve, hogy először Kősze­gen jártam, akkor még büszkén állt a bástyatorony a hegygerincen; mint egy kifejezője a nemzeti ön­érzetnek, mely itt is, amott is em­lékeket emelt a milleniumi évben, hogy hirdessék a késő utódoknak is az ezer éves Haza erejét. A rom mellett egyik fa törzsén tábla tűnt szemünkbe, a következő felirattal: „A nemzet az egyénben korcsosul, Pusztuló házban pusztul a haza. Hiába hisz Istent is orvosul, Ha a szellem léha s az erköcs laza.“ Rendelje meg Kapi: AZ ÚR OLTALMÁBAN c. történeti elbeszélést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom