Harangszó, 1926

1926-01-17 / 3. szám

1926. január 17

HARANQSZO.

19

embertársai életében.

Ezután röviden felemlítette a különböző testi és szellemi élvezeteket s a közönség — kivált a férfiak — derűs, nagy tetszése közt mondott lesújtó véleményt a mai táncokról — a lányok az okai; meg az, hogy a bóbitás fejkötós mamák és nagymamák már nem ingatják rosszalólag a fejüket azok láttára, ahogyan hajdan tették. A szellemi élvezetek sorában egy tiszta, boldog vasárnapot jelölt meg, mint legfenségesebbet, majd ugyanitt a színpad, sajtó és könyv sokszor romboló munkáját szögezte le.

— A szellemi élvezetek mellett — végezte szavait a püspök — keresse meg mindenki azt a lelki gazdagságot, amely nélkül minden élet üres és félbenmaradt. A lélek az örökkévalósággal köt össze s csak az találja meg életének szépítését és gazdagodását, aki lelki életet tud élni s e gazdagságot az örök erkölcsi igazságban keresi. így lesz az élvezet skálájában az emelkedés a lélek érvényesülése s így lesz az élvezeteknek filozófiája és etikája.

Az est valóban szellemi élvezetéhez, nagy sikeréhez hozzájárultak : Kutas Kálmán zalaegerszegi lelkész ki két szép, leikéből fakadó költeményt szavalt el, Kalmár Edéné, budapesti hangversenyművésznő, Radetzky Róza zongoraművésznő s az 1 felvonáson vígjáték szereplői: Bod- laky Magda és Györgyi, Csajághy Olga, Imreh Gézáné, dr. Pombozky Elemérné, Oukovits Ferenc, Fogthűy Mikló*, Márföldy Aladár és Pombozky Elemér dr. A darabot Győrffy Istvánné rendezte.

Az egész kultdrest sikeres megrendezésében fáradhatatlanul közreműködtek s a veszprémi gyülekezet valóban apostoli buzgóságu lelkészének, Hering Jánosnak segítségére siettek: Stubenvoll Ferencné, a nőegylet elnöknője, özv. Gyenes János- né, a női Luther-Szövetség elnöknője, özv. Fogthűy Miklósné és Puskás Apolonia, a ref. nőegylet elnöknői.

Miért rontja el ételeit rossz paprikával, amikor IfADDTMDD féle valódi a világhírű íVttADlllIjIl szegedi, é- des-nemes paprikakülönlegesség, mely minőségben felülmúlhatatlan, V«, Vs és Vw kg.-os törvényesen védett dobozokban minden jobb üztetben kapható? — Ha egyszer megkísérli, sohasem fog mást használni.

5—10 Karbiner Péter Szeged.

Tüzes katlan most a Yilág.

Tüzes katlan most a világ izzó gyűlölettel tele; vadult testvértelen átok sikoltása hangzik bele I

Szilaj szelek fujdogálnak pokol dühe száguld reánk, az ördögi kegyetlen kéz széttépi már a vitorlánk.

Kiáltásunk, esdő jajunk szuronycsiífogásba torpan s mi kószálunk megbotolva a reszkető véres csonkban.

Göröngyös utaink szélén letarolt százéves tölgyek ijesztő mély kútba folynak a leomló sűrű könnyek.

Mozog a föld, nagy a terhe: bűn, gyalázat, vad tivornya... vért sorvaszt a szentségtörő hazug fényű rabolt pompa,

Tüzes katlan most a világ forr a boszorkányok üstje kígyózik a lelket rontó békák varázsolt ezüstje,

Emberi tanulj már szeretni, mert a testvértelen átok hatalmadat lerombolva elsülyeszti a világot.

Kapcsándy Sándor.

A sárvári magyar diák Wittenbergában.

(Korrajz Luther idejéből.)

Irta: Dr. Szigethy Lajos.

Ezerötszáznegyvenegy augusztus 20 ikát írjuk: a kies Dunántúl kellős közepén, Sárvárott, a magyar Wittenbergában vagyunk. Itt sokat megtalá lünk abból, ami az igazi Wittenbergát húsz év óta a világ érdeklődésének középpontjává teszi.

Amott a szász választófejedelem rezidenciája, itt a Kanizsayak ősi várkastélya. Illetőleg öt év óta a Nádasdy-címer, a koronás kacsa is ott őrködik kőből kifaragva a várkapu fölött. A százfalu örökösét, a fiusított leányt, Kanizsay Orsolyát, ekkor vette feleségül Nádasdy Tamás országbíró, a későbbi nádor.

Ezóta bölcs Frigyese is van Sárvárnak. Ép oly hű védelmezője a »magyar luthereknekc-nek, mint az igazi Luthernek volt amaz. Mert

»lutherei« is vannak Sárvárnak. Dévai Biró Mátyás, akit majd a történetírók is »magyar Luther«-nek neveznek, elhagyta ugyan Sárvárt és Wittenbergában a magyar diákok nemzetének az elnöke, széniora, de méltó utódában, Erdősy Szilveszter Jánosban is Luther lelke lakik. Ö is bibliát fordít, énekeket ír, iskolai könyveket szerkeszt, kitünően vezeti a Sárvárral összeépített Újszigeten a latin iskolát. Egyike ez a legvirágzóbbaknak ama százharminc latin iskola között, amiket >a wittenbergai nap* keltett életre a magyar rónán.

Hanem olyan kincse is van Sárvárnak, amit német mintaképe is méltán irigyelhet tőle: a lutheri lelkületű, jóságos Orsolya nagyságos asszony. Ahogyan Luther még a menyegzőt ajándékul kapott ezüst poharát is eladta a szegényei kedvéért, úgy a nagyságos asszony is — még nincs gyermeke — szíve egész melegét, férje mellett a szegényeire és árváira pazarolja. Igazán pazarolja.

A tavali rossz terméskor minden gabonáját kiosztotta négy vármegye szegényei között. Eleget zúgolódott is a jószágigazgatója, mikor aztán vetőmagot is drága pénzen Török Bálintnak, a pápai földesűrnak magtárából kellett vásárolnia.

És ha Luther, szegénysége mellett is, öt árvát nevel a házánál, a nagyasszonyunk alumnus diákjainak, nevelt árváinak száma egész légió. Gondviselő édesanyja valamennyinek, de legjobban szereti mégis e kettőt: Kovács Marcit, meg a kis Boros Erzsikét.

Mind a kettőnek atyja a Kanizsayék várjobbágya, katonája volt innen Újszigetről. Egy ágyúgolyó sodorta el őket a mohácsi halálroham alkalmával, amelyből a Kanizsay-bandériumnak csak három katonája került haza. De ha a hősi halottak alátekintenek az égből, meg lehetnek nyugodva az árváik sorsa felől.

Marcival kijáratta a nagyasszony a híres soproni iskolát. Itt pompásan megtanult latinul, görögül, valamelyest héberül is. Németül olyan jól tud, hogy délutánonként Luther egy- egy új német munkáját rögtönözve a legszebb magyarsággal olvassa fel a nagyasszonynak és Érzsikének.

Az isteni tudományokban pedig annyira járatos, hogy keresztapja, Tóth János, a jó öreg sárvári esperes-lelkész — áldja meg az Isten halóporaiban is — rögtön felavatja lelkésznek, mihelyt »szerencséje akad«.