Harangszó, 1926
1926-05-23 / 21. szám
178 HARANQSZQ. 1926 május 23 Comenins első magyar fordítója. A Magyar Irodalomtörténeti Tár* saság ülésén Ernyei József előadást tartott Comenins ismeretlen magyar fordításáról. Pelárgus Qábor fordította le 1713-ban és elküldte Radránszky- nak, a mai Radvánszky báró ősének kiadás céljából. Pelárgus Qábor és öccse János neve jól ismert a Lőcsei fehérasszony története révén. A kézirat egy másikkal együtt, mely Pelár- gusnak lírai és egyházi költeményeit tartalmazza, a Radvánszky-könyvtárban maradt kiadatlanul. C.imenius a maga korában munkájával nem keltett nagy feltűnést, csak később foglalkoztak vele külföldön is és most, mikor már a Comenius Társaság művével és irodalmával széleskörűen foglalkozik, van jelentősége annak, hogy a világon a legelső Comenius- fordftás magyar volt, csak nem került kiadásra. Pelárgus Qábor és János Rákóczinak két kedves és hozzá rendíthetetlenül hű embere volt, ók ketten a majtényi fegyverletétel után sem adták fel a harcot és még két évig folytatták a küzdelmet a császáriak ellen. Pelárgus Qábor később Oroszországba ment, ahol mint kozákezredes szolgált és így is fejezte be életét. Comenius munkájának cfme * Pelárgus fordításában így hangzik: »Világ Labirintusa«. Lutheránus ne szégyeld a neved. Az élet tengerén egy nagy gálya úszik Rajt" a sok nép, reformáció népe. .. mi. De közöltük — Isten tudja csak, hogy miért. Csak ernyedt lemondást s bús panaszt hallani. Szivük aggodalom, hogy túlnagy a vész, Habok közt gályájuk hogy elmerül, elvész. Ernyedt utasok ti, aggódók, kétkedők, Hadd zengjem tinéktek én biztató dalom. Hogy szerte a zengő szónak a nyomában Szálljon szivetekbe hit, erő, bizalom l Tudjátok meg ti is, mit én hittel vallók, Hogy küzdések közt bár, mégis vagyünk, élünk, S a múlt után, melyben oly sokat szenvedtünk Gazdag aratású, szebb jövőt remélünk. Nem magunk dicsekszünk, gyarló emberajkkal Egyházunk, hogy mit tett, jóban mennyit Hogy építők voltunk, sokszor a honi mentők, Tanúbizonyságunk a letűnt négy század. Benne becsülettel álltuk meg a helyünk Nincs okunk szégyelni lutheránus nevünk I Még most is rab volna az emberi szellem, Pókhálós sorokba vetve a biblia. Lelki sötétségben poshadna az ember, Ha fel nem lép akkor „a bányásznak fia.“ Testvér I emlékének adj szivedben helyet S ne szégyelljed soha lutheránus neved I Vannak ugyan, akik restellni látszanak, Hogy ők ez egyszerű egyháznak tagjai. Kísértések jöttén hitehagyók lesznek A hitvalló ősök fiai, lányai. Testvér I te légy erős, milyen csak hős leheti Ne tagadd meg soha lutheránus neved I Vannak, kik azt mondják: ingatagok vagyunk Bátor bizonyságot tenni so’se merünk, Próbás idők jöttén gyáván megalkuszunk, Gerinc nélkül való gyenge a jellemünk. Testvér! e rút vádat te valónak ne vedd. Ne szégyelljed soha lutheránus neved I Lásd meg: van-e tisztább, gerincesebb jellem, Mint hitünk hőséé, a dicső Lutheré ? Aki elment Wormsba bátran hitet tenni Az akkor világ fejedelmi elé. Testvér: légy gerinces, mint volt a mestered Nincs okod szégyellni lutheránus neved! Drága hazánkban is e szép magyar földön Ez áldott név nyomán mennyi áldás fakadt. Négy küzdelmes század a bizonyság reá, E hit hogy tanított, nevelt és vigasztalt. Nehéz kisértésben — testvér ezt ne feledd, Ne szégyelljed soha lutheránus neved! Tudd meg, hogy Kossuthot s Petőfit a költőt — Napját és csillagát a bús magyar égnek — Szent hite emlőjén egyházunk nevelte S adta a hazának dísznek, dicsőségnek. Testvér! ez a tudat hevítse lelkedet. Ne szégyelljed soha lutheránus neved! Előbb is Bocskay-Bethlen harcaiban g itért és hazáért ki küzdött — vérezett ? seink mutatták tettel, nem szavakkal, Hogy mi az igazi, tiszta honszeretet. Testvér! apáira büszkébb ki sem lehet, Ne szégyeld hát soha lutheránus neved! Azóta is mindig, ha szeretni kellett Vérrel s áldozattal ezt a magyar hazát, Ott volt egyházunknak minden igaz fia. Küzdött s elfeledte sok szívsebét, baját. Testvér! a hazáért szenvedtünk eleget, Büszkén viselheted lutheránus neved! Most is a legdrágább, legszentebb jogokért: Hitért, szabadságért küzdünk és harcolunk. S e szent küzdelemben becsülettel állva Szégyenkezni nem volt s nincsen semmi okunk. Testvér! ezért mondom, bátran fel a fejet Nincs okod szégyellni lutheránus neved! * Az élet tengerén egy nagy gálya úszik, Rajt’ a sok nép, reformáció népe, mi Testvér! fel a fejjel, nem szabad ott többé Ernyedt lemondást és bús panaszt hallani! Legyen hit a szívben, hogyha nagy is a vész, Isten erős várunk, a gályánk el nem vész! máoocs karoly. A zorványi vár ura. Irta: Szombath Ernő. 6 Ambrus elindult. Mikor egy kanyarulónál eltűnt, Gáspár úr leszállt a lováról s bevezette azt az erdő sűrűségébe s ott egy fához kötötte. Maga pedig leült a földre s maga elé ültette az asz- szonyt is. — Te Sára, tudod ugy-e, hogy én mindig megsegítettelek nemcsak téged, hanem a fajtádat is. Amikor a portámra kerültetek, nem igen néztem utána, ha ez is elveszett, ha az is eltűnt. Hát----------A vén asszony közbevágott. — Ne is mondja nemzetes uram, úgyis tudom én azt jobban, mint a nemzetes úr. Hálás is vagyok és leszünk is mind. Gáspár úr folytatta. — — Hát ezt el is várom. S ha érdemesek lesztek a bizalmamra, nem nézek egy-két lóra, néhány tallérra. Az asszony vigyorogva nézett a beszélőre. — Hát mit akar a nemzetes úr ? Talán valami jó fogást ajánl? — Azt. S ha sikerül, akkor sok pénz üti a markotokat! — Ezt már mondta a nemzetes úr. Hát mondja, mit tegyünk? Gáspár úr még halkabban folytatta. — Csak terád van szükségem. Te szerezz egy szemrevaló pesz- tonkát, az jelentkezzen itt a várban. Van-e ilyen? A vén asszony tágra nyitott szemmel figyelt. — Van. A nevelt lányom, a Zorka. Az nem is cigányfaj. Meg aztán szép is. Az jó lesz annak. Hát aztán? Gáspár úr suttogva folytatta. — Aztán-----------aztán,--------— ma május huszonhatodika van. Mához két hónapra, érted, pontosan mához két hónapra este nyolc és kilenc óra között egy kötélre erősített kosárban a vár jobb sarkáról leereszti a Vágba a kis gyermeket. Az asszony rémülten tiltakozott. — Azt nem, azt nem nemzetes uram. Gáspár úr furcsán nézett rá. — Mit nem, te vén boszorkány ? Az asszony ijedten húzódott hátrább. — Azt nem tesszük meg, hogy a gyermeket a vízbe fojtsuk. A Zorványi úr jó úr, jószívű. Nem, nem, ilyent mi nem csinálunk meg. Gáspár úr elnevette magát. — Oh, de dőre vagy te Sára. Hát ki mondta, hogy a vízbe eresz- sze a kosarat? Senki. Én se azt akarom. Te megsem hallgattad, mit akarok én a dologból kihozni. Sára nyugodtabb lett. — Hát hogyan is legyen? — Hát, amint mondtam, mához két hónapra nyolc és kilenc óra között egy kosárban leereszti a gyereket a Vág fölé. Én ott leszek egy csónakban, a vár jobb sarka alatt. Felülről nem lehet oda látni.
