Harangszó, 1926
1926-04-25 / 17. szám
1926 április 25. HARANOSZO 141 Igen, sóhajtja az ének szerzője: »Rákóczit, Bercsényit, vitéz magyarok vezérit< hiszen őket »az ellenség mindenfelől emésiti, űii, kergeti, búval emészti.* »A sasnak körme között fonnyadó szegény magyar nép* imája ez a dal a magyarok istenéhez.* E dalt a tárogató hangja mellett énekelték A tárogató harci rendeltetésre szánt, régi magyar fuvószer, amely már a régibb idők csatáiban is ismeretes volt és főképen a li. Rákóczi Ferenc idejében vívott szabadságharcban játszott nagy szerepet Ezt a bűvös hangszert, mely lassanként divatját múlta, az idegen uralom hamar meggyűlölte és mint forradalmi reminis- cenciákat ébresztő emlékre hamarosan kimondta a »pereátot*. A Rákóczi nóta keletkezését Thaly Kálmán a trencsényi ütközet idejére teszi, de úgy a szövegnek, mint a dallamnak a szerzőjéről nem tud felvilágosítást adni. A szöveg és dallam ugyan, mint egyáltalában a népdaloknál is a dallam és szöveg együtt szokott keletkezni, ez esetben is együtt támadt. Igen sokan a nagy szabadsághősnek, Rákóczi Ferenc idejében élő Czinke nevű híres cigányzenészben és két fiában, Sándorban és Ferencben keresik a hires Rákóczi nóták mestereit, szerzőit. A mai Rákóczi induló eredete azonban egy külön keletkezett trombita-riadóban található fel Ennek a dallamából alkotta meg később Scholl Miklós kiváló katonai karmester a művészi és világszerte ismeretes indulót, amely aztán lassanként a régi idők homályát borította rá a régi Rákóczi nótára. A zorványi vár ura. Irta : Szombath Ernő 2 Gáspár úr a kérdésre kérdéssel felelt. — Miért zárattad be előttem a kaput ? Zorványi megvetően nézett a kérdezőre. — Ha le nem tudod, tőlem ne kérdezd! — Hát kitől kérdezzem, ha nem tőled ? — Kérdezd önmagad s a feleletet megkapod. Gáspár vállat vont. — Hát neked az a csekélység is valami? Zorványi egy lépéssel előbbre jött. — Igen. Az a csekélység is valami — nekem! Neked ? Persze, semmi. A kutya is lerázza a vizet s aztán megnyalja a kezet, amely az előbb véresre verte. Hát ilyennek is kell lenni. S te ilyen vagy! Gáspár ökölbe szorította a kezét. De azért iparkodott erőt venni magán. — Hallod ! Ne sértegess ! Zorványi két kezét a csípőjére tette. S kihivólag nézett öccsére. Hát aztán? Gáspár úr nagyot nyelt s szelíd hangon szólalt meg. — Ne beszéljünk arról, ami elmúlt. Különben is másért jöttem. — Mit akarsz? — Egyezséget ajánlok. Zorványi felkacagott. — Te, egyezséget? Nekem? Hahaha! Gáspár úr összehúzta a szemöldökét. — Ne nevess még, korán lesz. Ajánlatom komoly. Különben is az nevet, aki utoljára nevet! Zorványi komoly lett. A korbáccsal végigvágott a csizmaszárán s aztán csak nagy foghegyről vetette oda. Hadd halljam, mit akarsz? S azzal leült egy székre. Gáspár úr is egy széket tett az asztal mellé. Ráült s rákönyökölt az asztalra. Pár pillanatig szembenézett a bátyjával s aztán halkan megszólalt. — Hallom, fiad született? — Az. — S ma lesz a keresztelője? — Igen, ma, a nevemnapján. Tihamér lesz ő is. — Hát volna egy ajánlatom. — Már egy félórája azt. várom. Miről van szó? — A fiadról, meg az én leányomról. Zorványi meglepetten nézett öccsére. — Mit akarsz velük? — Hogy összekerüljenek, hogy egy pár legyenek. Zorványi indulatosan pattant fel. — Soha! Gáspár úr is felállott. A hangja fenyegetőleg csengett. — Gondold meg jól a dolgot! Zorványi haraggal kiáltotta: — Nincs mit meggondolnom! Soha! Értetted? Soha! S azzal a korbáccsal végigvágott az asztalon. Gáspár úr iparkodott higgadt maradni. — Aztán mi kifogásod van ellene? Zorványit elfogta az indulat. Vadul kezdett kiabálni. — Hogy mi? Azt kérdezed? Te? Te renegát, te hitehagyolt, te naplopó, te gézengúz! Te, aki elhagyta ősei hitét, aki elverte atyai örökségét, aki sírba vitted atyánkat, te, aki eladtad hitvány pénzért, azért a hitvány várért a jezsuitáknak a lelkedet, a testedet. S most ide mersz állani azzal, hogy fiamat is elraboljad, hogy tönkre tégy engem, fiamat s ráadásul még a leányod testét, lelkét is eladod! ? Csak azért, hogy neked legyen mit elherdálnod? Hát nem ég ki szégyenedben a szemed, hát nem sűlyedsz aljasságodban a föld alá ? Pfuj! Takarodj a szemem elől te hitvány jezsuita bérenc, mert a kutyákat uszítom rád! Gáspár úr gúnyosan mosolygott. Két kezét a nadrágja zsebébe dugja. Odalépett a bátyja elé s mint a kígyó, úgy sziszegte haragtól szikrázó szemekkel e szókat. — Hát jó. Elutasítasz. De esküszöm a pokol minden fajzatára, hogy iszonyú boszut állok ezért rajtad. A kezem messze el fog érni! Addig nem nyugszom, míg kiterítve nem foglak látni. Aztán következik a fiad. Vagy áttér az egyedül üdvözítő hitre és kolostorba vonul, vagy elveszi a lányomat. S ha nem? Nos, akkor lesz rá gondom, hogy odakerüljön ő is az ősei közé s a birtok mégis az enyém s e vár a jezsuitáké lesz! Zorványi dermedten hallgatta az iszonyú szavakat. Szinte hinni sem akart a füleinek. Ügy állott ott egy helyben, mint akit fejbe vágtak s várja a pillanatot, hogy elterüljön. Gáspár úr most odalépett az atyja képe alá s megfenyegette: — És te, te ember, ki eretnek vagy, még haló poraidban is! Ha bevonulok e várba, csontjaidat megégettetem és szélnek eresztem ! Tovább nem folytathatta. Éles fájdalom csapódott az arcába s nyomban rá meleg vérhullám öntötte el. Zorványi feleszmélt kábultságá- ból az Isten káromló szavakra s korbácsával belevágott az öccse arcába. A bőr azonnal felrepedt s véres esik maradt a nyomában. S a vér vaddá tette. Most már se látott, se hallott, csak ütötte, vágta az embert, ahol érte. Az meg a harmadik, negyedik csapás után majdnem elájult a fájdalomtól. Ká- bultan tántorgott az ajtónak s aztán élettelenül zuhant keresztül a küszöbön. A szolgák szedték fel s
