Harangszó, 1925
1925-11-15 / 46. szám
1925. november IS 'HARANQSZÓ 367 séf karnagy vezetésével. 4. Fiedler Walter lordonkamuvész violin-csellón játszotta heodor Kirchner: Religioso c. müvét. 5. Dr. /cisz Tivadar szavalta Szilágyi Dezső: A agy fűtő c. versét. 6. Dr. Polner Ödön gyetemi tanár, egyházi m. felügyelő elő- dást tartott: A reformáció jelentősége elén. 7. Schneider Gabriella énekelte Körner heodor: Nagy Isten, légy velünk c. műiét. 8. Az Ev. Férfikar énekelte az Erős árunkat. 9. Szózat. A templomot szinültig egtöltő közönség felemelő érzéssel távo- jott a nagysikerű ünnepélyről. A budapesti Iparosképző Protestáns gylet ifjúsága Szuchovszky Gyula vallás- nár vezetése alatt november 11 én kultur- ítélyt tartott. Az előadást „Egy magyar agyasszony élete“ címen Mikolik Kálmán eák-téri polgári isk. igazgatója tartotta; etített képes előadást pedig Szuchovszky ajos dr. lelkész. Közreműködtek még az stélyen: Várnay Belluska, Perringer Jolán, "inát Ilona, Waliszka Annuska, Búza Gá- or, Juhász József és az egyesület dalkara. Széchenyi emlékünnepély a vasi kö- ép egyházmegyében. Zongor Béla es- eres a vasi közép egyházmegye összes kóláiban nov. 28.-át jelölte ki a Széchenyi mlékünnepély megtartásának határidejéül, napon az iskolában emlékünnepély tar- ndó, amelyen a tanító az ifjúság előtt lújítja Széchenyi nemzetépítő munkásságnak, áldozatkész hazaszeretetének és ne- es jellemének példáját. A soproni evang. tanítóképző-intézet nári testületé és ifjúsága november 3-án nnepelte a Magyar Tudományos Akadé- ia alapításának 100 éves évfordulóját. A zép ünnepélyen Rozsondai Károly tanár áltatta a legnagyobb magyarnak, Gróf zéchenyi Istvánnak és az Akadémiának rdemeit. Dombóvár. A reformáció emlékünne- ét a kicsiny, hajlék nélkül való gyüleke- :et október 31-én ünnepelte meg a követező programmal: 1. Ne csüggedj el ki- :siny sereg- 2. A gályarabok. Lampérth 'ézától. Szavalta Pnbay Vera. 3. Óh mit ehet kicsiny kéz. Elemi iskolások éneke a elkész vezetésével. 4. Napfényre hozott incsek. Szabad előadás. Tartotta Hoffmann irnő helyi lelkész. 5. Nem hagyjuk el a >ibliát. Leánykari ének Bauer Henrik áll. anító vezetésével. 6. Nehéz időkben. Csen- »ey Gusztávtól. Szavalta Reidinger Erzsé- oet. 7. Erős vár a mi Istenünk. Közének. — A befolyt 200000 K offertórium felét a ehérvárcsurgói gyülekezet kapta. A refor- nációról emlékezett meg a november 1-i gehirdetés is, feleletet keresve e kérdésre: logyan lehetek a reformáció igaz gyermeke. Slőkészitették a reformációi emlékünnepet izok az előadások, melyeket a lelkész az októberi vasárnapok estéin tartott. A vadosfai gyülekezet filiáiban, Mihá- yiban és Kisfaludon október 31-én, illetve lovember 1-én este 7 órai [kezdettel refor- nációi emlékünnepélyt tartottak, amelyeken Kutas Kálmán zalaegerszegi lelkész beszélt i reformáció áldásos hatásairól. Szavaltak Mihályiban: Borbély Endre tanító, Viola -enke, Bálint Margit és Kovács Eszter; Kisfaludon: Varga Anna, Balogh Krisztina, jömböcz Erzsébet és Nagy Ida. Offertó- ium: Mihályiban 250.000 K, Kisfaludon 70000 K a zalaegerszegi lelkészlak épi- ésére. Magyarbóly. A vasárnapoknak s egyéb innepnapoknak keresztyénekhez méltó negünneplése tárgyában az egyháztanács > főszolgabiróság utján kérelmet intézett az illetékes körjegyzőkhöz, hogy vasár- és ünnepnapon semmiféle gyűlést, adószedést, dobolást, árverést ne rendeljenek el; a híveket az irodába ily napokon ne rendeljék be, nehogy ezáltal elvonják őket a templomlátogatástól. A nemescsói gyülekezet a reformáció emlékünnepén vallásos estet tartott, amely közénekkel s imádsággal kezdődött és végződött. Gerencsér Zsigmond lelkész alkalmi előadást tartott; a gyülekezeti énekkar, úgyszintén a gyermekek kara Badics Á. tanító vezetésével több énekszámmal szerepelt Komjáthy Gyula, Boros irma és Takács István pedig szavaltok. Offertórium eredménye: 169.650 K. Kemenesszentmárton. A reformáció napján istentisztelet keretében Patthy László h. kántortanító „Az evangéliom világossága“ címen tartott ünnepi beszédet. Az iskolásgyermekek szép énekeikkel és szavalataikkal emelték az ünnepi áhítatot. Reformáció emlékünnepe Tésen. Október 31-én emlékezetes ünnepség keretében tartották meg Tésen a reformáció emlékünnepét, mely egyúttal templomszentelési emlékünnep is. Közének és oltári ima után Horváth Sándor várpalotai lelkész mondott ünnepi beszédet, könnyekig meghatóan ecsetelve a gályarabok szenvedéseit. Kiemelte, hogy azok a szerencsétlenek nem csupán egyházukért, hanem hazájukért is szenvedtek s hazafiságukért is üldöztettek. A dalárda meghatóan elénekelte a gályarabok énekét (Térj magadhoz, drága Sión), majd Nánai Endre szavalta erőteljesen a gályarabokról szóló verset Váradi Antaltól. Mórocz Juliska (Várpalota) szelíden csengő hangon előadott énekét örömmel hallgatta a közönség. Hering János veszprémi lelkész az evangélikus öntudatról emlékezett meg, közvetlen előadás alakjában. A 400 eves protestantizmus 200 milliónál több lélekre támaszkodik. A lelkek reformációjára van szükség. Hering beszéde közben a dalárda az „Erős várunk“-at énekelte. Varga Imréné szép szavalatát Ormosi Alfréd tanító kísérte halk harmónium-játékkal. A záró-beszédet Görög Ernő tési lelkész mondotta. Kiemelte, hogy a protestantizmus és hazafiság mindig egyet jelentett. Egyházi hangverseny Sopronban. A gyámintézeti nőegyesület által november 8-án rendezett templomi hangverseny a legszebb siker jegyében folyt le. A százakra menő hallgatóság közt Sopron előkelőségei és zeneértői közt a más vallásuak nagy seregét is láttuk, akik mind nagy gyönyörűséggel hallgatták Altdörfer mester művészi orgonajátékát, Horváth József hegedűtanár mesteri szólóját, Benedekné Rácz Vima és Krecsdk János theologus szép énekszámait a templomi énekkar sikerült kórusait, melyek közül különösen Kirchner Elek hatalmas zsoltára igen tetszett. A válogatott műsor a következő számokból állott: 1. Bach: Fantasie és Fuga C mól. Orgonán előadta Altdörfer Viktor karigazgató. 2. Kirchner Elek: 80-ik Zsoltár. Előadta a templomi énekkar. 3. Hegedűszóló: Goldmark. „Air“. Előadta Horváth József zeneiskolai tanár. 4. a) Mendelsohn Bartholdy: „Paulus“ Arioso b) Dr. Kondela Géza : Magvar Miatyánk. Éneklé Benedekné Rátz Vilma. 5. Orgonajáték. Franck Caesar: Choral. Előadta Altdörfer Viktor karigazgató. 6. Ivánka Zoltán: Három angyalszózat az „Ember tragédiájából“ Énekelte Krecsák János egyetemi evang. hittudományi kari hallgató, orgonán kísérte Szlany Pál theológus. 7. Wolf Hugó: a) Einklang, b) Aufblick. Előadta a templomi énekkar. Hymnus. A szépen sikerült hangverseny 3,162.650 K tiszta jövedelmet juttatott az orgona-alap javára. 1925. évi egyetemes gyámlntézetl segélyek: Dunántúl: Szekszárd (nagy szeretetadomány) 26,857.343, Kaposvár 4 millió, Dombóvár 1 millió, Nagyvázsony 2 millió, Barcs 1 millió, Győri szeretetnáz 2,560.825, Soproni diakonissza állomás 1 millió, Szentgotthárd 3 millió, Zalaegerszeg 2 millió, Nagykanizsa 2 millió, Zsibrik 1 millió, Csögle 2 millió, Alsódörgicse, Tés, Fehércsurgó és Öskü 1—1 millió, Keszthely 500.000 koronát. Bányakerület: Gyula 12 millió, Gádoros 2 millió, Kispest 1 millió, Tápiószele 1 millió, Kelenföld 2 millió, Mezőtúr 2 millió 500.000 koronát. Dunáninnen: Vérteskethely 2 millió, Szécseny 1 millió, Bánk 1 millió, Tordas 6 millió, Lucfalva 3 millió, Csabdi 500.000 koronát. Tiszakerület: Hernádvécse és Tokai egyenként 3 milliót, Sátoraljaújhely 2 millió 500.000, Abaujszántó 2 millió, Kö’cse, Diósgyőr és Jákfalu egyenként 1 millió koronát. Theol. Otthon: 8,568.000, Kőszegi Leány- nevelő internátus 1,360.000, Gusztáv Adolf egylet (németországi 10,078597 koronát.) Gindlicsalád. Október 31-én este 7 órakor a reformáció emlékének hódolt a kis gyülekezet a következő műsor keretében : Közének. Ima. 1. Reformáció. Szavalta S'.erzer Miska polg. isk. tanuló. 2. Nagy Isten, lehajolsz hozzánk. Trió; énekelték : Csizsák János, Geyer Károly és Meszlenyl József. 3. Auf dornigen Wegen. Durch tiefe Wasser. Szavalta März Kata. 4. Ünnepi beszéd. Tartotta Fuchs |ános. 5. Luther. Szavalta Braun János. 6. Erős vár a mi Istenünk. Énekelte a vegyeskar. 7. Szeretet. Szavalta Wagner Imre polg. iskolai tanuló. Ima, áldás, közének. Itt említjük meg, hogy a reformáció napját a gyülekezet rendes délelőtti isten- tisztelettel ünnepelte meg, melynek keretében magyar nyelvű úrvacsoraosztás is volt. A meszleni és acsádl gyülekezet oki. 31-én este 6 órakor vallásos estélyt tartott. Az oltári imákat Polgár I. lelkész végezte. „Luther Márton élete és reformátori munkája“ elmen Rácz S. s. lelkész tartott felolvasást. Szavaltak: Takács Gyula (Mesz- len) és Kovács Fáni (Acsád) Énekelt: Kovács Zsuzska (Acsád) és a meszleni gyermekkar. A súri gyülekezet november 1-én műsoros vallásos ünnepélyen áldozott a reformáció emlékének, melynek középpontjában Kéri János lelkész előadása állott. Szavaltak : Orjon Rózika, Nozsár Lajos és Czom- bál Kálmán. Az áhítatot nagyban emelte a gyönyörű karének. Az ünnepély közénekkel, imával vette kezdetét és nyert befejezést. Vése. Október 31 iki reformációi emlékünnepélye gazdag műsor jenében folyt le. Az ünnepi beszédet Bélák János s. lelkész tartotta. Lelketemelók voltak a gyermekek szavalatai és szép énekei Binczy Dániel tanító vezetésében. KÜLFÖLDI HÍREK. Németország. A német tartományi egyházak központi birodalmi bizottsága őszi ülésszakát november 4-én tartotta. A lelkész-szemináriumok vezetői Loc- cumban tartott ülésén az evangélikus lelkészképzés új tervezetével foglalkoztak.