Harangszó, 1925

1925-03-01 / 9. szám

72 HARANQSZÓ. Í92S. március í. Tauber Qáspáraak halálát Ünnepelte nagy szeretettel, aki ép 400 évvel ezelőtt tett bizonyságot az evangéliomról úgy életével mint halálával. Amerika. Hetvenöt éves fennállási jubi­leumát ünnepelte most januárban a St. Louisban megjelenő Friedensbote című egyházi lep. 1850 óta ez a lap az amerikai német evangélikus egyházi élet központja s ma már oly elterjedt, hogy több mint 30.000 példányban jelenik meg. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Eljegyzés. Dr. Hittrich Ödön a buda­pesti fasori gimnázium főigazgatójának leá­nyát, Erzsikét, eljegyezte Révész Alfréd cső­vári ev. lelkész. Berger Jolánkát eljegyezte Wagner Fe­renc Székesfehérvárott. ÚJDONSÁGOK. Lakodalmán agyonlőtték. Vidákovics Vince naphárdi legény a lakodalomban revolvert rántott és agyonlőtte a vőlegényt, Blaskovics Mártont, kinek vetélytársa volt. Új pipadohány. A dohínyjövedék Gentry elnevezés alatt rövid pipák hasz­nálatára szánt újfajta dohányt hoz forga­lomba. A szentsír első lovagja. Jeruzsálem­ben megtalálták az egyetlen eddig ismere­tes keresztes vitézsírt, a szent; ír templo­mának bejáratánál. Danbignes nyugszik itt, aki 1229 ben 11. Frigyes német császár kíséretében résztvett Jeruzsálem megvívá­sában. Nagy sztrájkok Oros országban. Az alacsony bérek és hiányos élelmezés kö­vetkeztében nagyobbarányu sztrájkok tör­tek ki. Lelketlen anya. Báía községben Dúsa Mihályné három éves lás gyermekét a forró tűzhelyre ü.tette, hogy így elpusztítsa. Új szérum a vörheny gyógyítására. Prof. Blake hosszú kutatások után olyan szérumot talált fel, amely a vörheny lefo­lyását nagy mértékben megrövidíti. Bánáti pásztorfiuból amerikai egye­temi tanár. Az American Association Forthe Advancement of Science amerikai tudományos egyesület legutóbbi közgyűlé­sén elnökévé választotta Pupin Mihály egyetemi tanárt, a Columbian-egyetcm egyik hírességét. Pupin tanár nagy székfoglaló beszédet tartott és ennek keretében meg­emlékezett bánáti szülőfalujáról és elmon­dotta, hogy kisfiú korában ott pásztorgye­rek volt. A híres professzor kisgyerek ko­rában vándorolt ki a Bánátból és hosszú küzdelmek után lett az amerikai egyetem egyik legkiválóbb tanára. Három vonatot döntött fel Salzburg környékén a vihar. Az egyik vasúti szeren­csétlenségnél egy kalauz meghalt, 16 em­ber megsérült. Írországban tilos másodszor nősülni. Cosgrave elnök az ír parlamentben indít­ványt terjesztett be, mely szerint meg kell tiltani Írországban minden elvált embernek, hogy másodszor is megnősülhessen. A világ leggazdagabb emberei. A világ leggazdagabb embere Henry Ford, akinek 550 millió dollár vagyona van. Utána John D. Rockefeller következik 500 millió­val. Westminster hercege 150 és Hugo Stin- nes 100 millió dollár felett rendelkezik. BéCBbem cionista világkongresszus lesz. Az idei cionista világkongresszust Bécsben tartják meg a nyár folyamán. Utoljára 1913-ban tartották meg Bécsben a cionista világkongresszust. Nagy influenza-járvány Angliában. Londonban egyre jobban terjed az influ­enza. Közép-Angliában az iskolák egy nagy részét be kellett zárni a járvány miatt. Oroszországi telepesek a Felvidéken. A felvidéki sajtóban felhivatalos jelentés számolt be arról, hogy az Oroszországban élő cseh gazdákat a Felvidéki déli részén telepítik be. Új képes hetilap indult meg február 26-án. A képes hetilapot, mely a hét leg­aktuálisabb jeleneteit rögzíti meg, a MA­GYARSÁG előfizetői minden csütörtökön a lappéldányhoz mellékelve ingyen kapják. A Magyarság, Milotay István dr. szerkesz­tésében megjelenő, intranzigens nemzeti irányú napilapra, a kiadóhivatalnál (Buda­pest, VII., Miksa ucca 8.) lehet előfizetni. Herczeg Ferenc képes irodalmi heti­lapja, az Új Idők, fennállásának harmincadik évfordu'ója alkalmából 100 millió boronát sorsol ki olvasói között Az Uj Idők 9. számában folytatódnak Csathó Kálmán és Ludwig Wolif érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Hegedűs Lóránt, Rákosi Jenő, cikkeit, Surányi Miklós új darabjának, „A halhatatlan emberinek egy jelenetét, Bónyi Adorján elbeszélését, Falu Tamás versét, Kosztolányi Dezső versfordítását, számos művészi és időszerű képet és a lap rend­kívül népszerű rovatait, a szerkesztői üze­neteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetése ára negyedévre 80.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest VI. Andrássy út 13. Magyar lányok. Tutsek Anna kitűnő lapjának e heti számában két érdekes re­gény folyik. Az egyik Szederkényi Anna „Márika“, a másik Keleti Márton „Leány­vár“. E regényeken kívül mulattató, tanul­ságos és érdekes olvasmányok, szebbnél szebb képek egész kincsesházat találja meg az olvasó a lapban. Előfizetési ára negyed­évre 3C 000 korona. Mutatványszámot kí­vánatra ingven küld a kiadóhivatal Buda­pest, VI., Andrássy ut 16. Dickens: Copperifeld Dávid a világ egyik legszebb története és Kertész Mihály „Bohocz Péter“ című elbeszélése folytató­dik AZ ÉN ÚJSÁGOM e heti számában. Ezenkívül mesek, versek, színdarabok, tré­fák, kedves levélkék, hasznos ismereteket tartalmazó garmadája vár Az Én Újságom olvasóira. Előfizetési ára negyedévre 25.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. kér., Andrássy ut 16. Ültessünk gyümölcsfát 1 Unghváry Jó­zsef faiskolája Czegléd. Budapesti irodája VI., Andrá&sy-ut 56. Telefon 162—72 Kér­jen árjegyzéket! fíleló» ixerkeHtö él kiadót CZIP0XT CB'ZA Ssextgottküró, Szerkesztőtárs: NÉMETH KAU0LY. Kéziratokét nem adunk rltsza. A dunántúli evangélikus egyház­kerületben néhány segédlelkész el­helyezkedésre találhat. Előnyben ré­szesülnek olyanok, kik a német nyel­vet is bírják. Jelentkezni lehet az egyházkerületi püspöki hivatalnál Szombathelyen. Száva Sándor gépészmérnök Egészsánnnyi berendezések mára Budapest, I., Budafoki ut 73. Telefon: József 116 07. Kút — mélyfúrások, vízművek, csatornázás, szennyvizderítők, für­dők, központi fűtőberendezések tervezése és kivitele. 1—5 Népiskolai tanulók s minden rendű műkedvelők részére legszebb, legha­tásosabb irredenta színdarab Csite Kdrolynak SZENT BOKRÉTA című népies színjátéka. Ára, előadási joggal, 14.000 korona. Minden könyvpéldányhoz szerzői en­gedélyirat csatolva. — Kapható a szerzőnél Körmenden és Wellisch Béla könyvkereskedésében Szentgott- hárdon. Gazdák figyelmébe! Legújabb vívmány a kaszagyártás terén a »Páva Nemes-acél* véd­jegyű kasza Egy próbarendelés mindenkit meg fog győzni e kaszák kiválóságáról. Jótállás minden daratért; amennyiben meg nem felel, háromszori kikalapálás után is készségesen kicserélem. Kapható kizárólag SALBER KÁROLY kereskedésében Szentgotthárdon. 9—20 A soproni leikés zi kar által szerkesztett „Tartsd meg, amid van“ és „Halte, was du hast“ magyar és német konfirmációi káték új kiadásban ismét kaphatók Coriáry Béla könyvkötészetében Sopron, Várkerü­let 7. 2—4 „Marzell Endre, orgonaépítő, harroóni- umjavíló és zongorahangoió“ ev. testvérünk szakjába vágó minden munkát a legjutá- nyosabban vállal. — Vidékre is szívesen megy. Lakik: Bpest, IX., Közraktár-u 14. ______ 1—5 N émetül is beszélő 16—17 éves leány, egyszerűbb de jó famíliából kis gyerek mellé azonnali felvételre kerestetik. Cím: Fleischhacker mér­nök Kaposvár, Eszterházy-u 3—3 Ev. old. taniiónő, aki németül is beszél és zongora meg kézimunka tanítást is vál­lal, alkalmazást keres. Címe: Földváry Lenke Bpest, VIII., Gólya-u. 50.1/21. 3—5 Nyomatott Wellisch Béla villamüzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom