Harangszó, 1925

1925-02-15 / 7. szám

1925. február 15.

HARANGSZÓ.

53

Lóránd beszélt, mélyen meghatotta a hallgatókat. Az estély többi számait csupa evangélikus művészek látták el. Molnár Rezső a Szegedi Szinház tagja magvar dalokat énekelt és Szenttamási Tessa Harangok c. versét szavalta el nagy tetszés mellett. Béndek Árpád hegedűművész Si- monetti: Madrigale és Schumann: Träumerei darabokat adta elő Országh József tanító zongorakiséretével. Fodor László énekes Haydn: 4 évszak c. oratóriumából énekelt gyönyörű tenor hangon. Nagy feltűnést keltett Vass Manci operaénékesnő fellépte, aki ezüstösen csengő, bűbájosán hangzó hangján utolérhetetlen művészettel énekelte Hildach: Tavasz, Deli’ aqua: Madárcsicsergés darabokat. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a nagyszerű műélvezetet. Az estélyrendező Tátrai Károly megköszönte a szereplők önzetlen, áldozatkész munkáját s a Himnusz hangjai mellett boldogan tért haza az ünneplő közönség. Előadás után a Szegedi Luther-Szövetség bankettot rendezett a budapesti vendégek tiszteletére. A huszonöt terítékes vacsorán legelőször Tátrai Károly emelkedett szólásra s Győry Lórándra, Kirchknopf Károlyra és dr. Rásó Lajosra köszöntött. Győry Lóránd a szorgalmas munkásságról beszélt, dr. Rásó Lajos a szegedi buzgó evangélikus nőket dicsérte, dr. Kirchknopf Gusztáv a pásztori lelkű presbitereket buzdította további munkára. Majd dr. Benkő István presbiter Székács József és Győry Vilmos életéből mondott el jellemzi és megható mozzanatokat.

A vendégeket Kiss Ferenc felügyelő diszebédre hívta meg, ugyancsak ebédet adott Bruckner Ede presbiter is, míg vacsorát rendezett dr. Benkö István.

Amikor kedden reggel a gyorsvonat elvitte tőlünk a kedves vendégeket, minden bizonnyal jóleső érzéssel távoztak tőlünk és azzal a tudattal, hogy Szegeden vannak megértő emberek, szomjas lelkek, akikért érdemes dolgozni. Láthatták, hogy a bel- missziói munka micsoda eredményeket mutat föl, hogy varázsol tömegeket a templomba és minden vallásos előadásra. Valaki szavakba is öntötte a szunnyadó reményt: ha így halad a fölfelé lendülés, a szegedi evangélikus egyház fáklyává válik, messzevilagitóvá, a Krisztus drága ékszerévé. Tátrai Károly.

Kapi püspök előadása a felsőbbrendü életről.

Röviden megemlékeztünk már arról, hogy a M. E. K- Dsz. a múlt héten Budapesten tartotta évi kongresszusát. A rendkívül népes kongresszuson, melyen az egész ország ref. ev. diáksága képviseltette magát és melyen összesen 40 előadó működött, az első előadást Kapi Béla dunántúli püspök tartotta a felsőbb- rendű éleiről.

Kapi püspök, kit Viktor János, a szövetség elnöke, meleg hangon üdvözölt, azzal kezdte előadását, hogy a különböző életiipu3ok kialakulásának filozófiai alapjára mutatott reá. Az élettipus értéke attól függ, hogy

minő központi gondolatot helyeznek az élet középpontjába. Alacsonyrendü központi gondolat alacsony értékű életet teremt. Magasabb értékű központi gondolat magasabb értékű életet eredményez. — Röviden megrajzolja a hedonizmus élet típusát, mely a gyönyört teszi az élet mozgató középpontjává. Azután szól az utilitariz- musról, mely mindent az Önérdek és hasznosság szempontjából birál el. Magasabbrendü élet lép elénk akkor, ha az emberi életet az ember lényegéből magyarázzuk. A test és lélekből formált álló ember hivatása abban áll. hogy az élet állati, érzéki elemei felett úrrá tegye a lelket. így lép elénk mintegy magasabbrendü élet az az élettipus, mely az életkulturát teszi az élet középpontjává.

További fejtegetésében rámutat Kapi püspök arra, hogy az ember lényének kettőssége még egyáltalában nem meríti ki az ember tulajdonképpeni lényegét. Akkor értjük meg igazán az embert, ha a lélek öntudatában megismerjük az ember isteni elhiva- tását. Ez az öntudat föléje emeli az embert az egész teremtettségnek, a világ urává teszi és föléje emeli önmagának is. De a lélek öntudatát csak akkor tudja kidolgozni, ha Istennel való közösségben él, mert az emberi öntudat örök bizonyságtevője a lélek isteni származásának és az ember isteni rendeltetésének.

így jut el Kapi püspök arra az eredményre, hogy csak egy felsőbb- rendű élet van és ez egyedül az Istennel való közösségben élhető.

Az előadás további részében megállapítja, hogy miben áll ennek az életnek igazi felsőbbrendűsége. Majd világos okfejtéssel megrajzolja, hogy az egyes emberre milyen kötelességek várnak, ha ezt a felsőbbrendü életet megakarja valósítani.

Itt említjük meg, hogy a M. E. K. Dsz. kongresszusát Viktor János ref. theol. tanár, a Szövetség nagy értéket képviselő elnöke nyitotta meg. A kongresszuson az összes résztvevők bevonásával tartott közelőadásokon kívül külön-külön csoportokban folyt a munka, később pedig hivatáságak szerint is csoportosultak a kongresz- szus résztvevői.

Hadi árva, vagy teljesen árva leány kerestetik egy evang. családhoz, kit családtagnak is tekintetének s jövőjéről is gondoskodnának. Cím a kiadóban. 2—3

Ev. oki. taníiónő, aki németül is beszél és zongora meg kézimunka tanítást is vállal, alkalmazást keres. Címe: Földváry Lenke Bpest, VIII., Gólya-u. 50. 1/21. i-»

A mester koporsójánál.

A soproni evang. Tanítóképző intézetben végzett jeles tanítói gárdának halottja van. Január 24 én örök nyugalomra helyezték Szüsz Lajost, a budapesti Deák-téri ev. elemi iskola igazgatóját.

Szüsz Lajos tollal-sróval, szívvel- lélekkel mindenkoron első volt a jelesek között, akik Kapi Gyula és más jeles soproni paedagógus tanároknak szellemét képviselték a magyar egyetemes ev. tanítóság körében.

Az elhunyt kartárs halottja a budapesti Deák-téri ev. elemi iskola testületének, de egyben halottja a magyar paedagógiának is. Földi maradványait elhantolták a kerepesi úti temetőben, ahol örök álmát alussza, de emléke és szelleme él a növendékek százaiban, tisztelői és barátai sokaságában.

Szeretett iskolája részéről a nagy halottat Lahmann György a tantestület nevében búcsúztatta, ki megható beszédében többek között a következőket mondotta:

A Deák-téri ev. elemi iskola tantestülete megindult szívvel és gyászba borult lélekkel áll e ravatal előtt és búcsúzik tőled szeretett vezérünk, igazgatónk, iskola- és osztálytársunk- és hűséges barátunktól.

Gyenge a mi szavunk fájdalmunk ecsetelésére, gyenge a nyelv veszteségünk megmérésére. Mint tölgy, élted delén, munkabírásod teljességében dűltél ki a munka mezejéről, akkor, amikor egyház és haza egyaránt még nagy alkotásokat várhatott volna tőled.

Fényes elméd, fegyelmezett lelked vezérnek predestinált, minek egész férfiként megfeleltél.

Tanítói hivatásodban mester voltál, művészkezekkel írtál a gondjaidra bizott gyermekek leikébe és iskolapéldát mutattál azzal, hogy az ev. magyar tanítónak a paedagógia rögös mezején mit kell produkálnia. A tanítás számodra mindenkor üdülés volt. Boldogságod ott csúcsosodott ki, amikor növendékeid között ragyogtattad elméd fényességét, kedélyed mélységét. Ott voltál elemedben, ott szórtad dúsan, pazar kézzel lelked kincseit és gazdagítottál mindeneket, akik kezeidre bízattak, adtál, mindig csak adtál, soha nem kértél és ez volt boldogságod. Lelked, elméd kincseinek tárháza kifogyhatatlannak mutatkozott, — kifogyhatatlannak, mint az ős forrás, amely soha ki nem apad...