Harangszó, 1925

1925-03-15 / 11. szám

84

az egyedüllét vigasztalan elhagyatott- ságát; átélte az drát, amikor minden egymásután összeomlik, és a lélek fájdalmak és szenvedések közt vergődik. Ami nékünk aggasztó, az ót is aggasztotta; mindent átélt, hogy abban, amit ö elszenvedett és amiben megkisértetett, segítségére legyen azoknak, akik majd azután kisértetnek meg!

„Hogyha sújtol fájdalom Vesztett öröm omladékán,

S bánat könnyét hullatom Elhagyottan bús éjszakán;

Ha erőm fogy a harcon: jézus te légy én pajzsom.“

Németből: N. M.

A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság Szegeden.

Március 1. Ezt a ragyogó kedves napot soha nem feledheti el egyetlen szegedi protestáns sem. Tavaszi langy vasárnap, amikor láttuk a lángok lobogását, éreztük a lelkek ébredését. Izgalmas hetek, előkészületnek dolgos napjai mind mind elfelejtődnek s csak őröm ujjorigása dobogtatta a szíveket, amikor szombaton este 8 órakor lihegve befutott Szeged állomásra a budapesti gyors. Pár perc telt el s már felhangzott Bakó László ref. lelkész üdvözlő beszéde. Nyomban utána az evangélikus lelkész Tátrai Károly köszöntötte a vendégeket. Ifjú Paraszkay Gyula az evangélikus egyetemi hallgatók, Veress István a ref. egyetemisták, Fodor Jenő városi tanácsnok a város, Nagy Ferenc ref. ezredes és Am- bróy Árpád ev. alezredes a katonaság nevében köszöntötték a vendégeket. Boldog kézszorítások után a kiküldöttek a vendéglátó családokhoz hajtattak csöndes éjszakára. Felvirradt a nagy nap Zsúfolt templomok várták a püspök-igehirdetőket. Az ev. templomban Kapi Bála püspök a templom tisztítás története alapján a lélek tisztításáról beszélt, a ref. templomban Soltész Elemér prot. tábori püspök a mustármag példázatát fejtegette. A templomból a Belvárosi Mozgószínházba tóda t a tömeg, ahol délelőtt 11 órakor a Protestáns Irodalmi Társaság matinéja kezdődött. Mintegy 700 ember helyezkedett el az óriási teremben nyitott füllel, készséges lélekkel. Megnyitói mondott dr. Kolozsváry Bá int egyet, tanár hangsúlyozva azt, hogy a magyar irodalomban a protestánsok vezetnek. Dr Vöröss Nándor ref. lelkész Schumann : Sonate op. 22. zongorajátéka előzte meg Kapi Béla ragyogó előadását, amelyet a város polgármestere és a főispán is meghallgatott. A nemzet problémáját fejtegette, amely közép helyen áll a kél szélsőség az internationa izmus és a sovinizmus között. A nemzet: reális igazság, ^ameiy sohasem születik, de örökké fejlődik, a közös ideálokért való lelkesedés viszi, olyan fokra, hogy milliók vágyának és akaratának megfelelően hozhat törvényeket és építhet alkotmányt. A haza nemcsak szülőfö d, munkatér és sirgödör, hanem milliók lelkesedése a közös szebb jövőért. Mi magyarok csak ünneplő nemzet vagyunk és csupán * színes emiekekkei helyettesítjük a cselekvést. A múlt tradícióit nemcsak megbecsülni

kell, hanem tovább is építeni. Nincs olyan nagy ember, aki azt mondhatná: „Fölötte állok a népnek, azt teszek, amit akarok. Viszont nincs olyan törpe ember sem, akinek munkájára szükség ne lenn.“ Baj az, hogy sokan a tömegek vállán emelkednek fölfelé, de nem akarnak hősök lenni, akik saját vállukon vinnék a nemzetet fölfelé a dicsőség bércormára. Kapi Béla püspök azzal a kívánsággal fejezte be a többszörös tapsokkal és nagy tetszéssel fogadott előadást, hogy szűnjenek meg a pártoskodások, legyünk igazi hazafiak, akik félik az Istent és szeretik egymást. Ezután Vass Manci ev. operaénekesnő Hubay: Cremo- nai hegedüs-éból énekelt nagy sikerrel. Gróf Bánffy Miklós „A császár titka“ c. hún novelláját olvasta fel. Majd Mihó Ernő a budapesti Nemzeti Zenede tanára régi magyar dalokat énekelt, Szabó Margit kedves szavalatai után Soltész Elemér püspök bezárta a nagysikerű matinét. Délután 2 órakor közebéd volt az ev. egyház felügye1 főjénél. Kiss Ferenc min. tanácsosnál, ahol Kapi Béla püspök szép felköszöntőt mondott a női iéiekről. Délután 5 órakor a Tisza szálló nagytermébe 500 ember tódult, hogy résztvegyen a nagyszerű lelki élményeket nyújtó vallásos estélyen. Egyházi ének és ima u<án Mihó Ernő énekszámait élvezte a közönség, majd újból Kapi püspök tartott elragadó előadást a protestáns egyházak összetartásáról. — A protestánsok felekezeti békességet akarnak és hajlandók még a katholikus egyházzal is együtt dolgozni, de saját önállóságukról nem mondhatnak le. A protestantizmus elválaszthatatlan a magyarságtól. A magyar nemzet életére négy évszázad állandó igehirdetése a sokezer protestáns paróchia példás családi élete kimondhatatlan hatást gyakorolt. A református kéz ráhajlik az evangélikus kézre, hogy a jövőt együtt építsék. A nagyhatású előadás után dr. Vörös Nándor zongorázott, Kendecsi Aranka szín- művésznő Lavotta dalokat énekelt, Soltész Elemér tábori püspök bibliamagyarázatot tartott. Az ünnepély végén dr. Györffy István egyet, tanár, cserkészfőparancsnok 4 öreg cserkészt avatott fej. — Es e 8 órakor 60 terítékes bankett volt a Kass élteimében, amelyen megjelentek a város, a katonaság, a görög keleti és zsidó egyházak képviselői a római katholikusok kivételével. Gróf Bánffy Miklós elsőként köszöntötte fel a kormányzó öfőméltóságát. Kiss Ferenc ev. egyházfelügyelő Kapi Bélára mint kiváló szónokra emelte poharát. A püspök hosszabb beszédben válaszolt. Türelmetlennek lenni — mondotta — milliószor könnyebb, mint türelmesnek lenni, de kidolgozni minden egyháznak a maga egyéniségét s ugyanakkor önmagán felülemelkedni és megbecvülni mások meggyőződését is, ez már valamivel nehezebb. Rosszul teszi mindenki, aki begubózik megcsomo- sodott elveibe, nem akar lépést taitani az idővel és nem nyújt segédkezet az együttműködéshez. — A hangulatos vacsorán Tátrai Károly ev. lelkész a szegedi ref és ev. egyházak példás jóviszonyára, Bakó László ref lelkész Soltész Elemérre mondott pohárköszöntőt. A vendégek kedves emlékekkel eltelten hétfőn reggel utaztak el a budapesti gyorssal, miután Szegeden nagyszerű propagandát csináltak a magyar kultúrának és a felekezeti békének. Lángokat ü'iettek át a szivükből a szivünkbe s mi e füzeknél melegedünk és gyújtogatjuk a protestantizmus jövőjébe vetett hitünket. Tátrai Károly.

HARANQSZÓ. ____

1

925. március 15.

Böjtben.

Böjt I. vasárnapján az istentisztelet keretében ünnepélyesen megfogadták a csákvári evangélikusok lelkészük indítványára, hogy az idei böjti idő szakot úgy szentelik meg, hogy különös igyekezettel fognak vigyázni arra, hogy ajkukat károrriló szó, istenkáromló beszéd el ne hagyja.

Emberek vagyunk. Teli gyarlósággal Teli botlással. Teli bűnökkel. És már annyira teli, hogy észre sem vesszük, hogy »nem kellene ezeknek így lenni<. Egész természetesnek vesz- szük, hogyha felszabadul bennünk valamilyen formában az ördög, hát akkor meg kell adnunk »az ördögnek is, ami az ördögé.« A harag, az indulat, a szenvedélykitörések fel fel- űjulő periódasai már egész normális helyet kapnak lelki életünk háztartásában. S nemhogy megbotránkoznánk rajta, hanem egész természetesnek minősítve, engedjük őket szabad lefolyásuk útjára.

Óh nagyon is emberek vagyunk Nemhogy csirájában fojtanánk el mindazt, ami az Istenképmást meg- csűfolja bennünk, hanem még mentegetni is tudjuk. Sőt nemcsak mentegetjük, de jogosultnak találjuk. Sőt még — mint pl. a nemi élet eltévelyedéseinél — még egészségügyi követelménynek is minősítjük és orvostudományi igazolást is tudunk adni a Bűnnek. Mert quod cupimus, eredi nus jibenter.

Annyira, hogy szinte már nem is tudjuk, hogy hol is kell megfogni, megkezdeni a munkát, hogy ha ezt a hosszú idő óta emberi eletüukbe bddegzett felfogást, állapotot meg- i karjuk változtatói.

Pedig valahol el kell kezdeni a munkát.

Annak az — emberi vonatkozásban társadalmi — intézménynek is, amelynek egyetlen társadalmi hivatása (a másik nagy hivatás mellett) az embernemesítás — az egyháznak is konkrété is mindig tenni keli valamit. Ha ez csak általánosságokban mozog s az elvont Bűn fogalmával dolgozik, akkor úgy jár, mint aki sokat markol és keveset fog.

A próba nem árt Kiváltkép különös alkalmakkor. Ilyet kísérlett meg kezdet gyanánt a csákvári kisded egyház is a böjti időszakban. Hogy idővel végigmenjen ez emberi gyarlóságok minden skáláján. Hogy az emberiélek hárfáján minden bántó, hamis, bűnös hangot elnémítva, tiszta dal csendüljön bele az örökkévalóság