Harangszó, 1925
1925-02-15 / 7. szám
52 HARANQSZÓ 1925. február !5 rosban vagy nagyobb gyülekezetben s hirdeti a protestáns kultúra Ígéreteit és követeléseit. Gyór. Hódmezővásárhely, Kőszeg. Kiskőrös, Nagykőrös, Orosháza, Szentes, Székesfehérvár és Veszprém után most Cég léden jelentek meg az írod. Társ. zászlóvivői, ahol felejthetetlen irodalmi esttel gazdagították a város társadalmi életét. A zsúfolásig megtelt ünnepségen dr. Doboss Sándor a ref. egyház főgondnoka mondott súlyos gondolatokban gazdag üdvözlő beszédet. Nagy melegséggel köszöntötte a protestáns egyház két kimagasló közéleti vezérét: Kapi Béla dunántúli püspököt és Bernáth Istvánt, a Kálvi Szövetség elnökét Kapi Béla dunántúli püspök a társadalom életének a kulturális élettel való kapcsolatairól beszélt a tiszta evangéliomi etikai szempontok alkalmazásával. Különösen azt a kérdést fejtegette, hogy a magyar nő mit tehet ma a nemzeti kultúra felemelésére. Reámutatott arra, hogy a magyar nyelv tisztaságának, gazdagságának megőrzése elsőrendű kulturális érdek. Leghívebb védelmezője a magyar nő. Sürgeti az erkölcsös sajtó támogatását. Rávilágít a családi élet, a gyermeknevelés kulturális jelentőségére. Majd gazdag színezéssel megrajzolja a társadalom feladatait. A mai laza erkölcsű, élvezetekbe tobzódó, eszménytelen társadalmi élete megreformálását, szellemének, szokásainak megtisztítását a nőtől várhatja nemzetünk Bernáth István a Kálvin Szövetség elnöke, ki egyszersmind a Nemzeti Bank alelnöke, a gazdasági életnek az evangéliomi erkölccsel és kultúrával való kapcsolatairól szólott mély hatással. Jakab Ödön, a Magyar Tud. Akadémia, Kisfaludy és Petőfi Társaság tagja, egy végtelenül bájos költői regéjét olvasta fel A zárószót Fiers Elek budapesti ref. lelkész tartotta. Az estélyen a művészi elem is gazdagon volt képviselve. Dr. Molnár Imre zeneakadémiai tanár, a régi magyar zene országos nevű kutatója, 16—18. századbeli magyar énekeket mutatott be. Az ev. vegyeskar Kap! Gyula: Árpád sirjá-t énekelte, a ref. nöegylet vegyeskara pedig két vegyeskari számmal gazdagította a műsort. Nagy K- theológus Kozma Andor egy hatalmas erejű hazafias versét adta elő nagy művészettel. A gazdag értékű kulturestély után társasvacsora következett, melyen Takács ref. lelkész az írod. Társaság küldötteit köszöntötte fel, K«p' Béla püspök pedig az egymásba fonódó két kéz szimbólumával a kulturális és nemzeti összefogás nagy szükségét aposztrofálta. Hat éves fiam, két öt éves kisleányom mellé keresek megbízható, intelligens kisasszonyt, esetleg óvónőt. Cím: Varga Péter Kaposvár. 2-3 vasárnap délután férjével az e napi szokott látogatást tevén a lelkész-családnál a telep ügyeiről beszélgetés közben a lelkész így fejezi ki meggyőződését: — Hála a jó Istennek, haladunk. Indiánjaink között a jó igyekezetnek mindig több és több jelét láthatjuk és ebben már Mari húgomnak is elvitázhatlan érdemei vannak. Joggal mondhatjuk, hogy a kapitány úr, mikor innét elment: az indiánoknak a békés munkához szoktatásán maga helyett két jó vezetőt hagyott itt: Károlyt és Marit. Örömmel látom, hogy az én kedves húgom szép szerével mint veszi reá leányismerőseit és buzdítja ezek által hathatósan a házkörüli, kerti munkára. Ez annál fontosabb eredmény, mert bizonyos, hogy ha az indián a kertben már szívesen fáradozik: azonkívül is kész lesz a munkára azon a földön, amelyet a magáénak tekint. A lelkész elismerő szavai által Károly is inditalva érezte magát a nyilatkozaíra. — Bevallom, hogy az én hűséges élettársamban, kinek leike előttem mindig oly nyílt, mint a tiszta kristálypaíak, én a legjobb segítőt találtam. Ő jól ismeri az indiánok szokását, gondolkozását, ami pedig ügyeik intézésénél okvetlen figyelembe veendő. Ha egy megállapított tervem megvalósítását hozom szóba előtte: ő oly gyakorlati, az adott helyzetben annyira célszerű eljárásra irányozza figyelmemet, hogy az általa jelzett úton, módon a siker biztos reményével fogok a kivitelhez. Legközelebb barátnői, midőn ismét Mari virágos kertjében gyönyörködtek s ezek ápolásáról szóló útbaigazítását hallgatták: kellemes meglepetésemre arra kértek fel: írjam meg a kapitány urnák, hogy ne ezen, hanem a jövő évben jöjjön látogatásra. Akkor több örömöt szerezhetnek házi kertjük bemutatásával. Mari szerényen kitér a dicséret elől. — Az a kevés, amit én másokért tehetek, nem érdem. De itt előttem a jó háziasszonynak, mint segítő társnak példaképe a tisztelendő néni. Mennyit fáradozik ő, hogy a lelkiatyának oktató, Istenhez vezető munkáját megkönnyítse! Mennyi jót tett ő Edithtel. velem, a többi leányokkal, asszonyokkal ! Ami jót, hasznosat tudunk: azt őneki s Karolinnak köszönjük. Owertonné mosolyogva tekint a tiatal asszonyra: — Kedves leányom, ez is egyik jele nemesenérző jó szívednek, hogy nem sóvárogsz hírnév után, nem szomjazod mások dicséretét. Tisztedet híven teljesítve megelégszel a jó lelkiismeret nyugtató szavával es hozzédtartozóid szeretetével. Ily érzelemmel lész mindenkor családodra Isten áldása. (Folyt, »▼.) Az Országos Luther-Szövetség kulturestélye Szegeden, Nagy nap, lelki örömöknek, szívbeli tanulságoknak napja virradt a szegedi evangélikus egyházra február elsején és másodikén. Az Országos Lu'her-Szövetség vezető férfiai eljöttek a Tiszaparü metropolisba, hogy az alvó, a szunnyadó evangélikusokat felrázzák s öntudatukat erősítsék. Február 1-én vasárnap délelőtt 10 órakor, a kicsiny ev. templomot fekete tömeg lepte el, evangélikusok, akiket az újdonság ingere avagy a belső ösztön hajtott az Isten házába. A szószéki beszédet dr. Kirchknopf Gusztáv bányakerületi lelkész tartotta Máté 16. is. alapján, kifejívén, hogy a vallásban ez a legkomolyabb probléma : kicsoda néked a Krisztus ? Ne megszokás, ne csak vasárnapi temdlomba- járás, ne csupán gyűlésekre való eljárás, de békesség, szeretet, állandó munka, azaz tökéletes és teljes élet legyen számodra a Jézus. — A tulajdonképeni ünnepségek február másodikén folytak le. A központi egyetem egyik termében délelőtt Val2 órai kezdettel az Egyetemi Luther-Szövetség ünnepi diszgyölést tartott, amelyen ifjú Paraszkay Gyula elnök beszámolt a Szövetség 2!/á éves működéséről s vázolta a jövő programmját. Felkérésére dr. Rásó Lajos az Országos Luther-Szövetség alelnöke beszédbe fogott, azt fejtegetvén, hogy az egyházépítő munkásságban mily szerepe lehet az ifjúságnak? Kétségtelen, hogy az erkölcsi romokat takarítanunk kell Az egyházak e tekintetben dolgoznak is, de sokkalta inkább alkalmasabb erre a Luther- Szövetség, amely feladatául tűzte ki az evangélikus összetartás érzetének a kiváltását és fokozását. Egyike a legfontosabb munkáknak az ifjúságért és az ifjúsággal való munka, hiszen a jövőt csak az új nemzedék oldhatja meg. Az ifjúság erősítse a hitéletet. Divatba kell hozni a templomlátogatást. A családokban esténként állandó bibliaolvasás folyjon. A jogász ifjúság küzdje ki, hogy az egyetemen protestáns egyházjogból is kiképezfessenek. Leányegyletek, ifjúsági önképzőkörök, cserkészcsapatok alakítása, október 31-ike hivatalos és mindenki által betartott megünneplése... mind mind ránk váró feladatok. — Az eszmékben gazdag, nagyszerű indításokat nyújtó előadást sokan élvezték, nemcsak egyetemi hallgatók, de felnőttek is. Este 6 órakor a Kass szálló nagytermében folyt le a kulturestély. Amikor a 9. honvédgyalogczred fúvós együttese Fichtner Sándor karnagy vezetésével előadta Luther diadaiénekét, az Erős vár a ini istenünket, 400 főnyi közönség meghatóban hallgatta. Báró Kaas Albert az 0. L. Sz. elnöke nem jöhetett el, de maga helyett levelet kü dóit, melyet Raffay püspök üzenetével együtt Kirchknopf Gusztáv lelkész olvasott fon Majd Gvőry Lóránd nyug. miniszter, az O. L. Sz. kulturális szakosztályának elnöke tartotta meg ünnepi beszédét Szeged vára címen. Ez a város a nagy szenvedések városa. Török dúlta, 8 tűzvész pusztította, árviz elsodorta, mégis újjáépült s szebb lett, mint vöd. 1919 júliusában innen indult el a nemzeti hadsereg új honfoglalásra. Szeged gazdagságát nem az anyagiak teszik, de az erkölcsi értékek. A Lu'.her-S követség ezen erköl- csiség érdekében farad, amikor az evange- liom realizálására törekszik. Az a kedvesség, egyszerűség és közvetlenség, ahogy Györy