Harangszó, 1925

1925-02-08 / 6. szám

HARANQSZÓ 43 rongyos ruhájú, mezítlábas ucca- gyerraekeket. Egy alkalommal vagy tizet fürőszteni vittünk. Mennyire örült, a költségeket 6 fizette. Máskor meg vitám támadt a kávéházi már­ványasztalnál. Egyik ismerős fiatal­embert, kiről tudtam, hogy hitsorso- som, megké, deztem : volt e templom ban ? Minek ? mondotta Hát csak azért, mert a vasárnapot meg kell szentelni I feleltem Azelőtt tiszta ru­hát váltottam vasárnap — válaszolta, — de most már azt sem teszem... Tihamér erre a botor beszédre, meg a többiek gúnyos mosolyára annyira dühbe jött, hogy az összesek inzul- tálásától alig tudtam visszatartani Majd körünkbe vettük a különben jónevelésű, de »Isten« re, »hazá«-ra káros társaságba ke:ült egyetemi hall­gatót és a vége: kijelentette, ott­hagyja pályáját és eljön közénk, lel­kész akar lenni, szolgálni akarja a legszentebb ügyet. Egyet kötött ki csupán. Nem Magya országon ta­nulni. Nemes patrónu-uok lehetővé tette... .Tihamér, mikor először orgo: ál tál, de örültem iA, hogy még köze­lebb jutottál Istenhez. Aztán engem is tanítottál Vezetted az ujjaimat. . . Együtt olvastuk a Bibiiát Te hall­gattál. A. ágostai hitvalláshoz külö­nösen is ragaszkodtál... Magam elolt láttam azt a jelene­tet, mikor búcsúztam tőletek a vidéki nagy városból. Oak te tudtad szí­vem szándékát s e.gyam meggyőző­dését: Lutherániánkért .öbbet lehe­tek, ha elhagyom pályámat. . . Te 1925. februdr 8 az asszony mindkettőt egyképen szerettük, semmi különbséget nem tettünk közöltük. Azt gondoltuk, hogy szülői szeretet nap, amely mindenik gyermekét ugyanazon su­garával melengeti. Tőlünk ők csak szere- tetet tanultak, lehet, h így ez szoktatta őket oly nagy ragaszkodásba egymáshoz. A jó, Ízletes ebtd után Alfréd, a lel­kész és Károly hossz bb erdei sétára in­dultak. Owertonne leányával visszamaradt Marinak a mennyegzői ebéd elkészítésénél segédsezni. Karvaly és Agyaras néhány fiatal társukkal összebeszéite«-, hogy Haj- na csillag és Jobbkéz egibekelési lakomá­ját valamivel ók is gazdagítják. Egy távo­labbi erdei patakból pisztrángot, a köze- Itbbi folyóból kecsegét, csukát, az erdőből pár fiatal őzbakot es több vódmaiacot hoz­tak s átadtak Maiinak s vőlegényének azon kéréssel, hogy fogadják szívesen mint tisz­teletük s szeretelük Jelét. A szép zsák­mányra tekintve, Ovvertonné így szól: — Most igazán a gazdagság hoz ben­nünket zavarba. Nem a vendégek számára kell enni valóról gondoskodnunk, hanem a dús lakomához még vendégeket keres­nünk. Az esküvő a kitűzött időben megtörtént az imaházban. Tanukul Károly két törzs­főnököt kért fel. A két koszorús leány a Szeretlek Istenem! „Szeretlek ó fényes sugár“ így szól korán a föld, Ha a hajnal szűz mosolya Erdőt, ‘mezőt betölt. „Szeretlek!“ suttog a virág A harmatcsepp felé, Mely kebelét, zöld levelét Gyöngysorral ékité. „Szeretlek én, te mély tenger!“ Cseveg a futó hab, Mikor a mély tengerre lél, S mohón belé olvad. „Szeretlek ó szép, csendes éj!“ Súgják a csillaguk, Midón az éj szárnya alól Szemök fel-fel ragyog. „Szeretlek!“ igy zümmög a méh, Virágkelyhet ha lát, S az'illatos mézkamarát Vígan kutatja át. „Szeretlek hős, árnyas berek!“ Dalolja a madár, Ha rá puha fészkében olt Kicsiny családja vár. „Szeretlek!“ cseng a gyermekajk, Mikor örömteli Piciny keze a jó anyát Forrón átöleli. . . Szeretni vágy minden, mi él, Szeretni lángolón, Mert érzi, hogy a szeretet S a boldogság —- rokon. női énekkar két tagja, két derék indián hajadon nemzeli festői öltözetben. A lelki atya, ki most végezte a telepen a keresz­tyén szerta-tásu első esketést az imater­met megtöltő indián közönség előtt rzép beszédet mondott. Meglátszott az arcokon, hogy az egész szertartás mély hatást tett a hallgatókra. Sasszem kijövet nem is tit­kolta a. on véleményét, hogy két év múlva nem is tartanak itt többé regi indián mó­don mennyegzőt. Az esküvő után a meghívottak vissza­mentek a menyasszony lakására, hol há­rom asztal volt az udvar árnyas fái alatt felterítve. Az ételek, melyeket az erre már előbb Mari ál ai betanított indián koszorús leányok hordoztak körül, mind igen ízlete­sek voltak. Alfréd mindenik fogás:ól elis­meréssel nyilatkozott. Mikor pedig a finom vadmalac pörköltre, pecsenyére, a pompás halakra került a sor: nem titkohaíta el csodálkozását. — Az én Mari húgom, itt a vadonban is valóságos iukullusi lakomát rendezett. — Igaz, — jegyzi meg a lelki atya — ennél jobb ebédet sem a városban, sem vidéken nem kívánhat az ember. — A dicséret nem engemet, hanem a nénit és Karolint illeti. Ők voltak szívesek ma a konyha vezetést elvállalni. S mert iidvadó boldogságom Én csak benned lelem, Azért Atyám, ez hó imám: „ Szeretlek Istenem! “ PUSZTAI JÓZSEF. láttad lelkem vergődését, amikor a hónap 26 ik napján bejelentettem principálisomnak: holnap pedig nem jövök be. . , Megyek haza — vég­leg... Nem félek az élettől. Érzem, hogy velem van az Isten... Menny­asszonyoddal kijöttél az állomásra, voltak mások is, kik szerettek, kiket ma is szeretek. .. Már indult a vo­nat, jövendőbelid megkérte az állo­másfőnököt, ki leintette a vonatot s én tovább bajlódhattam a csomagok­kal, mójd elkészülve, veled csókot váltottam, a többiek a kezemet fog­ták s a megindult vonatra feltettem a lábam... Még két óra múlva is könnyeztem Az utasok nem értették, bár nagy tisztelettel voltak irántam, a könnyeket hullató, fu'doklóan zo­kogó férfi i ánt. Tehetetlen voltam magammal... Szolnokon egy vígke délyü urinő szállt fel s az valahogy megvigasztalt. Sokszor gondolkoztam azokon a könnyeken... Sokszor su­sogtam éjszaka a nevedet... fajt na­gyon, hogy nem hallgattál rám. Pe­dig magadnál is jobbéin ismertelek. Amikor bebizonyítottam, csóváltad a fejedet. Nem hitted. Figyelmeztette­lek: ne vedd el... A tekintetében van valami... Melység, vagy titok — kifürkészhetetlen. Nem látom nála — az evangélikus leányoknál oly Az Edith által küldött pudking, váloga­tott csemegék is igen szíves fogadtatásra találtak. Italul citromos cukrozott viz, édes málnaszörp szolgált szódavízzel. Szeszes ital — bor, pálinka, az indiánok által úgy­nevezett ,tüzes viz“ — a kapitánynak szi­gorú ellenőrző t rendelkezése folytán ki volt zárva a telepről. Köszöntök is hangzottak. Károly a tá­vollevő, mindenki által szeretett Napsugárra emelt poharat — rövid, de megható beszéd­dé*. Ekkor Alfréd állott fel s meleg sza­vasban üdvözölte az új házaspárt, felkö- szöntöíte a lelki atyát, ki életét önzetlen fáradozásával az indián nép boldogítására szentelé. Arra hívja fel a törzs jelenlevő tagjait, hogy hálás szeretetükkel törekedje­nek jólíevöjük életét derültté, boldoggá tenni. A beszédet Károly tolmácsolta s a társelnökök felállva tisztelettel nyújtának jobbkezet s megújíták fogadásukat, hogy ők a jó lelki atyának igaz hívei maradnak. Az ebéd végén bejött Karolint így fo­gadja Alfréd: — Tegnap zenei szép tehetségéhez, az énektanításban bemutatott ritka eredmény­hez gra uláltam, most bámulattal adózom konyhavezetői művészetének is. Nem va­gyok Ínyenc, de meggyőződésem, hogy az ízletes ételkészítés a nőnek — lakjék pa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom