Harangszó, 1925
1925-12-27 / 52. szám
410 fiARANÖSátö. 1925. december 25. ség hatalmával szemben csak egy segíthet, az, ki mint igazi világosság eljött a világba és megvilágosított minden embert. Hozzád is eljött. Tudod-e? Életed ajtaján zörget. Bebocsátottad-e ? Tragikus vonás húzódik a karácsony ünneplésébe. Eljött az igazi világosság, de „a világ nem ismerte meg őt“! Napjainkban sokat beszélnek Krisztusról. De az ő ügye nem az emberek beszéde, hanem inkább élete szerint dől el. Mindenek előtt az a kérdés, hogy a lelkekben megszületik-e a Krisztus? Uj életerővé és új életelvvé lesz-e ? Él-e az emberek jellemében, mint makulátlan becsület, élő lelkiismeret, Istennel szemben engedelmesség, felsőbb- séggel szemben tiszteletadás, kötelességtudás és hűség? Az a kérdés, hogy a családokban megszü- letik-e a Krisztus? Ott van-e az emberek kötelességteljesítésében ? Rokonok szeretetében, embereknek egymáshoz való viszonyában él-e a Krisztus? Piacokon, utak fejein meglátod-e, hogy arra járt a Krisztus? Emberek közé dobott könyvek lapjain, újságok hasábain, a tanácskozó emberek gyűlésein, a törvényhozók házában él-e a Krisztus? Sokszor csüggedten hajtjuk le fejünket s elismerjük János evangélista szavait: „a világ nem ismerte meg őt!“ Karácsony ünnepén imádságba olvasztjuk lelkünk keserűségét. Emlékezés. Rarácseny este ran - édes, drága emlék. Szállé hópelyhekkel mintha én is mennék. Teoa száll a lel&em messze a láoelba. Drága jó szüleim meleg hajlékába. Rarácseny este oan — édes, drága emlék. Terített asztalnál mintha én is oelnék. gyermekének csendül „Mennyből jött az angyal“, hallgatják szüleim boldog áhítattal. ftarácseny este ran - édes, drága emlék, föarácsenyfa szórja békét adó fényét. Szüleim szemébe esdö könnyek égnek, fohászukban reánk most is áldást kérnek. Szekeyné Horváth Ida. Imádkozzunk, hogy minél több lélek fogadja be az igazi világosságot. Hogy minél több léleknek adassék hatalom Jézus által. Hogy minél többek legyenek általa Isten gyermekeivé. Ez az igazi karácsonyi ünneplés, így lesz karácsony az igazi világosság ünnepe! Karácsonyi ének. Dallama: Ki dolgát csak Istenre hagyja. Megjelent az Isten kegyelme, Örvendezzen egész világ; Mit föl nem ér emberi elme: Elküldte az Úr egy Fiát. Az örök Ige testet ölt, Éggel ölelkezik a föld. Megváltónk jött, hogy üdvözítsen, Új ég és új föld a tana; Új ég: Miatyánk lón az Isten, Új fold: itt a menny pitvara; Egész teremtettség remeg, Újjá születnek mindenek. Törüld le, népem, könnyes orcád, Vigasztalónk ma megjelent; Tied lesz a fényes Mennyország, S e földi Ország idelent. Rabság, oldódnak láncaid, Győz az Igazság és a Hit. SÁNTHA KÁROLY. Gyűjtsünk előfizetőket és adakozzunk a Harangszó fenntartására. Mária karácsonya. Irta: Farkas Mihályné. „Szép, fehér karácsonyunk lesz*, mondogatták az emberek, amint ünnepváró hangulatban tettek-vettek házaik körül a kora, téli délután. És csakugyan pompás hólepel takarta be a tornyos kastély tetejét, a cserépzsin- delyes házakat, és a nádfödelü kis hajlékokat. Mindent egyformán. Kastély különben csak egy volt a faluban, de az egy dombtetőn emelkedve uralta az egész vidéket, a Radnóthyak ősrégi kúriája. Valamikor hírneves nemzetség volt a Radnóthyaké. Eredetét az Árpád-királyok idejéig tudta vissza-csapázni sok jeles vitéz, politikus, tudós akadt közöttük a századok folyamán, de Radnóthy Balázs ravatalánál megfordították a régi címert. 0 volt családjának utolsó férfisarja, az a komor sírbolt ott a faluvégi temetőben az ő hamvait őrzi. Most már csak egy leány viseli a kiváló család-nevet, a szép Kastély, a nagykiterjedésű birtok, az erdőség ott a távol láthatáron, minden az övé. Máriának hívják, de a falu népe „az úrnő* névvel illeti és színLuther karácsonya. Karácsony ünnepe közel volt. Dr. Luther asztalánál ült és ünnepi beszédén gondolkozott. Gondolatat az Isten emberrélevésének misztériumába mélyedtek. Ekkor megnyílt az ajtó; felesége. Kata asszony benézett a szobába és bosszúsan így szólt: >A doktor űr itt ül és nem hallja és nem látja, hogy Jánoska sír és kiabál a bölcsőben, hogy még a kő is megkönyörülne rajta; nekem az ünnepre kell elkészülnöm; doktor úr is fölkelhetne egyszer írásai közül és el- csitíthatná, álomba dalolhatná a gyermeket*. Engedelmesen és derűs arccal, szívében a betlehemi gyermekkel és az angyalok seregével állt fel Luther, azután odatelepedett a bölcsőhöz és mint ilyenkor mindig szokta a »Susanna« kezdetű dalt akarta dúdolni. De szíve ez egyszer mást súgott. A bölcsőringás egyenletes ütemei új melódiát és új rímeket keltettek életre benne és leült és megírta és hang- jegyelte híres karácsonyi énekét: Mennyből jövök most hozzátok, Jó hírt mondok, jer, halljátok ... Űjesztendőre azután citera mellett elénekelte nejének. Ez az ének Luther énekeskönyvének már első kiadásában megjelent ezen a címen: »Gyermekdal Lukács második fejezetéből«. Ha Luther később családjával karácsonyi ünnepet ült, az ének hét első versét mindig egy angyalnak öl • rőt-színre vajmi ritkán látják, inkább csak jótéteményeiből ismerik. Rideg, magábazárkózott életet él az úrnő, csendes otthonában. Hűséges, régi cselédei környezik, akiknek révén nem kerül semmi közszájra az ódon falak közül. Ámbár nem történik ott semmi titkolni való. Idejének nagyobb részét a könyvtárszobában tölti Mária, s ott komoly természet- tudományokkal foglalkozik, vagy sápadt arcával egy-egy bölcsészeti mű fölé hajolva abból iparkodik megtanulni, hogyan lehet valamely magasabb nézőpontból tekinteni az életet, hogy elviselhetővé legyen az számunkra, ha egy nagy csalódás felhője eltakart is előlünk minden örömet. Lehet, hogy ez a tudomány nincsen a könyvekben megírva, bizonyos, hogy Mária nem bukkant még reá, különben nem volna ajka körül az a keserű vonás s az a dacos redő szemöldöke között, amint ott járkál szapora lépésekkel a kerti úton melyről eltakarították a havat szorgoskodó kezek, hogy az úrnő rendes ebédutáni sétáját végezhesse. Sudár, erőteljes alak és ha a prémsapka nem födné fejét, ezüstszálakat látnánk csil- lámlani sötét hajában, pedig még alighogy elérte az élet delét, ámde az ő számára ifjúsága reggelén nem sok virág fakadt.
