Harangszó, 1925

1925-12-13 / 50. szám

1925. december 13 HARANOSZO. 395 Az egyházlátogatási közgyűlés után a római kath. egyház küldöttségét dr. Riedl Qusztáv plébános, majd a re­formátus presbitériumot Kuruc Oyula lelkész vezette a püspök elé, kik mindketten a maguk és gyülekezetük OrOmének, köszönetének adtak kifeje­zést, hogy a főpásztor az ő kis köz­ségüket, ahol püspöklátogatásra nem emlékeznek, — felkereste. 12 órakor tovább folytatta útját a püspök és kísérete Sárszentlőrinc felé. Az utolsó félnap Sárszentlörincé volt. D. u. 1 órakor harangzúgás közben, nyalka banderistáktól és hosszú kocsisortól kisért négyesfogat röpítette a püspököt a fiúdból (Pál fáról) az anyagyülekezetbe. Meglát­szott, hogy a püspökfogadásban gya­korlott úgy a vezetőség, mint a la­kosság. Közel száz Bocskay-sapkás levente — mindmegannyi kemény katona — áll sorfalat szemben a diadalkapuval, amelynek felirata Lut­her harci dalának kezdete: >Erős vár a mi Istenünk 1< A leventecsapat mellett mint egy színekben pompázó kis virágoskert: 20 szebbnél-szebb megyarruhás hajadon... A másik oldalon a mindennapi iskolások so­rakoztak föl zászlóik alatt. A közíég határán Bartos Elemér főjegyző és Szabó György bird, a templomtéren Fábián Imre lelkész szép beszéddel és egy kis leányka szép csokorral üdvözölte a már jól ismert, de annál jobban szeretett főpásztort. A vendégszerető papiakon elköltött ebéd után a jó kezekben levő iskolát látogatta meg a püspök, előbb az alsó 3 osztály, majd a nagyobb gyermekek értelmes feleleteiben gyö­nyörködvén. Ugyancsak az iskolában tartatott bizalmas értekezlet a pres­bitériummal, amelynek végeztével a Krisztushivás. Emberfia jöjj el, jöjj elI Hívunk, várunk, esdünk Téged! Romok felett, halál felett Örök Jóság, örök Élet! Emberfia jöjj el, jöjj el! Fordítsd hozzánk szelíd orcád! így sóvárgunk itt a porba, — Názárethi szent anyától Szüless újra a jászolba, Fordítsd hozzánk szelíd orcád! Hallgass igét, hazug igét, Gyermekfővel, érett fővel, S kergesd ki a kufárokat Templomodból — vasvesszöddel. . . Hallgass igét, hazug igét! Tarts beszédet a nagy Hegyen! Acélozd meg a gyöngéket, Tégy közöttük igazságot, S Magdolnáid védd meg, védd meg... Tarts beszédet a nagy Hegyen! Győzd meg hittel a hitetlent, Világ sója! Világ bölcse! Ellenségink durva dölyfét, Bántó gőgjét törd le, törd le! Győzd meg hittel a hitetlent! Lovagolj be szamárháton Jeruzsálem piacára, Fogadjanak zöld ágakkal, Feszítsenek keresztfára . . . Lovagolj be szamárháton! Hitkővárunk, várva várunk! Jöjj el, jöjj el, áldva áldott! A véreddel csak még egyszer Váltsd meg, váltsd meg a világot... Hitkővárunk, várva várunk! VÁLYl NAGY GÉZA. Este volt, midőn útjáról visszatért. Az emberek már gyújtogatták lámpáikat. Itt is ott is egy-egy fénysáv vetődött a lucskos, sáros uccára. Elintézett mindent. A tégla kész, kitünően sikerült, olyan, akár a vas. Cseng, ha ráüt az ember kalapáccsal. Bár­mikor hordható. Most csak kocsiról kell gondoskodni s a tégla egy-kettő itthon lehet. Azonban: Ember tervez, Isten végez. A jó Isten pedig úgy volt elhatározva, hogy a szegény, de mindig szorgalmas, istenfélő és mindig megelégedett Ferenc gazda az új pincébe már ne tegye a lábát. Ki látja a jövőt előre: Az ember élete pókhálófinom szálon függ, mely minden pillanatban ketté szakadhat. Napjaink a jó Isten kezében vannak, ki tudja közülünk, mikor hangzik el hívó szózata: Jertek emberek fiai! A^téglahordás megindult. Másnap hat kocsi ment a gyárba. Ferenc gazda épen, egészségesen a kocsikkal. Csupa öröm ragyogott a szemében, csupa jókedy és derű volt, mikor otthonról elindultak. Örült neki, hogy kis gazdaságát egy jól épített épülettel megint gyarapítja, értékesebbé teszi. A rakodás a gyárban simán ment A hat kocsi baj nélkül el is indult vissza­felé. Alkonyodni kezdett 8 az út nehéz, sáros, kátyus. Alig mentek egy félórája, az egyik kocsi egy mélyebb kátyúba került s elakadt. Hasztalan volt a lovak nógatása, a szegény párák nem bírták kimozdítani. Szakadoztak a hámistrángok: a kocsi nem mozdult. Mit volt mit tenni, a fuvarosok megálltak s rövid tanácskozás után neki gyürkőztek, hogy az elakadt szekeret ki­emeljék a pocsolyából. Nosza, a kocsis újból kezdte nógatni a gyenge abrakon tartott lovakat, hol ostorral, hol a nyelével. A férfiak pedig tolták lőcsnek, kocsi oldal­nak neki támaszkodva. Ott volt Ferenc gazda is, ki egyedül erőlködött becsületesen, mig a többi inkább csak nyögött nagyokat. A kocsi hirtelen megindult, de abban a pillanatban vissza is csúszott s teljes ere­jével a szerencsétlen gazdára esett. Ron­presbiterek vezetésével vonult be a püspök és kísérete a templomba. Gyalog István egyházmegyei főjegyző imádsága és Fábián Imre helyi lelkész prédikációja után Kapi Béla püspök járult az oltár elé Schőll Lajos fő- és Müller Róbert alesperes kíséreté­ben. Könnyek csillogtak a szemekben, amikor az alkalmi igék magyarázása közben a gyülekezet történetének főbb mozzanatait emelte ki a helyi vonatkozásokat találóan alkalmazó főpásztori beszéd Az ünnepi közgyű­lés után a küldöttségek tisztelegtek. 1. A polgári község nevében Kirn- bauer Mihály adóügyi jegyző, 2. a Kisgazdakör nevében Szabó György ügyes verssel, 3. az ipartestület ne­vében Farkas István, 4. a dalárda nevében vitéz Nagy István tanító, 5 a nőegylet nevében Fábián Imréné nagytiszteletü asszony, elnöknő, 6. az ifj. egylet nevében ifj. Szabó József üdvözölte a szeretett főpásztort. Végül Schöll Lajos főesperes a tolna- bara- nya-somogyi esperesség köszönetét tolmácsolta az egyházlátogatási ciklus végén azért a nagy és áldott munká­ért, amelyet a püspök Sárszentmiklós- tói Sárszentlőrincig végzett apostoli buzgósággal, mindig szívből szívekhez szólva, hittel hitet ébresztve. Este a püspök tiszteletére Pesthy Pál igazságügyi miniszter úzdi kasté­lyában fényes vacsorát adott. Pesthy Pál igazságügyi miniszter már az előző napon megérkezett birtokára és az egyházlátogatási ünnepen is részt óhajtott venni, mindenki őszinte sajnálatára azonban a kormányzó úr elnöklete alatt tartott kormány tanácsra visszautazott Budapestre. Kapi Béla püspök a tolna baranya- somogyi egyházmegyében tavasszal folytatja körútját. csőit tagokkal húzták ki a kocsi alól... A csendes hajlékot sírás és jajveszékelés hangja töltötte el. Ki volt szerencsétlenebb, mint a szegény hitves, kinek támasza, osz­lopa íme kidülőfélbea A gyorsan előhívott orvos alapos megvizsgálás után lemondóan legyintett kezével. „Az élet Istennek kezében van. Én mást nem tehetek, mint a beteg nagy fájdalmait enyhítsem 1“ Másnap a be­teg fájdalmai szűnni kezdtek, de ez nem volt az egészség előjele. A nagybeteg ke­zébe fogta hű, őt odaadón ápoló hitvesé­nek kezét. — Szívem, én meghalok. Nem zúgoló­dom Istenem ellen. Legyen meg az ő szent akarata. Benneteket a jó Isten oltalmába ajánllak. ő őrködjék felettetek. Ő áldja meg minden lépésteket Majd kezét á.'dóan tette kis fiának fejére s kérve-kérte feleségét, hogy a fiút Istennek félelmében nevelje. Mert életben-halálban C3ak az istenfélő ember lehet boldog. Ke­serves zokogás töltötte be a kisded hajlékot. (Folyt, ktr.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom