Harangszó, 1925

1925-11-08 / 45. szám

354

HARANGSZÓ.

1925. november 8

kiküszöbölésére nekünk mindent el kell követnünk. Ma az az idő érkezett el hozzánk, amikor — mint Nehémiás korában — egyik kezében fegyverrel, a másik kezében épít* eszközökkel kell állania a bástyákon az evangélikus egyház minden sáfárának. Áldott legyen mindenki, aki megérti a kor intő szavát I Ma nemcsak arra van szükség, hogy a leglelkesebben és fáradhatlanul hirdessük az istenigét, hanem egyenként és összesen éljük is a keresztyénséget, hogy a keresztyén társadalomnak nagyszámú pogány tagjai lássák, hogy az van még s hogy az milyen szép és boldogító, — s minden nemes törekvést támogatnunk kell, mely a Krisztus szellemének diadalra jutását előmozdítani alkalmas; mert e szellem nélkül sem mi egyenként, sem az Egyházunk, sem a társadalom nem megy semmire. Szívek, családok és országok békéje és üdve a Krisztus szellemén fordul meg s az lesz a legáldottabb az Isten előtt, aki abból minél többet sugároz ki az életbe.

Veres Pálné emlékezete.

Lélekemelő ünnepély folyt le a pestmegyei Váchartyánon f. évi szept. 27-én özv. Rudnay Józsefné kastélyának boltíves szép csarnokában, néhai Veres Pálné szül. Beniczky Hermin Nagyasszony halálának 30 ik évfordulója alkalmából. Veres Pálné

Elmúlás.

Már csak a csendes temető virágos,

A fán sárgák a halott levelek,

Csendes az erdő, a természet is álmos,

Az élet oly bús, szürke, csüggeteg.

Letépte a szép virágot a hideg,

Zúgó szél sírva, gyászról énekel.

Az elmúlás látta megfogja a szívet:

Az életre az enyészet jön el.

Örömök virágos tavasza eltűn,

Élet öröme meghal, mint a nyár,

A szív dobogása halkul, majd meg is szün. Az életsugár kialvásra vár.

S künn a sirkertben a néma sir felett Szomorún búgja a zord őszi szél:

— Az élet zajos, virágos, — majd csendes, Boldog nyárra is elközeld a tél.

BUTI SÁNDOR.

János bányász.

Irta: Llmbacher Zoltán.

Tombol a vihar. Tépdesi a fák gályáit. Fájdalmasan jajgatva, tompa recsegéssel

tudvalevőleg az »Országos Nőképző Intézet« megalapítója és az egylet első elnöke volt; halhatatlan érdemeinek elismeréséül a koronás arany érdemkereszttel tüntettetet ki. 1895. év szeptember 28-án halt meg 80 éves korában egyetlen leányánál, özv. Rudnay Józsefné szül. Veres Szilár- dánál Váchartyánban. Nemes személye egy fogalom, emlékét sok-sok ezer család őrzi szeretettel szívében ; mert ő volt az, aki a nőt nemes hivatásának magaslatára emelte, melyet a családban, társadalomban, egyházban s hazában a lelki és vallásos tulajdonságok ragyogásával követendő példaként be kell töltenie.

Az istentisztelet 10 órakor kezdődött, melynek a megboldogult Nagyasszonyra vonatkozó része meglepetés volt a ház űrnője számára: nyilvános titok volt az, csak ő nem tudta, mi készül itt. Az — e célra külön szerzett — s elénekelt ének gyönyörű szövegét dr. Masznyik Endre nyug. evang. theologiai-akadémiai ig. tanár, a bibliának jeles magyar fordítója, — dallamát Holéczy János csomádi ev. lelkész szerzetté.

Az ének szövege ez:

Mint a csillag úgy ragyogtál A ránk borult alkonyatnál,

Lelked fénye világított,

Új eszméket, tűzet szított, Mindnyájunkat boldogított.

Csak tested nyugszik a földben.

Te magad élsz ott fent s itt lenn,

Egy ország népe vesz körű,

S emlékednek áldva örül,

Bár minden arcon könnycsepp ül.

hullanak az anyafőidre az élőfáknak amputált karjai.

Sír ... zokog a fák anyja ... hiszen dédelgetett fiait pusztítja a kegyetlen ellenség: a vihar.

Egy nagy reccsenés ... Bömbölő sírás, mert a felhő anya szívének fáj, hogy rossz fia körül akar nézni a földön, megakarja mutatni herkulesi erejét.

Ez a feltűnési viszketegség, nem valami kedves ám 1 Nagyon durva hatásokkal szereti magára irányítani a közfigyelmet.

— Sikerült is neki.

A Péterfiék tágas, nagy pompával berendezett szalonjában válogatott társaság volt együtt. Híresek ők folytonos mulatozásukról, különcködésükről. Telik is nekik. Háborús gazdagok. Kint sikolthatott a vihar I Jól érezték magukat a meleg, kényelmes szobában.

Az ablak alatt elhaladó kiváncsi, ki bepislogatott az ablakrésen, mosolyogva, majd elkeseredve ment tovább:

Na de ilyet! Csupa asszony! Ahogy ezek leszapulhatnak mindenkit I Bizonyára azt is megvitatják, hogy a szép Degré Asszony mennyi alsóruhát hozott a stafi- rungba. Ha... ha ... ha... De jó dolguk is van nekik 1 A kutya... fáját! Ráérnek ilyesmire is. A szegény ember meg koplal.

Maradj velünk, s lelked fénye — Ragyogjon e sötét éjbe;

Vezess, hogy újra virradjon,

Szegény hazánk boldoguljon,

Nagy és dicső legyen e hon 1

Ezen ének utolsó akkordjainak elhangzása után Holéczy János leik. szívhezszóló beszédet mondott, mely után — az éppen akkor más hivatalos útban elfoglalt püspök, Raffay Sándor megható levelét megbízottja: iglói dr. Szontágh Antal nyug. min. tanácsos s egyházfelügyelő olvasta fel, ami után igen megható beszédet mondott, méltatva a Nagyasszony halhatatlan érdemeit, s a hála koszorúját teszi le emlékére.

Végül szót kért a megboldogult leánya, özv. Rudnay Józsefné Nagyasszonyunk, hálás köszönetét tolmá csolva a szeretett és nagyrabecsült főpásztor megható leveléért, megbízottjának, lelkésznek beszédjeikért, az ének szerzőinek, Podáni Lajos kántornak szép orgonajátékáért és az ének betanításáért, s az összes jelenvoltaknak a megjelenéséért. Most következett az ünnepély legmeghatóbb része: azzal fejezte be Nagyasszonyunk szavait, hogy: »ha a hála, mély tisztelet koszorúját megboldogult édes anyámnak emlékére letették, én is fonok most egy koszorút, melybe a hála, az egyház- s a hazaszeretet virágait fonom « Erre a lelkész röviden így válaszolt: »Kérem Méltóságodat, hogy tekintettel azon szívjóságára, mely katélyának szép csarnokát mindig szeretettel bocsájtotta

Kenyerét sem tudja megkeresni. Hiába megy az emb r munkáért, mindenütt zárt ajtókra talál.

Hej I De jó is annak, aki reggeltől estig dolgozhat 1

így elmélkedett magában János bányász, aki ezen a kegyetlen, viharos éjszakán egész napi hiábavaló lótás-futás után otthona felé tartott, hol apró, síró gyermekei, beteg felesége már türelmetlenül, aggódva várták haza.

Anyukám úgy félek — szólt a legkisebb gyermek, aki alig volt négy éves.

Haragszik ugy-e Istenke. Jaj I De nagyot dörgött. Most meg milyen nagy világosság van kint... Csak már itthon volna Apuka és hozna ennivalót 1 Olyan nagyon éhes vagyok 1

És odabujt a beteg Anya ágyába. Félt, de éhsége nagyobb volt a félelemnél.

— Ne félj kis fiam. Mindjárt itt lesz Apuka. Hoz neked kenyeret, szalonnát a városból.

De mondd Anya, miért haragszik ilyen nagyon az Isten? Miért küldi le villámait? Hisz mi nem bántjuk Ötl Jók vagyunk. És beszélgetünk Vele minden nap. Most is kértem ót, hozzon ennivalót, meg gyógyszert Anyuskának . . . Ugy-e hoz nekünk ?