Harangszó, 1925
1925-10-11 / 41. szám
XVI. évfolyam. 1925. október 11 41. szám. Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTOOTTHÄRD. Vasvármegye. A „HAHAnOKZO“ előfizetési ára : a negyedik negyedévre 16.000 korona Csoportos küld. 15.000 K. Latkcr-8a6vetágl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 8 dollár ; az utódállamokba a IV. negyedre 20.000 K. A .Harangsső' terjesztésére befolyt adományokból asórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Alapította K A PI BÉLA lfilO-beu. Laptulajdonos: i nuQáDKili Loilier-Siövetség lz Ornzágoz Luthor-Szörct •ég hivatalé» lapja. Kéziratok, előfizetési dijak ée roklaméoiók a HARANGSZÓ szorkesztő kiadóhivatalinak flsentgotthirdra (Vaavm.) küldendők Klőüsetést elfogad jelűden evang. lelkész is tanító. Msalaieolk minden vasárnap. Munkálkodjatok, ne csak az eledelért, mely elvés«, hanem a« eledelért, mely megmarad az örök életre. A krisztusi hármas ideál. Irta: Dr. Ittzés Zsigmond, a Dunántúli Luther-Szövetség v. elnöke. A modern ember a mai súlyos, gondokkal terhelt, zaklatott életből menekülni szeretne valamilyen csendes révbe, oda, ahol már-már egyensúlyát vesztett lélek megpihenhet, erőt gyűjthet, hogy az életcéljához vezető út közepén el ne csüggedjen, vagy végleg el ne bukjon, hanem hogy újjáéledve, felüdülten folytathassa a tövisekkel szegélyezett, göröngyös életúton a földi vándorlást küldetésének célja felé. Sokan vannak a szomorú emlékű háborús esztendők rettenetes megpróbáltatásaiban, gyötrelmeiben, testi és lelki szenvedéseiben, s az azokra következő úgynevezett békeéveknek inkább sinylődést és életharcot, sem mint megnyugvást és megelégedést jelentő napjaiban kifáradt, elkeseredett lelkek, akik keresik a menedéket, — tán éppen az Istent, de nem találják! Hadd szóljak ez alkalommal a megfáradtakhoz, a szenvedőkhöz, a hívőkhöz, a hitetlenekhez, az erős meggyőződésüekhez s a kételkedőkhöz ! Engedjék meg, hogy a költő felsóhajtását, mint az ember szívéből eltörő sóhajt bocsáthassam az Egek Urához! „Szegény fejem, hová hajtnálak, Ha a vallás ölére nem 1 Ha Tégedet nem óhajtnálak, Kit óhajtnók mást, Istenem 1 Te szánod a sebhedt szívet, Boldog az, ki Hozzád siet!“ Igen, siessünk Ő hozzá imádkozó lélekkel, s a templom küszöbtől az oltárig és szószékig jutva, e rövid, áldástfakasztó, fényes úton lerakhatjuk vállainkról a súlyos terhet, megtisztulhat lelkünk minden földi salaktól, s újjá születhetünk a vallás erejével. Az emberi lélek azonban gyarló, egymagában hamarosan legyőzi a világ, ezért az anyaszent- egyház, a mi édes anyánk gondoskodott arról, hogy intézmények, társadalmi szövetkezések állíttassanak fel, amelyek magukhoz öleljék az egyház felé hajló lelkeket, azokat, akik gyermeki bizalommal közelednek hozzá, hogy beálljanak a hit katonái közé. Ilyen egyháztársadalmi egyesülés a mi Lulherszövetségünk is, a- mely „szövetségbe egyesíti a férfiakat és nőket, dolgozik az egyház külső és belső építésén, erősíti az egyházi öntudatot, élővé teszi az egyházszeretetet. Támogatja és munkaképessé teszi az egyházkerület intézményeit. Azt akarja, hogy nemcsak az egyház elhívott tisztviselői munkálkodjanak az egyház jövendőjéért, hanem az egyház minden tagja tegye meg kötelességét“, hogy így a közért dolgozva megerősítse a saját lelkét is! Igen, kötelességünk belépni a Dunántúli-Lutherszövetségbe, magunkévá kell tennünk törekvéseit, lelkesedéssel részt kell vennünk mozgalmaiban. De jól vigyázzunk! Vessünk számot magunkkal, vizsgáljuk meg önmagunkat, váljon elég mély-e a hitünk ahoz, hogy a mi Dunántúli Lutherszövetségünk- nek magasan lengő zászlaja alatt a szövetség katonái közé állva, rendületlenül kitudjunk tartani akkor is, ha egyházunk hajóját, vagy saját életünk törékeny csónakját scyllák és charybdisek közt szélvész hányná. Mikor valamely zászló alá állunk, hogy arra felesküdjünk, tisztán kell látnunk magunk előtt azokat a vezéreszméket, amelyeknek a szolgálatába szegődünk. A mi zászlónkra Isten, haza, család; a krisztusi hármas ideál van írva. Az első ideál Isten, minden jó kútfeje. Az Ő nevében kezdi meg a gagyogó kis gyermek boldog, gondtalan napjait . . ., s Ő aztán végig kísér a sírig, s tőlünk nem távozik, ha mi Őt el nem hagyjuk . . . Eredetileg mindenkiben él ön- tudatlanul az istenhit, mely a gyermeknek és az együgyünek ösztön- szerűen tulajdona. A gondolkodónak az istenhitet ki kell magában képezni, öntudatossá kell tenni. — De sokakban egy retrográd fejlődés megy végbe. Sokaknál a fel- világodottsággal, a művelődéssel, a tudományoskodással együtt jár az istenhit halványodása . . . Emberi szemmel, emberi logikával nézve és mérve a világot, a materializmus sivár mezejére tévedünk, ha pusztán a 6 érzékünk nyújtotta benyomásokat és érzéseket fogadjuk el valóknak és nem iparkodunk a dolgok legmélyére hatolni egy 7. érzékünk útján. Ez a 7. érzékünk az istenhit érzéke, amelyet csak úgy kell fejlesztenünk, mint a többi élettani érzékszervünket, amelyek mindezen 7. érzékünk szolgálatára vannak rendelve. Ez a 7. érzék is látószerv; székhelye az agy: a lélek műhelye. Meglátjuk vele a jóságos Istent, az örök törvényhozót, aki a fizikai és ethi- kai világrend törvényeit alkotta. Boldog, aki meglátja az Istent és megismeri az ő törvényeit, —• s életét, földi pályafutását azokhoz méri! Az atheisták, akik a materializmus béklyóiban sínylődnek, olyanok mint a vakok: hiányzik a 7. érzékszervük, nincs vallásuk. Az istenhit híjján csak tapogatva járNem tehetségen, akaraton múlik a Harangszó támogatása.
