Harangszó, 1925
1925-09-27 / 38-39. szám
1925 szeptember 27 HARANQSZO 307 az a megpróbáltatásokban is boldognak érzi magát, mert tudja, hogy a „szenvedés a boldogságnak egyik alkatrésze.“ Aki a hegy ormára akar eljutni, annak számolnia kell azzal, hogy lábát megsebzi a tövis. Nincs felmagasztaltatás megaláztatás nélkül. A boldogságot csak az tudja igazán megbecsülni és értékelni, aki tud érte szenvedni. Mikor pedig a szenvedés láthatólag rombol, ugyanakkor valamit láthatatlanul épít is. Építi a szívet. Amikor építi, tisztítja is. Isten arcát csak az láthatja meg, akinek tiszta a szíve. A Megváltó is ezt mondja: „Boldogok, akiknek szívok tiszta, mert ők az Istent meglátják.“ Ha öröm, békesség és életboldogság után vágyói, ne keseregj kishitüen, mint sokan, hanem fordulj bizalommal az Istenhez, mint a lantpengető nagy király : „De Te Uram, mutasd meg nékünk a Te orcádnak világát.“ Magassy Sándor. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Az olaszliszkai csodarabbit hamis- milliók miatt letartóztatták, majd bilincsekbe verve Debrecenbe kísértek, itt vizsgálati fogságba vetették. Szabadlábra helyezése érdekében hívei körében azonnal mozgalom indult meg s hat százmilliós kauciót tettek le érette. Kétséges, hogy hasonló vagy sokkal kisebb esetben találkozott volna e keresztyén egyházközség, mely papjáért, tanítójáért csak 100 ezer kor. erejéig is jót állt volna. Tisztelet a kivételnek, de napjainkban rendkívül szaporodik azoknak a gyülekezeteknek a száma, melyekben maguk a hívek po oli gyönyörrel igyekeznek aláásni saját lelki vezetőiknek a tekintélyét. Holott oly világos az apostol intése: Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek és elöljáróitok az Úrban és intenek titeket; és az ö munkájukért viseltessetek irántok mey- külömböztetett szeretettel. (Thes. 1. 5. 12-13.) A 137. zsoltár. Vizeidnél óh Babylon Bú bánat volt életünk. Midőn rád gondoltunk, Sión Könnytől ázott két szemünk. Hárfáink elnémítottuk A füzekre felaggattuk S ültünk némán, szótlanul. Kínzóinknak gúnyos szavát Szünetlen csúfolódását Tűrt ük vigasztalanul. Az elnyomók rabságunkban Kemény szívvel, gőgösen — Nem az az ének — súgta az egyik, odahajolva. Abba hagyta. Megnézte mégegyszer a számot. 111, nem? Kérdezte. Azaz, súgták ketten is — c-akhogy az „új" énekeskönyvben ! Betette csöndesen a könyvet. Szemében könnycsepp jelent meg. A dallam, amit hallott, ismerős volt. B-.le is kezdett úgy könyv nélkül — hisz a régi szöveget kívülről tudta De azok más szöveget énekeitek, úgy, amint az új énekeskönyvben állt, mr g gyorsabban is. A 2—3-ik verset ki sem kereste, meg sem próbálta énekelni. Az istentiszte et után szomorúan szólt oda szomszédjának: „Hit már énekelni sem szabad az öregeknek ?“ * * * Harmadnap temetés volt. Megint csak nem vágott az énekszám. De ime: a kisérő ének a régi: Krisztus te vagy életem ... Róza néni örömmel folytatja, csak úgy könyv nélkül: Nyereség halálom, tőled el nem vétetem ... Itt megáll. Mert a többiek meg így mondják: Reményem beléd vetem . . . Megint ahogy az új könyvben áll. Megcsóválta a fejét — és szótlanul ballagott tovább. Szótlanul, éneknélkül ő, aki után a többiek igazodni szoktak! * * Karácsony napjára hirtelen ágynak dűlt. Úrvacsorát kívánt. Mikor magához vette, csendes hangon megszólalt: „Tisztelendő uram — egy nagy bűnt akarok külön is meggyónni, ha meghallgatna ...“ — Beszéljen csak, Róza néni — biztatta a lelkész. — Tisztelendő uram — én nem szeretem az új énekeskönyvet... — Nem baj az, Róza néni, éppen olyan jó a régi is és Isten csak azt nézi, milyen szívvel énekelünk belőle 1“ — Úgy-e, Tisztelendő uram, én is igy vigasztaltam magamat az én bűnös állapotomban ... — Nyugodjék csak meg, Róza néni — szólt a lelkész. — De egy kérésem is volna ... ha meg nem bántanám ... — Beszéljen csak bátran 1. .. — Az a kívánságom, hogy az én temetésemen úgy énekeljék, hogy „Tőled el nem vétetem“ — ne pedig olyan újmódisan. Meglesz, meglesz — szólt a lelkész elfogult hangon * * * * Újesztendő napján temették. És szólt az ének Róza néni koporsója mellett: Tőled el nem vétetem ... És bizonyára nem vétetett el a Krisztustól, ha nem is tudta megkedvelni azt a kicsiny könyvet. Énekszóra fogságunkban Nógattak keservünkben. Nosza, zengjetek Sionról, Zengjetek a szent városról Víg éneket mi nékünk! Dicsérjétek Istenteket, Dicsérjétek a szent helyet. — Ezt kívánták mi tőlünk. Istenünknek szent énekét Miképen zengedezzem ? Midőn a fogság kenyerét Keserves könnyel eszem ? Ha rólad, óh Jeruzsálem Könnyelműn élfelejtkezem Uram, feledj el engem! Nyelvem ragadjon Ínyemhez, Ha hűtlen lennék képedhez Vigságom, Te, egyetlen! Emlékezzél meg Istenem Edomnak fiairól; Ne feledkezz meg sohasem Bűnük sokaságáról. Kiknek szívében irgalom Nem volt — sem érző szánalom Romlásunk szörnyű napján „ Rontsátok le a falait, Döntsétek porba házait.“ Hangzott parancsuk durván. Babylonnak vétkes lánya, Te pusztulásra érett! Áldott, aki megbosszulja Minden te bűnöd — vétked. Ki néked bőven megfizet S gőgös embertelenséged Gazdagon megtéríti. Uram, légy te bosszúállónk Légy kegyelmes szabadítónk: Néped ezt szívből kéri. Uram Isten, Te hatalmas, Jóságos édes Atyánk! Óh légy minékünk irgalmas Nyomorúságunk napján. Te látod szenvedéseink, Olvasod hulló könyeink Oh halld meg sóhajtásunk. Hallgasd meg síró panaszunk. Enyhítsd gyötrelmes fájdalmunk Ne felejtkesz meg rólunk! MAYER PÁL. OLVASSUK A BIBLIÁT! Mit áldozol Istennek? Szept. 27. Az első avatási hálaünnep. I. Mózes 4. s—s. A magyar föld meghozta termését. A hullámzó gabonatáblákat learatták ; a gyümölcsfák hajladoznak az érett gyümölcs alatt; a hegyoldalakon érik a szőlőgerezd Az Isten gondviselő jóságáról beszél a föld, az egész természet. Hálaadással járok benne s megemlékezem a termést adó, növelő Istenről, aki meghallgatta milliók között az én imádságomat is: