Harangszó, 1925
1925-08-30 / 35. szám
! *»25. augus7tu» 30 HAKANQSZO 283 tria oly szép, mint egy rendezett angol kert. Hasonlóan gyönyörű utunk volt Schweizben Ziirichig a zürichi tó mentén, de már Baselnél ellaposodik a vidék és Párisig olyan a föld. mintha az Alföldön járnánk. 08 órás út után megérkeztünk »a dalok varosába«. Diákszállóban laktunk a Szajna balpartján elterülő regényekből jól ismert Quartier Latin ben, amely a legolcsóbb diáknegyed. Nem kívánok itt szólani a szállodák furcsa Ságéiról, a 2 személyre szóló egy ágy kényelmetlenségéről, a tisztaság hiányáról, nem beszélek a francia konyhaművészet félig sült húsairól, az őrök halról, a szüntelen olajba sült burgonyáról, a rosszízű vízről és sörről, melyeket becsületes magyar gyomor nem bír el, inkább felsorolom azokat a látnivalókat, amelyek igazi gyönyörködést nyújtanak a szemlélő számára. Mindenekelőtt megemlítem Versaillest, amely kis város 18 kilométerre fekszik Páristól. Itt van a híres királyi kastély, amelyet állítólag 30 ezer ember épített 8 ezer ló 4 éven át hordta a földet a fellöltés- hez. A mögötte elterülő óriási park 660 hektár. Az épületet.XIV Lajos emeltette a XVII. század közepén s ó lakott itt legszívesebben. 1871 ben a németek itt ütötték föl főhadiszál- lásukat, a nagy tükörteremben kiáltották ki az egységes nemet császár ságot s itt Íratták alá a franciákkal a békeszerződést. A franciák viszonzásul 1919-ben ebben a teremben alázták meg a német birodalmat Mintegy 20 szebbnél szebb termen Mi a világ? Terebélyes Fa e uilág, Rajt’, az ember egy-egy Isis ág; Kgyik balra, másik jebbra l'Isik rajba, Amint a sers'éppen hozza. A gazdag a tetején, Alul pedig a sok szegény; Kgyik fentebb, másik lentebb, De mindnyájan Mégis kezes ten erednek. Es ha nincs is e cilágen Yirág, gyümölcs minden ágén, Rezes, a fa zöld ruhája Mint a remény § a ragyogó nap sugára. § amely ágrul aztán lehull Remény lembja ha elsárgul: Deroad, szárad . . . mígnem cégre Ipalál-székre Terik a galy . . . s aztán cége. PUSZTAI JÓZSEF. mentünk át, melyek királyok és királynők lakó- és hálószobái, fogadótermei voltak. A kertben sok kerek halastó mesterséges szökőkutakkal. Ugyaitf van Trianon is, egy kisebb- szerű kastély. Itt található az a szomorú szoba, ahol a magyar békét kényszerültünk aláírni. szeretetet is éreztem szívemben. A szent sorok szelleme átszállt rám is Kellett ez, hogy necsak üres szavakként, hanem mint jó mag, mint szent meggyőződés peregjen majd alá a hívőkre prédikációm ... — Csirrrrr . .. Prrrr ... Madárrikoltásra, nagy zajra rezzentem fel... Egész sereg fecske csapódott a kert fölé. Nagy ívekben suhantak el a fák felett. Mind egy irányban. Azután ismét vissza. Nem tudtam hamarjában kivenni, mi történhetett mi zaklathatta fel így ezeket a békés madarakat. A zsivaj folyvást nagyobbodott. Néha valami szokatlan vijjogást is leheteti hallani. Mint a nyíl, úgy repült a sok fecske. Most láttam meg, egy nagy madár is cikkázott közöttük. — A gyalázatos! Egy kis fecskét tartott c őrében. Sebesen, ügyesen szelte a levegőt. A sok fecske utána I Fel felsírtak Most már sírásnak hallottam hangjukat Micsoda küzdelem volt! Egy pillanat alatt n?gy csend lett. Milyen furcsa. Eltűntek a madarak. Nagy némaság ült minden levélen. Én csak néztem magam elé. Majd bús csicsergést hallottam. Olyan melódikus volt. Úgy sírt. A gyászoló madárka volt az. Ott zokogott a dróton. Forgatta kis fejecskéjét. Szemem a szomszéd kertbe tévedt. Az ifjú pár felállt és csak nézték búsan a szomorú fecskét. Az meg érezte, hogy sajnálják: csak dúdolta tovább gyászdalat, aztán még hívta is a párját. — Szegény kis jószág, hiába hívod, nem fog az többet enyelegni veled. De talán még jobban busult a fiatal asszony ott az ura karján ... Nagyon nehezen tudott férje unszolására is távozni — Máskor alig várta, hogy mehessen: „Jaj, nem leszek kész a dolgommal.“ — Ezt hajtogatta. Most azonban sóhajtva ment et. — Ugye még látjuk egymást, kis madár? Én majd vigasztallak. — — — — Nagyon érdekelt akkor már az ifjú pár. Nem csoda. Minden reggel ott látom őket. És a kis könyv sohasem hiányzik kezükből. Suttogásukat nem hallom tisztán. Mindig csak tizenöt—húsz percig vannak ott a pádon, aztán sietnek a dolguk után. — Az asszonvt sokszor látom az udvaron forgolódni. Szorgalmasan sürög-forog kipirult arccal. A lombok között és az alacsony kerítésen át jól látszik az udvar. Mindig csinos, rendes. A múltkor erős hangok ütötték meg a A másik híres királyi kastély Fon- tainebleauban van, Páristól 60 kilóméternyire. Főleg I. Napóleon szeretett itt tartózkodni. Ez a palota még több s még díszesebb termekkel rendelkezik. Mögötte erdő, amely igen szépen rendezett. Az udvaron játszódott le az a hires jelenet, amikor Napoleon Elbára menet könnyezve búcsúzott el tábornokaitól. Egy délután 25 személyes autóbuszra ülve végig szaladtunk a városon, miközben láttuk a nevezetesebb épületeket: a Notre Dame templomot, a Saint Sulpice templomot a Montmartre domb tetején, az Operát, a diadalíveket, a névtelen katona sírját. Hosszabb időt töltöttünk a világhírű Lowre Múzeumban. Itt megszemléltük a törött karú Milei Venus csodaszép szobrát és a sokatemlegetett Lionardo képét: a Monna Lisa-t. A sok szép szobor és festmény leírására nincs elég tér, ezért hát elhagyom. 22-én, szerdán délelőtt 11 órakor elmentünk a Rue Saint Honoré 145. szám alatt lévő francia református templomba magyar istentiszteletet hallgatni. A templom tornyán kereszt van. Kívül a falon a.jól ismert szálló ige kérkedik : szabadság, egyenlőség, testvériség. A templom belül díszesebb mint a magyar ref. templomok. A lelkész ruhája csukott Luther kabát, de a miénkénél díszesebb. Szinok Zoltán pesterzsébeti ref. lelkész beszélt az összeverődött magyar diákságnak Qalata 5 .13. alapján arról, hogy Páristól tanuljuk el a jót és a szépet, a magas kultúrát és a művéfülemet. Figyelmes lettem rá. Ha nem akartam, akkor is hallottam volna. — Megmondtam, fiam, hogy ne öntsetek mindenfélét a kiöntőbe, aztan fizethetem megint a szerelőt, ha eldugul. — Ingerült lett erre az asszonyka: — Hát mond meg, hova öntsük! Különben is majd kiszedjük, ami fennakad. — És ami nem akad fenn, azzal mi lesz. — A féifi nyugodt volt. — Lesz, ami lesz, engem ne taníts! Sajnáltam, hogy ilyesminek lettem tanúja, mert még keservesebb helyzet fejlődött ki. Migamban mindig nagyon ideális életet rajzoltam az ifjú párnak. Nagyon tüzes volt már az asszony, mikor a férfi bekiáltott a konyhába: — Mari, ezentúl minden vizet, de mindent, ami kikerül a konyháról, a kiöntöbe öntsék. — És otthagyta a feleségét, de előbb megcsókolta ... Erre aztán már nem tudtam csak egyszerűen megfordulni, hanem még jobban figyeltem a kerítésen át. Az asszony letette a kezében levő seprüt és a fenyőfák felé ment, most már nem dacos homlokkal. Ott égett az arcán az ura csókja .. . Egy könnycsepp csordult ki a szeméből. Letörülte, azutan hirtelen meg-
