Harangszó, 1925

1925-07-26 / 30. szám

242 HARANGSZÓ 1925. jdlius 26 Ily hangulat közepette Csengey érettségije után Irsán 1862 szept. 27-én, egy évvel a lengyel forradalom előtt megírta a Fogoly lengyel t. A lengyel forradalom után Fákí Albert szerkesztésében megjelenő Vasárnapi Újságban látott először napvilágot az eddig még ismeretlen nevű szeriő költeménye. S alig pár nap múlva Csengey Gusztáv ünnepelt, a legna­gyobbak között emlegetett költő lett, s az egyszerre Parnasszusra emelke­dett ifjú poétának versei már sűrűb­ben kezdtek megjelenni. Pesti theologus korában történt mindez s ugyanakkor első szerelmé­nek elvesztése folytán szívében be­állott keserű érzése a humor iránt tette fogékonnyá. Kiadta Babszem Jankó kalendáriumát. Ebből nőtt ki a Borsszem Jankó élclap. Tanára, Ballagi Mór ekkor a Házi Kincstár vezetését bízza a szellemes ifjúra, majd Heckenast Gusztáv a Gyermek­barát vezetésére kéri fel. Ez utóbbiban jelent meg első novellája: A szívet- sztvért. Legszebb ciklusa, a Jozefin-ciklus ebben az időben teremtődött meg. Ballagi Mór professzorának leánya, Jozefia iránt érzett szerelméből fakadt ez az igazi, mély szerelmi költészetet tartalmazó ciklus. Ezt követte Fanny- ciklus. amely első viszonzott szerel­me, amiről még 17 év múltán is igen melegen emlékezett meg. A kandidátusi vizsgálatot 1865-ben letéve egy évi ujságiróskodás után Jénába megy, ahol lefordította a híres Bursch-nótát, a végzett diákok bucsu­Hazavárás. Valahol messze, Szibériában Jeltelen sírban nyugszik sok vitéz. Itthagytak mindent, elmentek vidáman, Pedig a búcsú oly fájó és nehéz. A könnyes tekintet bús homályba vész. S ők mentek... szürke katonaruhában. Messze föld vette magyarok vérét, Vérüktől terem orosz rét, mező,.. S várják én Istenem, azok hazatértél Itthon, kik felett csak eltévedt szellő, Idegen madárdal, bánatos felhő Esdi rég Istentől az áldást s békét. BUTI SÁNDOR. Mesék. Irta: Farkas Mihályné. A négy utas. Négy fiatal utas igyekezett egy távol cél felé, amely így a messzeségből nézve, tündérvárnak látszott, mire elérik, lehet, hogy kunyhóvá törpül. Egyszerre csak egy széles árok zárja el útjukat, poshadó, tisztátalan vízzel tele. dalát: Ballag már a vén diák ot. A kiegyezés után hazajőve Aszódon vállalt kisegítői tanári állást. Itt nyu­godtan írogathatott. Itt több nagyobb epikai művet írt. Ekkor jelent meg a Mocsarak királya című nagy feltűnést keltett regénye. Később az aszódi gimnázium igaz­gatója lett s a Bokrétás világ című költői elbeszélésével megnyerte a Tudományos Akadémia Nádasdy díját. Ez volt a közvetlen oka, hogy a Petőfi-Társaság 1877-ben rendes tag­gá választotta. 1886-ban eperjesi theológiai tanárrá választják meg s 1890 ben megnősül. Feleségül vette Bartha Lenkét, aki egész életén hűséges élettarsa és segítő angyala lett. Lenke-dalait is hozzá írta. Ebben az időben írta Don Quijotte című nagy költői elbeszélését, mely bátran ál ítható Arany Bolond Istók- ja mellé. Egyházi költészete révén a Luther-Társaság tiszteletbeli tagja lett. Ötven éves írói jubileumát Buda­pesten a Petőfi-Társaság rendezte meg fényes keretek között. Eperjesi munkálkodása a legna­gyobb szeretetet hozta meg a város közönsége részéről. Eperjesről mene­kült 1919-ben Miskolcra. Itt az evan­gélikus jogakadémián a történelmi tanszakon Nemzeti küzdelmeink a mohácsi vész után és Nemzeti küz­delmeink a XVII. sz.-ban címen tar­tott fiatalos erővel előadásokat. Két évvel ezelőtt hat évtizedes jubileuma alkalmából országosan ünnepelték. Mintegy két héttel ezelőtt régi be­utazóink elsejét visszaretteníé a váratlan akadály. Meg se kísérletté legyőzni azt, hanem csüggedten visszafelé vette útját. „Bátraké a szerencse!" kiáltott föl a másik s merész lendülettel igyekezett a túlsó partot elérni. Ámde kudarcot vallott elhamarkodásával és belepottyant a mocsár kellős közepébe, ahonnét csak nagy nehe­zen tudott kivergődni. A harmadik már óvatosabb volt. Ki­kereste, ahol a legkeskenyebb az árok, bölcsen mérlegelte a távolságot, aztán neki- futamodva at i3 ugrott a túlsó partra, de ott tehetetlenül kellett vesztegelnie, mert megrándította a lábát. A negyedik nem adta föl a harcot, nem tette próbára szerencséjét, erejét se becsülte túl, hanem lankadatlan kitartással lépdelt tovább az árok mentén, és megkerülve azt, sértetlenül haladhatott tovább. Négy vándorunk közül melyiknek a pél­dáját követnéd? Mese az üres fazékról. Főzéshez készült a szakácsné és fölrakta edényeit a tűzhelyre. Az egyikbe húst aprí­tott, a másikba zöldségfélét, ebbe tejet öntött, amabba vizet, de egyet véletlenség- ből üresen felejtett. Mivel az üres fazék is le volt takarva födővei, nem vette észre tegsége kiújult s hogy az ápolás mennél könnyebb legyen, beszállítot­ták az Erzsébet kórházba. Hűséges élettársa ide is követte. De hiaba volt minden fáradozás, gondos ápolás, a teljesen elgyöngüit és érelmeszese­désben szenvedő költőt nem lehetett megmenteni. Hétfőre (júl. 13.) virradó éjjel fél 1 órakor agonizálni kezdett és 1 órakor örök nyugalomra szenderült. A temetési szertartást szerda d. u. 4 órakor Geduly Henrik püspök nagy papi segédlettel végezte az evang. templomban. A ravatalnál a Petőfi-, Lévay-, Luther Társaság, a Tudomá­nyos Akadémia képviselői, valamint az eperjesi kollégium nevében Dras- kóczy Lajos theol. tanár, diákjai ne­vében Paulik János nyíregyházai lelkész, a jogakadémia nevében Bruck­ner Győző dr. dekán tartottak búcsú­beszédet, míg a Mindszenti temetőben Zeman Zoltán lelkész búcsúztatta el a halottat. Bátorkodom felhívni a tek. Tanító urak szives figyelmét a napokban szétküldött legújabb iskoláztatási kö­telezettségről szóló rendeletben elő­írt új iskolai nyomtatványokról és különböző iskolai szerekről szóló ár­jegyzékemre. Kérem árjegyzékem pontos átné­zését és b. megrendelésükkel meg­tisztelni szíveskedjenek. Kiváló tisztelettel WELLISCH BÉLA könyvkereskedő, h „Harnngsxó“ nyomdája 1—2 Szentgotthárd. tévedését és más se tudott felőle, a bögre maga meg nem árulta el, sőt annál han­gosabb dicsekedésbe fogott. „Mégis csak szép,“ beszélgetett mintegy önmagához, „mikor valakire ilyen nagy értékek bizvák. Mert bennem vannak egye­sülve a lakoma legfinomabb alkatrészei. „Vonuljon csak kissé odább asszonyság —“ inté a kis csuprot — „nehogy megtaláljon lökni és értékes tartalmamból csak egy csepp is veszendőbe menjen 1“ Közben a tűz mindinkább életre kapott és egyre jobban melegíteni kezdte a fazekak oldalai, mire ezek — kötelességükhöz híven — elkezdtek csendesen forrdogálni. Nem úgy az üres fazék. Ez, amint áthevült, ké­nyelmetlenül izgett-mozgott, fészkelődött, pattogott helyén, majd nagy pukkanással ezer darabra esett szét. Mert ami tartalmatlan, ha fazék, ha jel­lem, a tűzpróbát az nem állja ki! A termő almafa. Az út mellett egy dúsan termő szép almafa állott és érett gyümölcsét pazarul hullatta az arramenők lába elé. Mivel pedig az már úgy szokás, hogy aki úgyis bőkezű, attól még többet kívánnak, a járókelők köveket, botokat dobáltak föl reá, hogy végkép kifosszák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom