Harangszó, 1925
1925-05-31 / 22. szám
186 HARANGSZÓ 1925 máuis 31. gyarországról készítettem térképet, nem egy ilyen kicsi országról. Sokféle mentege- tödzést hozhatnánk fel előtte, az nála mind süket fülekre találna. Csak egy reménnyel engesztelhetnénk ki bánatos szívét; azzal a biztos Ígérettel, hogy az evangélikus iskola és az evangélikus ifjúság a jövőben is tudni fogja, hogy mi a kötelessége. Egy tanuló által >Csak megvirrad« című szép költeménynek szárnyaló előadása után a Himnusz eléheklé- sével ért véget í 925. május 12-én a budapesti főgimnázium Schedius emlékének szentelt hálaünnepélye A gyámintézet köréből. Ziermann Lajos egyetemes gyámintézeti egyházi elpök és báró Fei- litscb Berthold világi elnök meleg hangú körlevelet intéztek az egyházkerület! gyámintézeti elnökökhöz folyó évi Misericordias Domini hetében. A körlevélben tudomására hozza az egyetemes gyámintézeti elnökség a kerületeknek, hogy augusztus, vagy szeptember hónapban egy vidéki egyházközségben gyámintézeti ünnepély keretében óhajtja ez évben az egyetemes gyámictézet központi bizottsági ülését és közgyűlését tartani. Erre az ünnepélyre és közgjülésre meghívja a Gusztáv Adóik egylet vezetőségét is. A németországi Gusztáv Adolf egylet segély-tervezetébe felvette Csonka-Magyarországot is, oly képen, hogy el8Ősarban a theológusok otthonán, a Németországban tanuló theológusokon, a soproni tanítóképzőintézeten, Gotthold egyházi lapon és néhány magyar szórvány-gyülekezeten akar segíteni, öt iheológiai hallgatót máris tekintélyes stipendiummal támogat. A Gotthold egyházi lap még ez év február havában kapott ötmillió 200 000 koronát. Magyar szórványközpontoknak segélyezésére előlegkép a gyámintézeti elnökség kezeihez 41,360.000 koronát bocsátott rendelkezésre. Mindenesetre nagyon megható, hogy a német hitsorsosaink, kik csakúgy, mint mi, mindenben szükséget szenvednek, óriási nehézséggel küzdenek, szinte magukról megfeledkezve keresve keresik az utat, amelyen a messze országokban segélyre szoruló testvéreiknek, hit3orsosaiknak segélyt küldhessenek. Tanuljunk német testvéreinktől és igyekezzünk mi is mindent megtenni, hogy mi is abba a helyzetbe legyünk, hogy a halódófél- ben levő gyülekezeteket, a gyengéket és kicsinyeket, az erőtleneket talpra állíthassuk. Mindenekelőtt mutassunk rá német testvéreink példájára és értessük meg gyülekezeteinkkel és híveinkkel, hogy jobb adni másnak, mint venni. Ne legyen azért ez évben gyülekezet, ne legyen templom, ne legyen iskola gyámintézeti persely nélkül, ne legyen evangélikus család, amelyik a gyámintézeti gyűjtőt üres kézzel elbocsátaná, ne legyen egyházmegyei és egyházkerületi gyám- intézeti közgyűlés gyámintézeti isten- tisztelet nélkül. Minden evangélikus keresztyénnek szent kötelessége ezekben az időkben, hogy a szórványokban, vagy más egyházi szempontból veszélyes helyzetben levő hittestvéreinket féltő és szerető gonddal vegye körül. Gyámintézeti célokra: templomra, iskolára, a menny kapujára, a föld és menny közti hit megépítésére kérünk Isten nevében ajándékot egyházunk minden rendű és rangú tagjától. Óh adná Isten, hogy he kérnénk hiába. Az eklézsia humorából. Iskolavizsgálatot tartanak. Az egyik nebulóból azonban sehogy sem sikerül feleletet kipréselni. — Mondj édes fiam legalább egy idézetet a bibliából, egy szót a Szent- írásból — kérleli végül is a fiút az egyik vizsgáló bizottsági tag. — „És Judás eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék, elmenvén felakasztja magát“! — Jó, jó édes fiam, válaszul már most a vizsgáló bizottsági tag — de tudnál talán valami szebbet, épületesebbet is mondani? — „Eredj el és te is aképen cselekedjél“ — csattant el erre a válasz. * Tanító: Mit mondának a főpapok, mikor Judás visszahozta nékik az ezüst pénzt? Tanuló: Hallgat — Tanító: (magából kikelve). No szép eredményt fogtok felmutatni tudni, ha holnapután jönnek az iskolavizsgálók! Tanuló: (akinek most már eszébe jutott a feladott kérdésre a felelet, gyorsan és örömmel válaszol). „Mi közünk hozzá, ám te lássad!“ (Máté 27. 4.) * Hát ennyire jutottál édes fiam; — dorgálja a lelkész a fiút, aki ellopta kertjéből a cseresznyét. — Hát nem félsz te attól, aki megfizet mindeneknek az ő cselekedetei szerint. Nem ismered te azt, aki mindent tud és mindent lát? — — De igen — feleié a fiú szemlesütve, — a nagytiszteletü asszony. Ht A kegyúr, hogy valahogyan egyensúlyba tartsa falujában a felekezetek közti egyetértést, meghívta ebédre a plébánost és az evangélikus lelkészt. Az ebéd alatt jó magyar szokás szerint feláll egyszer csak a plébános és szép szavak kíséretében poharát emeli a kegyúrra, mint a katholikus öntudatnak egyik kiváló képviselőjére és a katholikus egyháznak oszlopos tagjára, a hath, egyház nagy kegyelmi ajándékaira. Mit tehetett mást az evangélikus pap, minthogy most már ö is kényszerítve volt beszélni, felállt: — Rövid kívánok lenni — úgymond — én is poharamat a katholikus egyházra emelem, melynek öntudata kiváltotta a protestáns öntudatot és megajándékozta az evangélikus egyházat egy Luther Mártonnal. Ami sohasem régi, sohasem új, . de mindig friss! Irta: Magassy Sándor. A tágas piactér a felkelő nap aranyos fényében fürdött már, mikor a tarka teritös kosársorok közt eljutottam ahhoz az ucca- sarokhoz, ahol nemcsak szerencsétlen munkanélküliek, hanem hányi-veti piaci naplo- pók is zsebredugolt kézzel, szétvetett lábakkal támogatták a nagy sárga épülettömb kopott falait. A zugó vásári zsivaj és ezerféle tarka-barkaság között ez a szánalmasan nevetséges embercsoport különösképpen vonzott. Utam minden reggel arrafelé vezetett. Beszédük, humoruk, keservük, sajátos élet és világfelfogásuk érdekelt. Hol mosolygott a lelkem, hol pedig bánatos komolyság terült reá, amikor a jogrendet tréfásan gán- cso'gatták, a rendőrséget birálgatták, sorsukkal perbe szállottak, avagy midőn panaszos szót kapott el ajkukról a friss reggeli szellő. Egyik reggel sápadt arcú, mezítlábas, rongyos ruháju férfialak tartotta szóval környezetét. Az életről beszélt. Miről is szólhatott volna, ha nem erről! Annak van a legtöbb joga szólani róla, aki küzd érte, vívódik vele s magáévá akarja tenni minden Ígéretével. Szavai egy megtiport, viharvert lélek elhaló kiáltásai voltak a meg nem valósult életreménységek, a megálmodott, de soha nem látott boldogság után. Szemének sötét villógása, szaggatott, fuldokló beszéde többet sejtetett, mint amit a pillanatnyi benyomás nyújtott. Elszorult szívvel hallgattam, majd lassan feléje tartottam s megkérdeztem : Mi bántja ? Szomorúan nézett szemembe, ajkai idegesen vonaglottak s csak ennyit mondott: Nem tudok boldogulni.
