Harangszó, 1924

1924-09-21 / 39. szám

294 FfARAHQSZÖ. 1»Í4 szeptember 21 össze kell gyúrni; ezt aztán zsírban ki kell sütni és becukrozni. Fontos, hogy friss legyen a hagyma. — Más előírás ez: 500 gramm friss csilla­hagymát meg kell darálni, azután 2—2 5 kilogramm rozsliszttel és egy keverékkel kell összegyúrni, amely keverék egyforma mennyiségű glice­rinből és vízből áll. A gyúrás meg­lehetősen kemény legyen s ezt aztá% apró kalácsokra kell felvágni. Ezeket szalonnával gyengén megpirítani s mihelyt kihűlt, a következő porral behinteni: 500 gr. búzaliszt, 100 gr. régi érett sajt, 3 gr. ánizsolaj, 2 gr. rózsafaolaj. HETI KRÖNIKA. A kormány eltökélt szándéka a köz­munkáknak az ősz folyamán leendő meg­indítása. Meg fogják kezdeni összes hidak és utak javítását. Legközelebb takarékos- sági bizottságot szervez. — A főváros uj kormánybiztosa Ripka Ferenc egy kiálványt intézett Budapesthez, ebben többek között a következőket mondja: Az ország szívé­nek gyógyulása az egész nemzet felépü­lése tesz. A szeretet, megértés, munka hozza meg ezt a gyógyulást. Ausztria nem fog belépni a kisántántba. A szerbek újból megengedik a magyar párt működését. Horvátország állítólag visszakakapja régi önkormányzatát Zágráb székhellyel. A spanyolokat még mindig erősen szorítják Marokkóban. Olaszországban Corvi nevű munkás meghoszulandó Matteotti meggyilkolását, lelőtte Casalini Armand fascists-képviselőt. Portugáliában ismét meghiúsult egy forradalom. A zendülöket leverték. Georgiában a vörösök az eilenforra- dalmárokhoz csatlakoztak. Kínában, Pekingben elrendelték az ost­romállapotot. Eguador északi részén forradalmi moz­galom tört ki. Az Egyesült Államokban »védelmi napot“ tartottak. Célja, hogy a polgárság körében ébren tartsa az ország védelmé­nek előkészítését. Különböző egyházi szer­vezetek és szociáiista egyesülés határoza­tot fogadott el, amelyben tiltakozik az ilyen »védelmi nap“ rendezése ellen, mert ez csak # inilitarizmus szellemét táplálja. Chilében katonai diktatúra alakult. A volt elnök és családja menekülni volt kénytelen. HARANGSZÓ. Szenthároms. u. 14. vasárnap. Ep. Gál. 5.16-24. Lélek szerint járjatok ! Erre szólít fel bennünket az apostol mindjárt a 16. vers elején. Majd a továbbiak során rámutat a nagy harcra, amely a lélek szerinti élettel együtt jár. Végül a léleknek szép gyümöl­cseit tarja elébénk. Már most rajtunk a sor választani a test cselekedetei s a lélek gyü­mölcsei között. Személyi hír. Kapi Béla dunántúli püs­pök az elmúlt héten Sopronban részt vett és elnökölt a theol. hallgatók vizsgálatain, majd onnan hivatalos ügyekben Budapestre távozott, ahonnét csak 21-én érkezett vissza székhelyére, Szombathelyre. — Scholtz Ödön esperes, a dunántúli egyházkerület gyámintézet elnöke, a németországi Gusz­táv Adolf Egylet közgyűlésére Braun- schweigba utazott. A pápai evangélikus nőegylet a folyó évben töltötte be fenállásának félszázados évfordulóját. E nevezetes évfordulót na­gyobb ünnepség keretében fogják megün­nepelni. A Luther-Társaság ez idei közgyűlé­sét a legnagyobb valószínűség szerint Pá­pán tartja. Miskolc. Orgonáját renováltatta kb. 16 millió K erejéig Most templomrenováiás előtt áll, ami 200 milliót igényel. Abaujszántó. Régi toronytalan templo­mához tornyot épít. Költségeinek fedezésére 7-én műsoros estélyt rendezett. Egyházmegyei belmissziói bizottság. A vasi közép egyházmegye belmissziói bi­zottságába beválasztotta Obetkó István fö- gimn. tanárt Szentgotthárdról és Sárkány Ferenc Máv. felügyelőt, állomásfőnököt Körmendről. A dunántúli egyházkerület legutóbb Pécsett tartott közgyűlésén az egyházkerü­let világi aljegyzőjévé megválasztotta ifj. dr. Radó Gyulát; a főiskolai nagybizottságba beválasztotta Pesthy Pál igazságügyi mi­nisztert, dr. Itfzés Zsigmondot, Stráner Vil­mos egyetemi tanárt és Strásser Sándor leánygimnáziumi igazgatót; a népiskolai bizottság elnökévé Koltai Vidos Daniéit, a bizottság tagjaivá: Kori sánszky Ottót és Geisthofer tanárt; az egyházkerületi törvényszéknél üresedésben lévő állásokra megválasztotta dr. Ajkay Istvánt és dr. Rásó Bélát. Szombathely. A templom és a lelkész­lak renoválásának befejezése alkalmából az elmúlt vasárnap hálaadó istentisztelet volt, melynek keretében az egyházi szent beszédet Kapi Béla püspök tartotta, a “Protestáns Kör“ vegyeskara pedig Betho- ven »Isten dicsősége“ cimti himnuszát énekelte. Uraiujfalu. Lélekemelő, gyönyörű ün­nepség színhelye volt ismét az ősi tem­plom szemptember 14-én. Esperesi meg­bízásból vitéz Horkay Béla celldömölki s Pál Béla uraiujfalui segédlelkészek közre­működésével, ekkor avatta fel Rónai B. Gyula helyi lelkész az uraiujfalui anya­gyülekezet által készíttetett 3-rk harangot. Verőfényes őszi nap ragyogott a termé­szetben, öröm és boldogság érzelme ujjon­gott a közelből s távolból egybesereglett hívek szívében, amidőn a virágokkal gaz­dagon feldíszített nagy templomot teljesen megtöltötték. A hirdetett Isten-ige mellett növelte a lelkeket ég felé emelő áhítatot s meghatottságot Dömötör Karolin szép szóló­éneke Rózsa Lajos orgonajátékával kisérve s vitéz Horkay Béla segédlelkész megkapó alkalmi verses imája. Amikor megszólalt a harmadik harang egymaga az Istent di­csőítve, majd megszólalt a másik kettővel egybeolvadó gyönyörű összhangban, a meg­hatottság, öröm s boldogság könnyei hul­lottak alá a szemekből. Dicsőség Istennek jóravezérlő szentleikéért és dicséret, tisz­tesség a hitbuzgó s áldozatkész híveknek, akik az eredeti birtokállományt, a második után hamarosan a harmadik harangot az elsők között visszaállították s a gyülekezet buzgóságát s áldozatkészségét minden gyü­lekezet elé követésre méltó szép például oda állították. Baja. A világháború vészes viharában a bajai ev. egyház is hazafias lelkesedés­sel felajánlotta harangjait hadi célokra 1916-ban. Az uj harang beszerzésére a gyűjtés már régen folyik. Az újabb ada­kozók sorából különösen ki kell emelnünk Babusnyik János kisapostagi (Fejér m.) tanítót, Babusnyik János bajai képezdei tanár hitbuzgó fiát, a bajai tanítóképző­intézetnek volt szorgalmas növendékét, e sorok közlőjének is a hittanból hálás ta­nítványát, aki egymaga szerény falusi ta­nító létére félmilliós adománnyal járult harang-alapunk gyarapításához. Ha evang. egyházunknak csak minden századik fia­leánya hasonló hitbuzgó áldozatkészséggel állana oda az evangéliumi Sión elhagyatott oltárai mellé, akkor azokon ismét hamaro­san fellobbanna az ősi tűz, mely hitbuzgó elődeinket jellemezve az evangélium drága kincsét tenger nyomorúságon keresztül is megőrizte számunkra. Nemes adományán legyen az Istennek leggazdagabb áldása s igazi példája találjon számos lelkes köve­tőre körünkben! — Ugyancsak a bajai ev. egyház harang-alapjára újabban a követ­kező adományok folytak be : id. Babusnyik Jánostól (fent említett tanító édes atyja) 50 ezer, Wittlinger Jánostól 25 ezer K. Uj orgona beszerzésére újabban adakoztak: id. Babusnyik János 50 ezer, Wittlinger János 25 ezer K-át. Ezeken a nemesszivü adakozókon is nyugodjék meg az Istennek gazdag áldása. — Itt említjük meg, hogy ; a gyámintézetnek bajai hívek összesen 270 ezer K-át, a németországi ínséges testvé­reknek pedig 146 800 K-át adtak össze. KÜLFÖLDI HÍREK. Németország. A szociálisták túlzott politikai és társadalmi követelései ellen az egyházak részéről mind jobban arra hivat­koznak Németországban, hogy a jelszavak helyett igazi életfelfogás és a tényleges állapotok számbavevése lépjen. Ilyen érte­lemben nyilatkozott a német evangélikus egyházak szövetsége ez év júniusában és hason nyilatkozatot adtak ki a róm. kath. püspökök fuldai konferenciájuk eredménye­ként arra intvén mindenkit, hogy végre az egyoldalú kapitalisztikus és szocialisztikus időszak szűnnék meg és olyan kor venné kezdetét, amely az igazi szociális korszak nevét érdemelné. A bajorországi konkordátum még min­dig foglalkoztatja a kedélyeket. Mert még annak részletei nem kerültök a nyilvános­ság elé, most az evangélikus szövetség (Ev. Bund) e napokban Münchenben tar- lg lőtt gyűlésén követelte, hozzák már nyil­vánosságra az egész ország társadalmára oly fontos’szerződést, hogy ahhoz protes­táns oldalról is szólni lehessen. Kóburg hires vára, amelyben Luther is hosszabb ideig tartózkodott még pedig az augsburgi gyűlés alkalmával, most lett újon­nan restaurálva. A munkálatok 15 évig tar­tottak, de e vár most Németország egyik legértékesebb történeti nevezetessége és múzeuma. Lengyelország. Hogy az uj államok nem tudnak újonnan nyert szabadságukkal élni, annak legszomorubb példája Lengyel- ország. Ennek az országnak is van nemzeti­ségi és vallási kérdése. A keleti részeken igen erős a rutén elem, amely a róm. kath.

Next

/
Oldalképek
Tartalom