Harangszó, 1924
1924-07-20 / 30. szám
236 HARANOSZÖ 1*24 iűUus 20 Istenhez, elismeri* hogy megérdemeljük a büntetést. * Immáron, Úristen, esmérjiik bűneinket, Bánjuk és siratjuk régi hitlenségünket, Minden szentségünket mostan úgy utáljuk, Mint fertelmességünket.. .* Szivet facsaróan sorolja fel a szörnyű kegyetlenségeket, melyeket a tatárok az öregeken, gyermekeken, nőkön elkövettek. Majd igy folytatja: „Sárok vagyunk, uram, veled nem pörölhetünk. Te szolgáid lévén csak fejet kell hajtanunk.“ De „Ideje lészen már néked is, Úristen, Mirajtunk könyörülni.“ Állj bosszút a pogányokon, „Ne mondhassák nékünk, nincs Istenünk, sem hitünk, Ne mondják szemünkben: nem segít meg Istenünk.“ Példákat sorol fel a bibliából, hogyan büntette Isten az ő népének sanyargatóit, majd a hívekhez fordul, hogy ne essenek kétségbe, bízzanak az egy Istenben, aki: „Egy szempillantásig hagyott most csak cl De örökké való irgalmasságából, [minket, Ismég felemel minket.“ Egy ismeretlentől való „Magyar- ország siralma“ c. éneke könyörög Istennek, tekintsen ránk; „Tudjuk, hogy vétkeztünk, mert tégedet nem tiszteltünk, Mint atyánkat téged nem szerettünk, Mint hatalmas urunkat tégedet nem féltünk.“ Én kirohantam. Kikaptam a pimasz kezéből a puskát, de az is félre ugrott. Így esett a második csorba a malomkövén. Egy gyönyörű szőke asszony jött az asztalhoz, — barátom felesége. Mosolygott. — Az én apám is matematika tanár volt és az uramat ,js kicsapták és félig- meddig én értem. Ő meg Pápán volt a „rossz“ deák. A két fiatal állt egymás mellett és fogták egymás kezét, mintha az oltár előtt állottak volna. — Bizony őt is kicsapták és egyszer 16-ban sebesülten hozták Pápára. Én ami-' kor meghallottam, hogy ott van — pedig már akkor nem láttam három éve, — nem törődtem a világgal és elmentem a kórházba. És azután minden nap ott voltam. Soha szerelemről nem beszéltünk. Csak mikor könnyebben lett, megfogta a kezemet és hosszan a kezében tartotta. Mikor pedig járni kezdett ezt mondta: — Holnap elmegyek magukhoz Ilonka. Nem mondta miért, de én mégis tudtam. Egész természetesnek találtam és ezt mondtam apámnak: — Holnap kérő jön a házhoz. — Kicsoda? — Akit kicsapattál. Azután ráborultam apám vállára és kisírtam magamat három év óta egyszer nyíltan is. * * * Esteledett. A malomkőre hullottak a szederfalevelek. Ezért elvevéd országunkat, királyunkat, levágatál sok vitéz férfiakat, rabbá tevéd a nőket, gyermekeket s „Mind a mi bűneinkért füzetéd ezeket.“ A többi jeremiádok is ugyanezeket a gondolatokat ismételik más-más szavakkal. Vannak aztán olyan énekek is, melyekben a bűneinket vádló szavak valóságos lángostorrá gyúluak s kérlelhetetlenül korbácsolják a nemzetet. Ezeket feddő-énekeknek nevezhetjük. Legjellemzőbbek, legmerészebbek Szkhárosi Horváth Andrásnak, a tállyai első ref. papok egyikének versei. Szilády Áron szerint e korban nála „erőteljesebb nyelven senki sem írt.“ — „Az Antikrisztus országa ellen“ c. énekében (1542) a megromlott, megvakult keresz- tyénséget, vagyis a katolicizmust, annak szertartásait, a papi nőtlenséget, böjtöt stb. gúnyolja, ostorozza ; felfogása szerint ezekért fedd, büntet az Isten, tehát: „Az szinvésztőknek ebben ne engedjünk, Kik azt akarják, hogy mi mind elvesszünk.“ A „Kétféle hitről“ szóló éneke szerint (1547) a pogány ellenség „a mennybéli felség“ ostora a sok hitetlenség miatt. Kéri az Urai: „Oltalmazz pápától és az törököktől.“ De bátran, szinte vakmerőén szemükbe vágja bűnüket a fejedelmeknek, a nagy uraknak is, (Az fejedelemségről 1545) kik éjjelnappal Isten ellen járnak; országpusztítóknak, csalárdoknak, dulók- nak, kóborlóknak, lopóknak mond ja őket s szentirási példákkal, meg a török kézre jutott Móré Lászlóéval inti őket a megtérésre. Ámde a kisebb bűnösöket sem kíméli. „Az fösvénységről“ címen (1545.) korholja azokat, kik ebben a vétekben szenvednek, a kalmár- ságot, vargaságot, még a szántókat, kapásokat is, de különösen azokat, kik fösvénységből, helyesebben kapzsiságból kínozzák a népet. (Űj hang ez irodalmunkban!) Ezek miatt . . . vér az Isten minket, Pogán kézbe adja mi feleségünket, Édes gyermekinket, kövér mezőinket.“ Végül felháborodásában Mózesnek a zsidókra mondott rettenetes átkát (Mózes V. 28.) alkalmazza a bűnös és javulni nem akaró magyarságra. (Az átokról 1547.) Mint Farkas András, ő is párhuzamot von a zsidó és a magyar nép sorsa között; szemrehányást tesz az uraknak, mert hatalmaskodnak a föld népén s mert Isten hív szolgáit, a reformátorokat hamisaknak mondják, Isten haragjával fenyegeti őket s énekét könyörgéssel végzi. Vannak egyébnemü, az eddigi énekek közé nem sorolható templomi könyörgések is, melyekben hasonló gondolatok, érzelmek szólalnak meg. Panasz, kesergés, bűntudat, könyörgés a tartalmuk s mindennek egyformán forrása a keresztyéni, az istenes és a nemzeti érzés; nem lehet őket egymástól szétválasztani. így pl. Radán Balázs, Debrecen egyik első ref. lelkésze, egyetlen s „Háborúságnak idején való könyörgés“ c. énekében igaz hitet kér Istentől s azt, hogy szabadítson meg „az sok bálványimádástól“, — „az pápának tévelgc- sétöl. “ „.lói esmérjük bűneinket, minden tévelygésünket, Kikért reánk crösztöttél minden veszedelmeket, Pogányoknak dihösségét, az fejedelmek keménségét.“ Sőt még világi ember, Pap Benedek kassai polgár is hasonlóképen könyörög (Segítségül hívása Istennek) el panaszolván, hogy életünket rabság háborgatja s „Országunkat az pogány nyomorgatja.“ Szegedi Gergely ref. pap, ki énekeskönyvet is adott ki 1569-ben. énekben számlálja elő „okait az veszedelmeknek, melyekkel Isten Magyarországot régtől fogva ostorozza.“ A próféták szerint, mint a jó atya, „Az akarja, hogy esmérjük bűnünket.“ Mert „Gyűlölte ő mindörökké azokat Az nagy Isten beszéde utálókat, Pogányoknak mi édes hazánkat Ezért adá kezekbe országunkat.“ (Folytatjuk.) Lapunk legközelebbi 31-32-diki száma nyomda technikai okokból aiig. 3-án jelenik meg. "38#® „Schweizba utazók kezében gyakrabban láthatunk egy kis piroskötésti könyvet. Ez elválaszthatatlan kísérőjük. Utazásnál, hegymászásnál, megszállásnál mindenütt ezen piros kis könyvbe tekintenek és tőle kérnek tanácsot. Ez a kis könyv írójának nevét viseli s mindenki, aki nagyobb utazást tett, ismeri a Baedekert. A Baedeker nem más mint egy útmutató. — Az örökélet felé utazóknak is van egy ilyen Baedekerjük; kötése nem piros ugyan, hanem fekete és neve: a Biblia. Olyanoknak, akik az aranyváros utcáit egykoron látni kívánják és akik örök üdvöt akarnak nyerni, ez a kis könyv nélkülözhetetlen. Ismered már ezt az útmutatót ? Ha nem, szerezd meg és olvasd szorgalmasan, ne hogy az utat eltévesszed és örök élet helyett, örök kárhozatot vegyél.“
