Harangszó, 1924
1924-10-19 / 42. szám
1924. október 12. Alapította KAPI BÉLA 1910 bon. Laptulajdonoe: a Oaoántáll Lotlier Szövetség. ti Oru&go* liDtber-Siöret- •4* hl ratal«« lapja. Kéilratok, előfizetési dijak éa reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő- kladóhivat alánok tfientROtthárdra (Vaarm.) küldendők Klőfiiútést elfogad minden evang. leikés* éa tanító. MiojBleolk mtDdBO vasárnap HARANGSZO Levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, ki-ki az ö felebarát fával, mert egymásnak tagjai vagyunk. 42. száfti. Ssarkeaitő-kladó hír atal: SZENTOOTTHÁRD. Vasvárai eeyc. A „HABA5HSZ0“ elődaetéil ára: a harmadik negyedérra 16.000 korona. Csoportos küld. 15.000 K. Lather>8aövetégl tagoknak 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba a III. negyedre 20.000 K. A .Harangssó* terjessté ■éré befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek tngyenpéldányokat küldünk. Ami el nem múlik. Az őszi napok, még ha verőfé- I nyesek, akkor is valami szomorú, korongos hangulatot keltenek az j emberi szívben. Akármerre járunk, I bárhova nézünk, mindenütt az enyé- [ szetnek, az elmúlásnak a jelei tá- I rulnak elénk. Gonddal ápolgatott í kis virágaink mindinkább veszítik [ élénk színüket, lassan-lassaif el- ■ fonnyadnak, elhervadnak; hiába í öntözgetjük, nem sikerül többé felfrissíteni őket. „Hervadt már lige- \ tünk, s díszei hullanak, tarlott bok- : rai közt sárga levél zörög“. Erdő, [ mező mindinkább felÖlti a herva- } dúsnak fakó, halovány, majd sárga színét. Szinte észrevétlenül csende- I sül el a tájék. Elnémul a kis dalos \ madarak vidám danája; elköltöznek vándormadaraink, hogy mele- | gebb hazát keressenek maguknak, | mire nálunk beköszönt a hideg tél. E Csak rövid idő — és már kihalt- [ nak látszik körülöttünk minden, azt hirdetve, hogy az enyészet vasfoga erősebb a természet világánál. Még az emberek közül is többen hagyják itt ezt a múló földi életet őszszel, mint az esztendő egyéb szakában. Ez a fájdalmas valóság is arra figyelmeztet bennünket, hogy az emberi élet is múlandó, — a legerősebb szervezet csakúgy, mint a gyenge, a gazdag fejedelmeké, királyoké, császároké épúgy, mint a szegény emberé. Múlandó az élet, forgandó a szerencse. Népek uralkodói lettek a mi időnkben földönfutókká, hontalan bujdosókká, hatalmas birodalmak omlottak össze, mint a kártyavár. Változó, múlandó a földön minden. Elmúlik maga a föld is minden ékességével együtt; sőt még az ég is a múlandóság alá vettetett, amit pedig a leginaradan- ■ dóbbnak tartanak az emberek. Hol keressen a nyugtalan, szomorú lélek vigaszt, hogy megpihenjen, mint a fáradt vándor a hűvös berekben, s biztos menedéket leljen, mint a hajótörött a viruló szigeten, vagy a puszta sivatagban útját vesztett karaván a gyönyörű oázison ? Az emberi léleknek ilyen biztos menedéket, boldog nyugalmat ád az élet változásai, az enyészet ezernyi jele közt is Istennek az igéje. Azt mondja Üdvözítőnk: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak“. Nem múlnak azok el soha, mert Jézusnak a beszéde Istennek igéje, az pedig, mint maga ?z Isten. lélek és élet; tehát örökkévaló. Aki azt hallgatja, tanulja, szereti és követi, aki arra építi élete boldogságát, a körül tombolhatnak a megpróbáltatások viliarai, zúghatnak a habok, tajtékozhatnak a szenvedélyek hullámai, dühönghet az enyészet bús szele, — nem árthatnak néki; életének a hajója nyugodtan halad az örökkévalóság révpartja felé, ahol biztosan vár reá az örökélet hervadhatlan koronája. Gerencsér Zsigmond. A keresztyén egyház és vádlói. Ott állott az egyház Ura előtt számadáson. De mielőtt felelhetett volna, felugrottak vádlói: „Uram, Te az embernek értelmet adtál, de az egyház elbutította“, így kiáltott hangosan a szabadgondolkozó. „Nekem meg az a panaszom az egyház ellen, hogy a tőke szolgájává lett és a népet a tőke szolgálatára kényszeríti“, mondá a szociáldemokrata. „Az egyház háborúra uszított s tömeggyilkosságra szentelte fel a fegyvereket, a Te egyházad, a béke és szeretet egyháza“, így gúnyolódott az örökbéke híve. „Nekem meg az a panaszom az egyház ellen, hogy megtűri magában a bűnösöket. Gyenge, mint Éli a fiaival szemben“, így szólt a rajongó. „Én pedig — szólt szomorúan egy másik — az igaz hitet kerestem az egyházban, de nem találtam. Nem hirdeti tisztán és igazán a Te igédet“. „Uram — panaszkodott egy másik — a Te egyházad oly türelmetlen lett. Nem ismeri a Te irgalmas szeretetedet. Nincs szabadság benne“. „Igen — folytató a másik — az egyház bele keveredik a világ zűrzavarába s én hiába kerestem nála nyugalmat és békét“. Ekkor egy másik tolakodott elő s így kiáltott: „Uram, hát nem látod, hogy az egyház ma nem más, mint egy kormányzószerv pápákkal, püspökökkel, esperesekkel s papokkal, tetőtől talpig kitünően megszervezve. De a lélek, az élet eltűnt belőle!“ Mindig uj és uj vádlók jöttek elő, mindegyiknek volt valami kivetni valója az egyházon. És az egyház hallgatott. „Mit felelsz e vádakra?“ kérdé az Úr. Az egyház így felelt: „Uram, én sokszor hibáztam, de Te tudod azt is, hogy mennyit dolgoztam. Bocsásd meg az én vétkeimet s engedj tovább dolgozni“. „Jól van — mondá az Úr — megbocsátom hibáidat, menj s dolgozz tovább!“ E szavaknál az egyház vádlói között nagy morgás keletkezett s egy hang hangosan kiáltó: „Hát ez az isteni igazságosság!“ Ekkor felugrott az Úr trónjáról, szemei félelmes tűzzel lobogtak, szava olyan volt, mint a mennydörgés: „Még te merészelsz igazságról beszélni? Jól van, osztok én nektek azonnal igazságot. Hát kérdem tőled: Ki A sajtó, olvasóival au vagy bukik. .
