Harangszó, 1924
1924-01-20 / 4. szám
32 HARANQSZÓ. 1924. január 20. származnak, melyeket azért hoztak Amerikába, hogy velük részbén a bolsevista propagandát finanszírozzák, részben pedig, hogy az eladásokból befolyó pénzeken nyersanyagokat vásároljanak Oroszország számára. Dalmáciában újból kiviruftak az orgonafák. Dalmáciában a legszebb tavaszi időjárás uralkodik. Az ibolyák és az orgonafák újból kiviruitak s a hőmérséklet húsz fok között ingadozik. A lóherét már hatodszor lekaszálták és több gyümölcsfa virágzásba szökkent. Szovjetoroszország lakossága. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Oroszországnak kerekszámban 120 millió lakósa van. Ebből városokban 20 millió, falvakban és tanyákon 100 millió ember lakik. Az adatok közül jellemző, hogy a gyárimunkások száma a mu tévi 2 mitlióhétszázezer- ről 1 niillióliatszázezerre aprdt. A hivatalos kimutatás szerint Szibériában olyan nagy a munkanélküliség, hogy a munkások tömegesen vándorolnak ki Kínába. Hogyan kell a feleséget megősziteni? Sokfele módja van ennek az épületes tudománynak, de ezen módok között mindenesetre első helyen áll az, amelyet Mikuiik János pozsonyi munkás talált fel. Mikulik ugyanis összeveszett a feleségével és mivel szép szóval nem birt vele, beledobta az udvar közepén levő kútba. A szegény asz- szony hat óra hosszáig volt a kút jéghideg vizében s amikor végre kiáltozását a szomszédok meghallották és kihúzták a kutból, hó fehérré őszült a haja. Mikulikot a rénd- őrség letartóztatta. Új idők a legjobb magyar szépirodalmi lap. Szerkeszti Herczeg Ferenc Előfizetési ára egy negyedévre 15.000 korona. Flatnl úri leányok egyetlen képes lapja a MAGYAR LÁNYOK. Minden száma szórakoztató olvasmány. Előfizetési ára negyedévre 8000 korona. Aki 1924 január-március negyedre előfizet, díjtalanul megkapja a szabás-varrás cimü könyvecskét, melyből mindenki megtanulhatja, hogy lehet házilag ruhát varrni, kalapot csinálni stb. Kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy ut 16. Az Ku Újságom a legkitűnőbb magyar gyermek- újság mindig örömet és vidámságot visz a gyermek- szobaba. Előfizetési ára negyedévre 6000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadó- hivatal Budapest VI., Audrásey út 16. A HARANGSZÓ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére és fenntartására a következő adományok folytak be : Dr. Thebusz Béla orvos Budapest 20 ezer, Gross Lajos Németujvár 15 ezer, dr. Pröhle Károly egyetemi tanár Sopron, offertórium Jobaháza 10—10 ezer, Ádám Gyula Kiskunhalas, Gyurátz Ferenc nyug. püspök Pápa, özv. Gecsenyi Ferencné Pásztori, Németh Vendel Komló, Obetkó István tanár Szent- gotlhárd, Forgó Sándorné Dombóvár, Isó Vince lelkész, Pálmai Lajos esperes Győr 5—5 ezer, Kiss Ferenc min. tanácsos Szeged. özv. Ritter Frigyesné Győr, Sehreiner Teréz Körmend, dr. Zauner Róbert Veszprém 3—3 ezer, Góber Mihályné Kiskőrös, özv. Gross Jánosné Németujvár, Szilágyi Mihályné Kiskőrös, Karsay Lajos Győr, B. Némelh József Felsőireg, Fáik Heinrik- né Bonyhád, Sághy Pál Veszprém, Fodor Mihály Pusztamiske, Erhárt József Csab- rendek, Mód József Gutorfölde, Magassy Sándor Kinagasi, Remete Ida Sárvár, Büki Lajos Beled, Bangó József Gutorfölde, leg- ifj. Szalay György Rkapi, Felde Imre Kötésé, Fritz Lipótné Alsónána 2—2 ezer, Novák József áll. főnök Kisunyom, Somogyi János Ászár, Jakab Imréné Budapest, Nemeth Sándor Tét, Győrik István Győr. Sze- csődy Sándor Kutas, Kardos János Pápa, Celldöinölkröl: Leitner Imre, Pető Ferenc, Kovács K, Magassv György Kemenesma- gasi, Büki Mihály Beled, Vadász S. Cell- dömölk. Huszár János Rjánosfa, özv. dr. Barla Sándorné Csurgó, Szabó József Kos- dombpuszta, id. Vajda Ferenc Nagyköcsk, Urbán Kálmánná Terfenyőssziget, Sipiczky lstvánné Fót, Petrovics Soma Szentes, Kiss Lajos Bánk, Dénes Lajos Pusztaföldvár, Brenn Zoltán Zalaegerszeg 1—1 ezer, Nagy Dénesné Boba 5 ezer, Tinschmiedt Sándor Majos 3 ezer. Agg János Csót 1700, Sütő János Pápa 600, Pávelszka Mihály Győr 600, Kiss Sándor, Kolbátsch Islván Cell- dömölk 500—500 K. Felelőt tierkesxtő őt kiadó: CZIPOTT tíílZA Hgeatffotthirö. Y*«TÄrm«‘jrTi'* Szerkesztőtárs: XK3IETH KÁROLY. Kéziratokat nem adunk vissza. Pályázati hirdetés. Az á s z á r i (Kisbér mellett) ág. h. ev. leányegyházközség kántortanítói adására pályázatot hirdet. Fizetés: föld, fa és terményekben. Pályázati határidő január 25. Kommun alatti magatartás igazolandó. Kellően felszerelt kérvények Molnár Gyula magyarszombathelyi lelkészhez küldendők. ECCLESIA Egyházmüvészeti és Áruforgalmi r. t Budapest. Központi iroda: IV., Irányi utca 27. Papi és úri szabósága: IV., Veres Pálné-utca 18. Ugyanitt szövetosztály. Templomfelszerelési osztálya: IV., Vaczi-uíca 59 Kelyhek, keresztelési kannák és medencék, gyeriyatartók stb. stb. Faárugyára: Vili, Lujza-utca 7. Oltár, szószék, íróasztal, szék, bútor stb. stb. Gyertyaöntődé: Vili., Tavaszmezőutca 6. A legjobb minőségű oltár- és háztartási gyertya. Harangöntődéje a Harangművek r. t. A legtökéletesebb harangok. Az Angster orgonagyár r. t. képviselete. Gyújtsunk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására. TORONYÓRÁKAT KÉSZÍT Sándor Ferenc utóda Körmend. 2-12 Alapítva: 1886. Telefon 9. Harangszó olvasói Bútorozott szoba ügyben bizalommal keressék fel Budapesten Hungáriát. óriási választékban kapható I, 2 és 3 szobás bútorozott albérleti lakosztályok fólépcsőházi bejárattal, szeparált fürdőszobával (kizárólagos használat), önálló konyhával, telefon és zongorahaszDálattal. Fülépcsöházl garzon-szobák (I napra is) átutazóknak. Irodahelyiségek telefonhasználattal. Központi iroda: 5—5 Budapest IV., Muzeum-körut 31. Interurbán József 51—52. Segédlelkészt keresünk. Javadalom: ez- idöszerint havi 165.000 korona és államsegély, továbbá lakás, fűtés, világítás és ellátás, esetleg utóbbinak pénzbeli megváltása. Pályázatok az ózdi evang. lelkészi hivatalhoz Ózd (Borsod m.) január 20-áig adhatók be. Az ózdi ev. egyházközség 2—2 elnöksége. PIAC. Január 15. Zürich: Budapest 0.0207'5. Deviza: Dollár 28.950, Dinár 322, Osztrák kor. 04050, Szokol 840’—, Lei 146*—, Frank 1390, Márka 0’00000.0 — Hús- és zsirárak: Marhahús 9.800, disznóhus 13.000, borjúhús 13.000, zsir 18.000. — Gabonaárak: Búza 123.335 rozs 94.500, árpa 96.500, zab 100.500 tengeri 95.000, korpa 64.000. Nyomatott Wslliich Béla vülarnttiemO könyvnyomdájában Ssantgotthárdor.