Harangszó, 1924

1924-10-05 / 41. szám

306 HARANŰSZÖ. 1924. október 5 Dr. Rade a protestáns egyházak helyzetéről Ausztriában, Csonka- magyarországon és az utódálla­mokban. Bécsben vagy húsz német egye­temi tanár népszerű főiskolai elő­adásokat tartott az egyetemen. Az előadók közt volt dr. Rade is, aki a német protestantizmusnak egyik legjelesebb vezérférfia, nemcsak teológus, de politikus is, ki külö­nösen a protestantizmus egész egyetemét felölelő kérdésekkel fog­lalkozik nagy előszeretettel. Egyik magyar fővárosi lap munkatársának dr. Rade bécsi idő­zése alkalmából a protestáns egy­házak helyzetéről Ausztriában, Csonkamagyarországon és az utód­államokban a következőkép nyilat­kozott : A volt monarchia területén a protestáns egyházak helyzete igen szomorú. Ausztriában meglehetősen lelohadtak az erőteljes Los von Rom mozgalom hullámai, amelyek éven- kint 70—80 ezer embert, nem egy évben sokkal többet, hoztak át a protestáns egyházakba. A megél­hetés és egyéb anyagi gondok óri­ásira való növelésével nem kedvez­nek az igazságkeresésnek és a val­lásos elhatározásnak. De azért az osztrákprotestamizmus szilárdan meg­állta a helyét és a demokratizmus erős levegőjében sem vesztette el fejlődési lehetőségeit. Hű mindhalálig. Irta: Gyurátz Ferenc. 3) — Nyíltan szólva — jegyzi meg egy másik — be kell vallanunk, hogy komoly, művelt ember Ízlésével nem is egyezhetik meg az ily lebujbán folyó duhaj tivornyá- zás, mely gyakran verekedéssel végződik. Nekünk jól van így is, mert jobb szórako­zásra senki sem tanított bennünket. A matrózok csak reggel tértek vissza a hajóra. Vilmos délután találkozott velük a fe­délzeten de még ekkor is meglátszott raj­tuk az éjjeli mámor hatása. Kelletlenül, nehézkesen mozogtak, sápadtan, bágyadtan néztek maguk elé. Egyik gyomor-, á másik főfájásról panaszkodott. — Nos, hogy ér'zitek magatokat, kedves barátaim, az éji vigalom után ? Arcszine- tek, magatok tartása után ítélve azt gon­dolhatná az ember, hogy a tengeren három napos nagy viharral a végkimerülésig küzd­ve lettetek rokkantak. — Egész éjjel mulattunk és még nem aludtuk ki magunkat — válaszolt az egyik. Aztán nem tagadhatjuk, hogy az a korcs­mái rossz levegő, a mértéktelen ivás meg­viselt bennünket. Arról is csak boszuság­Sóhaj. Mikor az alkonyat Leszáll a vidékre: Lehajtom fejemet Rab hazám földjére. Viszi a sóhajom Esti szellő szárnya: Magyarok Istene, Tekints e hazára! «h Darabokra tépték A szép magyar földet. Erdélyben, Bánátban Rabláncok csörögnek. Sötét magyar éjben Virradatra várunk . . . Magyarok Istene, Tehozzád kiáltunk. Vesztett szabadságról Álmodik a róna . . . Uram, légy e népnek Kegyes pártfogója. Töröld le, szárítsd fel Omló könnyeinket. .. Magyarok Istene, Tégy szabaddá minket! HORVÁTH IMRE. Százszor nehezebb a helyzetük a protestáns egyházaknak a régi Magyarország területén. Az anya­államban megingott azzal, hogy maga az állam rendkívül legyön­gült s nem képes az egyházakat a régi mértékben támogatni. Súlyos­bítja a helyzetet az, hogy az egy­házak egész országra kiterjedő köz­gal emlékezhetünk, hogy a csalárd pincé­rek, a telhetetlen muzsikusok alaposan ki- zsebeltek bennünket. — így most már beláthatjátok, hogy az olyan mulatság, amelynek egészségrontás, késő bánat az ára : nem gyönyörűség, nem méltó a józanul gondolkodó emberhez. — De hát a szegény matróz — szólal meg Wallace — ki annyiszor kockáztatja életét a tengeren, soha se láthasson egy kedve szerint való jó napot ? — De igen; neki is joga van a vidám­sághoz. De mindenkinek erkölcsi köteles­sége, hogy ne kövesse vakon a vágyak csábító szavát, hanem hallgasson az érte­lem, a lelkiismeret intésére is. Csak oly mulatságban vegyen részt, amely egészsé­gét nem pusztítja, lelkét nem szennyezi be. Ha ismét engedélyt nyertek a kimenetelre: jöjjetek én velem. Most én hívlak meg bennetek. A matrózok megköszönték a meghívást s készséggel vállalkoztak követésére. Harmadnapra következett a munkamen- tes idő. Vasárnap. Ekkor a mérnök reggel matróz barátaival a városba indult. Uiköz- ben így szól hozzájuk: — Tudjátok, ma ünnep van, ez arra int: adjátok meg Istennek, ami Istené. Menjünk a templomba Isten dicsőítésére. ponti apparátusa itt maradt s azt az erősen lefogyott számú egyhá­zaknak kell fenntartaniok. A kül­földi egyházak segélyei a legnehe­zebb évekre áthidalták a nehéz helyzetet, a jövő azonban nem a leg- rózsásabb kilátásokkal kecsegtet. Az utódállamokban azonban a protestáns egyházak helyzete rend­kívül nehéz. A magyar protestánsok mindenütt a kisebbség keserű ke­nyerét eszik s éveken nem végez­hettek egyéb munkát, minthogy politikai jogaik, megélhetésük ki­verekedésére, panaszok elsírására s istanciák írására koncentrálták energiáikat s hordták súlyos ke­resztjét magyarságuknak . . . 400— 500 tagból álló közösségek nem tarthatják magukat. Kicsinységük­nél fogva az életképtelenség csiráit hordják magukban. Nem tudnak iskolákat fenntartani, lehetetlen, hogy irodalmat teremtsenek. A menekülésnek egy módja van. Ha a protestáns egyházak össze­fognak. Áll ez elsősorban a refor­mátusok és evangélikusok egy- másratalálására . . . Magasabb vo­natkozásban is hangsúlyozottabb volna a protestantizmus jelentősége, ha képviselői nem elenyésző és így is széthúzó kisebbségek, hanem összetartó, magyarságában vagy hitében szilárd tömegek képvisele­tében emelnének szót . . . A protestantizmus azért, mert Trianon Magyarországot feldara­bolta és más országok között szét­osztotta, nem halhat meg ezekben Lehet, hogy egyitek, másítok már régen nem volt a szent hajlékban s azt véli, hogy anélkül is meg lehet élni. De ne felejtsétek azon igazságot, hogy az embernek nem­csak teste van, „ nemcsak gyomráról kell gondoskodnia. Ö benne halhatatlan lélek honol, mint égi szent örökség, mely őt ki­emeli az állatok sorából Ezt a nemesebb alkatrészét is ápolni tartozik s ennek élte­tője, égfelé emelője a szent ige, a buzgó imádkozás. És ha arra gondolok, hogy ugyan e napon — ha élnek szüléitek, test­véreitek, feleségtek, gyermekeitek — érte­tek is imádkoznak az Úr házában: akkor ti is indíttatva érzitek magatokat, hogy a templomban a Mindenható áldását kérjétek kedveseitekre. Az egyik matróz a maga és társai ér­zelmét a jóakaró felhívásra e szavakkal fejezi ki: — Mérnök úr, megértettük és köszö­nettel fogadjuk az emlékeztetést köteles­ségünkre. őrömmel megyünk kíséretében lelkiáldozatra. Áhítattal vettek részt az istentiszteleten. Templom után séta közben a város ne­vezetesebb helyeit, kiválóbb középületeit szemlélték meg. Délben Vilmos egy tisztes­séges vendéglőbe vezette őket s tudatta velük, hogy e napon az ő vendégei. (F. k.j

Next

/
Oldalképek
Tartalom