Harangszó, 1924
1924-09-14 / 38. szám
XV. évfolyam. 1924. Ozeptember 14. 3d. szám. \ i Alapította KAP1 BÉLA isidben. Laptulajdonos: a Duáotfcll Lfltber-SiOTstsíB. li OruáfO* Lnther-Hzö.et- •ég klratalas lapja. Kéalratok, elóüretéal dijak és reklaniáolOk a HARANGSZÓ azerkeaztő- ki adóhivatalának Baantgutthárdra (Vaavm.) küldendők. Blófiaetéat elfogad minden evang. leikéaa éa tanító. Megjelelik mlidei vasárnap. i Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk. •aerkeeat 6-kiadó hivatal : S ZENTOOTTHÁRD. Vasvármegye. A „HAÄAHG8Z0- slAfiaeMsI ára t a harmadik negyedévre 16.000 koron*. Caoportoa küld. 15.000 K. Lather-Baévetégl tagoknak 10*/o-oa kedveamény. Amerikába egész évre 2 dollár ; az utódállamokba a IH. negyedre 30.000 K. A . Harangéaó* térj eazlé- Bére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Adomány és áldozat. Irta: vitéz Horkay Béla. Mi evangélikus egyház anyagiak- ' ban szegény egyház vagyunk. Ebből önként következik, hogy egyes intézményeinket adományok révén tudjuk csak fönntartani, valamint az is, hogy egy-egy uj templomnak, iskolának a felépítése, harang beszerzése is adományok által válik a fölvetett eszméből valósággá. Nagyon szegények vagyunk, azért igen gyakori az adománygyűjtés, j Ma a gyárnintézetre gyűjtünk, holnap yalamelyik gyülekezet templomára, iskolájára, szegény diákjaink segélyezésére, holnapután meg már a saját harangunkra. Minden egyes adománygyííjés ] olyan, mint egy világító lámpa, amelynek a fényében azután ineg- láttatik csak úgy az egész gyülekezet, mint annak tagjainak külön | is a vallásos lelkülete. És az ado- I. mánygyűjtés világánál a hívek há- f rom csoportja szokott feltűnni. Az első csoportban — mondjuk jobb felől — azok állanak, akik szó nélkül, igaz szívvel, boldog lélekkel teszik le hitük gyümölcsét [ az áldozat oltárára. Megkapó csoport : de kevesen vannak. A másik csoportban azok vannak — bal felől állván —, akik I ezekkel ellentétben hangos szóval, durva szívvel — semmit sem adnak. Visszataszító csoport, csak az f a vigasztaló, hogy ezek is kevesen vannak. A harmadik a legnépesebb csoport. A másik kettő között áll és alkotják azok, akik adnak is, be- I szélnek is: adnak többet-keveseb- bet, és beszélnek sokat áldozatról, I dicsekedvén az adománnyal. Pedig adomány es áldozat között ha nem is lényegbeli, de mindenesetre óriási mértékbeli különbség van. Adni annyit tesz, mint a feleslegesből juttatni valamit a reá szorulónak, áldozatot hozni pedig annyit: adni abból, amire magamnak is szükségem volna, de amit mégis odaadok, mert látom, hogy aki kér tőlem, annak még nagyobb szüksége van reá. Az áldozat ott kezdődik, mikor valaki embertársa, egyháza, hazája érdekében le tud mondani szokott életmódjáról, napi pohár boráról, egy uj selyemkeszkenőről, divatos ruháról. Az adománynak is tagadhatatlanul nagy mindenkor az értéke, de az igazi erkölcsi értéket mégis csak az áldozat jelenti. A bibliai perselybe a sok gazdag sokat vetett, de csak feleslegükből, amiért is Jézus a szegény özvegy két fillérjét többre becsüli. És miért? Épen, mert a sok gazdag csak adott, de az özvegy áldozott, hisz „mindenét, amije csak volt, oda veté!“ Anyagiakban szegény egyház vagyunk. De ha gazdag és szegény egyaránt megtanul nem csak adni, de áldozni: akkor szellemi kincsekben gazdagok lettünk. A jövő egyháza pedig az az egyház, amelyik szellemi kincsekben bővelkedik. Aki azért szívén viseli egyháza sorsát, jövendőjét: tanuljon meg érte áldozatot hozni. Hisz Jézus is áldozat lett miérettünk I Levél a szerkesztőhöz. Nagy tiszteletű uram i Nagy ereje a Harangszónak, hogy némán, szótlanul megy el jelenségek mellett még olyankor is, mikor szinte ingerli a tollat a kihívás. De hallgat a szent békesség kedvéért. Vártam a választ, de astán örültem, hogy elmaradt a visszavágás arra a szinte kárörvendó hiábavalóságra, aminek nem átallott helyet adni egy magyar keresztény lap, amiből kirítt az öröm, hogy elvesztettük Erdélyt büntetéséül annak, hogy az erdélyi főurak a reformációhoz pártoltak csak azért, hogy rátehessék a kezüket a papi birtokokra. Jobb is szó nélkül hagyni az ilyen tengelyösszeakasztó sületlenségeket. Csak hadd patvarkodjék magamagával az, akinek ez a kenyere. Majd elhallgat, ha látja, hogy az ördög se ád a beszédjére. Nem is veszedelmes, mert hiszen már előre tadva van, hogy nem kell komolyan venni, amit mond. Hiszen a lóláb kilóg. # Nem fontos, hogy mit mond az olyan ember, akiről tudják, hogy miért mondja. A fő az, hogy mi vagyunk és leszünk Neki fá] az, hogy ha haragudnia kell. És hozzá még egymagában, mert mi be nem ugrunk neki. Haragudjék a fránya. Most pajtása akadt. Csakhogy nem a maga fajtájából. Hanem abból a fajtából, amelyik azt akarja, hogy komolyan, előkelőnek és tárgyilagosnak vegyék. A pajtás a finom legényekből való. A selyemtalpuakból, amelyikek még csak nemrégen jogrend után kiabáltak és esküdöztek, hogy a vallás nem lehet ok arra, hogy valakit bántsanak. Most már itt van a jogrend. Itt kell lennie, hogy a világnevü budapesti napilap, az előkelő és tárgyilagos hangnak egyedárusftója úgy mer írni a reformációról, ahogyan ezt a folyó évi augusztus 24 iki számában: Az antiklerikális mendoni plébános című cikkében tette. —.,. Luther szavára fellobbant a reformáció társadalmi láza a papi birtokokra éhes fejedelmek védelme alatt és a szabadság után áhítozó — A sajtó, olvasóival áll vagy bukik
